Családi Kör, 2013. október-december (24. évfolyam, 40-52. szám)
2013-10-03 / 40. szám
A Segíteni jó! A közelmúltban alakult meg a zentai Intellektus civil szervezet felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola mellékhelyiségeit festették át a múlt vasárnap a zentai Intellektus civil szervezet fiatal tagjai. Arra a kérdésünkre, hogy miért vállalták ezt a munkát, azonnal válaszoltak: -Segíteni jó! Szervezetük a közelmúltban alakult Zentán, tevékenységük középpontjában a jótékonykodás áll, elsősorban iskolák, játszóterek festésében, javításában nyújtanak segítséget, támogatást. A festékekről is ők gondoskodnak oly módon, hogy játékokat és egyebeket készítenek és árulnak, a felsőhegyi falunapon például saját készítésű szélforgókat kínáltak. Elismerést érdemlő tevékenységük első állomása a felsőhegyi Csokonai V. Mihály Általános Iskola volt, ahol Kálmán Zsuzsanna pedagógiai vezető kifejezte örömét és háláját a fiatalokat tömörítő civil szervezet segítségnyújtásáért. Elmondta, hálásak minden segítségért, amit az iskola kap. Zenta község önkormányzatának támogatásával a napokban beindult egy új kis iskolabusz, valamint szintén önkormányzati segítséggel és az iskola jótékonysági báljának bevételéből ki tudták cserélni egy tanterem ablakait. Az iskola 60 éves fennállását novemberben ünneplik meg. FARKAS Mónika AZ INTELLEKTUS CIVIL SZERVEZET TAGJAI A FELSŐHEGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA JAVÁRA MUNKÁLKODTAK A MINAP Budapesti kirándulás A bácskossuthfalvi Életfa nagycsaládos egyesület tagjainak egy csoportja szeptember 19-én Budapesten, a Magyar Állami Operaházban megnézte Giuseppe Verdi: Falstaff című háromfelvonásos vígoperájának nyilvános főpróbáját, melyre a külhoni magyarok kaptak meghívást. A főpróbát ünnepélyes állampolgársági eskütétel előzte meg. Az operaházi műsorra rövid városnézés után került sor. CSEKITY Erzsébet 2013. október 3. KOR 23