Ellenőr, 1875. május (7. évfolyam, 120-149. szám)

1875-05-04 / 123. szám

Előfizetés! árak, r­gész évre . 5£0 trt. — kr. Évnegyedre . . » írt. — kr Féltre . . IO „ — „ Egy hónapra . 1 . 80 „ F.gj«*» szám­ára IO kr^írzár. Szerkesztési Iroda: K 11 «lapjai én, nádor utcia 6. aa. Sun mit »eui kitelünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésre nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el POLITIKAI NAPILAP. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor»utcza #• «*. (Légrády testvérek irodájában). Kiadó-hivatala: Előfizethetni helyben és poa­n utján: nidor-utcza 6. az. ». A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. m.) intézendők. 123. szála. Budapest, kedd, május 4. 1875, VII. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára (iránt eddig: efih.......................... . 20 forint — kr. Félévre.........................................f® S­gyedévre..........................,5 „ kr. iígy hón»........................................1­­» kr. A?, előfizetést — postai utón vagy sze­m­­­él­yesért nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­ hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) százalék a könyvárus! úton történő illetn­­endelésiek után az „Mlena*“ részéről nem TÁVIRATOK. Caltaro, máj. 3. A montenegrói fejedelem egy elejébe lovagolt kapitány, az archimandrita, senator­ok és számos testőr kiséretében ide érke­zett . Jovanovics parancsnok által fogadtatott, és a felállított díszszázad, megérkezésekor a monte­negrói néphymnust játszta. A fejedelem a polgár­mester házába szállt, hol király­i felsége kísére­te és a tengerészeti tisztek tisztelegtek, s később a fejedelem a király által fogadtatik. Cattaro, máj. 3. A montenegrói fejedelem kíséretével ő felségénél tisztelgést tett, közvetle­nül rá a király viszonza a látogatást, ezután meg­­tekinté a nevezetességeket, s mindenütt lelkesülten üdvözölteti. Este az öböl és a város nagyszerűen kivilágittatnak. Berlin, máj. 3. A képviselőház az ó-katho­­likus hitközségeknek az egyházvagyont illető jo­gaira vonatkozó törvényjavaslatot a centrum foly­tonos óvása között második olvasásban a bizottság javaslatai szerint elfogadta. Konstantinápoly, máj. 3. Három ar­­chimandrita fogja a patriarchátust a Rómában tar­tandó ókatholikus congressben képviselni. Bécs, máj. 3. (Hiv. zárlat) Magy. földtehermen­­títvény 80.50. Salgó-Tarján 75.—. Magyar hitel 222.50 Magyar záloglevél 86.80 Erdély 129.50. Magyar keleti vasút 52 —. Magyar sorsjegy 83.50. Magyar földhitel —. Magyar vasuti kísleset 100.50. Anglo-magyar 66.—. Franco magyar 66.—. Alföld 130.50. Magyar északkelet vasut 122.75. Keleti vasúti elsőbbségi kötvény 67.70. Tisza vasút. 195—. Municipal-bank —.—. Festi bank — .— Pária, máj 3. Liszt 53.75, 54.25, 56.76 Répaolaj 74.50 75. , 76. Lenolaj 67.75, 68.—, 70.50. Szesz 53.75 54.50, 55.—. Czukor finomított 146.— B n ú­jp­e­n­tí h skí n l­a­p o­k. Kedd, máj. 4-én. Bérlet NEMZETI SZÍNHÁZ. 30. szám. HAUK MINNNIE k. a. vendégjátékus: A szevillai borbély. Víg opera 2 felvonásban. Zenéjét szerzette Rossini. Személyek: Gróf Atmaviva — — — — Panli Bart­­o, orvos — — —­­ Kőszeghy Rosina, gyámleánya — — — Hauk M. k. a. Bazilio, zenemester — — — Odry Figaro, borbély — — — Láng Bertha, Rosina nevelője — — Kvassainé őrtiszt — — —­­ — Széphegyi Fiorillo, Almaviva inasa — — Szalai Jegyző — — — — — Vitkofsky J. Kezdete 7 órakor. VÁRSZÍNHÁZ. A tabáni szegény gyermekkert javára, műkedve­lői előadásai: A regény vége. Vígjáték 1 felvonásban. Irta Szépfaludy Ferenz. Személyek: Stefanie, fiatal özvegy — — Kiss Cornelia k. a. Ypszilon író — — — Balbach ur. Kánya Pál — — — Kedves ur. Arabella, tánczosnő — — Plesskottné assz. Zsófi, szobaleány — — Gottwald Betti k. a. Ezt követi: Kübli predikátiók. Vígjáték 1 felvonásban. Irta Moser. Fordította Szerdahelyi K­­Személyek: Feles Mihály kereskedő — — Beliczay nr. Róza, neje — — — — Wilhalmné aszsz. Móka Bogdán, tőkepénzes — Lang nr. Dorottya neje — — — Gottwald k. a. Gyöngyös Márton — — Olló ur. Ilka, neje — — — —­­ Horváth k. a. Pinczér — — — — Kedves ur. Végül: Kérek két pengőt kölcsön. Vígjáték egy felvonásban; franciából fordította Egressy B. Személyek: Leontine fiatal özvegy — — Wilhalmné assz. Szárcsa, írnok — — — Balbach ur. Daróczy, táblabiró — — Tittl ur. Hermin neje — — — Horváth k. a. Gyula, festész — — — Ollé ur. Füzéry, bálrendező — — Varga ur. Jean, fő­pinczér — — — Reviczky ur. Egy másik pincér — — — Id ur Budapest, május 3. Az országházból. Sennyey Pál báró ma ismét jelezte álláspontját. A régi ez, s a régi szónoki erő is, mely a jobboldali ellenzék tisztelt vezérének minden felszólalását kiemeli a hétköznapi szófogyasztás köréből, ha magva nem is felel meg mindig a virágjához kö­tött várakozásnak. S ez arányban ma még némi hanyatlást is kénytelenek vagyunk constatálni az eddigiekhez képest. Sennyey Pál báró, valahányszor még felszólalt a képviselőházban, mindig nyilvánvalóvá, meg­­érthetővé tudta tenni a czélt, a­miért ezt teszi. Mai felszólalásának p­o­l­it­ikai cz­éli át, — értve ezt ama nagy szabás­ban, mely egyedül méltó a komoly meg­fontolás és államférfiul tettek emberéhez — sűrű sötétségben hagyta a nemes báró, az okát pedig abba az érdekes félhomályba helyezé, melyben a romanticismus igen ked­vére érezheti ugyan magát, de annál kel­lemetlenebb botorkázásnak van kitéve a mi csalódás nélkül szeretne tájékozódni. Minekünk pedig ez volna az óhajtásunk. Csak fájlalni fogjuk, ha ez nem sikerül tel­jesen, s legyen felróva annak, hogy a­hol megszoktuk a világosságot, ott az ereszke­dő köd kétszeres útvesztő. Mikor, például, Sennyey Pál báró nagy nyomatékkal kije­lenti, hogy a kormányhoz intézett faggató kérdései megválaszolását nem tekinti szava­zata feltételéül, és nem él velük álláspontja tisztább jelzése kedvéért sem, mert pártja létjogát bizonyítani szüksége nincs, s kije­lenti, hogy előre is tisztában van az adandó válasz ki nem elégítendő volta iránt, s az­tán mégis kérdez és mégis sürgeti a fele­letet : akkor az ember méltán oly sejtelmek martalékául eshetik, melyek a nemes báró felszólalását a pure et simple kötekedésre vezetnék vissza, ha eresztené a báró úr ja­vára munkás tisztelet és jó vélemény. Hiába mozog, ezt a feltevést mi nem bo­csátjuk szabadon. Sokkal drágább nekünk az igazság, melyet a báró úr ma is oly szé­pen kiemelt, hogy magának a parl­amenti rendszernek van érdekében a gouverne­­mentális kisebbség független ellenőrzése, semmint ennek legfőbb tényező kellékét, a komolyságot eljátszva szeretnék látni azon kötekedési viszketeg révén, melyen szélső­bal­oldali ellenzékünk már szerencsésen elúsz­tatta magát a parl­amenti rendszerben hasz­nos tényezők közül. De e föltevést törülve, Sennyey Pál báró mai felszólalásának indító oka csak annál ossiánibb légkörbe borul elölünk, mert mi nem akarunk s nem fogunk azzal a szövétnekkel világítani utána, amit a jobb­oldali ellenzék tisztelt vezére maga gyúj­tott meg. Ez a világosság nagyon kiseb­bít, és Sennyey Pál báró meglehetősen csa­lódik, ha azt hiszi, hogy kápráztat is egyszersmind. Azt mondja a báró úr, hogy ő az urnához lépő választó nemzetnek kí­ván tájékoztatót a kormánytól, teszi ezt mint honpolgár honpolgártársai nevében, „a­kiknek joguk van követelni, hogy midőn az urnához lépve a képviselők választása által alkotmányos jogukat gyakorolják, tudják megbírálni és tudják meghatározni: kit, és miért választanak ?“ Arany igazság. A maga helyén, ott az urna előtt, valóságos spa­nyol csizmára lehet tökéletesíteni, ha nem vall magától a­ki megválasztatni akar, hogy miért akarja azt? És mi nem tudunk olyan választó­kerületet képzelni, mely je­löltjeinek e vallomást elengedje, és nem tu­dunk képzelni olyan jelöltet, a­ki válasz­tóinak adós akarna maradni a tájékoztató­val. De Sennyey Pál báró úr bizonyára maga sem oly kegyetlen, hogy a kor­mánynak ez vagy amaz tagjait az uni­versális programmcsinálás áldozatául szemel­je ki, a ki aztán boldognak boldogtalannak en gros izzadja ki a programm-„czikkeket“ kellő változatosságban a különféle­ választók ízlése szerint detaillírozva. A báró úr erő­sen mutatja ugyan, mintha csakugyan ezt kívánná. De tekintetbe véve, hogy ő a mi­niszteri tárczák reductióját óhajtja, az ilyen kívánság teljesítése pedig nehezen menne egy külön „programmcsináló minisztérium“ rendszeresítése nélkül, szabad legyen e kí­vánságot nem tekinteni oly nagyon komoly­nak, mint látszani akar. Kápráztatni tehát nem kápráztat ez a szövetnek. De azt mondtuk, hogy kisebbít. Lássuk. A jobboldali ellenzék tisztelt vezére, mikor a saját pártjának létjogát eléggé megbizonyítva látja, a vele szemben álló „óriási majoritás“ létezése által, s­­­é­t c­­­é­l­­­jának kifejtésére is elegendőnek vallja — mert hiszen egyebet még alig vallott ki eddig — a kijelentést, hogy „várakozó ál­lást“ kíván elfoglalni, s azt az „óriás majo­ritást“ ugyanakkor arra sarkalja, hogy köz­tudomású létczélját szilánkokra fosztva aka­démikus szóegerészet útján bizonyítsa be létjogát: ezt csak azért nem minősítjük „mulatságosnak“, mert olyan forma sejtel­met ébreszt bennünk, hogy nagyon is kíméletre méltó szomorú hangulatnak a kifolyása. Ránk legalább azzal a benyomással volt ez a sar­kalló csengés, mintha tulajdonképpen nem is a szabadelvű párt létjoga és létczélja iránt forognának fel kételyek a jobboldali ellen­zék kebelében, mint inkább azon létezés iránt, mely a conservativek előtt lebeg. Mintha a kormánytól várnák azt a valamit, ami el­lenzéki voltuk mibenléte iránt kellőleg tájé­koztatná a „várakozó álláspont“ megszállóit, s rávezetné őket a felfedezetlen titkos ré­sekre, melyeken át sikeres kirohanást lehet­ne intézni „erős várukból“ az ellenzéki man­dátumokra. Igaz ugyan, hogy az ellenzék számára mindig a kormány szokott legsike­resebben dolgozni ,­­ ha roszul dolgozik,de ez épp oly kevéssé létczélja, mint nem lét­ezés az ellenzékre nézve, hogy egyes-egyedül ebben reménykedjék. Ha teszi, megkisebbíti magát. A parliamenti ellenőrzés hatályossága érdekében mi nem szeretnék ebben látni munkálatosnak a conservatív ellenzéket. S jóllehet, van érzékünk apró kellemetlen­ségek iránt, melyek a kezdet nehézségeiből e szülendő parliamenti ellenzékre hárulnak, gyöngédségünk nem terjedhet annyira, hogy a rosz hangulatból eredő balfogásaira is sze­met hunyjunk. Jó béketűrést, kitartást és egyenes utat tanácsolva, job­b szolgálatot vélünk tenni a pártnak, mely irányában lojalitásunkat kétségbe vonni bizonynyal nem fogja senki. Rosz tanácsadó a türel­metlenség. A boszankodás még roszabb. . Sennyey Pál báró beszédén még csak ma érkezt meg először, s csak igen enyhén e kedélyállapot, s az ellenmondások és tart­hatatlan állítások oly labyrinthjébe láttuk keveredni, a­honnan vezéri nymbusát a szónoki tehetség elragadó hatalma is nagy erőmegfeszítéssel tudta kivezetni. Széll Kálmán pénzügyminiszternek a gondosan előkészített támadást csakis a tarthatatlan positiók sokasága következté­ben lehetett egy rögtönzött védelemmel oly győzelmesen visszaverni, mint visszaverte ma. De mikor a jobboldali ellenzék tisztelt vezére egyik szavában hónapokra szóló sza­badságlevelet ad a kormánynak, hogy fő­vonásaiban vázolt programmját részletesen kidolgozza, s a másik szavával pisztolyt sze­gez a kormány mellének, hogy álljon elő most mindjárt azokkal a részletekkel egy jó féltuc­at kérdésre nézve, s a többit se várassa sokáig, mikor a felsorolt kérdések között egyetlen­egy sincs olyan, melyre nézve a kormány tagjai már ki nem fej­tették volna irányelveiket, és nincs egy se, melynek részletezése vagy a siker kompro­­mittálásával, vagy oly pr­ecipitálással ne járna, mely a „zöldpadokon“ nem árthat ugyan mint „eszmepengetés“, de ha a „pi­ros karszékekre“ átragad, végzetessé lehet, akkor a rhetorika fegyverei csendesen nyug­hatnak hüvelyükben, elég az ily támadás visszaverésére az ellenmondások egyszerű constatálása. Ezt tette a pénzügyminiszter úr. Ott a beszéde, ez a benső meggyőződés melegétől s igazainak tudatától áthatott beszéd, az tanúskodjék róla, milyen si­kerrel. Még csak egyet kívánunk a Sennyey Pál báró beszédére megjegyezni. Vonatkozik ez arra a bizonyos hangra, mely a szenvedé­lyekhez keresi a szavak útját. Ezt megszok­tuk a szélsőbaloldalról hallani, s ott értjük is, s megtanultuk nem venni számba. De Sennyey Pál bárótól hallva szokatlanul lep meg, s kellemetlenül érint már csak azon oknál fogva is, mert oly reminiscentiákat ébreszt, s oly összehasonlításokat provokál, melyeket örömest aludni hagynánk. Ha egy szélső ellenzéki bajnok veri a mellét és jajgat az „elviselhetetlen terhek miatt“, melyeket mindenféle átkos rendszerek rak­tak a sanyargatott nép vállaira, s melye­ket „már az 1861-iki országgyűlés felirata“ constatált, az korántsem olyan különös, mintha ugyanaz a Sennyey Pál báró teszi ezt, a ki ez országgyűlésileg constatált m­egbizhatatlan terhek tekintében ország­gyűlés nélkül kormányozva, in praxi­más vé­leménynyel látszott bírni. Ő felségének utazási programmjában a kö­vetkező módosítások történtek: Ápril 28-ától bezárólag május 1-jéig Rágá­sában marad 3 felsége, onnan csak május 2-án utazik Cattaróba, május 3-án és 4-én Cattaróban időz, 5-én az utazás folytattatik Castellastuán át Buduába , 6-án Cattarón át Risanóba, 7-én Dragail­­varaczon át Castelnuovoba, 9-én innét a Meleda szigetén levő Porto Palazzóba, 10-én Cuzzalába, 11-én Lezinába, 12-én Lissába, május 13-án mind­járt virradat után érkezik ő felsége Lussin Picco­­lóba és útját Cherzo és Veglián át folytatván este felé Fiuméba, honnét május 14-én 8x/2 órakor tör­ténik a visszautazás Bécsbe. Itt 15-én délelőtt 11 órakor fog megérkezni. A képvise­lőház vasúti és pénzügyi bizottsága ma d. n. 5 órakor tartott ülésében tárgyába a vasutak építéséből fel­merült kártala­nítási követelések kiegyenlítéséről szóló törvény­­javaslatot. A magy. észak-keleti és a nyíregyház-ung­vári vasutak függő kérdésének rendezéséről szóló törvényjavaslat s az illető szerződés felolvastatása után Z­s­e­r­é­n­y­i azon kérdést intézi a kormány jelenlevő képviselőihez, miképpen történhetett az, hogy a hozott roppant áldozatok daczára a vas­utak ismét az állam pénzét veszik igénybe.. A köztek, miniszter indokolásában a múltban roha­mos vasút-építkezésekre hivatkozik, s úgy látszik, hogy a közlekedési minisztérium illető közegei hiányosan készült tervek alapján ajánlották az en­gedélyezést, ennek jövőre nem szabad megtörtén­­­­nie, kívánja, hogy a minisztérium­ utasíttassék arra,­­ hogy ilyen eljárás jövőre ne történjék. Péc­sy miniszter válaszában biztosítja előtte­­ szólót, hogy jövőben csak részletes tervek alapján­­ történnek az engedélyezések, kifejti, miért nem­­ volt felvehető az indokolásban az előbbi eljárás­­ megemlítése. Lipthay b. a kártalanítási követelések alapos volta felől nincs kellőleg felvilágosítva. Mire Záhorszky közi. min. tanácsos részletes felvilágosítást ad. Nico­l­ics Sándor az Union­bank túlságos követeléseit támadván meg, kije­lenti, hogy nézete szerint a minisztérium illető közegei felelősségre vonattassanak. Molnár Gy. kifejti, miért nem járulhat az előtte szólott nézeté­­­­hez. Simonyi Ernő nem hiszi, hogy az ország­­­­gyűlés hátralévő ideje elég legyen a számítások­­ megvizsgálására, kívánja a jelentésbe betétetni,­­ hogy a felelősség továbbra is a miniszteré. Péchy miniszter: A minisztérium csak azon követeléseket fogadja el, a­melyeknek jogos alapjuk van. Ajánl­ja a törvényjavaslatokat, melyek a kormányra nézve nem kedvezőtlenek. Végre H­o­r­v­á­t­h Gy., Lipthay, Zsedé­­nyi, Széll Kálmán és Péchy miniszterek felszólalásai után a bizottság kimondja azon meg­állapodását, hogy a törvényjavaslatot általános­ságban elfogadja, mire a részletek észrevétel nél­kül helybenhagyattak. Ezután az általános felhatalmazásról szóló törvényjavaslat vétetett fel. Ez ellen Helfy emel szót, mire hosszabb vita után az 1. §. elfogad­tatott. Tegnap délben hosszabb minisztertanács tar­tatott, melyben részt vett a minisztereken kívül egy ideig­­ a­z­ura­n­i­c­s horvát bán is. Folyó ügyeken kívül a honvédelmi, belügy- és pénzügy­­miniszter több előterjesztései képezték a tárgyalás anyagát. A p­est-sza­b­ad­k­a-ú­j­v­i­d­é­k-zim­ony­i v­a­s­u­t tárgyában a minisztérium beható tanul­mányozás alá vette a gr. Zichy János, mint az érdeklett vidékek bizottságainak elnöke által tett ajánlatot és terveket. A „Hon“ értesülése szerint gr. Zichy János egy angol házat nyert meg a pálya kiépítésére szükséges pénz megadására, ha a pályát az állam akarja építeni. A külügyminisz­térium útján vett értesülés folytán megbízhatónak találtatván az angol ház, tegnap meghatalmazottja eljött és a minisztertanácsnak meg is tette ajánla­tát. Ez oda megy ki, hogy a bankház kiépitné a pályát a kormány javára és fizetés helyében elfo­gadna a kormánytól állami kötvényeket, még pe­dig 6 százalékos 90 százalék arany árfolyamban fogadná azokat el (nem papírban). De feltételül azt tűzte ki, hogy még ez országgyűlés által tár­­gyaltassék a javaslat, nehogy a pénzpiac­ vál­tozzék. A kormány ezt nem tarta lehetőnek, ha­nem 2 havi időt kért, hogy ez alatt részletes szá­mításokat tétessen; ez idő alatt az ajánlkozó arra kötelezné magát, hogy az ajánlott alapon fenn­tartja a kormánynak az opciót, de ez is köte­lezi magát arra, hogy elsőséget neki ad. A „Národne Novine“ szerint a hor­­vátor­sági végvidéken nagy küldöttség van készü­lőben, mely a határőrvidéki vasutak tárgyában Fiumébe megy ő felsége elé. Pártmozgalom a fővárosban. A pesti lipótvárosi választók bizottsága tegnap d. e. értekezletet tartott Vécsey Sándor elnöknél, s azt határozta, hogy május 9-én, vasárnap, d. e. 10 órára a választókat a vigadó (a redonte) ter­mébe gyűlésre hívja egybe, azt ajánlván, hogy alakuljanak szabadelvű párttá. Pártmozgalom a vidéken. A szabad­elvű párt alakulása távirati tudósítások szerint több helyütt megtörtént. Esztergomban va­sárnap ment végbe a Deák-párt és balközép egye­sülése. Beliczay Gyula indítványára elhatározta­tott, hogy a gyűlés a kormánynak bizalmi szava­latot küld; egyszersmind kimondatott, hogy a városban szabadelvű kört alakítanak.­­ A ká­polnai választó­kerület balpártja, hasonlókép teg­nap, értekezletet tartott Kaalban, melyen F­á­y László indítványára elhatározta, hogy a pest me­gyei baloldalnak f. márczius 15-én hozott határo­zata alapján a szabadelvű kormánypárt nevét ve­szi fel; továbbá, hogy a kerület összes választói­hoz felhívást intéz, hogy mindazok, kik a neve­zett határozat alapján a párthoz csatlakozni kí­vánnak, a f. hó 30-án Kápolnán tartandó értekez­letre megjelenni szíveske­denek. A Fehértemp­lomban a választó­kerület összegyűlt választó­pol­gárai is a szabadelvű párt mellett nyilatkoztak, a­mennyiben mostani képviselőjöket, M­i­s­s­­­c­h Já­nost, ki a szabadelvű párt tagja, egyhangúlag ki­áltották ki a jövő országgyűlésre képviselőül. — Nagybecskereken tegnap május 2-án, ala­kult meg és szervezkedett a szabadelvű párt. I g­a­z i t­á s. Az Ausztria adóbevételeiről esti lapunkban foglalt közlésből egy sor kimaradt, nevezetesen a direct adóknál a csökke­nés egy fél milliónyi, az indirect adóknál pedig egy milliónyi. A király útja. (Eredeti tudósítás.) Vergorae, April 25. Három napi útnak kell képet adnom oly váz­latossággal és rövidséggel, a minőre az átázott és fáradt test hideg szobában a legközlékenyebb tol­lat is kényszerítené. Három napja van ismét után­a felsége, és három napja vannak felszabadulva az utazás go­nosz ellenségei: szél és eső. A hullámok maga­san csapdostak fel a hajó oldalán, a kiszálló csó­nak, majd több lábbal a hajó lépcsője felett, majd mélyen alatta tánczolt.­­3 felsége ezért mindjárt az első kiszállás után rendeletet adott, hogy leg­közvetlenebb­ kíséretéből is csak néhány személy kövesse a partra, saját maga azonban vagy tizen­négyszer tette meg e terhes utat a száraz és hajó között, s meglátogatta a programmban kitűzött helyeket, kivéve Mirna városát Brazza szigetén. A nép részvéte ő felsége fogadásánál oly tö­meges, és lelkesedése mindenütt oly rajongásig fokozott volt, mint az eddig meglátogatott vidékek bármelyikében. Tegnap reggel négy órakor ő felsége már kocsin volt, hogy megkezdje a dalmácziai út leg­hosszabb, négy napos szárazföldi körútját, mely a török határ hosszában Imoski, Vergorac és Met­­kovic főállomásokkal negyed nap Slanoban éri is­mét a tengerpartot. Világossággal értünk még el Klissa he­gyi vára alá, mely a Kozjak és Mosor he­gyeket elválasztó szakadásban egy magas magá­­­­nos sziklán áll; egyik oldalán a postaúttal, a má­sik meredekebb részén a védelme alá vonuló kis faluval. A régi magyar királyi vár, melyben IV. Béla első menedékét találta a tatárok elől, később pedig a Brebirek szedték a vámot a spalatoi és traui kereskedőktől, — ma is az, a ill hajdanra volt: kulcsa a tengerpartról a belföldre vezető út­nak. Jókarban lévő erőd, s egy gyalog- és tüzér­osztályból álló őrsége van. Ő felsége kiszállott, s a falu népe által készített lombkapuk alatt és fegyveresek sorai közt ment föl az erődbe, melynek megtekintésével mintegy fél órát töltött s aztán tovább utáztunk. Ez az utazás elég kellemetlenné lett. Esni kezdett erősen. Ő felsége daczolt az esővel, és nyitott kocsifedéllel hajtatott tovább, a kiséret nagyobb része azonban a kocsifedél oltalma alá hátrált a hatalmas ellenség elől. Két óra tájban ért ő felsége egy bandérium vezetése alatt a rendetlen kőházakból álló Imos­­kiba. Az út felett vagy huszonöt lomb diadalív, mellette több száz fegyveres sorfala állott. Érde­kes nép a szerb és török viselet bizonyos vegyü­­­letében, vacsko,r vörös turbánjaik Ázsiára, az eser­nyő, melyet soknak a fegyer mellett hóna alatt, sőt egy banderialistának feje felett láttunk. Európára a hossza pipaszár, mely a handzsár mellett az öv­ben kegyeskedet, mind a kettőre emlékeztetett. Különben itt már láttunk valóságos törököket is fehér turbánnal és komoly sárga arczokkal; ezek csak negyed órányi lévő határról rándultak át az ünnepélyességekre. Ezeket különben nagyob­­bára elmosta az eső. Estre a kivilágítás sikerült. Egész éjjel csurgott az eső, és nap­keltével alig hogy alábbhagyott. Pedig ma lett volna leginkább szükség jó száraz időre. Ez volt ugyanis az első lovasút napja. Imoskiból egy keskeny községi út visz a hegyeken át vissza a postaútra Zagvozdhoz. Ő felsége a Város templomában rövid misét hallga­tott. Előbb azonban az eső és sár daczára meg­látogatta a város felett lévő érdekes romot. Hat órakor azután megindult a tiz­enegy tagból álló kis cavalcade. Az út a Skroba Ljussa magaslatain kanyargott át. Itt-ott egy távol falucska népe térdel áhitatos hódolatban az utazó­ién, és mindenütt rengeteg koldus, a­kik — mint látszik — találkozót adnak egymásnak és újra meg újra megjelennek a vonalokon, melyeken ő felsége utazik. Az emberi nyomor e mintáit alig lehetett a lovak kengyeleiről lerázni. Ő felsége lo­vas kíséretével csakhamar elhagyta a kocsikara­vánt, melynek kocsijait a fáradt lovakon kivül 4—5, szolgálatra kész morlák legény segítette fel­felé a meredek kapaszkodókon. A széles hegyháton túl az út egy szép ter­jedt völgybe ereszkedett, melynek túlsó oldalát a még magasabb Monte-Turia képezi. E völgyben fut a postaút és feküsznek messze szétszórva Zagvozd helység házai. Vagy 3 órai lovaglás után érte el ő felsége az útszéli postaházat, mely a reggeli he­lyéül volt kitűzve. A falu népe már tovább az or­szágúton várta teljes díszben ő felségét, papjuk ékes beszédet tartott, pozsgás leányaik pedig oly jóakarattal szórták a virágot ő felsége lovainak szeme közé, hogy a fiatal tüzes paripa majd meg­bokrosodott tőle. Tíz óra után kelt ő felsége ismét, útra. A Monte Turia egyik nyergén keltünk át s azután fel és le, de folyton tekintélyes magaslatokon ha­ladva haladtunk a sziklás tömkelegben. Végre egy tágasabb termő völgy nyilt meg, és szemben ve­lünk, magasan a hegyoldalban szép várrommal az ormon, feltűntek Vergorac szürke kőházai, me­lyekhez az út egy szép kanyarulatban fenn a hegy­oldalban vitt. A lombból készült diadalívek, zász­lók oly mennyisége fogadta ő felségét, melyet ez elhagyott vidéken senki sem várt volna. Ő felsége a fogadásokat és látogatásokat el­végezvén, csakhamar lakásába vonult, melynek ablaka alatt azonban egész késő estig egy nagy kör járta kólót, a búgó és csukló énekét duda­­nyekergéssel kisértetve. Ő felsége lakása az adó­hivatalban egyetlen szobából állott. Az ebédlő­terem egy szomszéd házban volt, s az udvari kony­hát e háznak félszerében állították fel. Az ételek beszállítása egészen egy új találmánya emelőrúd­­dal történt, két egymásra helyezett hordón egy szolga állt, a­ki a tálakat az emelet ablakán be­nyújtotta. Bizonyára szokatlan szolgálat az udvari életben. A kivilágítás­ itt sem maradt el. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése május 3-án. Az ülés elejéről lapnak esti száma adott tudósítást. Következik Sennyey Pál báró, kinek be­szédét egész terjedelmében közöljük. Sennyey Pál báró: Mielőtt magára a fenn­forgó tárgyra nézve szerény nézetemet elmonda­nám, engedje meg a t. ház, hogy azon tárgyalá­sokra, melyek a múlt hetekben és hónapokban a költségvetés megállapítása körül e házban folytak, némi retrospectív pillantást vethessek. (Halljuk!) a­mi a jelen helyzet constatálására és egyszersmind a jövő bizonyos kitűzött irányainak kifejtésére nézve tanúságul szolgál. (Halljuk!) Két irányban ébresztheti fel figyelmünket az, a­mi e tárgyalások közben felmerült. Az első az, hogy bár a fedezet kérdésében a pénzügyi bizott­ság ezt első ízben beadott jelentésében függőben

Next