Ellenőr, 1875. február (7. évfolyam, 32-59. szám)

1875-02-02 / 33. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt. — kr Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési Iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. az. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el 33. szám. POLITIKAI NAPILAP, Budapest, kedd, február 2 1875. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légrádi testvérek Irodájában). Kiadó-hivatala: Előfizethetni helyben és posta utján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó recl­mátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. VII. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára mint eddig: Egy évre.............................20 forint — kr. Félévre ....­­ ... 10 „ — kr. Negyedévre..........................5 „ — kr. Etry hára ....... 1 „­80 kr. Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Festen, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. TÁVIRATOK. Bécs, febr. 1. (K­é­p­v­is­elő h­áz.) A ház elintézte a napirend tárgyait, ezek közt a kormány előterjesztését az osztrák-magyar monarchia és Oroszország között a kereskedelmi védjegyekre vo­natkozólag kötött egyezség tárgyában, mely har­madik olvasásban fogadtatott el. Bécsi, febr. 1. Sapieha hg. egy nyilatkozat­ban egy lapnak, a császár általi fogadtatása al­kalmából történtek tárgyábani közlését teljesen alaptalannak jelenti ki. Bécs, febr. 1. (O­fen­heim pere.) Ma folytattatok a czernowitzi vasút igazgatótanácsa által előterjesztett emlékirat felolvasása. A legkö­zelebbi tárgyalás 3-án lesz. Ltondon, febr. 1. A „Times“ jelenti, hogy az alfonsisták és karlisták között fegyver­nyugvás tárgyában élénk alkudozások folynak, melyek alap­ját az képezi, hogy a béke esetleg Don Carlos hoz­zájárulása nélkül is megköttetnék, s ez esetben Don Carlos spanyol infans állását nyerné. Balta febr. 1. A marhavész tört itt ki. J­ew-York, febr. 1. A cubai insurgensek Sibarot­ megtámadták, a helyőrség megadta magát. Tafalla, febr. 1. A király és a főhadiszállás ma hagyják el Tafallát, a csapatmozgósítás Pam­­pelona felszabadítására tovább foly. A carlisták megkezdték az Orio elleni tüzelést, mit a királyi ágyunaszádok viszonoztak. Bécs, febr. 1. (Hív. zárlat) Magy. földtehermen Kötvény 78.—. Salgó-Tarján 75.—. Magyar hitel 202.75 Magyar­­záloglevél 87.—. Erdély 131.—. Magyar keleti vasút 5575 Magyar sorsjegy 83. — . Magyar földhitel —.—. Magyar vasúti kölcsön 98.—. Anglo-magyar 22.—. Franco-magyar 65. — . Alföld —.—. Magyar északkelet vasút 114.—.Keleti vasúti elsőbbségi kötvény 68.25. Tiszai vasút 187.—. Municipal-bank —.—. Pesti bank —. Berlin, febr. 1. (Zárlat.) Galiczai —.— tallér Lombard —.— bir. márk. Ezüst jövedék —.— tallér 1860-as —tallér. — Bécs —bir. márk. — Roma­niai -.— tallér. Államvaspálya —.— bir. márk. — P­apir­­jövedék - .— tallér. — Hitelsorsjegy - .—. — 1864-es —.— bir. márk. Hitel részvények —.— bir. márk. Hitel részvények —.— bir. márk. — Magyar sorsjegy —S bir. márk. Utóbörze —.------. Paris, febr. 1. (Kezdet) 37V®8 járad. 61.87. Olasz járad. 87.50 Credit mobilier —Osztr. napra —Consulok —.— Északnyugoti vaspálya —. - .— 1-es járadék 97.82. — Államv. pálya 682.—.— Lombardok 303.-------Amerikai —. — Magyar kölcsön —.--------Ma­gyar keleti pálya —.—. — 1871 iki kölcsön —.—. — 1872 diki —.—. Török sorsj. 120.25. Paris, febr. 1 (Zárlat) 37« járadék 62.15.­­ 57« járadék 109 25. Olasz járadék 66.25. Creditmobilier 390.— Lombard 286. - . Államvaspálya 658.—. Koronajószági zálog­levelek —.—. Ausztriai kötvények —.— 1871-diki kölcsön —.—. 1872-diki kölcsön —. Frankfurt, febr. 1. (Zárlat.) Váltóárfolyam Bécsre 182.75. Amerikai 1882-re —.—. 1860-ra 112.50. Lombar­dok 114.50. Évjáruléki papir 64.—. Osztrák bankrészv. 863.—. Osztrák hitelrészvény 206.25. Osztrák államvaspálay észv. 67.25. 1864-diki 298.50. Galicziai 216.75. Évjáruléki ezüst 69.— Győr-Gráczi —.—. Utóbörze —Magyar sorsj. 175.—. Berlin, febr. 1. Búza —.—. 184.— — Kozs 155.— 154.—. 148— 145.50 — Zab 172.80. —Olaj 54.50. — 54.50 5570. 56.20. — Szesz 54.20­04.50. Árpa. —. Amsterdam, febr. 1. Búza márcz. 276. máj. — Rozs márcz. —.—. Antwerpen, febr. 1. A petroleum üzlete —.—. Budapesti szinlapok. Bérlet NEMZETI SZÍNHÁZ. 223. szám. Kedd, febr. 2. Bánk-bán. Eredeti nagy opera 3 felv. Irta Egressi Béni. Zenéjét szer­zette Erkel Ferencz. Személyek: II. Endre, magyar király — — — Kőszeghy Gertrud, királyné — — — — Kvassayné Otto Berchtold, meraniai herczeg fia, Ger­­trúd testvérmescse — — — — Pauli Bánk­ bán, Magyarország nagyura — — Ellinger Mellinda, felesége — — — — Balázsné B. V. Petur bán, bihari főispán — — — Láng Biberach, kalandor lovag — — — Tallián Tiborcz, paraszt — — — — Odry Udvarmester — — — — — Széphegyi Kezdete 7 órakor. V­Á­R-S­ZINHÁZ. Bérlet szünet. Az Idegesek. Vígjáték 3 felv. Irta Sardou. Fordította Feleki M. Kezdete 7 órakor. Az országházb­ól. — Február 1. — A mai ülést gr. Lónyay Menyhért és a kereskedelmi ügyér Bartal Gy­ ur beszédei vették igénybe egészen, kivéve legvégét, midőn egy rövid, de hatalmas nyilatkozat történt — személyes kérdésben — báró Sennyey Pál részéről. Gróf Lónyay Menyhért ma terjedelme­sen beszélt, s ki lehetett venni hangjának biztosabb sejtéséből, hogy nem érzi magát többé kegyvesztettnek fölfelé; de ki lehe­tett venni előadásának határozatlan tartal­mából azt is, hogy nem tudja hányadán áll másfelé. Hogy a kormányt nem támo­gatta, az bizonyos, hogy azt megtámadni is kedve lett volna, arról eléggé tanúskodnak némely czélzásai a „tapogatózás“ tehetet­lenségére s a „circulus vitiosus“ helytelen föltevésére , hanem hát ott lebegett egész beszéde fölött a töprenkedés is, hogy me­lyik után, milyen magatartás által kerülheti ki a k­luddá tételt. Ez a töprenkedés képezi a gr. Lónyay beszédének alapszinezetét, s figurative azt mondhatnók róla, hogy nyilatkozatainak három része közül az egyik Bécsből Érsek­újvárig, a másik Érsekújvártól Váczig s a harmadik Vácztól Budapestig nyerte meg vázlatát és jellegét. A­mi ezen három ré­szen kívül is mutatkozik — és nem jelen­téktelenül — azt alkalmasint azon vonal­rész sugallatainak tulajdoníthatni, mely a budavári kellemes órák pályaudvara és az országház napirendjének mai állomása közti várótermet foglalja magában. Egyébiránt nem volna méltányos eljárás, ha azon felhí­vást, melyet gr. Lónyay Menyhért a „két nagy párthoz“ a személyes tekintetek, rokon- és ellenszenvek félretételére intézett, csak­is a váróterem türelemgyötrő befolyásá­nak tulajdonítanák. És nem volna méltá­nyos eljárás azért, mert gr. Lónyay Meny­hért tett már — ha nem is az országház­iban, de azon kívül — a maihoz hasonló kísérletet akkor is, midőn kormányelnök volt. Hogy sikerülhet-e most, a­mi régebben nem bírt a sikerülhetés kellékeivel és viszo­nyaival, arról nincs még megállapodott né­zetünk. Hogy mit tartunk a „két nagy párt“ vezértehetségeiből alakulható koalitio­­nális kormány kívánatosságáról, előfeltételei­ről és czéljáról, azt tudják olvasóink több­szöri határozott és részletes nyilatkozata­inkból. Most is azt tartjuk, és részünkről biztosíthatjuk gr. Lónyay Menyhértet, mint kijelentettük bukása után is azonnal, hogy mi nem űzünk sem sentimentális, sem rancun­e-p­olitikát senki irá­nyában. Bartal kereskedelmi ügyér úr beszé­de alatt folytonos derültségben volt az ellen­zék, mert a flosculusok rengetegében mula­tott. Valóságos gigási mivelet volt azon te­mérdek frázis egymásra halmozása — P­e­­lion Ossae — melyekről összekulcsolt ke­zekkel és megtört térddel rohant vissza, hanyatt-homlok­a — báró Sennyey Pál lá­baihoz. Fogadjunk — jegyzé meg valaki, mi­dőn a dagadozó képletekből és ismeretes közhelyekből már jó sokat élvezett — fo­gadjunk, hogy a „Sybilla könyvei“ sem ma­radnak el. — „Nem fogadok“, felele más va­laki — mert azt hallottam, hogy a teg­napi miniszter­tanács éppen azokkal az el­­koptatott könyvekkel foglalkozott s egyene­sen eltiltotta fatális előhurczoltatásukat. Hiában tiltotta azt el, erősité az első — előjön az mégis, muss heraus mint „a hamvaiból kikelt phoenix madár“ a prológusban, melylyel egy leégett és újra felépült színházat szokás megnyitni. Hallod! már itt vannak a „sybilla-könyvek“ egész elnyűttségükben. Ismerem én a kiváló con­­versationális képességgel bíró politikai vén gouvernante-ok irodalmi mániáját, nem állhatnak azok ellent az ócskaságok idé­zésének. Hanem ez a beszéd megmagya­rázott minden­esetre annyit, hogy a­mely miniszter azt tartandó volt, az nem vá­laszthatott magának más államtitkárt, mint Havas Sándor urat, a­ki — mint egy ba­rátunk biztosit — hajdan csinos czikkeket irt — Bérczynek — a vadászati élmé­nyekről és baklövésekről. Bartal miniszter ur különben any­­nyira meg volt elégedve magával, hogy át­fordult gratulálni G­h­y­c­z­y Kálmánnak s olyat ütött ennek tenyerébe, hogy csak úgy csattant s a szegény pénzügyér ur nem tudta hova legyen dicsőségében s csak a tenyerét nézegette, lesütött szem­mel. A beszédnek csak egy része lett ko­­molylyá, de ez sem a szónok által. Megtá­madván báró Sennyey Pált, ki még a Bittó-Bartal kabinet portentumaival szem­ben is mert mukkanni. Bartal miniszter úr olyan vigyázatlanul vagdalódzott, hogy egyszerre csak tántorogni kezdett a fejére lecsapott vágás metsző súlya alatt. Utaljuk olvasóinkat országgyűlési tudósításaink ro­vatára, hogy olvassák meg, miként tud fe­lelni báró Sennyey Pál, ha felhő­borodik önérzete. Rövidebben nem kapott élesebb lec­két soha senki, mint ma Bartal minisz­ter úr, báró Sennyey Pál képviselő úrtól. A holnapi ünnep miatt, szerdán lesz a vita folytatása, midőn első szólásra T­isza Kálmán van feljegyezve. A minisztertanács tegnapi üléséről a ,,P. N.“ azt írja, hogy az kezdetben a helyzettel foglalkozott, azután pedig tárgyalta a közlekedési miniszter előterjesztését a bécsi voionbanknak az észak-keleti vasút építése tárgyában támasztott igénye ügyében. A miniszteri értekezlet tanácsko­zásának alapját azon, most már harmadszor megvál­toztatott kiegyezési propositió képezé, melyet az uni­on bank az észak-keleti vasúttársaság igazgatótaná­csának tett, miután az unionbank csak a társaság el­lenében léphetett föl követelésekkel. Ezen javaslat szerint az unionbank aíja millió értékű 5 százalékos, az állam által biztosított aranykötvényeket kapna, mely javaslatot a minisztertanács elvileg elfogad, és megbízta a pénz- és közlekedésügyminisztert, hogy a tett előterjesztés értelemében vizsgálják fö­lül a most készítendő végleges szerződés szövegét s azután elő lesz terjesztendő a minisztertanács­nak. E szerződést el kell fogadnia az é­szak-keleti vasúttársaság közgyűlésének és csak azután fogja a minisztérium azon törvényjavaslatot az ország­gyűlés elé terjeszteni, mely a kötvények biztosí­tására szükséges garantiaösszeg fölemelése felett dönt. A közlekedésügyi miniszter akkor egyidejű­leg előerjeszti a háznak az ezen ügyre vonatkozó összes eredeti okmányokat. Az erdélyi országos képviselők értekez­letre gyűltek össze tegnap délelőtt Tisza László szállásán, erdélyi specialitásokról tanácskozandók. A sok közül egyelőre csak a legsérelmesebb ter­mészetűek jutnak szóba, nevezetesen a sóbányák központosítása és a famók­us zsandárság, mely jeles intézmény az alkotmányos élet nyolc­a­­dik esztendejében is java virágát éli meg a bol­dog erdélyi részeknek. A sóbányákat illetőleg az a sérelme van az erdélyi részekben, hogy a kolozsvári bányaigazga­tóság a vízaknai sóbányát megszüntette, s a tor­­dá­ra nézve is hasonló intézk­edést helyezett kilá­tásba. A bányaigazgatóság ez eljárását a néhai kis­rezes albizottság azon véleményére alapítja, mely nemzetgazdasági politikánk egyik correctivu­­mául a sótermelés c­entralizáczióját ajánlja. E sé­relmes intézkedés ellen Vízakna városa kérvényt nyújtott be a képviselőházhoz, s az erdélyi képvi­selők magán uton tettek lépéseket a kormánynál. Konzmics László, a tegnapi értekezleten elő­adta, hogy a kérdésre vonatkozólag nagy részben kielégítő választ nyert a pénzügyi minisztertől. Mi tudomásul vétetvén egyszersmind elhatároztatott, hogy ha a kormány a vízaknai kérvény ország­gyűlési tárgyalásáig nem orvosolná a bányaigaz­gatóság sérelmes intézkedését, az erdélyrészi kép­viselők e kérvényt támogatni fogják, s indítványt nyújtanak be az iránt, hogy a kormány jelentést tegyen a háznak a dolog mibenlétéről, egyszers­mind arról is, hogy valóban komoly szándéka-e a nemzetgazdászatilag annyira káros bánya­centrali­­sitiót keresztülvinni. A csendőrség kérdésében határozatképen az mondatott ki, hogy jóllehet a közbiztonsági tör­vény meghozataláig nehéz a bajon segíteni, mind­amellett sürgős intézkedés szükséges az anomáliá­nak legalább enyhítésére. Ennélfogva a budget­­tárgyalás illető tételénél indítványozni fogják, hogy az erdélyi csendőrség ujonczozási, fegyelmi s elő­léptetési tekintetben is a honvédelmi miniszter illetősége alá helyezendő, s evvel kapcsolatban a miniszter utasíttassék a védtörvény oly értelmében való módosítása iránt egy novelláris törvényjavas­lat előterjesztésére, mely a honvédeknek a szoros katonai szolgálaton kívüli alkalmazását is lehetővé tegye. A tanácskozás, melyben majdnem minden jelenlevő élénk részt vett, Tisza László elnöklete alatt folyt s jövő vasárnap Kemény Gábor báró lakásán gyűlnek össze az érdekelt képviselők, a birtokrendezési munkálatról tanácskozni. V­IDÉK, Temesvár, 1875. január 17. Végre megkaptuk mi is az újévi ajándékot, kaptunk vá­rosi főispánt. Temesvármegye főispánja kinevez­tetett sz. kir. Temesvár város főispánjának. Tehát azon házból, melyből az itt egykor virágzásban volt független városi elem megsemmisítésére irány­zott törekvések szétáradtak, kaptunk főispánt mél­­tóságos Ormós Zsigmond úr személyében és bi­zonyosan azon c­élzatból, hogy a még mindig te­kintélyes független polgári elem politikai érzü­letét a magas kormány érdekében átváltoztassa. És ehhez kitűnően ért a méltósága. Ott van példának Temes vármegye, melyből erőnek erejével kiszorította az ellenzék férfiait. Értett hozzá. Elhi­tette a világgal először is, hogy mily borzasztó nemzetiségi törekvések vannak e megyében s hogy mily rendkivüli erőfeszítésbe kerül a különböző nemzetiségi elemeknek fékentartása, úgy, hogy a világ azt mind készpénznek tekintve csakugyan elhitte, hogy Ormós úr a magyar gond­viselés által kiszemelt férfiú, ki egyedül bir erély­­lyel és észszel megzabolázni a nemzetiségi törek­véseket. Mikor ezt aztán hivatalosan ő maga, a nyilvánosság előtt pedig — miként a fáma kürtöli — saját tisztviselői által a lapokban dobra verette és mikor a publikum magyar része előtt már mint egy magyar védszent volt ismerve, akkor neki rúg­tál az ellenzék megyebeli tagjainak s rájuk fogja, hogy a nemzetiségiekkel kezet fogva igyekeznek Magyarország integritását tönkre tenni. Igen, ily szempontból irt és íratott czikkeket és leveleket, melyekkel ismét elhitette a világgal, hogy e megyében az ellenzék nem olyan , mint a magyar megyékben, hogy itt az ellenzék nem ma­gyarokból áll, hogy ezeknek szívét nem a haza jóléte, hanem a magyar ország megbuktatása iránti törekvés tölti el stb., szóval meggyőzni akarta a világot, hogy itt, azaz e megyében csak a Deák­párt elve képes megmenteni a magyarságot a nem­­zetiségi törekvések ellenében. És a közvéleményt ismét jégre vitte, daczára, hogy a közvélemény láthatta, ha szemeit behunyni nem akarta, miszerint Torontál megyében a balol­dali német elem a magyar hazafias érzelméről is­mert Nikolits Sándort, Pricket stb. választotta meg. De viszont láthatta volna a közvélemény azt is, hogy Temes megye népe mennyire nem gondol a nemzetiségi törekvésekkel, mikor ő méltósága legnagyobb részben oly egyéneket választatott meg képviselőkül, kik iránt még a Deákpárt maga sem volt képes lelkesedni. A nagy­közönség legnagyobb része azonban oknyomozó lenni nem szeret, hanem elhiszi, a­mit elibe tálalnak. Mikor aztán úton-útfélen kiabálta és elhitette az itteni ellenzéknek a nemzetiségiekkel való soli­­daritását, akkor természetesen oda kényszeríté az ellenzék embereit, hogy ezek visszahúzódtak, nem akarván kitenni magukat a legborzasztóbb elítélte­tésnek, a haza elleni összeesküvés gyanújával. Azt mondják, hogy Tömesben nem képes boldogulni senki, a­ki ő előtte meg nem hajol, így fog ő tenni Temesvárit is. Itt bizonyosan a német irányú törekvésekkel való gyanúsítást veendi kezébe, hogy apaszsza az ellenzék híveit­ől fogja híresztelni, hogy a nagy német egység iránti syropathiák mily borzasztó mérvben nyilatkoznak, s hogy azok, kik az ellen­zékhez tartoznak, mindmegannyian a germanisa­­tiónak eszközei, fizetett közegei, így aztán sikerül neki megint szakadást idéz­ni elő s öregbíteni a világ előtt nagy garral hir­detett érdemeit. Pedig nem álmodik itt senki más országról s az egyedüli vágy a régi boldog Magyarország visszakivánásában nyilatkozik. Tönkre tette magát mindenki ebben a hitele vesztett államban, túlcsigázva vagyunk az adóval, rendezetlen viszonyok közt élünk, s nem szeretjük­­ nem a magyar kormányt, hanem a kormányzat hét év óta fel- és letűnt embereit, mivel hogy nem látjuk működéseiknek egyéb, mint igen­is szomorú eredményét: a nyomort, a kereskedés és ipar tel­jes pangását. Ormós úr nem abban leli feladatát, hogy ily bajokon segítsen, neki elég, ha 5 deákpártivá te­heti az embereket s ha deákpárti képviselőket választathat. Pedig ha folytonosan nem az ő crea­­turái körében mozogna, meghallhatná, hogy a deákpárti emberek szája is tele van panasz­­szal. Majd meglátjuk különben, hogy Ormós úr hogy fogja megkezdeni főispáni működését, bizo­nyosan egy nagy ebéddel. P. H. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése február 1-én. Az ülés elejét közöltük esti lapunkban. A ház napirendre térvén, első szólott Lónyay gróf, kinek beszédét adjuk egész terjedelmében. Ilónyay Menyhért gr., T. ház­.Mélyen át­hatva a jelen helyzet fontosságától, hosszú szünet után szólalok ismét fel, és mert nélkülöztem a szónoklat gyakorlatát, azért elnézést — és mert a tárgy fontos, melyhez szólani kívánok, s mert hosz­­szasabban kívánok szólani, azért figyelmet vagyok bátor kérni a tisztelt képviselőháztól.­­Halljuk ! Halljuk! A helyzet komoly. Az elhatározás döntő be­folyással leend a nemzet jövőjére. Ily pillanatban lehetetlen hallgatnom, mert mindnyájunkra neheze­dik a felelősség terhe, nemcsak azért, a­mit te­szünk, de azért is, a­mit tenni mulasztanánk. Mindenek­előtt nyilvánítom, hogy én nem tartozom azok közé, kik reménytelenül tekintenek a jövő elé. Nagyon súlyos a helyzet, melyből ki kell bontakoznunk, még nagy áldozatok, nélkülö­zések és erőfeszítés árán is. A­ki meg van arról győződve, mint én, hogy egy helyes pénzügyi po­litika követésétől és biztosításától függ hazánk önállásának, alkotmányosságának és nemzetiségé­nek biztosítása, készséggel fogja annak nélkülöz­­hetlen feltételeit teljesíteni. Úgy hiszem, hogy mindenkinek, ki a jelen viszonyok között nézetét nyilvánítja, kötelessége mindenek­előtt tisztában lenni azon irányelvek iránt, melyeknek követése mellett a helyes pénz­ügyi politika megállapítható. Nem először jelzem ezen elveket, sőt mondhatom, hogy mikor első al­kalommal nyilatkoztam ezen ügyben, már akkor is határozottan kitűztem azon irányt, melyet czél­­szerűnek vélek. És mert ma se volnék képes mást mondani, idézni kívánom az általam akkor mon­dottakat. 1867. deczember 15-én az államadósság után vállalandó évjáradék tárgyaltatott. Az ellenzék ve­zére Tisza Kálmán t. képviselőtársam hozzám, mint akkori pénzügyminiszterhez, azon kérdést in­tézte: „lesz-e deficit?“ Erre azzal válaszoltam, hogy „ez egyedül tő­lünk fülig.“ Most hét év múlva se mondhatok mást, mint hogy a mostani súlyos viszonyok közül a ki­bontakozás még most is tőlünk függ. Azonban ha czért akarunk érni, kell, hogy azt tegyük, a­mit ezelőtt hét évvel a helyes pénzügyi politika irá­nyául jelöltem ki — így szólván : „Meg vagyok győződve, hogy ha csak csapás nem éri az országot, ha a­ bel és külbéke megőriz­tetik, ha az államháztartásba szigorú takarékossá­got hozunk be, ha az adórendszer megállapításá­nál a szükséges reformokat létesítjük s megköve­teljük, hogy mindenki vagyona és jövedelme aránya szerint viselje az állam terheit, és ha nem köny­­nyelműen, de meggondolva teszünk hasznos beru­házásokat, hogy az anyagi jólét gyorsan gyara­podhatnék, és ha végül nemzetünk elsajátítja azon két tulajdont, melyek közül az egyiket csak rész­ben, a másikat pedig csak kevéssé bírja, értem: kitartó munkásságot és takarékosságot, úgy nincs­­ kétségem aziránt, hogy nem csak semmi deficit nem lesz, de nemsokára anyagi jólétünk az alkot­­­­mányos szabadság és önállás védelme alatt végte­len gyarapodásra képes.“ 1868. ápril 16-án, midőn az első költségve­tést alkotmányos tárgyalás végett benyújtottam, ugyanezen szigorúan követendő elveket bővebben fejegettem. Hol lennénk ma, ha a hét év előtt általam jel­zett ezen irány következetesen követtetik? Azon irány, mely 1867 és 68-ban egész mértékben, 1869-ben pedig részben követtetvén a költségvetés megállapításánál, akkor a magyar állam hitele és a magyar nemzet életképessége iránti bizalom mindinkább fejlődni ke­lett. Midőn ezen elvekkel ellentétbe jöttünk és en­nélfogva a pénzügyi tárczát többé neki vihettem, 1870. május 21-én ezen állásomtól magválva mon­dom utolsó beszédemet és megjósoltam ezen irány tovább folytatásának elkerülhetlen, súlyos következ­ményeit. Megmondom, ha évenként többet akarunk kiadni, mint a­mennyivel jövedelmeink természet­szerűleg növekednek, nem fog más hátramaradni, mint az egyenes adóknak nagy mérvbeni emelése, és miután azoknak oly mérvbeni emelése, a­mint költeni szeretnénk, lehetetlen, a foly­ón növekedő hiány ireproduktív kölcsönök által fog fedeztetni. Ez által lépünk azon veszélyes lejtő szélére, melyen a megállás vajmi nehéz, és gyakran lehetetlen. Ekkor még a rendes és virágzó államháztar­tás alapját meg lehetett volna vetni. Az 1870. évre nagy pénzkészlettel rendelkezett az államkincstár. Szolgáljon ennek bizonyságául, hogy három évi ön­álló gazdálkodás után 1870. január 1-jén az 1869. évi zárszámadás (I füzet 28—29 lap) szerint lett a pénzkészlet — a kötvényeket s a vasúti kölcsön­ből befolyt pénzeket nem számítva — 36.125,703 frt 49 krt, hasonlítva azt az 1867-iki jan. 1-éni ál­lapothoz, midőn az országos alapban és a kincstári pénztárakban volt — a kötvények nélkül és a füg­gő szállítmányt számba véve, 15.620,225 frt 291/3 kr, ennélfogva a pénzkészlet emelkedett 20.505,478 frt 241/3 krral, és így több mint 201/2 millióval na­gyobb összeg állott az 1870. év kezdetén a pénz­ügyminiszter rendelkezésére, mint 1867 elején. A me­lett nagy volt az ingó államvagyonból álló ne­vezetes összeg , az államjószágok nem voltak új kölcsönök folytán elzálogosítva, az adók egyetlen­egy neme sem emeltetett, sőt a sónak az ára 2 frt 40 krral mázsánkint leje­bb szállíttatott. Mindez két akkori beszédemben előadva végszavaim, melyeket a képviselőházhoz intéztem, ezek voltak : „különö­sen szerencsésnek fognám magamat érezni, ha a hazánk jövőjének érdekében teendők iránt mon­dott szavaim némi méltánylatra találnának.“ Bocsánat, hogy ezeket a múltból idézem, de tettem ezt azért, mert szokássá vált hét évi rész­gazdálkodásról beszélni, már­pedig az első három évi gazdálkodásnak defic­itje nem volt, sőt felesleg mutatkozott. Mellőzni kívánom a következő években tör­ténteket. Csak azt említem, hogy midőn ismét al­kalmam volt az ország kormányában részt venni, már az 1871-iki költségvetés nemcsak a házhoz beadva, de tárgyalása a pénzügyi bizottság által be is volt fejezve. Éreztem szükségét, hogy azon nevezetes változások történjenek, de ily változások keresztülvitele csakis a Deák-párt és az ellenzék államfér­fiainak beleegyezésével történhetvén, fel­­szólítom az állam érdekében az ellenzék egyik ve­zérét a közös működésre. Azonban ajánlatom el nem fogadtatott. Az 1873-iki költségvetés tárgyalása alkalmá­val 1873. jan 13-án határozott rendszerváltoztatás mellett emeltem e házban szavamat. Akkor még az egészséges pénzügyi rendszer megállapitása vé­gett hozandó áldozatok mérve mérsékeltebb lett volna mint ma, és ma csak annyiban előnyösebb a helyzet, mert a súlyos és rögtöni orvoslást igény­lő viszonyok tudata az ország minden osztályát áthatotta. Elő van tehát a nemzet készítve erélyes intézkedések kere­sztülvitelére és az elkerülhetlenül szükséges áldozatok hozatalára. A képviselőház kö­telessége haladék nélkül megtenni mindent, mi gyökeres orvoslást eszközölni képes. (Helyes ! He­lyes! jobbfelől.) A jelen aggodalmas helyzetből menekülni, sőt a nemzet számára állandó jobb jövőt biztosí­tani — ismétlem, egyedül tőlünk függ. A jelen században más nemzetek is voltak hasonló aggasztó helyzetben, melybe rendesen nagy háborúk és az azok végett hozott áldozatok sodorták. Legyen nekünk is, kik magunk vagyunk okai a válságos helyzetnek, bátorságunk az abból való menekülésre feltétlenül szükséges eszközök alkalmazására. (Helyeslés jobbfelől). Melyek ezen eszközök? Nézetem szerint a következők: (Halljuk! Halljuk!) Először: A költségvetési előirányzat készíté­sénél a minisztériumban és annak alkotmányos tárgyalásánál a parlamentben be kell hozni azon változtatásokat, melyek folytán jövőben az elkö­vetett hibák ne ismétlődjenek. Másodszor: Már most kell szorosan körvona­­lazni egy, a nemzet adóképességéhez és az állam szükségleteihez mért rendes költségvetést, egy szó­val : oly normál budgetet, melynek folytán lehető­leg rövid idő alatt az egyensúly az államháztar­tásban helyreálljon, és annak fenntartása bizto­sítva legyen a takarékosságnak következetes ke­resztülvitele és az államjövedelmeknek nélkülöz­­hetlen fokozása által. Harmadszor: Haladék nélkül életbe kell lép­tetni mindazon nemzetgazdasági és pénzügyi rend­szabályokat, melyek a nép anyagi jólétét és en­nélfogva adóképességét fokozzák, hogy a reá sú­lyosodó terveket elviselni képes legyen. (Helyeslés jobbfelől.) Negyedszer : Szólani kívánok azon rendkí­vüli rendszabályokról, melyeknek alkalmazása nél­kül nézetem szerint a siker nem biztosítható. Áttérve az első tárgyra, állítom és tényekkel fogom bizonyítani, hogy azon mód mellett, mely a költségvetés előkészítésénél szokásba jött, nem le­hetett helyes pénzügyi politikát követni, de ha jö­vőben az egyensúly helyre is állana, a mellett lehetetlen azt hosszabb időre fenntartani és bizto­sítani. A törvényhozás 1848-ban úgy­szólván pár nap alatt rögtön átalakította az ország összes ál­lamszervezetét. Azok előtt, kik ezen átalakulást keresztülvitték, nem a gyakorlati irányban fejlő­dött angol parlamenti rendszer, de a frenézia kor­mányzati rendszer szolgált mintaképül; behozatott a kormányzatnál a tárczarendszer. Angliában lép­csőzetesen fejlődött és jelenben is létezik a tárcza­­rendszer, de mert ott a helyes pénzügyi politika követése a nemzet anyagi erejének és hatalmának biztosítékául tekintetik, meg van adva az állam­költségvetés tervezeténél, sőt alkotmányos tárgya­lásánál az öntudatos és egyöntetű pénzügyi politi­kának lehetősége; ott külön tá ecaminiszter (b­an

Next