Budapesti Közlöny, 1874. július (8. évfolyam, 147-173. szám)
1874-07-01 / 147. szám
go főrendek! Úgy hiszem, hogy ebben a teremben nm lesz senki és nincs senki, aki ne osztoznék Eglevich Béla gr., úgy a békési és pestmegyei főivánok nézetében, hogy a magyar államnak jellegi mindenben fenntartani és megszilárdítani közösség. Elve ez azon törvénynek is, mely nmzetiségek ügyében alkottatott, ahol először mondatik, hogy a magyar államnak kizárólag hatalos nyelve a magyar és hogy mindenben, ami úgyszólván az mint állam jelentkezik, annak asználata törvény által meghagyatván, alkalmaandó; de másodszor, hogy a polgárok maguk közt minden ügyeikben, melyek az államra nem vonatoznak, saját nyelvüket használhassák ; használhassák azért, mert itt nem közjogi, hanem magánjogi viszonyok érintettek. Ezen két elvből indult ki ezen törvényjavaslat is. Fentartotta a magyar nyelvnek állami jelentőségét, mert nem csak megkívánta, hogy a közjegyző magyarul tudjon, hanem másodszor a 79. §-ban világosan meghatározta, hogy minden közjegyzői okirat bevezetése és záradéka magyar legyen, tehát minden ilyen közokiratban a magyar államiságnak jelleme tűnjék fel, éspedig úgy, hogy mindenki, aki kezébe veszi, látja, hogy oly országban adatott ki, melynek hivatalos nyelve a magyar. De azonkívül a 158. §. azt mondja : »Az ügyviteli nyelv a magyar. E nyelvet köteles a jegyző használni mind a hivatalos pecsét köriratában, mind a könyvek vezetésénél, mind a bíróságokkal és a közjegyzői kamarával közjegyzői minőségben folytatott levelezésében. Tehát mindenütt a hol az államhatalommal, ahol a kamarával tehát saját testületével érintkezik. Ezen intézkedések által, úgy hiszem, meg van óva mindaz, amit a magyar nyelv szempontjából, a közérdeknél fogva az államiság tekintetéből követelni lehet. Ha tovább mennénk és azt mondanók, hogy az okiratoknak egészen magyarul kell lenni, vagy csak azt állítanék, hogy ezen okiratok eredetije a magyar, a többi pedig csak csupán fordítás és másolat, megváltoztatnék a nemzetiségi törvények egy fő- és sarkelvét, t. i. hogy a polgárok magánügyeikre nézve saját nyelvükkel élhessenek. Az volt itt mondva, hogy a törvényt lehet megváltoztatni. Igen, én is azon a véleményen vagyok, hogy nemcsak lehet, hanem kell megváltoztatni akkor, ha az czélszerűtlennek, igazságtalannak, veszélyesnek mutatkozik, de azt azután tüzetesen meg kell vitatni akkor, mikor azon törvény megváltoztatásáról szó van, de incidentaliter, egy más törvény hozásánál oly nagy fontosságú elvet eldönteni, mint az, hogy a magánpolgárok saját magánügyeikben ne használhassák nyelvüket, habár a magyar államiság nyelve meg van óva magával az okmány kiadásával is, azt én czélszerűnek nem tartanám, annál kevésbé, mert igen sok akadály merülne fel annak practicumára nézve. Méltóztassék tekinteni a dolgot, amint van. Valaki végrendeletet akar készíttetni, de nem tud magyarul és a végrendelet magyar fog lenni, és az eredeti nyelv annak csak fordítása lesz, és ha a fordítás nem egyez meg, melyik lesz az eredeti akkor, az fog-e útmutatásul szolgálni a bírónak, amit a fél nem akar, ha a közjegyző hibásan fordította le ? Méltóztassanak figyelembe vonni, mennyi idő és költségbe kerül, ha minden ilyen okmány lefordíttatik ? Tekintsünk a külföldre, hát ha a francziák, angolok fognak némelykor szorulni közjegyzői okiratra, azokra is fogjuk alkalmazni, hogy a magyar legyen az eredeti. Azonkívül vannak egyéb jelentések, csekélyebb jelentőségű dolgok, távsürgönyzések, melyeket a közjegyzőnek vezetni kell, akkor is mindenkor magyar nyelven fogja ezeket elintézni, és a távsürgönyöket az illetők tudtára adni a közjegyző, ha Bécsbe, Gráczba szólanak is azok ? Hiszen nemcsak a magyarokra vonatkozik, és akkor a fordítás, leírás mennyi költséget és időveszteséget okoz. Tekintsünk más államokra. Azt hiszem, hogy a szomszéd tartományokat nem lehet azzal vádolni, hogy túlmentek volna az engedékenységben azok irányában, kik nem német ajkúak, sőt azt hiszem, hogy ott a hivatalos nyelv alkalmazása oly szigorúan vitetik keresztül, amint csak lehet, és mégis a »Notariats-Urkundék«-ről ezt mondja: »sind in der im Sprengel üblichen Landessprache zu verfassen«; és ha egyéb nyelv van ott, azon nyelven szerkesztendő, melyet az illető fél kíván. Mi tehát sokkal meszszebbre mennénk. Ha meggondoljuk, hogy az intézmény nagy részben permissiv, annak meggyökerezését e részben megnehezitenék, s oly bonyodalmakra szolgáltatnánk az igazságszolgáltatásra s a dolog practicumára nézve alkalmat, melyeket alig lehetne igazolni, vagy czélszerűnek kimutatni. Miután tehát a közjegyző állása, hol az állammal hol saját hatóságával érintkezésbe jöve, olyan, hogy kitünteti a magyar állam jellegét, miután azon túlmenni a feleknek jogkörét érintené, azon jogkört, mely a nemzetiségi törvényben némileg biztosítva van, ezt pedig így mellékesen tenni nem óhajtanám, miután végre az igazságszolgáltatásra nézve sok inconvenientiára adna alkalmat, s különösen a tanúsítványokra nézve majdnem legyőzhetetlen nehézségekre vezetne s az intézményt gyökerében megingatná, mielőtt beélte magát, a mennyiben annak permissiv természeténél fogva annak használatát ott, hol a magyar nyelv nem általános, igenis nehezítené, sőt bizonyos ellenszenvet gerjesztene; miután végre, ha a nemzetiségi törvényt megváltoztatni kívánjuk, azt óhajtom, hogy az annak tüzetes megvitatása után minden politikai érdekek és okok kellő megfontolása mellett történjék, nem pedig úgy mellékesen — kérem a méltó főrendeket, hogy ezen út úgy a mint szerkesztve van, elfogadni annyival inkább méltóztassanak, mert úgy sem az ügyvitel nyelve, hanem a közjegyző nyelvismerete forog szóban, s nem mondatik egyéb, mint hogy a közjegyzőnek jogot adhat az igazságügyminister, hogy azon nyelveken is működhessék, melyek kerületében jegyzőkönyvi nyelvek, ha azokban kellő jártasságát kimutatja. Szögyény-Marich László, Tomcsányi József és Hertelekdy József pártolják gr. Keglevich módosítványát. Pauler Tivadar igazságügyminiszer ■■ Ha méltóztatnak megengedni, csak röviden leszek bátor néhány észrevételt tenni arra, amit a békési főispán ő méltósága mondott.Ő ugyanis azt mondotta, hogy a magán-okirat közokirattá lesz. Ez úgy van, de lesz közokirattá magánügyek felett, amely tanúságot tesz magánügyekről, s ha mi elfogadjuk, amit a méltó főispán úr akar és azt mondanók : aki a magyar nyelvben nem állítja ki, ki van zárva attól, hogy magánügyek felett magának közokiratot szerezhessen. Méltóztassanak pl. csak azt az egyet venni, ha egy közgyűlés vagy választmányi ülés határozatának hitelesítéséről van szó. Ha valamely társulat közgyűlést tart, meghívhatja a közjegyzőt, hogy a jegyzőkönyvet hitelesítse, s a közjegyző hitelesítésével a jegyzőkönyvet közirat erejével ruházza fel. Ha már most Keglevich Béla gróf módositványa elfogadtatnék, ezen társulatoknak minden jegyzőkönyvei, akárhol és akármily ügyben tartassanak ülései, az egész országban kizárólagosan csupán csak az állam hivatalos nyelvén fognának vezettethetni (Ellenmondás) ; ha pedig fordítást kell hozzá mellékelni, akkor a fordításnak minden nehézségei felmerülnek. Mondottam, hogy ami a magyar nyelvnek államiságát illeti, köztünk nincs különbség, valamint a kormány minden tagja, úgy én is azt kívánom, hogy az minél inkább túlsúlyra és kizárólagosságra vergődjék, hanem ezt csak ott követelhetjük, ahol az állam mint olyan áll polgáraival szemközt és nem ott, hol azok saját magánügyeiket végzendők, a törvény oltalmát és kedvezményeit — amilyen a közjegyzői intézmény — igénybe venni nem akarják. Ennélfogva kérem a méltó főrendeket, méltóztassanak a §-ost úgy a mint van, elfogadni. A ház többsége erre, Keglevich felszólalása után, elfogadja a módosítványt. A 8. §. észrevétel nélkül elfogadtatik. Következik a 9. §. A főrendiház jogügyi és törvénykezésügyi bizottsága a biztosítékot akkér kívánja változtatni, hogy az Budapesten 6000 frt helyett 7000 frtra, oly városban, mely 20000 lakossal bir, 3000 frt helyett 4000 frtra, más vidéki helyeken pedig 1500 frt helyett 2000 frtra emeltessék fel. Sztáray Antal gróf pártolja a bizottsági módosítványt. Pauler Tivadar igazságügyminiszer ’• A közjegyzőnek főbiztosítéka fekszik az ő jellemében, becsületében és állásában. A pénzbeli biztosíték mindig secundarius jellegű és csupán arra való, hogy a netalán vigyázatlanságból elkövetett hibák ezáltal jóvátétessenek, az illető felek kárpótoltassanak, és azért, hogy ezen biztosíték egy ezer forinttal több vagy kevesebbb, ez valami nagy különbséget nem okoz és erre nagy súlyt nem fektetek ; de épen, miután ezen ezer forint nem tesz különbséget, kérném a méltóságos főrendeket, fogadják el a szöveget úgy, amint van, hogy e tekintetben valami nagy nehézség ne legyen. Zichy Ferraris Victor gróf kijelenti, hogy a bizottság csak azon indokból tette e felemeléseket, hogy oly vidékeken, hol a pénz letétele bizonyos nehézséggel jár, ne minden ember vállalkozzék a közjegyzőségre. Ajánlja a bizottság véleményét elfogadás végett. A többség elfogadja a bizottság módosítványát. A 10—11. §§-ok változatlanul elfogadtatnak. Következik a 12. §. B. Geramb Gábor a titoktartást is felvétetni kívánja az eskümintába. Azt indítványozza tehát, hogy ezen szavak közé »teljesíteni« és »Isten« felvétessék »és titoktartó teendők.« Pauler Tivadar igazságügyminiszer: Miután a közjegyző az esküben azt mondja, hogy »közjegyzői tisztem teendőit a törvények szerint híven, pontosan és lelkiismeretesen teljesítendőm, és miután tiszte, teendői közé tartozik az is, hogy mindazt, ami előtte történik, titokban tartsa, amennyiben az illetők érdeke megkívánja, azt hiszem, hogy amit indítványozó úr óhajt, már ezen esküformában is bennfoglaltatik. (Helyeslés.) Erre a módosítvány elvettetik. A 23—26. §§-ok változatlanul elfogadtatnak. Következik a 27. §, 17. §. Az igazságügyminiszer a kamarák székhelyének és kerületének meghatározásánál a kir. törvényszékek területén lévő közjegyzőket, a később netalán teendő változtatások iránt pedig az illető kamarákat meghallgatja. A bizottság ezen szó után » meghatározásánál« a szöveget egész az illető« szóig kihagyni indítványozza. Elfogadtatik. A 28. §. észrevétel nélkül elfogadtatik. Következik a 29. §, 29. §. A kamara tagjait az illető kerületbeli közjegyzők közgyűlésileg titkos szavazattal választják. Vidéken lakó közjegyzők a szavazatot írásban is beküldhetik. A szavazatok egyenlő megoszlása esetében az elnök által húzott sors dönt. A választás egy évre szól. A kamara megalakulásáról az igazságügyi miniszerhez jelentés teendő. A bizottság e §. első bekezdését a következőleg kívánja módosítani: »A kamara elnökét s többi tagjait az illető kerületbeli közjegyzők közgyűlésileg maguk közül titkos szavazás által választják.« Elfogadtatik. A 30. §. változatlanul elfogadtatik. A 31. §. c) pontjánál a »kamara előtt felmerült panaszok« helyett »a kamarának bejelentett panaszok iránt a kiegyezést« szavakat kívánja a bizottság tétetni. Elfogadtatik. A 32—34. §§-ok változatlanul elfogadtatnak. A 35. §-nál a bizottsági javaslat szerint e szavak helyett »a szakértők által vizsgáltatja meg a közjegyzőt«, e szavak tétettek: »szakértői szemlét, orvosi vizsgálatot eszközöl.« A 36—53. §§-ok változatlanul elfogadtatnak. A 54. §. a) pontja elé a bizottság e szavakat »házassági és felvételét« indítványozza tétetni. Elfogadtatik. Az 55—59. §§-ok változatlanul elfogadtatnak; a 60. §. pedig Keglevich Béla gróf indítványára elhagyatik, s a következő §-ok számai egygyel kevesbednek. A 61—81. §§-ok változatlanul fogadtatnak el. Következik a 82. §. Pauler Tivadar igazságügyminiszer. Itt fordul elő elseje azon gyakorlati nehézségeknek, melyek az elfogadott módosítás következtében mutatkoznak, t. i. »végrendelet csak oly féltől fogadható el, aki az okirat nyelvén írni, olvasni tud, s az okiratot sajátkezűleg aláírta ;« természetesen, mert ez egy oly lényeges okirat, hogy azt oly embertől elfogadni, aki a nyelvet nem ismeri, tehetetlen. E szerint tehát, ha el akarja fogadtatni végrendeletét, magyarra kell fordíttatni. Ez oly intézkedés, melyet a 1183