Budapesti Közlöny, 1874. július (8. évfolyam, 147-173. szám)

1874-07-01 / 147. szám

go főrendek! Úgy hiszem, hogy ebben a teremben nm lesz senki és nincs senki, a­ki ne osztoznék Eglevich Béla gr., úgy a békési és pestmegyei fő­­ivánok nézetében, hogy a magyar államnak jelle­gi mindenben fenntartani és megszilárdítani kö­­zösség. Elve ez azon törvénynek is, mely n­mzetiségek ügyében alkottatott, a­hol először mondatik, hogy a magyar államnak kizárólag hatalos nyelve a magyar és hogy mindenben, a­mi úgyszólván az mint állam jelentkezik, annak asználata törvény által meghagyatván, alkalma­­andó; de másodszor, hogy a polgárok maguk közt minden ügyeikben, melyek az államra nem vonat­oznak, saját nyelvüket használhassák ; használ­­hassák azért, mert itt nem közjogi, hanem magán­jogi viszonyok érintettek. Ezen két elvből indult ki ezen törvényjavaslat is. Fentartotta a magyar nyelvnek állami jelentőségét, mert nem csak meg­kívánta, hogy a közjegyző magyarul tudjon, ha­nem másodszor a 79. §-ban világosan meghatá­rozta, hogy minden közjegyzői okirat bevezetése és záradéka magyar legyen, tehát minden ilyen köz­okiratban a magyar államiságnak jelleme tűnjék fel, és­pedig úgy, hogy mindenki, a­ki kezébe veszi, látja, hogy oly országban adatott ki, melynek hivatalos nyelve a magyar. De azonkívül a 158. §. azt mondja : »Az ügyviteli nyelv a magyar. E nyelvet köteles a jegyző használni mind a hivata­los pecsét köriratában, mind a könyvek vezetésénél, mind a bíróságokkal és a közjegyzői kamarával közjegyzői minőségben folytatott levelezésében.­ Tehát mindenütt a hol az államhatalommal, a­hol a kamarával tehát saját testületével érintkezik. Ezen intézkedések által, úgy hiszem, meg van óva mindaz, a­mit a magyar nyelv szempontjából, a közérdeknél fogva az államiság tekintetéből köve­telni lehet. Ha tovább mennénk és azt mondanók, hogy az okiratoknak egészen magyarul kell lenni, vagy csak azt állítanék, hogy ezen okiratok erede­tije a magyar, a többi pedig csak csupán fordítás és másolat, megváltoztatnék a nemzetiségi törvé­nyek egy fő- és sarkelvét, t. i. hogy a polgárok magánügyeikre nézve saját nyelvükkel élhessenek. Az­ volt itt mondva, hogy a törvényt lehet meg­változtatni. Igen, én is azon a véleményen va­gyok, hogy nemcsak lehet, hanem kell megváltoz­tatni akkor, ha az czélszerűtlennek, igazságtalan­nak, veszélyesnek mutatkozik, de azt azután tüze­tesen meg kell vitatni akkor, mikor azon törvény megváltoztatásáról szó van, de incidentaliter, egy más törvény hozásánál oly nagy fontosságú elvet eldönteni, mint az, hogy a magán­polgárok saját magán­ügyeikben ne használhassák nyelvüket, ha­bár a magyar államiság nyelve meg van óva ma­gával az okmány kiadásával is, azt én czélszerű­­nek nem tartanám, annál kevésbé, mert igen sok akadály merülne fel annak practicumára nézve. Méltóztassék tekinteni a dolgot, a­mint van. Valaki végrendeletet akar készíttetni, de nem tud magyarul és a végrendelet magyar fog lenni, és az eredeti nyelv annak csak fordítása lesz, és ha a fordítás nem egyez meg, melyik lesz az ere­deti akkor, az fog-e útmutatásul szolgálni a bíró­nak, a­mit a fél nem akar, ha a közjegyző hibá­san fordította le ? Méltóztassanak figyelembe vonni, mennyi idő­ és költségbe kerül, ha minden ilyen okmány lefordíttatik ? Tekintsünk a kül­földre, hát ha a francziák, angolok fognak né­melykor szorulni közjegyzői okiratra, azokra is fogjuk alkalmazni, hogy a magyar legyen az ere­deti. Azonkívül vannak egyéb jelentések, cseké­lyebb jelentőségű dolgok, távsürgönyzések, melye­ket a közjegyzőnek vezetni kell, akkor is minden­kor magyar nyelven fogja ezeket elintézni, és a távsürgönyöket az illetők tudtára adni a köz­jegyző, ha Bécsbe, Gráczba szólanak is azok ? Hiszen nemcsak a magyarokra vonatkozik, és akkor a fordítás, leírás mennyi költséget és idő­­veszteséget okoz. Tekintsünk más államokra. Azt hiszem, hogy a szomszéd tartományokat nem lehet azzal vádolni, hogy túlmentek volna az engedé­kenységben azok irányában, kik nem német aj­kúak, sőt azt hiszem, hogy ott a hivatalos nyelv alkalmazása oly szigorúan vitetik keresztül, a­mint csak lehet, és mégis a »Notariats-Urkun­­dék«-ről ezt mondja: »sind in der im Sprengel üblichen Landessprache zu verfassen«; és ha egyéb nyelv van ott, azon nyelven szerkesztendő, melyet az illető fél kíván. Mi tehát sokkal mesz­­szebbre mennénk. Ha meggondoljuk, hogy az in­tézmény nagy részben permissiv, annak meggyö­­kerezését e részben megnehezitenék, s oly bonyo­dalmakra szolgáltatnánk az igazságszolgáltatásra s a dolog practicumára nézve alkalmat, melyeket alig lehetne igazolni, vagy czélszerűnek kimutatni. Miután tehát a közjegyző állása, hol az állam­mal hol saját hatóságával érintkezésbe jöve, olyan, hogy kitünteti a magyar állam jellegét, miután azon túlmenni a feleknek jogkörét érintené, azon jogkört, mely a nemzetiségi törvényben némileg biztosítva van, ezt pedig így mellékesen tenni nem óhajtanám, miután végre az igazságszolgáltatásra nézve sok inconvenientiára adna alkalmat, s kü­lönösen a tanúsítványokra nézve majdnem legyőz­hetetlen nehézségekre vezetne s az intézményt gyökerében megingatná, mielőtt beélte magát, a mennyiben annak permissiv természeténél fogva annak használatát ott, hol a magyar nyelv nem általános, igenis nehezítené, sőt bizonyos ellen­szenvet gerjesztene; miután végre, ha a nemzeti­ségi törvényt megváltoztatni kívánjuk, azt óhaj­tom, hogy az annak tüzetes megvitatása után minden politikai érdekek és okok kellő megfonto­lása mellett történjék, nem pedig úgy mellékesen­­ — kérem a méltó főrendeket, hogy ezen ú­t úgy a mint szerkesztve van, elfogadni annyival inkább méltóztassanak, mert úgy sem az ügyvitel nyelve, hanem a közjegyző nyelvismerete forog szóban, s nem mondatik egyéb, mint hogy a közjegyzőnek jogot adhat az igazságügyminister, hogy azon nyelveken is működhessék, melyek kerületében jegyzőkönyvi nyelvek, ha azokban kellő jártassá­gát kimutatja. Szögyény-Marich László, Tomcsányi József és Hertelekdy József pártolják gr. Keglevich mó­dosítván­y­át. Pauler Tivadar igazságügyminiszer ■■ Ha mél­­tóztatnak megengedni, csak röviden leszek bátor néhány észrevételt tenni arra, a­mit a békési főis­pán ő méltósága mondott.Ő ugyanis azt mondotta, hogy a magán-okirat közokirattá lesz. Ez úgy van, de lesz közokirattá magán­ügyek felett, a­mely tanúságot tesz magán­ügyekről, s ha mi el­fogadjuk, a­mit a méltó főispán úr akar és azt mon­danók : a­ki a magyar nyelvben nem állítja ki, ki van zárva attól, hogy magán­ügyek felett magá­nak közokiratot szerezhessen. Méltóztassanak pl. csak azt az egyet venni, ha egy közgyűlés vagy választmányi ülés határozatának hitelesítéséről van szó. Ha valamely társulat közgyűlést tart, meghívhatja a közjegyzőt, hogy a jegyzőkönyvet hitelesítse, s a közjegyző hitelesítésével a jegyző­könyvet közirat erejével ruházza fel. Ha már most Keglevich Béla gróf módositványa elfogad­tatnék, ezen társulatoknak minden jegyzőkönyvei, akárhol és akármily ügyben tartassanak ülései, az egész országban kizárólagosan csupán csak az ál­lam hivatalos nyelvén fognának vezettethetni (El­len­mondás) ; ha pedig fordítást kell hozzá mellé­kelni, akkor a fordításnak minden nehézségei fel­merülnek. Mondottam, hogy a­mi a magyar nyelvnek ál­lamiságát illeti, köztünk nincs különbség, vala­mint a kormány minden tagja, úgy én is azt kívá­nom, h­o­gy az minél inkább túlsúlyra és kizáróla­gosságra vergődjék, hanem ezt csak ott követel­hetjük, a­hol az állam mint olyan áll polgáraival szemközt és nem ott, hol azok saját magánügyei­ket végzendők, a törvény oltalmát és kedvezmé­nyeit — a­milyen a közjegyzői intézmény — igény­be venni nem akarják. Ennélfogva kérem a méltó főrendeket, méltóz­tassanak a §-ost úgy a mint van, elfogadni. A ház többsége erre, Keglevich felszólalása után, elfogadja a módosítványt. A 8. §. észrevétel nélkül elfogadtatik. Következik a 9. §. A főrendiház jogügyi és törvénykezésügyi bi­zottsága a biztosítékot akkér kívánja változtatni, hogy az Budapesten 6000 frt helyett 7000 frtra, oly városban, mely 20000 lakossal bir, 3000 frt helyett 4000 frtra, más vidéki helyeken pedig 1500 frt helyett 2000 frtra emeltessék fel. Sztáray Antal gróf pártolja a bizottsági mó­dosítványt. Pauler Tivadar igazságügyminiszer ’• A köz­jegyzőnek főbiztosítéka fekszik az ő jellemében, becsületében és állásában. A pénzbeli biztosíték mindig secundarius jellegű és csupán arra való, hogy a netalán vigyázatlanságból elkövetett hibák ezáltal jóvátétessenek, az illető felek kárpótoltas­sanak, és azért, hogy ezen biztosíték egy ezer fo­rinttal több vagy kevesebbb, ez valami nagy kü­lönbséget nem okoz és erre nagy súlyt nem fekte­tek ; de épen, miután ezen ezer forint nem tesz különbséget, kérném a méltóságos főrendeket, fo­gadják el a szöveget úgy, a­mint van, hogy e te­kintetben valami nagy nehézség ne legyen. Zichy Ferraris Victor gróf kijelenti, hogy a bizottság csak azon indokból tette e felemelése­ket, hogy oly vidékeken, hol a pénz letétele bizo­nyos nehézséggel jár, ne minden ember vállal­kozzék a közjegyzőségre. Ajánlja a bizottság vé­leményét elfogadás végett. A többség elfogadja a bizottság módosítványát. A 10—11. §§-ok változatlanul elfogadtatnak. Következik a 12. §. B. Geramb Gábor a titoktartást is felvétetni kívánja az eskümintába. Azt indítványozza tehát, hogy ezen szavak közé »teljesíteni« és »Isten« felvétessék »és titoktartó teendők.« Pauler Tivadar igazságügyminiszer: Miután a közjegyző az esküben azt mondja, hogy »köz­jegyzői tisztem teendőit a törvények szerint híven, pontosan és lelkiismeretesen teljesítendőm,­ és miután tiszte, teendői közé tartozik az is, hogy mindazt, a­mi előtte történik, titokban tartsa, a­mennyiben az illetők érdeke megkívánja, azt hi­szem, hogy a­mit indítványozó úr óhajt, már ezen esküformában is bennfoglaltatik. (Helyeslés.) Erre a módosítvány elvettetik. A 23—26. §§-ok változatlanul elfogadtatnak. Következik a 27. §, 17. §. Az igazságügyminiszer a kamarák szék­helyének és kerületének meghatározásánál a kir. törvényszékek területén lévő közjegyzőket, a ké­sőbb netalán teendő változtatások iránt pedig az illető kamarákat meghallgatja. A bizottság ezen szó után » meghatározásánál« a szöveget egész az illető« szóig kihagyni indítvá­nyozza. Elfogadtatik. A 28. §. észrevétel nélkül elfogadtatik. Következik a 29. §, 29. §. A kamara tagjait az illető kerületbeli közjegyzők közgyűlésileg titkos szavazattal vá­lasztják. Vidéken lakó közjegyzők a szavazatot írásban is beküldhetik. A szavazatok egyenlő megoszlása esetében az elnök által húzott sors dönt. A választás egy évre szól. A kamara megala­kulásáról az igazságügyi miniszerhez jelentés teendő. A bizottság e §. első bekezdését a következőleg kívánja módosítani: »A kamara elnökét s többi tagjait az illető ke­rületbeli közjegyzők közgyűlésileg maguk közül titkos szavazás által választják.« Elfogadtatik. A 30. §. változatlanul elfogadtatik. A 31. §. c) pontjánál a »kamara előtt felmerült panaszok« helyett »a kamarának bejelentett pa­naszok iránt a kiegyezést« szavakat kívánja a bizottság tétetni. Elfogadtatik. A 32—34. §§-ok változatlanul elfogadtatnak. A 35. §-nál a bizottsági javaslat szerint e sza­vak helyett »a szakértők által vizsgáltatja meg a közjegyzőt«, e szavak tétettek: »szakértői szem­lét, orvosi vizsgálatot eszközöl.« A 36—53. §§-ok változatlanul elfogadtatnak. A 54. §. a) pontja elé a bizottság e szavakat »házassági és felvételét« indítványozza tétetni. Elfogadtatik. Az 55—59. §§-ok változatlanul elfogadtatnak; a 60. §. pedig Keglevich Béla gróf indítványára elhagyatik, s a következő §-ok számai egygyel ke­­vesbednek. A 61—81. §§-ok változatlanul fogadtatnak el. Következik a 82. §. Pauler Tivadar igazságügyminiszer. Itt fordul elő elseje azon gyakorlati nehézségeknek, melyek az elfogadott módosítás következtében mutatkoz­nak, t. i. »végrendelet csak oly féltől fogadható el, a­ki az okirat nyelvén írni, olvasni tud, s az okiratot sajátkezű­leg aláírta ;« természetesen, mert ez egy oly lényeges okirat, hogy azt oly embertől elfogadni, a­ki a nyelvet nem ismeri, tehetetlen. E szerint tehát, ha el akarja fogadtatni végrendeletét, ma­gyarra kell fordíttatni. Ez oly intézkedés, melyet a 1183

Next