Dunaújvárosi Hírlap, 1983. december (28. évfolyam, 96-104. szám)
1983-12-20 / 101. szám
1983. december 20., kedd TA'JOLO' 3R IDŐSZAKOS KIÁLLÍTÁSOK Szabó Lajos festőművész tárlata (Az Uitz teremben. A kiállítás megtekinthető hétfő kivételével naponta 11—19 óráig) Régi korok ruhadíszei (Az Intercisa Múzeum kamaratermében. A kiállítás megtekinthető hétfő kivételével naponta 10—18 óráig) Bartha Zsuzsa és ifj. Losonczi Pál kiállítása (Az MMK kisgalériájában) A XVI. századi adonyi éremkincs (Intercisa Múzeum. Megtekinthető hétfő kivételével naponta 10—18 óráig) Állandó kiállítások Dunaújváros története az őskortól napjainkig (Intercisa Múzeum. Megtekinthető hétfő kivételével naponta 10—18 óráig) Domanovszky-képtár (Komócsin liget 11. Megtekinthető hétfő kivételével naponta 10—18 óráig) H* GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI PROGRAMOK Játszókör: Karácsonyi népszokások és dalok (Az MMK 204-es termében, december 22-én 17 órakor) Díjazott fotók A Magyar Újságírók Országos Szövetsége pályázatot hirdetett az ország üzemi lapjainak dolgozó fotósoknak, s a legjobb felvételek alapján ítélték oda a díjakat. A vasmű üzemi lapjában, az Üst-ben megjelent fotóival Bárándy István nyerte el a 3. díjat és az ezzel járó jutalmat. Az óvónő felszólítására köszönnek el Túl okosak a gyerekek? Az óvodai foglalkozások eredménye — sok szülő szerint — azzal mérhető, hogy hány verset fúj a gyerek, százig tud-e számolni, vagy csak húszig, ismer-e már néhány betűt. Az óvónők és a tanítónők véleménye azonban merőben más. Kinek van igaza, vagyis: mikor „iskolaérett” a gyerek? — Az iskolérettség egyik legfontosabb kritériuma, hogy a hatéves gyerek önálló legyen — mondja Horváth Lászlóné óvodai felügyelő. — Ez azt jelenti, hogy tudjon egyedül tisztálkodni, öltözködni, holmiját rendben tartani. Emellett legalább ilyen lényeges, hogy kapcsolatot tudjon teremteni társaival, a felnőttekkel, s tudjon viselkedni. Mindezt ma már az óvodáskorban kell a gyerekeknek megtanulniuk, hogy később ne azzal kelljen foglalkoznia tanítónőnek, hogy tornaóra után fordítva vette fel köpenyét a nebuló. Az óvodai foglalkozások hetven százaléka játék, szigorú, tanóraízű foglalkozásokkal csínján kell bánni. Ezek — azonkívül, hogy bizonyos ismereteket nyújtanak, készségeket, képességeket fejlesztenek, a logikát, fantáziát megmozgatják — arra is nagyon jók, hogy a kicsik időbeosztáshoz, rendhez szokjanak. — Az óvodákból hozzánk kerülő gyerekek okosak, talán túlságosan is azok — mondja Papp Sándorné, Móricz Zsigmond Általános Iskola tanítónője, huszonöt évnyi tapasztalataira hagyatkozva. — Az óvónők munkájának eredménye különösen akkor látszik, ha — bár ilyen az iskolaelőkészítők miatt már ritkán fordul elő — össze tudjuk hasonlítani az óvodába járt és az óvodából kimaradt gyerekeket. Az óvodából hozzánk kerülők ügyesen fogják a ceruzát, ecsetet, jól rajzolnak, felismerik a színeket. Akad köztük, aki szépen olvas, ugyanakkor csúnyán, motyogva beszél. Pedig tudom, hogy a hangképzés és a beszédtechnika is szerepel az óvodai nevelési tervben. Sok hatéves gyereknek a köszönéssel, megszólítással van baja. Az óvónők túl sok tananyagot tömnek a fejükbe, holott ez már a mi dolgunk. A legtöbb óvodának és iskolának általában jó kapcsolata a szülőkkel. Isakolakezdés előtt a nagycsoportosok szüleivel értekezleten találkoznak a leendő tanítónők, hogy megbeszéljék, milyen követelményekkel várja a gyerekeket új, „második otthonuk”. — A legjobb óvoda, iskola sem pótolhatja azt, amit a szülői ház adhat — mondja Lengyel Lászlóné, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója. — Nem arra gondolok elsősorban, hogy leül-e a szülő tanulni a gyerekével, hanem hogy beszélget-e vele, törődik-e a dolgaival, mesélteti-e. Gyakoribb azonban, hogy csupán a legszükségessebbeket tárgyalják meg otthon. Pedig a gyereket lépten nyomon nevelni kell, nem szabad tőle sajnálni az időt. Testnevelési foglalkozáshoz készülődnek a Batsányi utcai óvoda nagycsoportosai. Abaffy Lászlóné óvónőnek csakgatnia szavakkal kell neszoőket: vetkőzzenek gyorsan — segítségre nincs szükségük. Az órán mindenki „dolgozni” akar. Ha be kell mutatni egy-egy újabb gyakorlatot, szinte mindegyikük keze a magasba lendül. Amikor elhangzik az óvónő kérése, segítsen néhány erős fiú — mindegyik kissrác talpra ugrik. A feladatokat jól-rosszul, de valamennyien megcsinálják. Az óvónő a gyerekek füzeteit mutatja. Helyenként megmosolyogni valók a rajzok, némelyik alatt azonban ott a dicséret. Szép. Egy kislányt faggatok, hol dolgoznak a szülei. Az édesapja munkahelyét tudja, az édesanyjáét nem. Az viszont kérdezés nélkül is kibuggyan belőle, mi az édesanyja leánykori nevet és azt is hozzáteszi: a „mama” már régóta az édesapja nevét viseli. A szavakat szégyenlősen, maga elé mondja. Elbúcsúzunk. A gyerekek az óvónő felszólítására köszönnek el. Tóth Ildikó Tegnaptól a Dózsa mozi műsorán GALLIPOLI tő. Ismerjük Gallipolit. Temerementó. Mintha azt mondanánk: Dunkerque... Don-kanyar ... A bevehetetlen, sziklás félsziget az ausztrálok mészárszéke volt az első világháborúban. Erről a hadbamenésről készített filmet Peter Weir ausztrál filmrendező. A kalandvágyó farmerfiúk mit sem sejtve indulnak a békés Freemantle-ból. A kairói kiképzőtáborban még egy klassz kirándulásnak tűnik az egész, hogy aztán annál vészterhesebben rajzolódjon ki az erőd-félsziget előtti csendes öböl, ahol a Dardanellákért folyik majd a harc. A fiúk ártatlan áldozatai a sorsnak, a háborúnak: a britek indították az akciót, amellyel a partraszállásról akarták elterelni a figyelmet. Tudván tudták, onnan senki sem menekülhet, az ausztráliai, új-zélandi legényeknek el kell pusztulniuk. A film tökéletesen ábrázolja a háború értelmetlenségét, mert Gallipoli azonosságot ébreszt bennünk a többi „húsdarálóval”. Gallipoli: képlet , eszünkbe jut róla a történelem többi vesztes, véres csatája, a film egyetemessé teszi a háborúk borzalmait. Mark Lee és Bill Kern főszereplésével kijózanító és — a történet ismerete ellenére — izgalmas filmet láthat a közönség. Tudjuk, hogy háború mindig ugyanolyan. a És tudjuk, hogy a balekok sosem élik túl. Mégis szurkolunk. J. K. Vakációóó! Még két nap mennek iskolába a gyerekek, s csütörtökön „kitör” a téli vakáció. A tanítás január 3-án kezdődik újra. Aki rendszeresen tanult, most szánkózhat, olvashat, akinek van bepótolni valója, az tanulásra használhatja idejét. Érdemes, január végéig még lehet javítani. A félévi értesítőket február 3-án viszik haza a diákok. Csak időseknek Műsort adnak szerdán délután fél ötkor a Béke városrészben élő nyugdíjasoknak a 27-es óvoda dolgozói. A nyugdíjasok karácsonyi köszöntését a Béke városrészi népfrontkörzettel közösen szervezik meg. Először az óvodások mutatkoznak be, majd az óvónők népdalokat énekelnek, és megvendégelik, megajándékozzák az idős embereket. Belphegor, Hitchcock A sorozatok éve a tévében Sztárok, krimi, sci-fi, horror — ez csak ízelítő a televízió jövő évi műsortervéből. A hagyományokhoz híven, kedd esténként továbbra is sorozatokat vetítenek majd. Elsőként a Wagner életéről szóló tízrészes sorozatot tűzi műsorára a televízió. Richard Burtonnal a főszerepben, partnerei között láthatjuk Vanessa Redgrave-et, Laurence Oliviert és Franco Nérót. Egy háromrészes bűnügyi történetet is láthatunk: a Bizonyíték híján címet viseli a francia filmsorozat. A Laurent család című tízrészes sorozatban egy Franciaországból Németországba menekült hugenotta család életével ismerkedhetünk meg. Egy, a Belphegorhoz hasonló misztikus krimit is bemutatnak, a Messziről érkezett ember című francia sorozat hatrészes lesz. Szombat éjszakánként vetítik Hitchcock filmjeit, láthatjuk a Madarak, a Londoni randevú, a Gyilkosság telefonhívásra és a Psycho című filmeket. Zola Nana című regényéből készült hatrészes filmsorozatot szintén szombaton éjszakánként láthatjuk. Bemutatják Szabó István Oscar-díjas rendező legsikeresebb alkotásait is. Sorozatot terveznek Marcel Carnénak, francia filmművészet klasszikusának alkotásaiból is. Vasárnap délutánonként Peter Sellers főszereplésével a forgatott filmeket vetítik, majd Gertler Viktor műveit tűzik műsorra. Láthatjuk Batalov filmjeit, és érdekesnek ígérkezik a Tolnai Klári legnépszerűbb szerepeit bemutató sorozat is, amelyben olyan nagysikerű filmeket láthatunk, mint a Meseautó, a Pestli mese és a Katyi. Ha Pestre megy... Ezüstvasárnap új üzlet nyílt Budapest szívében, Bécsi utca 1—3. szám alatt. Itt állították ki többek azokat a képzőművészeti alkotásokat is, amelyek részt vettek a hétfőn megtartott aukción. Az elárverezett képek helyei nem maradnak üresen, mivel a bolt gyakori színhelye lesz a tegnapihoz hasonló rendezvényeknek. A kiállított áruk OTP-részletre is megvásárolhatók, ám vidékről érkező vásárlóknak érdemes tudniuk: a helyszíni gyorsított OTP-ügyintézést kizárólag fővárosi lakosok vehetik igénybe. Aki tehát Budapestre utazva a vásárlásnak ezt a formáját választja, szerezze be és vigye magával a hitellevelet. Előjegyzést is vesznek fel boltban — mindennap dél után öt óráig. Az üzlet egyébként 10—18 óráig tart nyitva — az ünnepekig egy órával tovább várja a látogatókat a főváros új színfoltját jelentő BÁV-áruház. (vágó) BÁV-kombinát Sikerrel mutatták be csütörtökön este a Munkásotthonban a Ripacsvásár című komédiát. A Pont amatőr színjátszó együttes tagjai az óvodai dolgozók klubijában léptek fel, s egy középkori jelenetekből összeállított darabot játszottak el. A klub tagjai ezzel az előadással búcsúztak az évtől SZENVEDÉLYES EMBEREK Korunk racionális. Bizonyos szempontból ez a racionalitás átmegy a mindennapok mechanizmusába. Kétségtelen, hogy ilyen korszakban az úgynevezett forradalmi magatartás és a forradalmi szenvedély olyan jelenségek, amelyek közvetlen és állandó megnyilvánulására nincs konkrét lehetőség. Sokan el is keserednek emiatt, mert elfelejtik, hogy Brecht Gallileije kimondta: nem az a szerencsétlen ország, amelynek nincsenek hősei, hanem az, amelynek hősökre van szüksége. Valóban, abban a pillanatban, ha hazánkat valamilyen szerencsétlenség érte, megváltozott a racionális magatartás. Megváltozott, hiszen — gondoljunk csak a legutóbbi árvízre, vagy akár olaj- és gázkitörésre - hírtelepében az ismeretlenségből, a mindennap szürkeségéből emberek emelkedtek ki, akik néhány órára vagy napra hőssé magasodtak. És semmit nem von le a hősiesség értékéből, hogy amint a veszélyek elmúltak, az emberek visszatértek oda, ahonnan kiindultak: a mindennapi élet mechanizmusába. Mert mi sem ellenszenvesebb, éppen akkor, amikor társadalmi létünk konszolidált, mint állandóan kérni és keresni a forradalmi, a hősies tetteket, a látványos és döntő föllépéseket. A konszolidált világ erre nagyon ritkán ad lehetőséget. De nincs is elméleti ellentét a forradalmi hagyomány és a konszolidált fejlődés között. Nincs, mert minden forradalomnak az a célja, hogy folyamattá váljon, hogy megteremtse a maga konszolidált fejlődését, és minden konszolidáción belül megbújnak azok az ellentmondások, melyek megkövetelik egy-egy pillanatban a forradalmi kiállást, a forradalmi magatartást. Sohasem tekintették a filozófia, sőt a társadalom történetében sem ellentmondásnak a mindennap racionalitását és a szenvedélyességet. Nemcsak tapasztalatilag, hanem gondolatilag is érthető, hogy az emberek hol benne élnek a mindennapi racionalitásban, hol — ha kell, ha szükség van rá — kiszakadnak belőle. Midőn Gobbi Hildától egyszer megkérdezték, hogy vajon ma is megtenné-e azt, amit a felszabadulást követő években gyakran megtett, hogy tudniillik ingyenesen, nehéz körülmények között vállalkoznak arra, hogy verset mondjon — művésznő körülbelül ezt válaszolta: ha hasonlóak volnának a társadalmi körülmények, akkor a legtermészetesebb módon vállalnám. Tehát az, hogy meg is mutatkozzék, mégpedig látványosan, az egész közösség előtt nyilvánvalóvá hogy melyik emberben váljon, van határozott közéleti elkötelezettség, s kiben nincs, az végeredményben a helyzet, a szituáció függvénye. A szenvedélyes emberek ma sem vesztek ki társadalmunkból. Legfeljebb kevésbé figyelünk rájuk. Hiszen az a tudós, aki éjszaka fölkel, és bemegy a laboratóriumba, mert kíváncsi éppen beállított kísérletének eredményére, éppen úgy szenvedélyes ember, mint az a tanácstag, aki órákat vagy napokat veszekszik, mire kiharcolja egy idős ember elhelyezését, vagy egy üzlet létesítését stb. Míg az utóbbi esetben a közéleti jelentőség evidens, addig a kutató esetében kevesen tudnak róla, majdnem titokban tartja maga a tudós is, hogy milyen „bolond" cselekedetre ragadtatja magát — s mégis van az ilyen cselekvésben közéleti pátosz. Hegel egyszer azt mondta, hogy szenvedély nélkül soha semmiféle nagy tettet nem vittek véghez a történelemben. Azt hiszem, igaza volt, csakhogy létezik látványos és létezik alig látható, szerény, a mindennapban megvalósuló, szinte elrejtőző szenvedély. A szenvedélyes emberek a maguk mestersége iránti szenvedéllyel, a maguk környezete megváltoztatásának szenvedélyével napjainkban ugyanolyan jelentőségűek, mint a forradalmi szituációban a forradalmárok. Ők azok az emberek, akiket a mindennapi életben úgy tartunk számon, lehet rájuk számítani. Az a munkás, akinek technikai tudására, egy nehéz probléma esetében a műhely vezetője számíthat - s minden műhelyfőnök tudja, hogy kire számíthat az a barát, akinek segítségére hasonlóképpen számíthat a barátja: az a funkcionárus, akinek aktivitására és igazságosságára minden nehézség esetében építeni lehet, — szükségképpen a szenvedélyes emberek közé tartozik. S minél racionálisabb egy kor, annál inkább van szüksége mindazokra, akik a maguk módján telítve vannak szenvedéllyel. Hermann István