Élet és Tudomány, 2006. július-december (61. évfolyam, 27-52. szám)
2006-11-24 / 47. szám
Tavaly decemberben a NASA Swift gamma-űrobszervatóriuma az eddig valaha látott legerőteljesebb kitörést,iert észlelte: szerencsére nem Napunkon, hanem egy tőlünk mintegy 135 fényévre levő másik csillagon. Ha hasonló erejű kitörés a Naprendszerben történne, az nagy valószínűséggel erőteljes klímaváltozáshoz, pusztító sugárzáshoz és a fajok tömeges pusztulásához vezetne bolygónkon. A flert egy a Napnál valamivel kisebb csillagon figyelték meg, amely a II Pegasi kettőscsillag egyik tagja a Pegasus csillagképben. A kitörés ereje mintegy milliószorosa volt a Napban megszokottnak, benne mintegy 50x108 atombomba robbanóereje szabadult fel. „A fler olyan nagy energiájú volt, hogy először csillagrobbanásnak véltük — mondta Rachel Osten, a Marylandi Egyetem csillagásza. — Most először sikerült flert egy idegen csillagban megfigyelnünk, és nem számítottunk ekkora energiára. ” A flert kibocsátó csillag tömege a Nap tömegének 0,8-szerese, kísérője kisebb, 0,4 naptömegű. A két csillag meglehetősen szoros közelségben, néhány csillagátmérőnyi távolságban kering egymás körül. Ennek eredményeként az árapályerők mindkét csillagot sebes forgásba hozzák: 7 nap alatt fordulnak körbe, szemben a Nap 28 napos forgásidejével. Az erőteljes flerek keletkezésében minden bizonnyal szerepe van ennek a sebes pörgésnek. Általában a fiatal csillagok forgási sebessége is nagyobb, mint az idősebbeké, ezért feltételezhető, hogy Napunkon is voltak a mostaninál jóval hevesebb kitörések életének kezdetén. Erre egyébként akkoriban „szükség” is lehetett, mert más elméletek szerint az ilyen kitörések elősegítik a bolygók kiválását és az élet megszületését. (Universe Today) mjg Gyilkos napfler egy másik csillagon Szokványos flerek Napunkon (KÉP: NASA) Ahol a gyémánt is megolvad Sandia Laboratóriumok Z-berendezésében, amellyel - kis térfogatra koncentráltan - a légköri nyomás 10 milliószorosát lehet létrehozni, kutatóknak sikerült megolvasztani az egyik legkeményebb anyagot, a gyémántot. A kísérlet célja: jobban megismerni, hogyan változnak a gyémánt tulajdonságai olyan extrém körülmények között, amilyenekkel akkor találkozna, amikor — miként azt tervezik — fúziós kísérletekben a borsószemnyi üzemanyagminta kapszulájaként szolgálna. A fúziós energiatermeléstől, amelynek szabályozott lefuttatásával már fél évszázada birkóznak a kutatók, az emberiség energiagondjainak végső megoldását várják: fél fürdőkádnyi tengervízből annyi energiát nyerhetnénk a folyamatban, mint 40 vagonnyi szénből. Ma a világon mindössze két berendezés alkalmas a gyémánt fázisátalakulásait vizsgáló kísérletek elvégzésére: az egyik a Sandia szóban forgó Z-berendezése, a másik a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban lévő NIF (National Ignition Facility). A sikeres fúzióhoz az üzemanyagkapszula külső burkának egyenletesen kell a nyomást átadnia a belsejében lévő mintának. A szilárd és a cseppfolyós gyémánt erre egyaránt alkalmas. A 6,9 és 10,4 millió atmoszférás nyomások közötti átmeneti tartományban azonban - amelyben mindkét fázis egyszerre jelen van — a nyomásátadás egyenlőtlenné válik, és az eközben kialakuló instabilitások hatástalaníthatják az összeroppanás erejét. Azért kell most pontosan meghatározni e tartomány határait, hogy biztonsággal elkerülhessék az előbbi jelenséget, és összeroppanás közben a szimmetria mindvégig fennmaradjon. (Sandia Laboratories) A 1498 ■ Élet és Tudomány ■ 2006/47