Phralipe, 1993 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
Romológiai Kutatóintézet Szekszárdi L J .,a Független Cigány Szervezet havi folyóirata Főszerkesztő: Osztojkán Béla Főszerkesztő-helyettes: Balogh Attila Szerkesztők: Neményi Mária, Szécsi Magda, Zsigó Jenő Olvasószerkesztő: Baranyi Ilona Művészeti szerkesztő: Kubert Éva Szerkesztőség: 1084 Tavaszmező u. 6. I. em. Telefon: fax: 1-340-560 Szerkesztőségi órák: minden hónap első és harmadik hétfőjén, 14-17-ig Kiadja a PHRAUPE Független Cigány Szervezet Felelős kiadó: Osztojkán Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a Posta hírlapüzemeiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR 1900 Budapest, XIII. Lehel u. 10/a tel.: 1-128-860), közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámlára, továbbá a szerkesztőség címén személyesen vagy postautalványon. Előfizetés díja 1 évre: 384, Ft. 1/2 évre: 192, Ft. 1/4 évre: 96, Ft. 1 példány ára: 32, Ft. Szedés: Comp Press Kft. Felelős vezető: Ibos Ferenc ügyvezető igazgató Műszaki vezető: Kovencz Péter Nyomás: Posta Oktató Központ Felelős vezető: Biczó István ISSN: 0865-5847 Készült: a SOROS Alapítvány, a József Attila Alapítvány és a Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatásával. József Attila a peep-show-ban Cigányoknál van-volt egy szokás, miszerint a gyász idején le kell takarni az asszonyok szoknyáján a lángot, ehhez képest egy ismerősöm ismerőse - szakember lévén - a haldokló gyerekek lélektanáról írta sokadik értekezését, úgy, hogy közben gyermekét várta, akinek végül is jajgató esze lett. A megokosodás kényszerében rosszul időzítette a titokkeresést, a haldoklás lelki tüneteinek lejegyzetelését, vagy egyszerűen a leukémiás gyerekek fölé hajló riporter beugatta magát az őt fölmentő tudományba. Azt hiszem, hogy személyét annyira függetlenítette a munkától, hogy a benne lévő magzat és az analizált gyerekek közt lévő pajkos suttogást nem vette észre, pedig pont ő teremtette a halál és az élet egyidejű jelenlétét. Sem a Kultusz Minisztérium, sem a Szabad ötletek jegyzékének könyvkiadója nem tudja épeszűvé megszülni a József Attila idegrendszerű magzatot, mert a cigány asszonyok szoknyáján és a szoba-konyhákban menekvő irodalomnál tart még a gyász. Tapogatják a tetszhalott csípők, tomporok hűvösét a kukkoló, nedves tekintetű nemdoktorok, s igazgatják a pártkönyv-kiadók, az agrárkökkentésű, a tiszta orrlyukú korrigátorok selymessé a versek dombjait, hegyeit. ,,A legjobb, ha mindent kimondok”, ebből az önelárulásból feltétlenül csak az a következtethető, hogy a legjobb, ha minden kihallgatok, ugyanis már két éve kockázat nélkül hallgatózhatunk mindnyájan a költő gyötört mellkasához feszítve fülünket, illetve a rágógumikhoz szoktatott nyelvünkkel - remélve a cukros híreket —, már nyálazhatjuk az illetékes könyvkiadó remek papírjait, s az irodalmi bulik sokfenekű hölgyei megfejthetik már tudományos kéjjel, hogy sok mindent elhinne, csak azt nem, hogy kinyaltam az anyám picsáját, de nem mertem a faszomat a szájába tenni, nehogy leharapja...” A fertőtlenítő pszichiáterek a henyélő holtak lelkéről lesúgják a páncélt, bárki kukkolhat, nyitva a kartoték, mint a peep-show. A költő nemcsak orvosa előtt csücsül meztelenül, aki esetleg értheti, hogy: ,,nekem nem motorikus, hanem pszichés kielégülés volna”, de lógó fütyijét és álló eszét az éjszaka leple alatt az agyvelőig betakarózott, a komfortos ágyékúak, a kesztyűsök is fogdoshatják, nem sejtve meg a titkos rokont, „hogy magadat tisztán találod meg másban”. Ugyanis József Attila az idegrendszerével, a szexuális fantáziájával ölelte az ölelést vissza, mert tudta, hogy a merevedés csupán mechanikája, nem pedig oka az aktusnak. Amikor a mindenkori pornófilm-szagúak, az egyedül néma mássalhangzók megrökönyödtek a mi közös Adynk azon gondolatán, hogy: „a csók nem jelent semmit” ki is üldözték verseinek nagy részét az irodalmi köztudatból, mint ahogy József Attila most már pártos verseit is, engedve, lökve az irodalmi szenzáció vaginoszférájába a Szabad ötletek jegyzékét, prédának kitéve a falloszsárgarépát áruló zöldségkereskedők viccelnek. A Szabad ötletek jegyzéke nem vers, hanem a vers intim gyökere, „csupán” csírája a lehetséges versnek és az is maradt, mert kezdve a nagcságos asszonytól egészen a Gyula-kommunista pártig („Illyés Gyula sem dolgozik forradalmár mert fél a munkásoktól") mindenki a polgárok szombati fogdosásával vélte tapinthatónak a csendet, pedig ez az analitikus napló, s a véletlen öngyilkos őrzi igazán. A lélek legális tudorai szabhatják immár ilyenné-olyanná a betegség fogalmát, s a templomok veszélyes békéjéből kilökdöshetők a folytszemüek, a púposok s az egyéb nyomorékok bárgyú hada heverészni idétlenül a parókia füvére, nehogy a testi, nehogy a szellemi megbántottság sejtse már meg a pszichikai Istent, hisz ez a vastaglábúan egyetemre járók, az izmos-seggűen utómobilba ülők, az indiszkrétkreativitás mögé bújók, a már csak telefonon beszélők, a cigarettázó művelt lehelletű hölgyek dolga végül is. Hát kész a leltár, a Szabad ötletek jegyzékének megszerkesztői közt senki sem várta a gyermekét, mint ahogy ettől a könyvtől sem, a posthumus peep-show-ban, az agyig s ágyékig lecsupaszított költőt. Balogh Attila 2