Krónika, 1983 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1983-12-01 / 12. szám

Ebben a még Európa-szerte vad és nyugaton is csak igen vékony rétegben civilizálódó kornak viszonyai között — amikor még a főrangú nemeseknek sem hiányzik az írástudás, és tökéletesen beérik a fegyver­forgatás sok bátorságot, de jóval kevesebb finomságot igénylő életlehetőségeivel — az első magyar király azon kevesek egyike Európában, aki nemcsak hogy latinul ír, olvas és beszél, hanem még egy írásműnek is szerzője. Akkor is Szent István király tekinthető az Intelmek (In­stitutiones morum) utólagos címen fennmaradt könyvecske szerzőjének, ha a betűket minden bizonnyal nem is ő maga rótta a pergamenre. Az antik hagyományok azonban mégiscsak hathatósan mentették az írástudás rangját, azzal a felismeréssel együtt, hogy ehhez nem szükséges a fizikai erő, elég, sőt legfontosabb a szellem ereje, a gondolatok bősége. Ezenfelül éppen a gondolatok kifejezése révén az írástudás szorosan összefügg a szent könyvek ismeretével, a Bibliával, s ezzel kapcsolatban a helyes erkölcsi magatartásra való intelmekkel. Az írástudás a minden­napi nevelés eszköze tehát, ha egyelőre csak a magas körökben is, így született meg István királynak Imre fiához írt könyvecskéje, az Intelmek. Egy szigorú és egyben gyengéd apa uralkodói megnyilatkozása ez, amely egyedülálló ebben a műfajban. Hiszen Európa-szerte a hasonló műveket vagy főpapok intézik királyaikhoz, vagy az uralkodók ontják bele végtelen gőggel a hatalom ormáról saját dicsőségüket, mint például kevéssel előbb Konstantin bizánci császár is tette. Szent István Intelmei azonban egyszerűek, komolyak, és nemcsak a királyi dicsőségről beszélnek, hanem az uralkodói kötelességről is. Művében arra intette fiát, hogy becsülje meg alatt­valóit, papjait és katonáit, ispánjait és az idegenből jött vendégeket is. Tisztelje az idősebbeket, de azért a fiatalok véleményét is hallgassa meg. A hangvétel a maga egyszerűségében olyan bensőséges, hogy elárulja a nagy szeretetet, mely Istvánt egyetlen fiához, Imréhez fűzte. Itt kezdődött István királynak, a kezdetben mindig győzőnek, mindig diadalmasnak a maga emberi sorstragédiája is. Gizella bajor hercegnőtől több fia született, de az egyetlen Imrét kivéve valamennyien meghaltak csecsemő korukban. Imre nagyszerű nevelésben részesült, s ha a későbbi egyházi megbecsülést az alattvalókéval egybevetjük, az apának, a fiúnak és a nevelőnek a nemzetre tett hatását utólagos értékelésük is elárulja. Szent István fiát, Szent Imre herceget Szent Gellért oktatta, mielőtt Csanádi püspökké nevezték volna ki. S 1083-ban, haláluk után mindhármukat az akkor uralkodó Szent László király avattatta Róma hozzájárulásával szentté. Csakhogy Imre herceg sem ért meg több időt huszonnégy esztendőnél. Egy német forrás, a Hildeshaimi Évkönyvek szerint vadkanvadászaton vesztette életét. Ekkor már nős volt, de feleségéről nem sokat tudunk; valószínű, hogy Imre egy bizánci her­cegnővel kötött házasságot. Gyermekei azonban nem maradtak, és ez még külön gyász volt a gyászban: Géza fejedelem államalapító ága vele kihalt. István király olyan nevelésben részesítette fiát, hogy az nemcsak a keresztény életideál, de azon belül is egy kivételesen aszkéta életmód képviselője lett, mely kizárta a házaséletet és a gyermekek nemzését. Szent Imrének ez a szüzességi fogadalma csak halála után derült ki. Istán király ezt semmiképpen sem akarta. De most neki is meg kellett tapasztalnia, hogy a királyi akaratnak is vannak határai. A csapás megtörte, egészségét aláásta, amikor Imre 1031-ben meghalt. De Istvánnak még volt ereje ahhoz, hogy — mint már említettük — visszaverje II. Konrád német császárnak azt a kísérletét, hogy betörjön Magyarországra. Sőt, István volt az, aki a német hadakat szétszórva, nyugat felé nyomult, s az akkor még kis helységnek számító Bécset is elfoglalta. István azonban öregedett, és közelgett az idő, mikor az utódlásra kellett gondolnia. Mivel az államegység gon­dolata együtt jelentkezett a keresztény hittel, nem akart az Árpád-nemzetségnek még élő, másik ágára tekintettel len­ni, hiszen tőlük az összeesküvésért megbüntetett unokaöccse, Vazul miatt nem remélt semmi jót. Ebben tévedett az egyébként jövőbelátónak és gyógyító erő bir­tokosának tartott szent király. De a szentek sem minden­­tudóak, és ők is hordoznak emberi gyarlóságokat. István saját gyermekek hiányában a trónra nővérének fiát, a velencei Orseolo dogétól származó Pétert jelölte. De a tényt, hogy e választásban maga sem bízhatott valami nagyon, nemcsak vallási, hanem emberi tekintetben is megerősíti életleírásának, a legendáknak hagyománya: halálakor földi segítségében nem bízva, égi pártfogásba, Szűz Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot. Éppen a katolikus magyarok által nagyon tisztelt Szűz Máriának ünnepén halt meg, 1038. augusztus 15-én. Kijelölt utóda, Péter csaknem tönkretette az országot; azok az Árpád-fiak mentették meg, akiket István menekülésre kényszerített apjuk vétke miatt. De ezek a száműzetésből visszatérő, Vazultól származó Árpád-utódok, I. Endre és I. Béla voltak azok, akik fiaikkal, Géza királlyal és Szent Lászlóval együtt segítették­ Szent István kultuszát megerősödni és terjedni Magyarországon. A családi viszály emlékén túlnőtt az ország egyetemes érdeke: szuverén állami létének oltalma és továbbélése. DR. HALÁSZ JÁNOS KÖNYVTÁR. — November hó folyamán könyvtárunk újabb könyvadományokban részesült, összesen 81 kötetet kaptunk, ezekből 78 magyar nyelvű. — Adományozóink neve: Kanadai Magyar Nyugdíjasok Klubja, Metropolitan Toronto Central Library, Niklás Aladár, Tollas Tibor (München), University of Toronto (Library), Vadnay Zsuzsa és Zách Mária. — Ezúton mondunk köszönetet az adományozóknak. KRÓNIKA 7

Next