Budapesti Szemle. 1905. 121. kötet, 337-339. szám
339. szám - ARANY HUMORA. (II.) – Szinnyei Ferencztől
ARANY HUMORA. Második közlemény.*) III. Arany költészetére térünk át ezek után s azt fogjuk vizsgálni, hogy az egyéniségében gyökerező humor mily mértékben s mi módon mutatkozik műveiben. Először lyráját vizsgáljuk, mely egyéniségének közvetlen megnyilatkozása, úgy hogy tárgyalásunk a költő lelki fejlődéséről mondottaknak folytatása és kiegészítése is lesz, azután szólunk epikájáról. Megjegyzendő, hogy lyra elnevezés alá foglaljuk rövidség okáért az összes kisebb, nem epikai költeményeket is. Gyulai legjobban jellemzi Arany lyráját, midőn azt mondja róla, hogy «alaphangja mindig az elégia maradt, mely néha ódává emelkedik vagy humorba csap». Hozzá tehetjük, hogy az ódává emelkedés ritkább, a «humorba csapás» gyakoribb és jellemzőbb. Ha Arany lyráját gondosan átvizsgáljuk a humor szempontjából, azt találjuk, hogy két humoros periódusa van: az egyik 1850-től 1855-ig, a másik 1877-től 1882-ig, a költő haláláig tart. Ezekben az években írta legtöbb humoros lyrai költeményét, különösen a két periódus kezdő éveiben : 1850-ben s 1877-ben. Első humoros verse, az Aranyaimhoz 1847-ből való. A Toldijával nyert aranyokat apostrophálja benne. Mint rokonait fogadja, vendégszeretetéről biztosítja és erősen ma *) Az előbbi közleményt lásd a Budapesti Szemle 1905. évi 338. számában.