Budapesti Hírlap, 1927. szeptember (47. évfolyam, 197–221. szám)
1927-09-01 / 197. szám
s szerződésen alapuló semmi más bírói ítélet sem. Magyarország közvéleménye abból indul ki, hogy ha ez az ország teljesíti a békeszerződésben vállalt kötelezettségeit, teljesítse Románia is, de teljesítse a Népszövetség, az új világbíró is. Ha döntőbíróság elé utaltak bizonyos kérdéseket, szerezzék meg, hogy az általuk alkotott perjog szabadon érvényesülhessen s a bíró biráskodhassék. Az arbitrázs közönséges szélhámossággá aljasodik le, ha ily módon megakasztható az emberi jogok védelme. A Népszövetség inoghat, de le nem süllyedhet. Angolország nagy külügyminisztere alig tűrheti, hogy a bírói kérdésbe politika hozassák be s maga a Népszövetség nem fedezhet olyan gondolatot, mely lényegében azt jelentené, hogy egy felebbezhetetlen bírói határozatot akár a Népszövetség, akár más fórum bíráljon felül. Jogot, bírót kér Magyarország, nem nyeg le kompromisszumot, nem kiáltó igazságtalanságot, nem ravasz kitérést a népjogok érvényesítése elől, hanem nyílt szembenézést a politika torlaszaival, még ha elvész is a világ. De hiszen nincs szó pereaf mundusról! Csak egy kis nép követeli egyetlen jogát, amit meghagytak neki, csalétekül. A trianoni szerződés, tovább megyünk, a Népszövetség hitele, becsülete van szóban. Apponyi, a világtörténelemnek ez a grandiózus alakja, az emberiségnek ez a tisztalelki, tisztult ítéletű csodája, a bámulatos nyugalma, higgadt, nagy látókörű Walkoval együtt fogja ezt a nagy ügyet odakünn képviselni. Lehet-e ellenük az angol külügyminiszter, akit a világ igazságos jogásznak ismer, aki még nem felejthette el, hogy hazája az Egyesült Államokkal az Alabama claims körül vívott perekben a választott bíróságtól hozott súlyos ítéletnek brit hidegvérrel s tisztelettel tett eleget és kifizetett tizenhatmillió dollárt. Lehet-e a Népszövetségnek befognia a fülét, mikor Bethlen s vele Magyarország azt mondja, jog nélkül a ti működésetek eltiprója az emberiség nagy eszményeinek, farsangi tréfa. Farsangi tréfára azonban Magyarország nem kapható. Tragikai hős, az lettünk, de bohózat dummer Augusztra nem akarunk, nem fogunk lenni. Bízunk Genfben, hogy nem veszett el a mi ügyünk. Elalkudni nem engedjük. A nemzetközi jogrend nem lehet alku tárgya. Márpedig az erdélyi birtokperekben nemcsak háromszáz ember jószágáról van szó, hanem arról is, van-e még a világon becsülete a résén változtatni kell az életmódodon. Azután következett a „nem szabad" sorozata. Hústól, dohánytól, bortól, éjszakázástól, munkaizgalmaktól eltiltott. Életem fájáról minden virágot és levelet gondosan leszedegetett. Még a meleg vizet is megvonta tőlem. Úgy állottam ott, mint egy megnyesett, lekoppasztott facsonk. Most mindjárt felcsaphattam bicsérdistának. — Te, — mondom, — nem adhatnád valamivel lejebb?— A tudomány nem alkuszik! Ezt felelte. No, de én meg alkudni akarok. A szépen összgyüjtött tőkémet csak úgy egy csapásra oda nem adom. Fogtam magam s elszaladtam Hévizre. Ott jelentkeztem Moll Károly barátomnál, aki a csúromat reparálja már vagy hét esztendeje. — Pajtás, gyógyíts meg, de ne nagyon! Az is szabályosan végigcsinálja velem a szíjat, a trombitát, még a bokáimat is megpüföli. Azután azt mondja: — Hiába is mondanám el a tilalmakról szóló rendelkezéseket, azokat te úgy sem fogod megtartani. (— A vesémbe látsz.) Azonban hát okos ember vagy (— A fejembe látsz.). Tudod, mit szabad, mit nem". Ezért csak annyit mondok, hogy kíméld a vesédet és ne felejtsd el, hogy már elmúltál huszonnégy esztendős. — Ez már beszéd! — szóltam felvidálmilva s nyomban bele vettem magamat a pompás, meleg vizbe. Eürödtem naponta jó másfél órát s mindennap benne jognak s joga a becsületnek. Ha nincs ... De erre ma ne is gondoljunk. Lehetetlen, hogy ne legyen. Egy azonban bizonyos: Magyarország közvéleménye, a nemzet áll Bethlen mögött s ez a nemzet tudja, hogy Bethlen nem az az ember, aki kitér a veszedelmek elől. A nemzet Bethlentől energiát kér. A nemzet Apponyitól, Walkótól és társaitól azt kéri, hogy védjék meg ismét az igazát, azt a végvárat, amit Trianon kegyesen meghagyott. Ha ez a végvár is összeomlik, akkor Magyarországnak revízió alá kell vennie azt a tiszteletét, amellyel a békeszerződéssel s intézményeivel szemben viseltetik. Mert a népjogok alfája, hogy mindenkire egyformán terjedjenek ki. De nem jog, hanem cudar gazság, csalás volna, ha a népek tengerében csak a fekete lobogó alatt bujkáló kalóznak volnának jogai s a becsületes zászló diszével járó hajót fenékbe fúrnák. Nem kérésünk van, hanem követelésünk Genfhez. Követeljük a szerződések betartását s betartatását akkor is, ha a joggal szemben politikai érdekek állanának. Szégyene volna Genfnek, ha ott arculütnék a jogérzéket, ha ott kapná meg a halálos döfést a nemzetközi bíráskodás békekovács gondolata. S ezt a halálos tőrt nem veheti a kezébe annak a világbirodalomnak a külügyminisztere, amely öt földrészen terül el s amelynek népeit nemcsak a kalmárérdek tartja össze, de az a hódolat is, amelyet az anyaország alkotmánytiszteletével, a népjogok becsülésével vívott ki világszerte. Világleigázó kardja mellett ennek a birodalomnak főfegyvere az erkölcs volt. Chamberlain kardja is csak tiszta lehet. A Népszövetség ülésén nemcsak Magyarország és Románia fog egymással találkozni, hanem az Igazság és a Hamisság is. Könnyű kitalálni, hogy a Hamisság itt egyet jelent Romániával. Tudja ezt a Népszövetség is. Csak bátorsága is legyen kimondani. Budapesti Hírlap 1927 Szeptembier T. r(l^* !*•)" A vegyes döntőbíróság hét napig tárgyalta a magyarok román területre esett birtokainak a román földreformtörvénnyel történt elrablását. Párisban a rue de Varenne 57. sz. al. ülésezett a bíróság és pedig az 1926. évi december hó 15—23-ig terjedő időközben. Nyilvánosan tárgyalt. Az elnök Cederkrantz svéd diplomata volt, a magyar döntőbíró Székács, a román Antóniádé. Mindkét fél nagyszerű jogászi haddal vonult föl. A román államot „Millerandur, a párisi Cour d’appel ügyvédje", Politis tanár, Rosenthal bukaresti ügyvéd és Popescu Pion főkormánymegbízott képviselte. Ha Millerand úr, a békekonferencia egykori elnöke, aki tehát a békeszerződést megfogalmazó gyülekezet vezére volt, magyar ügyvéd lenne s a maga alkotta törvény egyik rendelkezése ellen ügyvédi képviseletet vállalt volna, az ügyvédi kamarától régen fegyelmit kapott volna. De hát Románia jól fizet s elvégre abból nem lehet megélni, hogy valaki összerombolta a világrendet. Politis tanár úr, Görögország volt miniszterelnöke évek óta súgója volt az antantnak, nagy nemzetközi jogász, de most nem jutott neki babér. A felperes Kulin Imre debreceni lakost, aki érendrédi 312 kát. hold birtokát követeli vissza a román áthagytam vagy másfél fokot a vérnyomásból. Hogy lehet ez? Én úgy képzelem el, hogy a kénes gázzal, szénsavval telt víz bizsergő hatásával, megnyomásával is megindította a renitens vesémet és cirógatásával jobbkedvű munkára hangolta. Az igaz, emellett kíméltem is őkérmét, húst, bort, szivart a felére szállítottam le; ez körülbelül ötven százalékos kiegyezésnek felelt meg. És a vese — úgy látom — meg volt elégedve az alkuval. Ellenséges magatartása a fehérjével szemben enyhült, kezdett szépen átereszteni, reakciója gyengült, beletörődött megint a szervi élet jogrendjébe. Erre a központi kormányzat, a szív fokozatosan csökkentette a vérnyomást. Minek erőltesse magát tovább, mikor a vesécske immár szorgalmasan dolgozik. Négy hét múlva százötvenet mutatott az óramű, nem is méregettem tovább. A fejem is megtisztult. Addig feszültség, nyugtalanság vibrált benne; az volt az érzésem, mintha álandóan a kisiparosok kongreszszusán elnökölnék. Most elhallgatott a belső lárma és megint tudom, mi a csend. És e mellett az alkutőkémnek ötven százaléka megmaradt. Részvét fog el, ha ismerősökkel találkozom, akik már ott tartanak, hogy gyökeret rágnak szivar helyett s kávét vacsoráznak almával. Mit fognak ezek a szegények leadni, ha jön a vérnyomás? Hol vannak a kidobható homokzsákjaik? Úgy tekintek le reájuk, mint zsellérekre a középbirtokos. A nagy per, amely nyolc év óta folyik és még sincs vége. Sámtól, Gidel és Brunet tanárok, a párisi Cour d’appel ügyvédjei képviselték, de meghallgatta a döntőbíróság Gajzágó Lászlót, a magyar főkormánymegbízottat is. így került el az érendrédi föld tragédiája Parisba a rue de Varenne 57. számú palotába, ahol a vegyes döntőbíróság 1927. január 10-én a békeszerződésnek megfelelő, szenzációs határozatot hozott. Előrebocsátjuk, hogy az ítélet rendes könyvalakban kinyomva, nyolc oldal, — de ez a nyolc oldal egyetlen mondat, a világnak talán leghosszabb mondata. Van benne él, jogászi bölcseség, átütő, vitázó erő, ezer hioadatra való. A világhírre emelkedett határozat lényege az, hogy a vegyes döntőbiróság a román állam részéről emelte azt a pergátló kifogást, — démonáé exceptionelle — hogy ez a per nem tartozik a vegyes döntőbiróság hatáskörébe, nem vette figyelembe és megállapította a hatáskörét-Románia talán nem is ettől a hatáskörmegállapítástól rémült meg, hanem inkább a megokolás egyes passzusaitól, amelyekből már-már kicsillant, hogy az érdemi határozat is marasztaló lesz. Románia ugyanis mindenekelőtt azzal érvelt a vegyes döntőbíróság előtt, hogy a felperes már a felperességi jogát is elvesztette. Azt adta elő ugyanis Románia, hogy a Népszövetség rendelkezésére a két kormány képviselői között Brüsszelben 1923. május 7-én folyt tanácskozások során a magyar kormány képviselője elismerte volna, hogy ezek a kisajátítások nem ütköznek bele a trianoni szerződésbe. A tanácskozásról készített ismertető iratban (compte rendi) ugyanis ez foglaltatott: ,yA román törvény és a magyar optánsok jogaira vonatkozó szerződés rendelkezései közötti összeférhetetlenség kérdésében megengedhetőnek tekintetik és a magyar képviselők sem kifogásolják azt, hogy a szerződés nem helyezkedik szembe az optánsok javainak közérdek indokából való kisajátításával, ide értve egy földbirtokreformnak szociális szükségességét is.“ A dologoű története az volt, hogy a magyar meghatalmazottnak meghatalmazása a mi kormányunk részéről arra, hogy ilyen nyilatkozathoz hozzájáruljon, nem volt. Amikor azonban ez a meghatalmazott — egyik volt külügyminiszterünk — parafálta Adatainak határozati javaslatát, amely a kérdés érdemleges eldöntését elhárítja s az elintézést a két kormányra bizza, szerencsétlen helyzetet teremtett, a magyar kormány nyomban dezavuálta. Adatai előtt tiltakozott a javaslat ellen, mire Adatai méregbe jött s a Tanács julius eleji jelentésének tudomásulvételét kérte. A Tanács örült a lapszusnak, így könnyen kibújhatott a kényes érdemi döntés elől . Apponyi fényes érvelése ellenére Cecil lord javaslatára elfogadta a japán nagykövet határozati javaslatát. A vegyes döntőbíróság széttépte a Ropik szövetségnek ezt az álláspontját. A végzetes nyilatkozatot boncolva, ezt mondja: „. . . Kétséges, hogy a magyar képviselő részéről történt-e valamely kötelező nyilatkozat". ..... a magyar megbízottak semmi esetre sem érthették a kisajátítás szó alatt, amely szó a felhívott szövegrészben szerepel, a magyar optánsok javainak elvételét teljes kártalanítás nélkül", „...ha a magyar képviselők a tárgyalások kezdetén békülékeny nyilatkozatot tettek volna is, azt szükségképpen nem lehet másképp értelmezni, mint úgy, hogy az csupán kifejezésre jutása annak a kívánságnak, hogy valami megegyezés létesüljön". . . egy feltételek mellett tett engedményt nem lehet ellene szegezni annak, aki azt tette". .. jogilag meg nem engedhető az ismertető irat szövegéből kiragadni egy egyedülálló nyilatkozatot, amint azt Románia tette s nem számolva a körülményekkel, amelyek között a nyilatkozat létetett, azt felhívni mint hivatalos elismerést a magyar kormány részéről, mint olyan elismerést, amely kötelezné az összes magyar állampolgárokat s ennek folytán megfosztaná őket attól a jogtól, amelyet nekik a 205. §. teljes határozottsággal biztosít". .. ily körülmények között még akkor is, ha a magyar kormány képviselői részéről tényleg történt volna is valamely elismerés, helyénvaló annak megállapítása, hogy annak nincs semmi értéke a jelen peres kérdés eldöntése szempontjából Románia azonban, mikor látta, hogy a vegyes döntőbíróságnak nem imponál a Népszövetség álláspontja s ezt egyszerűen félredobja, mondván, Kovács Jánosék birtokkövetelésébe csak én szólhatok bele, csüggedetlenül folytatta azoknak az akadályoknak a kitalálását, amikkel a döntőbírósági tárgyalást megakaszthatta volna. Azzal kezdett érvelni, hogy a felperes birtokos maga is előbb román hatóságokhoz fordult s így nem fordultját már a vegyes döntőbiróság elé. A döntőbiróság finom szarkazmussal azt mondja erre: „Alperes — Románia — nem hozhat fel egy jogelvet sem emez érvelésének támogatására; érvelése ellenkezik azzal az általánosan elismert jogi tétellel, mely szerint a nemzetközi bíráskodásnál semmi sem állja útját annak, hogy az egyes érdekeltek kimeríthessék a nemzeti törvény által biztosított jogorvoslatokat, mielőtt a nemzetközi bírósághoz folyamodnának.. Románia ezek után előszedte a tarsolyából az érdemi érveit is, mondván gúnyos nagyképűséggel. Hiszen itt nincs szó a békeszerződés 250. §-ában említett lefoglalásról vagy felszámolásról, itt egyszerű, minden állampolgáromra kiterjedő birtokreformról van szó, ami nem tartozik a vegyes döntőbíróság hatáskörébe. Súlyos feleletet adott erre a vegyes döntőbíróság, híres határozatában a nemzetközi jogot tudományosan fejlesztő következő megállapításokat tevén. .. A 250. §. szerinti felszámolás lehet akár háborús felszámolás, akár háború utáni," „... az értelme mind az egyik, mind a másik felszámolásnak ugyanaz, azok csak céljaikban különböznek egymástól, úgy az egyik, mint a másik esetben arról van szó, hogy a volt ellenséges állampolgárok javai oly elbánásnak vettessenek alá, mely a nemzetközi jog általános szabályait sérti mind az idegenekkel szemben való bánásmód, mind a szerzett jogok tiszteletben tartásának elve tekintetében". .. a peres ügyben oly intézkedés forog szóban, mely egy volt ellenséges állampolgár tulajdonát érinti, elvevén a tulajdont a tulajdonos beleegyezése nélkül teljes egészében." .. . .ez az intézkedés a szerzett jogok tiszteletének általános jogelvét sérti s túlmegy az általános nemzetközi jog által megengedett határokon." A vegyes döntőbíróság határozata tehát világos: a kérdés nem a Népszövetség, nem a hágai állandó nemzetközi bíróság elé tartozik, hanem elém. A mártást azonban, ami ezt a határozatot körülveszi, Románia keserűnek találta, a pervesztést olvasta ki belőle s visszahívta bíráját. A Népszövetség arra kötelezte magát .