Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)

1848-05-28 / 24. szám

677 AZ UTÓSÓ FEJEDELEM. (Vége.) II. Ütött az óra! — Megszólalt a’ menny — végig dörgött földrengető szava az országokon. A’ határok bérczfalai reszketve , inogva , mint vert­ebek, dörögték vissza azt. A’ népszabadság feltámadásának napja elérkezett! Föl térdeidről porig alázott nép, emeld föl járom alá görbült feje­det! nézd az Ítélet napja elérkezett! Eddig ti beszéltetek a’ mennynek, most a’ menny beszéli ti néktek. És ti, kik a’ népnek birái voltatok, álljatok elő, vagy ha kezeite­ken ártatlan vér és megszegett eskük szennye tapad, rejtsétek magatokat el, rejtsétek magatokat a’ sírba, az ítélet napja elérkezett! Eddig ti Ítéltetek, most ti fogtok ítéltetni, Hosanna ! Dicsőség a’ szabadság istenének a’ magas mennyben! Az egész mindenség egy nagy égő templom, boltozata villámló fel­legek, mik a’ földet végig korbácsolják, a’ mennydörgés harsog. A’ föld vért iszik és tüzet okádik, görcsösen rázkódva meg kínjai­ban az ingó városok alatt. Nézzetek: éjszakról, hol a’magas bérczeken fenyves tenyész ’s a feny­vesek alatt szabad népek laknak, fennragyogó éjszakfény támad, ezernyi lán­goló sugár, fehér, kék és vereslő fényben, miknek összesége az égre fel­­ragyog , kardok tündöklő éjszakfénye. Lángoló arczok pirulása támad együtt vele, minden arcz egy egy d­erub arcza, szabadság és honszeretet van írva mindegyikbe. A’ merre e’ lángkaraj halad, ledőlnek a tömlöczök falai, kijőnek a’ rabok, láncz helyett kard terem kezökben, s kik eddig hallgatva tűrtek, beszélni kezdenek fegyver-csattogásban. És a’ hamis próféták, kik azt hitték magokról, hogy az ég alól ki­nőttek, elvetik erőtlen hatalmuk átkos vasvesszejét ’s sápadtan futnak el nyomoru éltöket gyáván megmenteni, vagy megmaradnak bálványaik kö­rül , hogy azoknak hulló omladékai alá temetkezhessenek. Jaj nekik, jaj azoknak, kik a’ hazát áruba bocsátók ! Számukra kész a’ sír. Jaj azoknak, kik a’ lelkeket megölték. Számukra kész a’ pokol. Repűl a’ zászló, csillagosodik az ég. Vérzik a’ királyi nap, hol eddig minden puszta volt, az égen millió fény lobban elő, miknek lételét sem gyanitá senki. „Isten, szabadság és haza!“ Ez volt a’ zászlóra írva. Mindenütt, holott ez meghordoztaték, virradt a’ szabadság, reszke­tett az áruló, ingott a’ trónus, mellynek mennyezetén ártatlan vér foltjai, talapján lánczok ijeszték a’ térdre nem borulót.

Next