Krónika, 1983 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1983-12-01 / 12. szám
Ebben a még Európa-szerte vad és nyugaton is csak igen vékony rétegben civilizálódó kornak viszonyai között — amikor még a főrangú nemeseknek sem hiányzik az írástudás, és tökéletesen beérik a fegyverforgatás sok bátorságot, de jóval kevesebb finomságot igénylő életlehetőségeivel — az első magyar király azon kevesek egyike Európában, aki nemcsak hogy latinul ír, olvas és beszél, hanem még egy írásműnek is szerzője. Akkor is Szent István király tekinthető az Intelmek (Institutiones morum) utólagos címen fennmaradt könyvecske szerzőjének, ha a betűket minden bizonnyal nem is ő maga rótta a pergamenre. Az antik hagyományok azonban mégiscsak hathatósan mentették az írástudás rangját, azzal a felismeréssel együtt, hogy ehhez nem szükséges a fizikai erő, elég, sőt legfontosabb a szellem ereje, a gondolatok bősége. Ezenfelül éppen a gondolatok kifejezése révén az írástudás szorosan összefügg a szent könyvek ismeretével, a Bibliával, s ezzel kapcsolatban a helyes erkölcsi magatartásra való intelmekkel. Az írástudás a mindennapi nevelés eszköze tehát, ha egyelőre csak a magas körökben is, így született meg István királynak Imre fiához írt könyvecskéje, az Intelmek. Egy szigorú és egyben gyengéd apa uralkodói megnyilatkozása ez, amely egyedülálló ebben a műfajban. Hiszen Európa-szerte a hasonló műveket vagy főpapok intézik királyaikhoz, vagy az uralkodók ontják bele végtelen gőggel a hatalom ormáról saját dicsőségüket, mint például kevéssel előbb Konstantin bizánci császár is tette. Szent István Intelmei azonban egyszerűek, komolyak, és nemcsak a királyi dicsőségről beszélnek, hanem az uralkodói kötelességről is. Művében arra intette fiát, hogy becsülje meg alattvalóit, papjait és katonáit, ispánjait és az idegenből jött vendégeket is. Tisztelje az idősebbeket, de azért a fiatalok véleményét is hallgassa meg. A hangvétel a maga egyszerűségében olyan bensőséges, hogy elárulja a nagy szeretetet, mely Istvánt egyetlen fiához, Imréhez fűzte. Itt kezdődött István királynak, a kezdetben mindig győzőnek, mindig diadalmasnak a maga emberi sorstragédiája is. Gizella bajor hercegnőtől több fia született, de az egyetlen Imrét kivéve valamennyien meghaltak csecsemő korukban. Imre nagyszerű nevelésben részesült, s ha a későbbi egyházi megbecsülést az alattvalókéval egybevetjük, az apának, a fiúnak és a nevelőnek a nemzetre tett hatását utólagos értékelésük is elárulja. Szent István fiát, Szent Imre herceget Szent Gellért oktatta, mielőtt Csanádi püspökké nevezték volna ki. S 1083-ban, haláluk után mindhármukat az akkor uralkodó Szent László király avattatta Róma hozzájárulásával szentté. Csakhogy Imre herceg sem ért meg több időt huszonnégy esztendőnél. Egy német forrás, a Hildeshaimi Évkönyvek szerint vadkanvadászaton vesztette életét. Ekkor már nős volt, de feleségéről nem sokat tudunk; valószínű, hogy Imre egy bizánci hercegnővel kötött házasságot. Gyermekei azonban nem maradtak, és ez még külön gyász volt a gyászban: Géza fejedelem államalapító ága vele kihalt. István király olyan nevelésben részesítette fiát, hogy az nemcsak a keresztény életideál, de azon belül is egy kivételesen aszkéta életmód képviselője lett, mely kizárta a házaséletet és a gyermekek nemzését. Szent Imrének ez a szüzességi fogadalma csak halála után derült ki. Istán király ezt semmiképpen sem akarta. De most neki is meg kellett tapasztalnia, hogy a királyi akaratnak is vannak határai. A csapás megtörte, egészségét aláásta, amikor Imre 1031-ben meghalt. De Istvánnak még volt ereje ahhoz, hogy — mint már említettük — visszaverje II. Konrád német császárnak azt a kísérletét, hogy betörjön Magyarországra. Sőt, István volt az, aki a német hadakat szétszórva, nyugat felé nyomult, s az akkor még kis helységnek számító Bécset is elfoglalta. István azonban öregedett, és közelgett az idő, mikor az utódlásra kellett gondolnia. Mivel az államegység gondolata együtt jelentkezett a keresztény hittel, nem akart az Árpád-nemzetségnek még élő, másik ágára tekintettel lenni, hiszen tőlük az összeesküvésért megbüntetett unokaöccse, Vazul miatt nem remélt semmi jót. Ebben tévedett az egyébként jövőbelátónak és gyógyító erő birtokosának tartott szent király. De a szentek sem mindentudóak, és ők is hordoznak emberi gyarlóságokat. István saját gyermekek hiányában a trónra nővérének fiát, a velencei Orseolo dogétól származó Pétert jelölte. De a tényt, hogy e választásban maga sem bízhatott valami nagyon, nemcsak vallási, hanem emberi tekintetben is megerősíti életleírásának, a legendáknak hagyománya: halálakor földi segítségében nem bízva, égi pártfogásba, Szűz Mária oltalmába ajánlotta Magyarországot. Éppen a katolikus magyarok által nagyon tisztelt Szűz Máriának ünnepén halt meg, 1038. augusztus 15-én. Kijelölt utóda, Péter csaknem tönkretette az országot; azok az Árpád-fiak mentették meg, akiket István menekülésre kényszerített apjuk vétke miatt. De ezek a száműzetésből visszatérő, Vazultól származó Árpád-utódok, I. Endre és I. Béla voltak azok, akik fiaikkal, Géza királlyal és Szent Lászlóval együtt segítették Szent István kultuszát megerősödni és terjedni Magyarországon. A családi viszály emlékén túlnőtt az ország egyetemes érdeke: szuverén állami létének oltalma és továbbélése. DR. HALÁSZ JÁNOS KÖNYVTÁR. — November hó folyamán könyvtárunk újabb könyvadományokban részesült, összesen 81 kötetet kaptunk, ezekből 78 magyar nyelvű. — Adományozóink neve: Kanadai Magyar Nyugdíjasok Klubja, Metropolitan Toronto Central Library, Niklás Aladár, Tollas Tibor (München), University of Toronto (Library), Vadnay Zsuzsa és Zách Mária. — Ezúton mondunk köszönetet az adományozóknak. KRÓNIKA 7