Új hídfő, 1984 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
1984. január ÚJ HÍDFŐ MERRE HAJLIK A GYERTYA LÁNGJA? --------------------------------------- SACERDOS FIDELIS-------------------------------------- A SZERZŐ ELŐSZAVA : Könyvekhez szokás előszót írni, nem cikkekhez. E cikkhez azonban — a körülmények miatt — mégis előszó igényeltetik. Katolikus pap vagyok. Egész életemet népem és egyházam szolgálatára szenteltem. Vagyon, karrier vagy a hagyományos értelemben vett siker sose érdekelt. A kommunizmust saját bőrömön szerzett tapasztalatok alapján ismerem. E cikkben Nyugaton élő magyar papokról lesz szó. Papokról, akik kétszeresen is testvéreim, mint magyarok s mint papok. Ama nevemet mégsem írhatom ki, mert a most már többségben lévő hazafelé tapogatózó, Lékai bíboros kegyei után áhítozó paptestvéreim — élükön a Lékaival sülve-főve együtt lévő, állandóan Magyarországra futkosó főlelkészünkkel, Valentiny Géza prelátussal — “megennének reggelire". Maradok hát csak Sacerdos Fidelis, “hűséges pap". * * * A Magyar Televízió Merre hajlik a gyertya lángja? címmel dokumentumfilmet vetített. A műsort természetesen nem láttam, azonban birtokomban van a hangszalagról gépelt teljes szöveg. Elöljáróban a papok közösségformáló szerepéről szóltak néhány szót, majd megjegyezték, hogy a filmben szereplő papok kiemelkedő szerepet játszanak az idegenben élő magyarok között. Mint később látni fogjuk, erről szó sincs. A megszólaltatott papok az emigráció köreiben vagy szinte kivétel nélkül teljesen ismeretlenek, vagy a politikai emigrációval soha semmilyen közösséget nem vállaltak és szerepük nincs. Az, hogy fölkeresték őket, csakis a hazai rezsimhez való lojalitásuknak, vagy legalábbis kritikátlan magatartásuknak tudható be. A valóban kiemelkedő papok nem álltak szóba a filmesekkel. Az említett uraknak a hazai televízióban való áldatlan és dicstelen közszerepléséről emigrációnk sajtója — papokról lévén szó — szemérmesen hallgatott. Rossz politika. A papoktól — akik hivatásuknál fogva egy-egy közösség élén állnak, tehát vezető szerepet töltenek be — elsősorban elvárhatja az emigrációs közösség, hogy mindenben példát mutassanak, s ez legfőbbképpen vonatkozik a helytállásra, a népünket szolgaságban tartó hazai rezsimmel szembeni gerinces magatartásra. Elsőként az ausztriai Kismarton püspökét, dr. László Istvánt keresték föl a hazai televíziósok. László püspök nyilatkozata éppen olyan volt, mint amilyet az évek során tőle megszoktunk: se hideg, se meleg. A második interjúalany a traiskircheni menekülttábor papja, Szollár Lajos szalézi atya volt, aki — a riporter szavai szerint — “enyhén szólva barátságtalanul” viselkedett. Akik ismerik Szollár Lajost, ezt természetesnek is veszik: a derék szalézi páter régi, kipróbált harcosa a magyar és katolikus ügynek. A filmben szereplő papok közül ő volt az egyetlen, aki ki merte mondani: ‘‘Az Anyaszentegyháznak a helyzete otthon siralmas.” Ausztriából Olaszországba vezetett a tv-sek útja. A római Magyarok Nagyasszonya-kápolnában vatikáni engedéllyel zavartalanul forgathattak. Nem így a Szent István Zarándokházban, amelynek igazgatója, dr. Mester István prelátus kereken megtiltotta a filmezést, és nem állt szóba a forgatócsoporttal. Annál nagyobb gaudiummal fogadták őket a Via Giulián lévő Pápai Magyar Egyházi Intézetben, ahol Rómában tanuló, Magyarországról kiküldött megbízható papok “szállása vagyon”. Dr. Dankó László, az intézet rektora, a vele készített interjú végén nem is mulasztja el a kommunisták iránti hálalihegést: ‘‘És természetesen hálával kell beszélnem arról a segítségről, amit a magyar állam, az Állami Egyházügyi Hivatal is ad intézetünknek. ”. A következő interjúalany dr. Békés Gellért bencés szerzetes, a Szent Anzelm kollégium tanára és perjelje, a Szent Gergely egyetem tanára, a Katolikus Szemle szerkesztője volt. Többek között ezeket mondta: “... amit mi baloldalinak nevezünk az emigrációban, az egy egészséges, korszerű szocializmus. ” Békés Gellért jó egy esztendeje Magyarországon is járt, sőt: a Magyarok Világszövetsége elnevezésű kommunista propagandaszerv újságja, a Magyar Hírek 1982. július 24-i számának fényképes interjút is adott. A kósza hírek szerint arról is tárgyalt a hazai illetékesekkel, hogy folyóiratát, a Katolikus Szemlét beküldhesse Magyarországra. A feltétel az lett volna, hogy “tompítsa a hangvételt”. Hogy erre Békés páter vállalkozott-e, azt csak ő tudja. De aki végiglapozza az egyre semmitmondóbbá váló Katolikus Szemlét, annak támadhatnak egy s más gondolatai ... Visszatérve Ausztriába az azóta elhunyt dr. Török Jenő piarista szerzetest szólaltatták meg, aki a bécsi Opus Mystici Corporis könyvkiadó vezetője volt. Török Jenő, akinek zavaros és sok esetben botrányos békepapi kapcsolatai sok visszatetszést váltottak ki, ezúttal sem tagadta meg önmagát: “Teljesen kapcsolatban vagyok a hivatalos egyházzal; a bíboros úrnak mindig jelentem, ha itt jár, tevékenységemet. Ő is itt járt, megáldotta ezt a szekrényszedőgépünket. Az Actio Catholica igazgatója, Várkonyi Imre is jön hozzánk, ha kijön. A könyveimet először beküldöm a hatóságoknak. ” Ezután két felsülés következett. Az első Bécsben, ahol dr. Radnay Tibor kapucinus atya, a bécsi magyarok főlelkésze nem fogadta a társaságot, mire a riporter pimaszul megjegyezte: “... addig ügyeskedett, míg elkerülte a találkozást”; a második Münchenben, ahol az október 23-át megelőző napokban “hiába kerestünk kapcsolatot a Németországban élő magyar papokkal. Úgy látszik, az 1956-os ellenforradalom 25. évfordulóján nem akartak találkozni, tárgyalni a hivatalos magyar televízióval.” Ám a magyar jezsuiták tartományfőnökének, dr. Hegyi Jánosnak nem voltak aggályai: minden további nélkül fogadta a tv-seket. “A magyar egyházi körök közül — mondta Hegyi —, tulajdonképpen egyetlen emberrel van közelebbi kapcsolatom, akit tisztelek és becsülök, és az Lékai bíboros úr. ” A tengerentúli forgatást Hegyi páter ajánlásával kezdték. Elsőnek Torontóban keresték föl dr. Nemesszeghy Ervint, a kanadai magyar jezsuiták elöljáróját, a torontói jezsuita noviciátus vezetőjét. Nemesszeghy páter igazi jezsuita agyafúrtsággal csűri-csavarja a dolgo- 5. oldal