Életképek, 1848. január-június (6. évfolyam, 1/1-28. szám)
1848-05-28 / 24. szám
677 AZ UTÓSÓ FEJEDELEM. (Vége.) II. Ütött az óra! — Megszólalt a’ menny — végig dörgött földrengető szava az országokon. A’ határok bérczfalai reszketve , inogva , mint vertebek, dörögték vissza azt. A’ népszabadság feltámadásának napja elérkezett! Föl térdeidről porig alázott nép, emeld föl járom alá görbült fejedet! nézd az Ítélet napja elérkezett! Eddig ti beszéltetek a’ mennynek, most a’ menny beszéli ti néktek. És ti, kik a’ népnek birái voltatok, álljatok elő, vagy ha kezeiteken ártatlan vér és megszegett eskük szennye tapad, rejtsétek magatokat el, rejtsétek magatokat a’ sírba, az ítélet napja elérkezett! Eddig ti Ítéltetek, most ti fogtok ítéltetni, Hosanna ! Dicsőség a’ szabadság istenének a’ magas mennyben! Az egész mindenség egy nagy égő templom, boltozata villámló fellegek, mik a’ földet végig korbácsolják, a’ mennydörgés harsog. A’ föld vért iszik és tüzet okádik, görcsösen rázkódva meg kínjaiban az ingó városok alatt. Nézzetek: éjszakról, hol a’magas bérczeken fenyves tenyész ’s a fenyvesek alatt szabad népek laknak, fennragyogó éjszakfény támad, ezernyi lángoló sugár, fehér, kék és vereslő fényben, miknek összesége az égre felragyog , kardok tündöklő éjszakfénye. Lángoló arczok pirulása támad együtt vele, minden arcz egy egy derub arcza, szabadság és honszeretet van írva mindegyikbe. A’ merre e’ lángkaraj halad, ledőlnek a tömlöczök falai, kijőnek a’ rabok, láncz helyett kard terem kezökben, s kik eddig hallgatva tűrtek, beszélni kezdenek fegyver-csattogásban. És a’ hamis próféták, kik azt hitték magokról, hogy az ég alól kinőttek, elvetik erőtlen hatalmuk átkos vasvesszejét ’s sápadtan futnak el nyomoru éltöket gyáván megmenteni, vagy megmaradnak bálványaik körül , hogy azoknak hulló omladékai alá temetkezhessenek. Jaj nekik, jaj azoknak, kik a’ hazát áruba bocsátók ! Számukra kész a’ sír. Jaj azoknak, kik a’ lelkeket megölték. Számukra kész a’ pokol. Repűl a’ zászló, csillagosodik az ég. Vérzik a’ királyi nap, hol eddig minden puszta volt, az égen millió fény lobban elő, miknek lételét sem gyanitá senki. „Isten, szabadság és haza!“ Ez volt a’ zászlóra írva. Mindenütt, holott ez meghordoztaték, virradt a’ szabadság, reszketett az áruló, ingott a’ trónus, mellynek mennyezetén ártatlan vér foltjai, talapján lánczok ijeszték a’ térdre nem borulót.