Budapesti Napló, 1900. május (5. évfolyam, 119-148. szám)
1900-05-19 / 136. szám
' 2 Budapest, szombat BUDAPESTI NAPLÓ ______ _______ 1900. május 19. 130. számi ’ '....—.... ■ i ■ ■ .■ i ' ■ ■ ■■■■■ i ■■ ■ ■ .... szobrok gyanánt állnak a közvélemény előtt, minden egyes gyár és munkás áll mellékalakul a szobor mellett, közben áll a munka, mint főalak, a munka, mely a Széll-kormányt és különösen Hegedűs Sándor kereskedelemügyi minisztert működésében jellemzi s mely új alapjait veti meg a magyar iparfejlesztésnek. Lehet, hogy a hatás nem lesz oly gyors, mint óhajtandó, de azért elég gyors lesz. Ma még van egy egész sorozata az olyan iparágaknak, melyekben a magyar ipar nem szállítóképes, — ezeket kell most meghonosítani és növelni. De az alkotás most már könnyen fog menni. Mert megvan hozzá a kellő alap: az új gyártelepekre váró biztos, tartós és gyümölcsöző megrendelések képében. A delegációk. Budapest, május 18. Ma kemény napja volt Krieghammer hadügyminiszternek a magyar delegáció hadügyi albizottságában. Kemény ostrom alá fogták a rendkívüli kiadások miatt s erős szigorral folyt az alkotmányos ellenőrzés munkája. Megelégedéssel konstatáljuk, hogy a hadügyminiszter úr magatartása teljesen kifogástalan volt. A kívánt felvilágosításokat bizalmasan bár, de teljes őszinteséggel megadta. Beszámolt a múltra nézve az összesen 40 milliónyi póthitel hovafordításáról. Felvilágosításokat adott a puskakészletekről, a megrendelt lőszerekről és megnyugtatta a delegációt, hogy ezen a téren véderőnk harcképessége tökéletes. Teljes nyíltsággal referált a tüzérség fegyverreformjának kérdéséről is, megvilágítva az ügy mostani állását s kijelölve a valószínű megoldás irányát. A bizottságra igen jó benyomást tett a hadügyminiszter viselkedése, aki nem nagyképűsködött és nem titkolódzott, hanem megmutatta, hogy világos tudatában van parlamenti felelősségének. Abból a helyes felfogásból indult ki, hogy a delegációnak nemcsak joga, de kötelessége is, hogy alapos tájékozást szerezzen a hadsereg felszerelésének mértéke és módszere felől, mert különben nem tudná az ellenőrzést hathatósan gyakorolni. Sem faggatást, sem ellenséges indulatot nem gyanított a bizottság eljárásában. Mert jól tudta, amit alkotmányos miniszternek tudnia kell és tudnia illik, hogy a delegáció nem akar a véderőtől megvonni semmi olyat, amire igazán szüksége van, hanem csupán meggyőződést kiván szerezni az elkerülhetetlen szükségletről s ennek is a kielégítését összhangzásba kívánja hozni az ország gazdasági erejével. A bizottság épp oly lelkiismeretesen járt el tisztében, mint a közös hadügyminiszter a magáéban. Ellenőrizett, de nem akadékoskodott. Bírált, de kákán csomót nem keresett. S megszavazta mindazt, amit a véderő harcképessége érdekében meg kellett szavazni. Az érdekes ülésről a következőkben számolunk be: (Hadügyi albizottság.) A magyar delegáció hadügyi albizottsága ma délelőtt 11 órakor gróf Szapáry Gyula elnöklete alatt folytatta a hadsereg költségvetésének tárgyalását. Jelen voltak .• A közös kormány részéről báró Krieghammer közös hadügyminiszter, báró Spaun tengernagy, a tengerészeti osztály főnöke és a szakelőadók ; a magyar kormány részéről Széll Kálmán miniszterelnök, báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter, Lukács László pénzügyminiszter és Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter. Az albizottság legelőbb is a hadsereg rendkívüli szükségleteinek eltéréseit tárgyalta. Az I. cím 1. tételénél (kézi lőfegyverek és a hozzá tartozó lőszer beszerzésére 3 millió korona.) Münnich Aurél előadó részletesen ismerteti az ügynek 1897-re visszanyúló előzményeit. Pulszky Ágost kérdi, hány fegyver beszerzése van még hátra ? Horánszky Nándor részletesen kifejti álláspontját. Szerinte itt is az a jó dolog, hogy egészen tisztán lássunk. E részben hibásnak tartja a zárószámadási eljárást, mert abban nincsenek meg azok a záraasztópontok, amelyekből megítélhetnék a szükségletet és a kért összegek rendeltetését. Hiányzik belőle az adminisztratív előirányzás, amelyből kitűnnék a valódi szükséglet, továbbá hiányzik belőle annak a részletezése, hogy ha a szükséglet túllépi az adminisztratív előirányzatot, váljon az túlkiadás-e, avagy pedig onnan van, hogy az adminisztratív előirányzat nem volt helyes és pontos. A következő kérdéseket intézi a hadügyminiszterhez, amelyekre bizalmas felvilágosítást kér: 1. Mi a hadügyi kormány ez idő szerinti készlete ? E készlet megfelel-e mozgósítás esetére a fennforgó szükségletnek? 2. Ha nincs elegendő, miért, mennyiben nem elegendő és mennyi az a fegyverszükséglet, amely még beszerzendő ? Hiányosnak tartja a 30 milliós és 10 milliós póthitelekre vonatkozó indokolást is. Nem kételkedik benne, hogy a hadügyi kormányzat eljárása teljesen korrekt, de beható felvilágosítások hiányában nem volna, abban a helyzetben, hogy a kötségvetést megszavazza. Münnich Aurél előadó megjegyzi, hogy a 30 milliós póthitel iránt már ma is némi felvilágosítással rendelkezünk, a teljes részletezés a jövő évben előterjesztendő elszámolás alkalmával lesz helyén. Horánszky Nándor nézete szerint a hadügyi kormány erre nézve a részletes fölvilágosításokat már ma is megadhatja. Gróf Kegyevich István a kérdés lényegére nézve egyetért Horánszkyval. Annál szigorúbban kell erre nézve különösen az idén eljárni, minthogy a törvényhozási ellenzék ezúttal nincs képviselve a delegációban. Ernuatt Kelemen : Hogy az ellenzék képviselve van-e vagy nincs, az a pártok határozatától függ, ez a kérdés ide nem tartozhatik ; hogy az ellenzék itt képviselve van-e vagy nincs, az a többség tagjainak lelkiismeretes eljárására befolyást nem gyakorolhat. A lőfegyverek tekintetében részletes felvilágosításokat kíván ő is, de az angol-boer háború példájára hivatkozva, utal arra, hogy a lőfegyverek beszerzésének minő óriási fontossága van és hogy a készületlenség e téren mennyire megbosszulja magát. A monarkia legfeljebb védelmi harcra lehet ugyan utalva, de éppen ezen a téren a lőfegyverek beszerzése fokozott fontossággal bír. Nem venné tehát magára a felelősséget, hogy megakaszsza a lőfegyverek folytonos beszerzésének lehetőségét. Krieghammer hadügyminiszter kész részletesen megadni a felvilágosításokat, ismétlések elkerülése végett azonban kéri a tárgyalásba bevonni a 2. és 3. tételt is. Néhány erődített helynek új szerkezetű ágyukkal való felszerelésére 3,400,000 korona és az ostromtüzértelep ágyúinál és a vár felszerelésénél gyönge füstülőpornák rendszeresítésére (1.000.000 korona) előirányzott tételt Münnich Aurél előadó részletesen ismerteti, mire Krieghammer hadügyminiszter beható felvilágosításokat ad, amelyek szigorúan bizalmasak. Krieghammer Ödön hadügyminiszter azt a bizalmas felvilágosítást nyújtja, hogy olyan fontos kérdést, amely nem csupán a hadsereg fölszerelését érinti, hanem a közgazdasági viszonyokat is teljes óvatossággal kell megoldania. Ő azt az álláspontot foglalja el, hogy igyekeznünk kell, hogy a legjobbat vegyük alkalmazásba. Gondoskodott róla, hogy összehasonlító kísérlet történjék ne csak a nálunk megalkotott rendszerrel, hanem más, legkiválóbb, cégek rendszereivel is, amelyek gyártmányaikat a hadügyi kormányzatnak rendelkezésére bocsájtják, hogy így aztán megtalálhassuk a legjobbat. A költségeketmost meghatározni még nem képes, mert hisz még a rendszer sincs véglegesen megállapítva. Ami végül a magániparnak az előállításban való részeltetését illeti, ez mindenesetre a legszélesebb körben meg fog történni, mert hisz a lőszerek, talpak, mozdonyok, lőszerkocsik gyártása stb. minden esetben elsősorban a magániparra fog bízatni. Gajárs Ödön: A miniszter felvilágosításaiból is kitűnik, hogy az egyedül helyes álláspont a fegyverek beszerzése tekintetében az, amelyet Ernuszt Kelemen elfoglal. Teljesen kimerítő felvilágosításokat a dolog természeténél fogva nem nyerhetünk. Annyi azonban áll, hogy ami föltétlenül szükséges, bármily súlyos áldozatok árán is, meg kell szavaznunk és e tekintetben csak egy megnyugvás lehet: a magyar minisztérium iránti bizalom, mert azon kötelezettségeknél fogva, amelyekkel a magyar minisztérium ellenőrzés tekintetében a hadügyminiszter prepozícióival szemben tartozik, bizonyára már eddig is elimináltatott mindent, ami nem föltétlenül szükséges és ezért, dacára annak, hogy nem lát teljesen világosan a kérdésben, a tételt megszavazza. Horánszky Nándor kijelenti, hogy a kézi lőfegyverek tekintetében teljesen tájékozva van és tisztán lát. Szükségtelennek tartja külön hangsúlyozni, hogy a magyar kormány iránt ő is bizalommal viseltetik és a tételeket megszavazza. Egy új tábori- és hegyiágyú-rendszer létesítését célzó kísérletek szükségletére előirányzott tételnél Falszky Ágost, tekintettel arra, hogy a kísérletek már jóformán be vannak fejezve, kérdezi: 1. Milyen közvetítő meglátogatja Juliettet, Roger D’Epinay nejét, aki éppen lampionos kerti mulatságot rendez falusi jószágán. A fiatal asszony nagyon boldog, de jókedvét csakhamar megzavarja egy névtelen levél. Az anonim levélíró, aki nem más, mint Sartigny úr, egy párisi gavallér, aki udvarol a szép asszonynak és így akarna hozzájutni a kedves falathoz, figyelmezteti Juliettet Krotild és D’Epinay Roger viszonyára. Van Juliettenek egy másik barátja, egy őszinte barátja, aki valamikor szerette és most jó tanácsokkal szolgál neki: Pierre de Rhodes, ügyvéd. Ez a nagylelkű házibarát a levél tartalmát aljas hazugságnak deklarálja, de jön Sartigny ur és elvezeti Juliettet egy bokor mögé, ahol kihallgathatja Roger és Krotild intim párbeszédét. A dialóg nagyon világos. Juliette egy kissé elájul, azután elhatározza, hogy válópert indít D’Epinay ur ellen. Roger, a gentleman férj, nem védi magát, büszkén és dacosan hallgat és hozzájárul mindenhez, amit Juliette akar. Pierre, a nagylelkű jogtanácsos, a válásra vonatkozó törvény paragrafusaiból szabad előadást tart az asszonykának, azután — mikor látja, hogy Juliette hajthatatlan — megjelöli a válás egyetlen plauzibilis módját : Roger leveleket ir valami ballerinához és a kompromittáló leveleket az asszony ügyvédje beterjeszti a törvényszékhez, így a válást rövid uton ki fogják mondani és a gyanakvó herceg, a rettenetes pisztolylövő, sem tud meg semmit. Időközben a herceg lefordul a lováról és meghal. Roger, a gentleman-férj, aki még mindig egy födél alatt lakik a feleségével (bár másmás lakosztályban), tanácsot kér Juliettetől: mit csináljon? Elvegye-e feleségül az özvegy hercegnét? Az okos és szilárd Juliette határozottan azt ajánlja, hogy vegye feleségül az özvegy hercegnét. Igen ám, feleli a gavallér férj — csakt- "*-tt hogy ez a hercegné szeretőnek nagyon jó, ellenben feleségnek nem alkalmas. Mi következik ebből? Az következik, hogy a gavallér alázatosan bocsánatot kér Juliettetől, elmondja neki, milyen pokol volt az élete, mig tilos szerelmet folytatott a féltékeny hercegnével s mennyire belátta, hogy csak egy méltó feleség van a világon ! S mit tesz a szilárd, erkölcsös Juliette? Noha már nagylelkű tanácsosának, Pierrenek ígérte oda kis kezét, megbocsát a bűnbánó gavallérnak és a belépő Pierre szeme láttára szerelmesen a keblére borul. Ám Pierre de Rhodes nagylelkűségén nem fog ki semmi. Tapsol a fordulatnak és nagyon boldog, hogy a haszontalan fráter másodszor is elhódította tőle azt, akit imád! Szent a béke! Visszavonjuk a válópört! Ha Pierre de Rhodes nem haragszik, ne haragudjunk mi sem. Legfeljebb a Nemzeti Színházra neheztelhetünk, hogy sikerekben úgyis módfölött koldus évadát Feuilletnek ezzel a leggyöngébb darabjával zárta le. A szegény Pierre de Rhodes így jellemzi magát Juliette és a publikum előtt: Rokonszenves vagyok. Azaz: bizalmat ébresztek s egy asszony szívesen fonja nekem bevallani szerelmét, tudniillik egy másik iránt való szerelmét, — egy másik iránt, aki kevésbé rokonszenves, kevésbé becsülésre és szeretetreméltó, de akit jobban szeretnek az aszszonyok ! Barátja és bizalmasa vagyok a nőnek, sohasem a szeretője! Ez az én szerepem ! Ez az én típusom! Nem is ritka ezen a földön! Ez az egyetlen jóravaló és némileg mulatságos alak Femlletnek ebben a gyönge és csöppet sem érdekes darabjában. Mindjárt látjuk, hogy D’Epinay, a sikkes gavallér, szuggesztiv hatalommal uralkodik Julietta érzékein és Pierre^ » * becsületes elefánt, hoppon marad, mihelyt az ügyes ragadozó veszendő zsákmányát vissza akarja kaparintani. Unatkozva várjuk a jó eleve sejtett fordulat bekövetkezését. Legfeljebb az a komédia bosszant, amit Juliette űz a maga hencegő jellemességével. Csak gyönge, bárgyú, közönséges asszony bocsáthat meg olyan inzultust, hogy a férje kényszerűségből, hirtelen, a szeretője parancsára veszi feleségül és még a házasság után is fönntartja viszonyát ezzel a donnával. D’Epinay azonfelül még gyáva is, mert fél a rettenetes herceg pisztolyos tudományától. És ilyen pimasz ember üti ki a nyeregből — másodszor is — Pierre de Rhodes köz- és váltóügyvéd urat, aki maga a megtestesült jóság és idealizmus! De sejtjük, hogy a Nemzeti Színház mért adatta elő ezt a darabot? Azért adatta elő, mert ebből a drámából az domborodik ki végső tanulságul : Nem szabad rokonszenveseknek lennünk! A Nemzeti Színház igazgatósága már jó régen arra törekszik, hogy minden rokonszenvet elriaszszon magától; ez a darab tehát kitűnően beleillik a programmjába. A mai előadás — utolsó premiereje a tavaszi évadnak — olyan volt, mint a darab maga: bágyadt, itt-ott elég kellemes, legtöbbször untató. Mihályfi szokott meleg színeivel játszotta Pierre-t, Gyenes és Császár a raktáraikon fekvő rettenetes párbajhősök és hideg gavallérok maszkját öltötték magukra. Cs. Alszeghi Irma (Juliette) nemes, szilárd és erkölcsös volt, mint mindig és Hegyessy Mari, mint hercegné, díszkiadása volt az ilyen sablonos szalon-démonoknak. A nézőtér nem telt meg, de a közönség nagyon udvariasan viselte magát. Sőt néha tapsolt is.-A darabot Huszár Vilmos kollegánk fordította, gondosan, ügyesen, sok ízléssel.