Egyházi Tudósítások - függelékül a Religio és Neveléshez, 1841. 1. félév (2-26. szám)
1841-06-20 / 25. szám
haladt ember vala, sőt egy 70 éves is, a’ bérmálás’ szentségét föladta. Szivemelő volt látni, milly lelkesedéssel fogadtatott az ur’ megkentje; épületes, milly komoly és ájtatos magatartással viseltettek faluhelyeken a’ kegyszer és annak osztogatója iránt. — A’ szent foglalatosság következő helyeken ment véghez: N. Szombatban, Gerencséren, Korompán, Bohuniczon, Kereszturon , Szereden, Diószegen, Kossuthon, Taksonyban és Sopornyán. — N. Szombatban főt. Bartakovics Adalbert, Korompán Brunszvik grófnő ő exetiája atyafiságos karokkal, Bohuniczon Dezasse gr. ő méltósága, Kossuthon tettes galanthai Fekete Ferencz magyar vendégszeretettel, egyebütt pedig kifejezhetlen örömmel és lelkesedéssel a’ plébános urak fogadták szállásul a’ méltóságos püspököt. Eltávoztál általános óhajtás kisérte, bár igen soká tartaná meg Isten az angyali szelidségü és nyájas leereszkedésü püspököt. — Pozsony, junius’ 12. Fem. Kopácsy József herczeg-primás tegnap délután utazott innen Bécsbe, hová nmélt. Lonovics József Csanádi megyés püspök Romából már megérkezett. (Hk. [Szomorú hírek.) — A’ Hírnök’ 45dik száma szerint junius’ fokán Dévényben tűz támadván, mintegy 150 ház a’ nagy és szép templommal együtt lángok’prédájává lett; a’ templom’ belsejében csak a' fő ’s egyik oldali oltár maradt sértetlenül a’ boldogságos Szűz’ kegyelemképével, melly előtt most a’ tönkrejutottak zokogva kérik az Isten’ anyjának közbenjáró esedezését a’ mindenható’ segedelméért ’s a’ könyörületes szivek’ megindulásáért. — Junius’-én pedig a’ derék stomfai alesperes és táblabiró Balogh Ferencz, kis Pozsonymegye’ gyűlésein sokszor olly jelesen szónokoskodott, a’ Morvában törödvén, a’ hullámok’ áldozatjává lön. ( Ünnepeit.) Pozsony junius’ okán ülte a’ sz. Háromság temploma.’ ez évi ünnepét, melly egyszerismind az e’ templomhoz tartozó temetési egyesületnek évünnepe szokott lenni; sőt. Kremlicska kanonok-apát ’s városi plébános tartá a’ nagyszertartásos isteni tiszteletet, az épületes egyházi beszédet pedig a’ templom’ lelkészent. Czambert János. Offertorium alatt igen dicséretes jótékonyságnak valánk tanúi; t. i. az e’ templomban létező olvasó-ájtatosság’ buzgó egyesülete körüljárván a’ nagyoltárt 2010 forintot rakott oltárra az előbbi napon tűz által károsult dévényieknek ; a’ sekrestyébe pedig fehér- ’s egyébnemű ruhát hordott rakásra ugyanazoknak, mielőtt már a’ tűzveszély’ napján ezen egyesület’ némelly tagjai pénzt, eleséget, öltözetet és ágyi ruhát küldöttek Dévénybe. Schweiz* Aargau a’ rendkívüli országgyűlés’ határozatának következtében az eltörlött kolostorok iránt mit leszen teendő, majus’ középéig a’ főhelynek tudósítást tenni tartozván, nagytanácsát majus’ okán összegyűjtő. A’ szabadelmüek, bár eleinte vonakodtak, most mégis simulni kezdenek azon nézethez, miszerint törekedni kell a’ rendek’ többségét a’ kolostorok’ ügyében némi engedvények által megnyerni, hogy imigy a’ műveit Schweiz ismét lehetőleg öszhangzó legyen. Egyébiránt a’ radicalis aargauiak — mi nagyon természetes — eltökélteknek mutatják magokat: a’ férfikolostorok feltörlesztése mellett most és jövendőben minden körülmény közt megmaradni. A’ nőkolostorokra nézve pedig a’ nagytanácsi választmány jónak tartandja, azokat korszerű javítás’ föltéte alatt egyenesen visszaállitottaknak nyilatkoztatni, hogy imigy az aargaui cantonfölségiség maga adja tanujelét annak, hogy önként ’s örömest méltatja figyelemre a’ szövetségtársak’ óhajtásit. Luzern cantonban, melly 1798 óta mindig a’ szabadelmü schweizi köztársaságok’sorában állott, nevezetes elvfordulat történt. A’ múlt hó’ elején, az alkotványtanács által kidolgozott alkotványterv mintegy 16 ezer szózattal hat ezer ellen elfogadtaték. Nincs példa rá, hogy kis statusban illy csodálatos fordulat a’ kormányzati és alkotvány-elvekben ’s olly homlokellenes változás a’ kormányszemélyzetben valaha történt volna. Vannak, kik keservesen fájlalják e’ változás’ következtében egy nevelő- és egyházi tanács’ fölállítását, melly minden egyházi ügyet’s az egész nyilvános nevelést a’ papság’ kezeibe adja, továbbá minden kolostor’és egyházi alapítvány’ biztosittatását és nagyon izkadnak, hogy a’ jesuita-rendbe fog hozatni, melly azután a’ kamra’ szellemi átváltozását bevégzendené. — A’ radicalismus-szülte boldogtalan aargaui események valószínűleg más cantonoknak is kinyitandják szemeiket. Olaszország, Roma. Ő szentsége De Monce abbét, mansi kanonokot, ki vagyonát a’ szegény állapotban lévő