Délmagyarország, 1979. március (69. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-01 / 50. szám
2 Kína az elfoglalt területek Lajos megtartására törekszik lGtGlalása • Hanoi (TASZSZ) A kínai agresszomk Vietnam északi tartományaiban több irányban is igyekeznek erősíteni a támadást, fokozzák expanziójuk méreteit. Peking friss alakulatokat dob át a hadszíntérre és arra törekszik, hogy az elfoglalt területeket megtartsa és bekebelezzek A vietnami fegyveres erők minden fronton visszaverik az agresszorok elkeseredett rohamait, nagy veszteségeket okoznak az ellenségnek emberekben és hadifelszerelésben egyaránt A kudarcoktól felbőszült kínai betolakodók a békés lakosságon töltik ki bosszújukat Kína vietnami beavatkozása méreteinél, jellegénél és céljainál fogva egész Délkelet-Ázsiára nézve fenyegetést jelent — hangsúlyozza a szovjet hírügynökség, majd rámutat: az utóbbi időben éleződik a helyzet a laoszi— kínai határon, ahol kínai csapatösszevonásokat észleltek. Megfigyelők nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a kínai agressziós erők betörnek a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaságba. Ezzel egyidejűleg Kína fokozta laoszi felforgató tevékenységét, ügynökei segítségével megpróbál a szomszédos országban nyugtalanságot kelteni. * A Vietnami Szocialista Köztársaság ideiglenes pekingi ügyvivője, Chan Chung külföldi újságírók előtt kijelentette, hogy Kína Vietnam elleni agressziója súlyosan veszélyezteti a térség békéjét és biztonságát és előre nem látható következményekkel járhat. Az úgynevezett ,,korlátozott háború” — hangsúlyozta az ügyvivő — a jövőben nagyméretű háborúvá szélesedhet ki. Csapatainak megerősítése után a kínai agresszor nagyszabású támadást tervez. Jelenleg már 25 kínai hadosztály vesz részt a harcokban.Chan Chung elmondotta, hogy a Szovjetunió támogatja és segíti Vietnamot, és mindkét fél teljesíti a kétoldalú megállapodásban foglalt rendelkezéseket. A VSZK képviselője kijelentette, hogy a háború időtartama teljes mértékben a kínai vezetéstől függ. A vietnami hazafiak mindaddig harcolni fognak, amíg egyetlenegy ellenséges katona is Vietnam földjén tartózkodik. Egyébként, a New Yorkból érkezett jelentés szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden este újabb ülésen foglalkozott a délkelet-ázsiai helyzettel. Az ülést megelőzően a nap folyamán a tagállamok képviselői nem hivatalos tárgyalások sorozatán igyekeztek olyan kompromisszumos megoldást találni, amelyet az érintett felek egyaránt elfogadnak. Fokozatosan visszatelepítik a szülőföldjükről előzőiteket Befejeződtek Ron Samay budapesti tárgyalásai . Sajtótájékoztató • Budapest (MTI) Sarlós Istvánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának, és Kos Samaynak, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront Központi Bizottsága főtitkárának a vezetésével szerdán befejeződtek a hivatalos magyar— kambodzsai tárgyalások. A megbeszéléseket követőem Ros Samaya— aki a Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására hivatalos, baráti látogatáson tartózkodik hazánkban — a népfront Belgrád rakparti székházában sajtótájékoztatót tartott. A legteljesebb nemzeti egységben kívánjuk végrehajtani a haza megmentésére alakult Kambodzsai Nemzeti Egységfront 11 pontos programját — hangsúlyozta tájékoztatójában Ros Samay. — Pol Pot és Ieng Sary hatalmának megdöntése után a kambodzsai nép békés, független, demokratikus országában a szocializmus útjára kíván lépni. A fasiszta diktatúra pusztítása után nagyon nehéz helyzetben kezdték meg az élet normalizálását. A fekete ruhát egyenruhaként a lakosságra kényszerítő Poiroték a lakóházak nagy részét lerombolták, tönkrementek a kórházak, teljesen elszegényedtek az ősl lakóhelyükről kiszakított és áttelepített családok. „Nincs tányérunk, amiből együnk, nincs amivel megvarrjuk a ruhánkat” — érzékeltette a múlt „semmi sincs" örökségét Ros Samay, aki tíztagú családjának egyetlen túlélője. De most már a nép vette kezébe saját sorsának irányítását. A népi forradalmi tanácsok a kisebb és nagyobb településeken egyaránt kórházak, iskolák építésén, tanítók képzésén, az analfabétizmus felszámolásán munkálkodnak. Fokozatosan visszatelepítik szülőföldjükre azz onnan elűzötteket, egyesítik a mesterségesen szétszakított családokat, a annyi üldöztetés után visszatérhetnek a diktatúra elől Vietnamba menekültek is. Jellemző, hogy Pol Pot-ék egyetlen tartományból 50 ezer lakost űztek el, illetve telepítettek ki. — Miközben az élet megindításán dolgozunk, a kínai expanzionista agressziós körök aknamunkájáról egy pillanatra sem feledkezhetünk meg — húzta alá a Kambodzsai Nemzeti Egységfront Központi Bizottságának főtitkára. De a reakciós politika irányítóinak álmai hamarosan véglegesen szertefoszlanak, mert Kambodzsában a népi forradalom győzelmét már senki és semmi sem fordíthatja meg. Az újságírók kérdéseire válaszolva Ros Samay elmondotta, hogy a kambodzsai népi erők az egész országot ellenőrzésük alatt tartják, s csak kis létszámú bandákat kell a most következő időszakban ártalmatlanná tenni. Ros Samay kiemelte, hogy a közelmúltban megkötött kambodzsai—vietnami barátsági szerződés egész népük egyetértésével találkozott. A megállapodás nemcsak a két ország, a két nép együttműködését szolgálja, hanem hozzájárulást jelent a világ békéjéhez. A vietnami, a laoszi és a kambodzsai népek közötti szolidaritás szálai a régmúltra nyúlnak vissza, hiszen vállvetve, közös harcban győzték le a francia, majd az amerikai imperialistákat, és együtt küzdenek most is a kínai expanzionista, hegemonista törekvések ellen. A kambodzsai politikus aláhúzta, hogy országának lakossága mélységesen elítéli a Vietnam elleni kínai agressziót. A szocialista országok, köztük Magyarország, szolidaritása, politikai, erkölcsi és anyagi támogatása mélységes hálával tölti el országunk népét — húzta alá a továbbiakban Ros Samay. — A testvéri szocialista Magyarország népének segítsége, a közelmúltban kapott gyors élelmiszer-, gyógyszer- és ruhaszállítmány, nehéz helyzetünkben nagyon sokat jelentett. Küldöttségünkkel most először járt kambodzsai delegáció Magyarországon, mégis úgy éreztük, mintha testvérként, bensőséges, jó barátként érkeztünk volna. Csak azt kívánhatom, hogy az internacionalista szolidaritás további erősítésével „írjuk tovább" a haladó világ történelmét — mondotta befejezésül a Kambodzsai Nemzeti Egységfront Központi Bizottságának főtitkára. • A kambodzsai küldöttség a főváros dolgozóival a Marcibányi téri Ifjúsági Ház nagytermében forró hangulatú nagygyűlésen találko KHOMEINI QUMBAN KIVÁN LETELEPEDNI Ruhollah Khomeini, az iráni forradalom vezetője, szerdán a teheráni rádióban megtartotta „búcsúbeszédét”. Az ajatollah ugyanis ma, a síitáik szent városába, Qumba utazik, s ott kíván letelepedni. Tájékozott források....szerint ... azonban, ez nem jelenti azt, hogy a politikai és vallási vezető a jövőben csak korlátozott szerepet vállalna, hanem, továbbra is a forradalom irányítója marad. Szerdán Genfben újabb megbeszélést tartott a hadászati támadó fegyverzetek korlátozásával kapcsolatos tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség. SAJTÓKONFERENCIA A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának közelgő, 60. évfordulója alkalmából sajtókonferenciát rendeztek szerdán hazánk moszkvai nagykövetségén. A nagy számban megjelent szovjet újságírók, rádió- és televíziós tudósító előtt dr. Szűrös Mátyás nagykövet ismertette a 133 dicső nap eseményeit. MIES KITÜNTETÉSE Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke, szerdán Berlinben átadta Herbert Miesnek, a Német Kommunista Pár elnökének a Karl Marx Érdemrendet, az NDK legmagasabb kitüntetését. A kitüntetést a nyugatnémet kommunista vezető 50. születésnapja alkalmából adományozták. AMERIKAI TUDÓSKÜLDÖTTSÉG BUDAPESTEN Dr. Harvey Averdinek, az NSF — az Egyesült Államok Országos Kutatási Alapítványa — főigazgatóhelyettesének vezetésével szerdán, amerikai tudósküldöttség érkezett hazánkba. SALT-ÜLÉS • Addisz Abeba (TASZSZ) Az Etiópiában tartózkodó Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter és a kíséretében levő személyiségek látogatást tettek az Addisz Abeba közelében levő Tatek katonai kiképzőtáborban. Addisz Abebában Taje Telahun etióp hadügyminiszter fogadást adott Czinege Lajos tiszteletére. Beszédében mindkét miniszter élesen, elítélte Pekingnek a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen folyó agresszióját. ' Jószomszédi kapcsolatok • Bécs (MTI) „Ausztria és Magyarország kapcsolatai valamennyi szinten zavartalanul és nagyon kedvező irányban fejlődnek, egyben például szolgálhatnak a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésére, illetve jószomszédi viszonyéra” — jelentette ki egyebek között dr. Willibald Pahr osztrák külügyminiszter kedden este Bécsben, a Duna-Europiisches Institut felkérésére tartott előadásában. Az osztrák diplomácia vezetője az állami élet valamennyi szintjén megtartott rendkívüli intenzív és rendszeres konzultációk, illetve magas szintű találkozók sorában kiemelkedő jelentőséget tulajdonított Kádár János tavalyelőtti ausztriai látogatásának. Csütörtök, 1070. március f1 Herbert Wehner megbeszélései • Budapest (MTI) Gyenes András, az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az MSZMP Központi Bizottságának titkára szerdán a Parlamentben megbeszélést folytatott Herbert Wehnerrel, a Német Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójának elnökével, a párt elnökségének tagjával. A tárgyalásokon részt vettek: Marie Schleif Hans-Jürgen Junghaus és Konrad Porzntz, az NSZDP parlamenti frakciója elnökségének tagjai, valamint Eugen Selbmann, a frakció külpolitikai tanácsadója; magyar részről Darvasi István képviselő, a külügyi bizottság tagja és Horn Gyula, az MSZMP külügyi osztályának helyettes vezetője. A tárgyalások során áttekintették a két ország államközi és parlamenti kapcsolatainak helyzetét, véleménycserét folytattak a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, valamint tájékoztatták egymást országaik helyzetéről. Apró Antal, az országgyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, szerdán a Parlamentben fogadta Herbert Wehnert és kíséretét. A megbeszélésen áttekintették a két ország törvényhozó testületeinek tevékenységét és kapcsolatait. Moszkvában tárgyal az NDK külügyminisztere • Moszkva (MTI) A Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének szerdai moszkvai megbeszélésén a nemzetközi kérdések közül a legnagyobb figyelmet a béke megszilárdítása és a nemzetközi helyzet stabilitása problémáinak szentelték. Megvitatták a távol-keleti és a délkelet-ázsiai helyzetet, és szó volt a két ország külpolitikai tevékenységének egyeztetéséről is. Gromsko szerdán ebédet adott Oskar Fischer tiszteletére. Itt elmondott beszédében a szovjet külügyminiszter hangsúlyozta: a Szovjetunió és az NDK külpolitikai együttműködésének az a célja, hogy megvalósítsák a nemzetközi életben a békés egymás mellett élés elveit, megakadályozzák az új világháború kitörését, elmélyítsék az enyhülést. Gromiko rámutatott: a Kína által a szocialista Vietnam ellen indított agresszió következtében megromlott a nemzetközi helyzet. A Szovjetunió változatlanul azt követeli, hogy a pekingi vezetés haladéktalanul szüntesse meg az agressziót, amíg még nem késő, és vonja ki az ország területéről a kínai csapatokat. Oscar Fischer hasonlóképpen elítélte Kína szégyenletes és veszélyes támadását, amelyet a békés vietnami nép ellen indított. Mindazoknak, akiknek kedves a béke, kötelességük, hogy megállítsák ezt az agressziót. Az NDK teljesíti ezt a kötelességét — hangoztatta a miniszter. Interkozmosz-19 • Moszkva (TASZSZ) A szocialista országok békés célú űrkutatási együttműködési programja keretében 1679. feburár 27-én a Szovjetunió területéről felbocsátották az Interkozmosz–19 jelzésű mesterséges holdat. A kísérlet célja a Föld ionoszférájával kapcsolatos komplex kutatások folytatása. Kevesebb mint két esztendővel az 1377. június 15- én megtartott parlamenti választások után újra az urnák elé vonulnak a fasiszta uralom évtizedeiből kiemelkedett Spanyolország választópolgárai. Az 1977-ben megválasztott nemzetgyűlés annyiban teljesítette feladatát, hogy létrehozza az új demokratikus alkotmányt. Ezt követően a konzervatív, liberális és enyhén szociáldemokrata hajlandóságú csoportokból szervezett kormánypárt, a Centrum Unió voltaképpen hivatalban maradhatott volna. Suarez miniszterelnök azonban úgy döntött, hogy nem a bizalmi kérdést veti fel a parlamentben, hanem új választásokra szólítja fel az országot. Ez sokak számára különösnek tűnt, miután úgy vélték: a miniszterelnök túlságosan is sokat kockáztat. Hiszen a közvélemény-kutatások fokozott esélyeket jósoltak a Felipe Gonzalez által vezetett szocialista pártnak (P3QE). Suarez döntésének mélyebb oka alighanem abban keresendő, hogy Spanyolországban nem egy, hanem két választás volt napirenden az alkotmány jóváhagyása után. Az egyáltalában nem kötelező parlamenti választásokon kívül kötelezően meg kell tartani a törvényhatósági választásokat is. A voltaképpeni politikai-taktikai harc a sorrend körül bontakozott ki. A polgári, centrista és bizonyos jobboldali erőket is vonzó kormánypárt számára nem lett volna kedvező megoldás, ha előbb tartanak helyi törvényhatósági választásokat. A helyi közigazgatásban ugyanis még csaknem érintetten a Franco diktatúrától örökölt Hivatali hálózat. Ennek a jelenléte pedig a baloldal számára kedvezőtlenül befolyásolja a választásokat. (Ezért is követelte eredetileg a Spanyol Kommunista Párt és a PSOE néhány kiemelkedő vezetője is a helyes sorrendet, előbb megújítani a helyi közigazgatási szerveket, és azután választani az új parlamentet.) Ezt a taktikai előnyt a kormánypárt nem akarta megadni a baloldalnak. Ezért választanak előbb új nemzetgyűlést, és csak egy hónappal később, pontosan április 3-án újítják meg községtanácsi választásokon a helyi közigazgatást. Ilyen körülmények között a jelenlegi nemzetgyűlési választás nem olyan sorsdöntő jelentőségű Spanyolország történetében, mint a megelőző volt. Eredményétől elősorban az függ, hogy április elején milyen politikai erőviszonyok közepette kerül sor a rezsimet mélységében is módosító áprilisi helyi erőpróbára. A jelenlegi jóslatok nem várnak igazán lényeges eltolódást az 1977-es eredményhez képest. Akkor a kormánypárt 6,2 millió szavazatot kapott, a PSOE pedig 5,2 milliót. Azóta két kisebb szocialista párt beleolvadt a PSOE-be. Ezért a kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt a várható szavazatokat tekintve közelebb került egymáshoz. Az előrejelzések szerint az 1077- es helyzethez hasonlóan sorrendben a harmadik helyre várják a Spanyol Kommunista Pártot. Negyedik helyre számíthat a szélsőjobboldali erők új koalíciója, amely a két esztendővel ezelőtt kudarcot szenvedett Népi Szövetséget összeboronálta más konzervatív erőkkel és a megtévesztő „Demokratikus Koalíció” névvel vonul az urnák elé. E szerint a kormányhatalmat tekintve voltaképpen csak két lehetőség van. Az egyik a Suarez vezette Centrum Unió esetleges megerősödése. Ebben az esetben lényegében az eddigi kormány maradna hivatalban A másik, ennél sokkal valószínűbb változat, hogy a Centrum Unió nem szere/ eléggé tekintélyes többsége és koalícióra kényszerül a spanyol szocialistákkal, a Gonzalez-vezette PSOE-vel. Carrillo, a Spanyol KP főtitkára azonban már most felhívta a figyelmet arra, hogy számítani lehet egy Suarez—Gonzalez „összeborulásra". Más szóval: egy abszolút többséggel rendelkező kétpárti kormányra, amelyet nagyjából a hajdani nyugatnémet „nagykolícióhoz” lehet hasonlítani. A KP álláspontja az, hogy amennyiben egy ilyen koalíció megvitatja programját a kommunistákkal és lehetőséget ad a társadalmi ellenőrzés bizonyos fokánál gyakorlására — akkor megkaphatja adott konkrét kérdésekben az SKP parlamenti támogatását. Amennyiben ez nem történik meg — mondotta Carrillo —, a kommunisták a „konstruktív ellenzék” szerepét játsszák majd az új nemzetgyűlésben.