Budapesti Napló, 1900. május (5. évfolyam, 119-148. szám)

1900-05-19 / 136. szám

' 2 Budapest, szombat BUDAPESTI NAPLÓ ______ _______ 1900. május 19. 130. számi ’ '­­....—.... ■ i ■ ■ .■ i ' ■ ■ ■■■■■ i ■■ ■ ■ .... szobrok gyanánt állnak a közvélemény előtt, minden egyes gyár és munkás áll mellékalakul a szobor mellett, közben áll a munka, mint főalak, a munka, mely a Széll-kormányt és különösen Hegedűs Sán­dor kereskedelemügyi minisztert működésé­ben jellemzi s mely új alapjait veti meg a magyar iparfejlesztésnek. Lehet, hogy a hatás nem lesz oly gyors, mint óhajtandó, de azért elég gyors lesz. Ma még van egy egész sorozata az olyan iparágaknak, melyekben a magyar ipar nem szállítóképes, — ezeket kell most meghono­sítani és növelni. De az alkotás most már könnyen fog menni. Mert megvan hozzá a kellő alap: az új gyártelepekre váró biztos, tartós és gyümölcsöző megrendelések képében. A delegációk. Budapest, május 18. Ma kemény napja volt Krieghammer had­ügyminiszternek a magyar delegáció hadügyi al­bizottságában. Kemény ostrom alá fogták a rend­kívüli kiadások miatt s erős szigorral folyt az al­kotmányos ellenőrzés munkája. Megelégedéssel konstatáljuk, hogy a hadügyminiszter úr maga­tartása teljesen kifogástalan volt. A kívánt fel­világosításokat bizalmasan bár, de teljes őszinteség­gel megadta. Beszámolt a múltra nézve az összesen 40 milliónyi póthitel hovafordításáról. Felvilágosítá­­sokat adott a puska­készletekről, a megrendelt lőszerekről és megnyugtatta a delegációt, hogy ezen a téren véderőnk harcképessége tökéletes. Teljes nyíltsággal referált a tüzérség fegyverre­formjának kérdéséről is, megvilágítva az ügy mos­tani állását s kijelölve a valószínű megoldás irányát. A bizottságra igen jó benyomást tett a had­ügyminiszter viselkedése, aki nem nagyképűskö­­dött és nem titkolódzott, hanem megmutatta, hogy világos tudatában van parlamenti felelőssé­gének. Abból a helyes felfogásból indult ki, hogy a delegációnak nemcsak joga, de kötelessége is, hogy alapos tájékozást szerezzen a hadsereg fel­szerelésének mértéke és módszere felől, mert különben nem tudná az ellenőrzést hathatósan gyakorolni. Sem faggatást, sem ellenséges indula­tot nem gyanított a bizottság eljárásában. Mert jól tudta, amit alkotmányos miniszternek tudnia kell és tudnia illik, hogy a delegáció nem akar a véderőtől megvonni semmi olyat, amire igazán szüksége van, hanem csupán meggyőződést kiván szerezni az elkerülhetetlen szükségletről s ennek is a ki­elégítését összhangzásba kívánja hozni az ország gazdasági erejével. A bizottság épp oly lelkiisme­retesen járt el tisztében, mint a közös hadügy­miniszter a magáéban. Ellenőrizett, de nem aka­dékoskodott. Bírált, de kákán csomót nem kere­sett. S megszavazta mindazt, amit a véderő harc­képessége érdekében meg kellett szavazni. Az érdekes ülésről a következőkben szá­molunk be: (Hadügyi albizottság.) A magyar delegáció hadügyi albizottsága ma délelőtt 11 órakor gróf Szapáry Gyula elnöklete alatt folytatta a hadsereg költségvetésének tárgyalását. Je­l­en voltak .• A közös kormány részéről báró Krieg­hammer közös hadügyminiszter, báró Spaun tenger­­nagy­, a tengerészeti osztály főnöke és a szakelőadók ; a magyar kormány részéről Széll Kálmán miniszter­­elnök, báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter, Lukács László pénzügyminiszter és Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter. Az albizottság legelőbb is a hadsereg rendkívüli szükségleteinek eltéréseit tárgyalta. Az I. cím 1. tételénél (kézi lőfegyverek és a hozzá tartozó lőszer beszerzésére 3 millió korona.) Münnich Aurél előadó részletesen ismerteti az ügynek 1897-re visszanyúló előzményeit. Pulszky Ágost kérdi, hány fegyver beszerzése van még hátra ? Horánszky Nándor részletesen kifejti álláspont­ját. Szerinte itt is az a jó dolog, hogy egészen tisztán lássunk. E részben hibásnak tartja a zárószámadási eljárást, mert abban nincsenek meg azok a záraasztó­­pontok, amelyekből megítélhetnék a szükségletet és a kért összegek rendeltetését. Hiányzik belőle az ad­minisztratív előirányzás, amelyből kitűnnék a valódi szükséglet, továbbá hiányzik belőle annak a részle­tezése, hogy ha a szükséglet túllépi az adminisztra­tív előirányzatot, váljon az túlkiadás-e, avagy pedig onnan van, hogy az adminisztratív előirányzat nem volt helyes és pontos. A következő kérdéseket intézi a hadügyminisz­terhez, amelyekre bizalmas felvilágosítást kér: 1. Mi a hadügyi kormány ez idő szerinti kész­lete ? E készlet megfelel-e mozgósítás esetére a fenn­forgó szükségletnek? 2. Ha nincs elegendő, miért, mennyiben nem elegendő és mennyi az a fegyverszükséglet, amely még beszerzendő ? Hiányosnak tartja a 30 milliós és 10 milliós pót­­hitelekre vonatkozó indokolást is. Nem kételkedik benne, hogy a hadügyi kormányzat eljárása teljesen korrekt, de beható felvilágosítások hiányában nem volna, abban a helyzetben, hogy a kö­tségvetést megszavazza. Münnich Aurél előadó megjegyzi, hogy a 30 milliós póthitel iránt már ma is némi felvilágosítással rendelkezünk, a teljes részletezés a jövő évben előter­jesztendő elszámolás alkalmával lesz helyén. Horánszky Nándor nézete szerint a hadügyi kormány erre nézve a részletes fölvilágosításokat már ma is megadhatja. Gróf Kegyevich István a kérdés lényegére nézve egyetért Horánszkyval. Annál szigorúbban kell erre nézve különösen az idén eljárni, minthogy a tör­vényhozási ellenzék ezúttal nincs képviselve a dele­gációban. Ernuatt Kelemen : Hogy az ellenzék képviselve van-e vagy nincs, az a pártok határozatától függ, ez a kérdés ide nem tartozhatik ; hogy az ellenzék itt képviselve van-e vagy nincs, az a többség tagjainak lelkiismeretes eljárására befolyást nem gyakorolhat. A lőfegyverek tekintetében részletes felvilágosításokat kíván ő is, de az angol-boer háború példájára hivat­kozva, utal arra, hogy a lőfegyverek beszerzésének minő óriási fontossága van és hogy a készület­­lenség e téren mennyire megbosszulja magát. A monarkia legfeljebb védelmi harcra lehet ugyan utalva, de éppen ezen a téren a lőfegyverek beszer­zése fokozott fontossággal bír. Nem venné tehát ma­gára a felelősséget, hogy megakaszsza a lőfegyverek folytonos beszerzésének lehetőségét. Krieghammer hadügyminiszter kész részletesen megadni a felvilágosításokat, ismétlések elkerülése végett azonban kéri a tárgyalásba bevonni a 2. és 3. tételt is. Néhány erődített helynek új szerkezetű ágyuk­kal való felszerelésére 3,400,000 korona és az ostrom­­tüzértelep ágyúinál és a vár felszerelésénél gyönge füstü­lőpornák rendszeresítésére (1.000.000 korona) előirányzott tételt Münnich Aurél előadó részletesen ismerteti, mire Krieghammer hadügyminiszter beható felvilágosítá­sokat ad, amelyek szigorúan bizalmasak. Krieghammer Ödön hadügyminiszter azt a bi­zalmas felvilágosítást nyújtja, hogy olyan fontos kérdést, amely nem csupán a hadsereg fölszere­lését érinti, hanem a közgazdasági viszonyokat is teljes óvatossággal kell megoldania. Ő azt az állás­pontot foglalja el, hogy igyekeznünk kell, hogy a legjobbat vegyük alkalmazásba. Gondoskodott róla, hogy összehasonlító kísérlet történjék ne csak a ná­lunk megalkotott rendszerrel, hanem más, legkiválóbb, cégek rendszereivel is, amelyek gyártmányaikat a hadügyi kormányzatnak rendelkezésére bocsájtják, hogy így aztán megtalálhassuk a legjobbat. A költ­ségeket­­most meghatározni még nem képes, mert hisz még a rendszer sincs véglegesen megállapítva. Ami végül a magániparnak az előállításban való ré­­szeltetését illeti, ez mindenesetre a legszélesebb kör­ben meg fog történni, mert hisz a lőszerek, talpak, mozdonyok, lőszerkocsik gyártása stb. minden esetben első­sorban a magániparra fog bízatni. Gajárs Ödön: A miniszter felvilágosításaiból is kitűnik, hogy az egyedül helyes álláspont a fegyve­rek beszerzése tekintetében az, amelyet Ernuszt Ke­lemen elfoglal. Teljesen kimerítő felvilágosításokat a dolog természeténél fogva nem nyerhetünk. Annyi azonban áll, hogy a­mi föltétlenül szükséges, bármily súlyos áldozatok árán is, meg kell szavaznunk és e tekintetben csak egy megnyugvás lehet: a magyar minisztérium iránti bizalom, mert azon kötelezettsé­geknél fogva, amelyekkel a magyar minisztérium ellenőrzés tekintetében a hadügyminiszter prepozí­cióival szemben tartozik, bizonyára már eddig is eli­­mináltatott mindent, ami nem föltétlenül szükséges és ezért, dacára annak, hogy nem lát teljesen vilá­gosan a kérdésben, a tételt megszavazza. Horánszky Nándor kijelenti, hogy a kézi lő­fegyverek tekintetében teljesen tájékozva van és tisz­tán lát. Szükségtelennek tartja külön hangsúlyozni, hogy a magyar kormány iránt ő is bizalommal visel­tetik és a tételeket megszavazza. Egy új tábori- és hegyiágyú-rendszer létesíté­sét célzó kísérletek szükségletére előirányzott tételnél Falszky Ágost, tekintettel arra, hogy a kísérletek már jóformán be vannak fejezve, kérdezi: 1. Milyen közvetítő meglátogatja Juliettet, Roger D’Epinay nejét, aki éppen lampionos kerti mulatságot ren­dez falusi jószágán. A fiatal asszony nagyon bol­dog, de jókedvét csakhamar megzavarja egy név­telen levél. Az anonim levélíró, aki nem más, mint Sartigny úr, egy párisi gavallér, aki udva­rol a szép asszonynak és így akarna hozzájutni a kedves falathoz, figyelmezteti Juliettet Krotild és D’Epinay Roger viszonyára. Van Juliettenek egy másik barátja, egy őszinte barátja, aki vala­mikor szerette és most jó tanácsokkal szolgál neki: Pierre de Rhodes, ügyvéd. Ez a nagylelkű házibarát a levél tartalmát aljas hazugságnak deklarálja, de jön Sartigny ur és elvezeti Juliettet egy bokor mögé, ahol kihallgathatja Roger és Krotild intim párbeszédét. A dialóg nagyon vilá­gos. Juliette egy kissé elájul, azután elhatározza, hogy válópert indít D’Epinay ur ellen. Roger, a gentleman férj, nem védi magát, büszkén és dacosan hallgat és hozzájárul min­denhez, amit Juliette akar. Pierre, a nagylelkű jogtanácsos, a válásra vonatkozó törvény para­grafusaiból szabad előadást tart az asszonykának, azután — mikor látja, hogy Juliette hajthatat­lan — megjelöli a válás egyetlen plauzibilis mód­ját : Roger leveleket ir valami ballerinához és a kompromittáló leveleket az asszony ügyvédje beterjeszti a törvényszékhez, így a válást rö­vid uton ki fogják mondani és a gyanakvó her­ceg, a rettenetes pisztolylövő, sem tud meg semmit. Időközben a herceg lefordul a lováról és meghal. Roger, a gentleman-férj, aki még min­dig egy födél alatt lakik a feleségével (bár más­más lakosztályban), tanácsot kér Juliettetől: mit csináljon? Elvegye-e feleségül az özvegy herceg­nét? Az okos és szilárd Juliette határozottan azt ajánlja, hogy vegye feleségül az özvegy her­cegnét. Igen ám, feleli a gavallér férj — csak­t- "*-tt hogy ez a hercegné szeretőnek nagyon jó, ellenben feleségnek nem alkalmas. Mi következik ebből? Az következik, hogy a gavallér alázatosan bocsánatot kér Juliettetől, elmondja neki, milyen pokol volt az élete, mig tilos szerelmet folytatott a féltékeny hercegnével s mennyire belátta, hogy csak egy méltó feleség van a világon ! S mit tesz a szilárd, erkölcsös Juliette? Noha már nagylelkű tanácsosának, Pierrenek ígérte oda kis kezét, megbocsát a bűnbánó ga­vallérnak és a belépő Pierre szeme láttára szerel­mesen a keblére borul. Ám Pierre de Rhodes nagylelkűségén nem fog ki semmi. Tapsol a fordulatnak és nagyon boldog, hogy a haszontalan fráter másodszor is elhódította tőle azt, akit imád! Szent a béke! Visszavonjuk a válópört! Ha Pierre de Rhodes nem haragszik, ne haragudjunk mi sem. Legfeljebb a Nemzeti Szín­házra neheztelhetünk, hogy sikerekben úgyis módfölött koldus évadát Feuilletnek ezzel a leg­gyöngébb darabjával zárta le. A szegény Pierre de Rhodes így jellemzi magát Juliette és a publikum előtt: Rokonszenves vagyok. Azaz: bizalmat ébresztek s egy asszony szí­vesen fonja nekem bevallani szerelmét, tudniillik egy másik iránt való szerelmét, — egy másik iránt, aki kevésbé rokonszenves, kevésbé becsülésre és szeretetreméltó, de akit jobban szeretnek az asz­­szonyok ! Barátja és bizalmasa vagyok a nőnek, sohasem a szeretője! Ez az én szerepem ! Ez az én típusom! Nem is ritka ezen a földön! Ez az egyetlen jóravaló és némileg mulat­ságos alak Femlletnek ebben a gyönge és csöp­pet sem érdekes darabjában. Mindjárt látjuk, hogy D’Epinay, a sikkes gavallér, szuggesztiv hata­lommal uralkodik Julietta érzékein és Pierre^ » * becsületes elefánt, hoppon marad, mihelyt az ügyes ragadozó veszendő zsákmányát vissza akarja kaparintani. Unatkozva várjuk a jó eleve sejtett fordulat bekövetkezését. Legfeljebb az a komédia bosszant, amit Juliette űz a maga hencegő jelle­mességével. Csak gyönge, bárgyú, közönséges asszony bocsáthat meg olyan inzultust, hogy a férje kényszerűségből, hirtelen, a szeretője paran­csára veszi feleségül és még a házasság után is fönntartja viszonyát ezzel a donnával. D’Epinay azonfelül még gyáva is, mert fél a rettenetes herceg pisztolyos tudományától. És ilyen pimasz ember üti ki a nyeregből — másodszor is — Pierre de Rhodes köz- és váltóügyvéd urat, aki maga a megtestesült jóság és idealizmus! De sejtjük, hogy a Nemzeti Színház mért adatta elő ezt a darabot? Azért adatta elő, mert ebből a drámából az domborodik ki végső tanul­ságul : Nem szabad rokonszenveseknek lennünk! A Nemzeti Színház igazgatósága már jó régen arra törekszik, hogy minden rokonszenvet elriaszszon magától; ez a darab tehát kitűnően beleillik a programmjába. A mai előadás — utolsó premiereje a ta­vaszi évadnak — olyan volt, mint a darab maga: bágyadt, itt-ott elég kellemes, legtöbbször untató. Mihályfi szokott meleg színeivel játszotta Pierre-t, Gyenes és Császár a raktáraikon fekvő rettenetes párbajhősök és hideg gavallérok maszk­ját öltötték magukra. Cs. Alszeghi Irma (Juliette) nemes, szilárd és erkölcsös volt, mint mindig és Hegyessy Mari, mint hercegné, díszkiadása volt az ilyen sablonos szalon-démonoknak. A nézőtér nem telt meg, de a közönség na­gyon udvariasan viselte magát. Sőt néha tap­solt is.­­-A darabot Huszár Vilmos kollegánk fordí­totta, gondosan, ügyesen, sok ízléssel.

Next