Ellenőr, 1876. november (8. évfolyam, 302-331. szám)
1876-11-01 / 302. szám
szállítani e negyedben a hazai vámjövedék csökkenése miatt. Némely más kiadási tétel növekedése pedig, mint azt az egybehasonlítás ki fogja tüntetni, megfelel a bevételek gyarapodásának, így például a kereskedelmi minisztérium tárcájánál előforduló kiadási többlet megfelel a posta- és távirdajövedelem szaporodásának. A kiadási tételekről azonban, mint már említettük, még fogunk szóllani. A pénzügyi bizottság ülése. (Október 31.) A bizottság mai ülésében a pénzügymisztérium költségvetését folytatólag tárgyalta. Wahrmann felvilágosítást kér a kereseti s a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adójának mennyiségéről Fiuméban. Széll miniszter kimutatást igér ez iránt s azon megjegyzést teszi, hogy ott a kérdéses adó csekély jövedelmet hoz eddig. Az általános jövedelmi adóra vonatkozó czimnél Szontagh azt kívánja, hogy az utasítások e tekintetben világosak legyenek, hogy a közönség ok nélkül ne zaklattassék. A bekebelezett adósságok bejelenthetése czéljából jó volna űrlapokat készíttetni. Molnár György rövid megjegyzése után, hogy nem lehet az ügyet átalánosítani, Széll miniszter előadja, hogy az utasítások, melyeket e tárgyban kiadott, igen részletesek, de nem lehet csodálni, ha egy egészen új adónemnél kezdetben tévedések fordulnak elő. A kedvezmény a bekebelezett adósságok levonására a bejelentés feltétele mellett adatott meg, különben ez idén a bejelentés határideje a legelterjedtebb módon fog közhírré tétetni. A kivetés mindenütt csak egyenlő módon történhetik. Az okozott hibák ki fognak javíttatni. Simonyi E. kérdi, hogy miért vett fel a miniszter többet, holott a törvényhozás csak 8 millióra tette az adóemelést. Széli miniszter állítja, hogy az eredmény csak 8 millió lesz, mert a keresetadóból 4% levonatott. Kautz Gyula fel-, hozza, hogy a közegek nem ragaszkodnak szigorúan a törvényekhez és az utasításokhoz. Széli miniszter mondja, hogy az új rendszer által mód nyúttatik az orvoslásra. Ezután az előirányzatot, továbbá a késedelmi kamatok és az adóbehajtási illetékekre vonatkozó tételeket a bizottság megszavazta. Az adóhátralékok tételénél Széll miniszter azzal igazolja az adóhátralékoknak 4 millióban történt felvételét, hogy az új adónemeket számba sem véve 6millióval szaporodott a bevétel az előző évvel szemben. Simonyi E. azt tartja, hogy az előirányzott összegnél többet behajtatni a miniszter nincs feljogosítva. Széli miniszter ellenben azt tartja, hogy a behajtásra nézve nem az előirányzat, de az adótörvények a mérvadók. Hegedűs úgy vélekedik, hogy törvény értelmében 40 millió hátralékot kellene behajtani s azt hiszi, hogy a 4 millió sem fog nagyobb végrehajtás nélkül behajtattatni. Zsedényi nem hiszi jogosultnak azok felszólalását a szigorú behajtás ellen, kik a nagy költségeket megszavazták. Kerkápoly Károly megjegyzi, hogy 1868— 69-ben, midőn az adóképességet nem vonták kétségbe, az adók szintén a mostani arány szerint folytak be végrehajtás útján. Zichy gr. azt hiszi, hogy négy millió hátralékot nem lehet a költségvetésbe fölvenni, mert a birtokok már a kataszter által is két millióval terheltetnek s ezenkívül az összes adónemek által nagy teher háramlik az adózó polgárokra. Wahrmann az előirányzat felvételénél számolni kíván a tényleges viszonyokkal. úgy tudja, hogy az adókból várható eredménybe a hátralékok is beszámitottak s igy a bevételeknek jelentékeny részét a behajtható hátralékok képezték. Reménye, hogy miután a háralékok minden évben keresbedtek, az idén is sok jön be, de azért nem hiszi, hogy 1877-ben is 4 milliót lehessen bevenni. Ezek szerint csak 2 és 10 milliót kíván fölvetetni, hogy ez előirányzat már egyszer a zárszámadások kimutatásával megegyező legyen. Helly nem érti, miként lehet a hátralékokból 4 milliót fölvenni akkor, midőn a folyó adókból legszigorúbb behajtás mellett csak 60% jön be; kimutatást kér a régi és a folyó hátralékokról s a hátralékosok névsorának közzétételét kívánja. Horváth L. a helyzetet különbözőnek tartja a tavalyinál. Kerkápoly Károly szerint a hátra TÁBOZA. Pendennis Története, JÓ ÉS BALSZERENCSÉJE, BARÁTJAI» LB®NAGYOBB ELLENSÉGE. Irta W. M. Thaskeray. harmadik kötet. Bows nem a kérdéshez szólott, s ebben Pennek előnye volt, melyet nem röstellt fölhasználni — szívesen térítvén el a vitát azon pontról, ahonnan ellenfele előbb kiindult. Arthur kaczagásra fakadt, melyért bocsánatot kért Bowstól. — Igen ám, aristokrata vagyok, mondá, — egy harmadik emeleti palotában, majdnem olyan szép kárpitok közt, mint az önéi, Bows úr. Életemet a nép nyúzásával töltöttem, nemde? —szüzek becstelenítésével, szegények kifosztásával ? Édes jó uram, ez nagyon jó a komédiában, ahol Job Thornberry mellét veregeti, s azt kérdi my Lordtól, hogy hogy’ mer rágázolni egy becsületes emberre, s piszkálgatni egy angol polgár tűzhelyén, de a való életben, Bows úr, egy emberrel szemközt, kinek éppen úgy meg kell dolgozni kenyeréért, mint önnek — hogyan beszélhet ön a nép fölött zsarnokoskodó aristokratákról ? Tettem én önnek valaha valami rostat? vagy öltöttem föl önnel szemben fensőbb modort ? s nem viseltetett ön figyelemmel énirántam — amaz időben, mikor még mindketten ábrándos fiatal legények voltunk, Bows úr ? Ne lássa, ne haragudjék rám, és legyünk jóbarátok, mint azelőtt. — Az azidő egészen más volt, felesé Mr. Bows. — és Mr. Arthur Pendennis akkor egy becsületes bevülékeny ifjú volt; önös és önhitt talán, de becsületes. S én szerettem önt akkor, mert kész volt megrontani magát egy asszonyért. — És most Sir? kérdé Bows. — Most az idők megváltoztak, s most önnek az kell, hogy egy asszony rontsa meg magát önért, felese Bows. — Ismerem ezt a gyermeket. Mindig mondtam, hogy ez a végzet függ feje fölött. Fölhevítette kis agyvelejét regényekkel, úgyhogy minden gondolata szerelem s szerelmesek körül forog, s alig veszi észre, hogy egy konyha tégláit tapodja. Tanítottam a kicsikét. Sok tehetsége és megnyerő modora van, annyit mondhatok. Szeretem azt a leányt. Magányos öreg ember vagyok , olyan életet élek, amelyet nem szeretek, jó pajtások közt, akik elszomorítanák. Csak ezzel a gyermekkel gondolok. Szánakozzék rajtam, s ne vegye el őt tőlem, Pendennis úr — ne vegye el tőlem. Az öreg ember hangja töredezett, amint beszélt. Ez a hang sokkal jobban hatott Penre, mint a fenyegető vagy gunyoros modor, melyben eleinte szólott. — Valóban, mondá nyájasan, — ön igazságtalan irántam, ha azt hiszi, hogy szegény kis Fannyval roszat akarok. Sohasem láttam péntek este előtt. A legpusztább véleltlenség hozta utamba Costigan barátunkat. Nincs vele semmi szándékom — azaz — — Azaz, hogy ön nagyon jól tudja, hogy ő esztelen leány, s anyja bolondos asszony — azaz, ön találkozott vele a Temple-kertjében, természetesen minden összebeszélés nélkül — azaz, mikor tegnap az ön könyve olvasásán kaptam őt, kicsúfolt, mondá Bows. — Mire is vagyok én való, hacsak arra nem, hogy nevessenek rajtam ? egy öreg hegedűs, ki kopott kabátban jár, s kenyerét azzal keresi, hogy egy sorházban nótákat játszik ? Ön finom ur, az. Illatszert hord a zsebkendőjén, s gyűrűt az ujján. Előkelő uraknál ebédel. Ki ad valaha egy darab kenyérhajat az öreg Bowsnak ? Pedig éppen olyan jó ember lehetett volna belőlem, mint önök között a legjobbik. Lehettem volna lángész, ha a szerencse úgy vezérel, igen, és az ország vezérelméivel élhettem volna együtt. De minden lépésem meghiúsult. Valamikor dicsvágyó voltam, és irtam színdarabokat, költeményeket, zenét — senki sem akart rám hallgatni. Sohasem szerettem aszszonyt, aki nem nevetett volna rajtam, s most itt vagyok agg koromban egyedül — egyedül. Ne vegye el tőlem ezt a lányt, Pendennis úr, még egyszer mondom. Hagyja velem még egy kis darabig. Tegnapig olyan volt hozzám, mint egy gyermek. Miért lépett ön be, s csúfoltatta ki vele idomtalanságomat és vénségemet? — Ebben legalább nem vagyok bűnös, mondá Arthur, sóhajtva. — Becsületszavamra, szeretném, ha sohasem láttam volna azt a lányt. Az én hivatásom nem csábítás, Bows úr. Nem gondoltam, hogy benyomást gyakoroltam szegény Fannyra egészen — most estig. S akkor, uram, megszomorodtam, s elfutottam a kisértés elől, mikor önnel találkoztam. És — téve hozzá, égő arczczal, melyet a sűrűsödő homályban a másik nem láthatott’ s hallható remegéssel hangjában, — mert ne mondanám meg önnek, uram, hogy a mai szent Szabbath estéjén, amint a templom harangjai szólottak, én saját otthonomra gondolok, és amaz angyali tiszta és jó nőkre, akik ott lakoznak , és hazafutok, amint önnel találkoztam, hogy elkerüljem a veszedelmet, mely utólért, és erőt könyörögjek a Mindenható Istentől kötelességem teljesítésére. Arthur ezen szavai után hallgatás következett, s mikor vendége újra elkezdte a társalgást, az utóbbi sokkal szelidebb és barátságosabb hangon beszélt. S búcsúi révén Pentől, Bows engedelmet kért, hogy kezet szoríthasson vele, s igen meleg és barátságos üdvözléssel, melyet Pen is viszonzott, megkövette Arthurt, hogy félreértette, s néhány olyan bókot mondott neki, melynek folytán Pen újólag szívesen szokta meg öreg barátja kezét. S mikor az ajtóban elváltak, Arthur azt mondta, hogy ígéretet tett, s reménye bizton, hogy Mr. Bows meg lesz benne nyugodva. — Amen a fogadáshoz, mondá Mr. Bows, s lassan lement a lépcsőn. LI. FEJEZET. A boldog helység még egyszer. Jóelől ezen történetben már volt alkalmunk szólni Clavering kis városáról, melynek közelében Pen atyai födele, Fairoaks, állott, — s annak nehány lakosáról, s mivelhogy az ottani társaság éppenséggel nem volt mulattató vagy kellemes, arra vonatkozó tudósításaink nem terjedtek valami igen hosszúra. Mr. Sámuel Huxter, azon úr, kivel utóbb megismerkedtünk a Vauxhallban, egyike volt a kis város válogatott szellemeinek, mikor szünideje alatt hazament, s megeleveníté ott barátjai asztalát a Szt.Bertalan-iskola életével s az általa látogatott londoni divatos körök pletykáival. Mr. Hobwell, ama fiatal úr, kit Pen megrakott, a Fotheringay-história fölötti veszekedés következtében, míg a claveringi gymnasium növendéke volt, szívesen látogatott vendége volt Mrs. Huxter teás asztalának, s szabadon járhatott-kelhetett a patikában, ahol tudta a járást a tamarinda-tégelyhez, s megszagosíthatta zsebkendőjét rózsavízzel. S életének ezen szakában történt, hogy vonzalom ébredt benne Huxter Zsófia kisasszony iránt, kit is, atyja beleegyezése folytán nőül vett, s haza vitte Warrenbe, Claveringtől néhány mértföldnyire. Sam Huxter levelezésben állott sógorával, s válogatott londoni újságokkal látta el őt, viszonzásul a nyúl-, fogoly- s tejföl küldeményekért, melyeket a squire-tól és jólelkü nejétől kapott. Kiválóbb s finomabb ifjat ők nem ismertek. Élete és lelke volt házuknak, mikor szülőhelyén megjelent. Dalai, tréfái és csinyjei zajongásba hozták Warrenlakát. Megmentette volt legidősb drágájuk életét, kivévén torkából egy halszálkát, szóval, gyönyörűségét képezte körüknek. A balszerencse úgy hozta magával, hogy Pen, a vauxhalli találkozás után harmadnapra ismét összekerült Haxterrel. Fogadásához híven nem látogatta volt mes kis Fannyt. Törekedett őt kiűzni elméjéből, foglalkozás -vagy egyéb szellemi izgalom által. Szakadatlanul, bár nem igen sikeresen, dolgozott szobájában, s kritikusi minőségében siralmas és ádáz öldöklést vitt végbe egy költeményen és egy regényen, mely bírói széke elé került. E szerzőket kivégezvén, elment ebédelni egyedül az elhagyatott Polyanthus-clubba, hol a kietlen magány elrémítette s még csak mogorvábbá tette. Szórakozásból több színházat látogatott meg. Az egész ház dörgött a nevetéstől és tapstól, s ő csak egy nemtelen bohózatot látott, mely elszomolitá. Alig tudta, mi történik; a jelenet és a darab úgy suhant el előtte, mint egy lázas álom. Azután úgy gondolta, hogy elmegy a Kis pitvarba, régi helyére, hova Warringtonnal szokott járni — egy szikrát sem volt még álmos. Azelőtt való nap húsz mértföldet járt be, nyugalmat keresve, a hampsteadi réten s a bendoni sikátorokon keresztül-kasul, s nem szerzett estére álmot. Elmegy a Kis pitvarba. Egy kis vigaszt érzett azon gondolatra, hogy látni fogja Bowst. Bows ott ült, igen nyugodtan, a zongora előtt. Néhány szörnyű vig dalt énekeltek, s a nevetés megropogtatta a szoba falait. Milyen különösnek tetszett ez Pennek ! Csak Bowst láthatta. Egy kialudt vulcanban, a minőnek keblét valló, csodálatos, miként táplálhatott ilyen lángot! Két napi odaadás meggyújtotta, két napi tartózkodás dühvé lobogtatta, így, e fölött elmélkedve, s egyik poharat a másik után ürítve, a balszerencse úgy akarta, hogy Arthur szeme Mr. Huxteren akadt meg, ki szintén színházban volt, s most két-három pajtásával belépett a szobába. Huxter, Pennek nagy boszúságára, súgott valamit társainak. Arthur érezte, hogy a másik őróla beszél. Huxter azután keresztülörte magát a szobán, barátjaival együtt, s helyet foglalt Pennel szemben, barátságosan bólintva neki, s piszkos kezét szorításra nyújtva eléje. Pen kezet szorított földijével. Úgy gondolta, hogy a múlt este, mikor találkoztak, nagyon is barátságtalan volt hozzá. Ami Haxtert illeti teljesen meg lévén elégedve önmagával és a világgal, esze ágában sem volt, hogy ő még kellemetlen is lehet valakire nézve; s az a kis vita, vagy „hercze-harcza“ — a mint nevező — a Vauxhallban, olyan csekélység volt, hogy rá sem gondolt. Galenus tanítványa „négy korsót“ rendelt, melylyel ő és társai felüdtték magukat; elkezdett gondolkozni hogy mi lenne a legmulattatóbb beszédtárgy Penre nézve, s éppen eltalálta azt, a mely a leggyötrelmesebb volt ifjú hősünknek. — Pompás este volt az vauxhalli — ugyebár? mondá, s igen ravaszul hunyorgatott. — Örülök, hogy tetszett önnek, mondá Pen, lelkében háborogva. — Ropantul be voltam rúgva — rettenetesen — egy pár czimbussal ebédeltem Greenwichben. De takaros kis darab selyem csörgött a maga karján — kicsoda volt ? kérdé az elragadtató diák. Ez a kérdés már nagyon sok volt Arthurnak. — Kérdeztem én öntől valamit önmaga felől, Huxter úr? mondá. — Nem akartam megsérteni — bocsánatot kérek — az ördögbe, de ön mindjárt is nekitüzesedik, viszontá a meghökkent kérdező. — Emlékszik, hogy mi történt közöttünk akkor este ? kérdésen, gyarapodó dühvel. — Elfeledte? Nagyon meglehet, ön részeg volt, mint az imént mondá is, és igen goromba. — Az ördögbe, bocsánatot kértem öntől, mondá Huxter, elvörösödve. — Az igaz, s én teljes szívemből meg is bocsátottam. De, mint emlékezni fog ön, felkértem, hogy jövőben szíveskedjék engem kitörölni ismerősei sorából, s ha nyilvános helyen találkozunk, ne fáradjon azzal, hogy rám ismerjen. Legyen szíves erről ezután megemlékezni; most pedig, minthogy az ének kezdődik, engedje meg, hogy átengedjem önt a zene háborítatlan élvezetének. Fogta kalapját, s bókot csapván az elbámult Mr. Huxternek, elhagyta az asztalt, mire Huxter társai, pillanatnyi ámulás után olyan dörgő kaczagásra fakadtak Huxteren, hogy a terem elnökének közbe kellett lépnie, ki is elkiálta magát: „Csend uraim , csend, hallgassuk a Halottrablót“, mely lékek aránylagosítása után az első év a legkedvezőbb eredményt fogja mutatni, minthogy a kisebb részletek az első év javára esnek. Az előirányzatot nem tekinti magasnak, minthogy az az évi esedéknek csak felét teszi ki. Hegedűs csak azon feltétel mellett szavazza meg az előirányzatot, ha a hátralékokban kiküldendő bizottságok oly időben alakulnak meg, hogy a 4 millió befolyása biztosítva lesz. Felvilágosítást kér az iránt, hogy a községek hátralékai törlesztésére mi után kaphatnak kölcsönt. Széli miniszter a költségvetésnek reálisabbá tétele érdekében 15 és 8 millióval szállítá alább az előirányzatot, mely az 1875-iki zárszámadás eredményeihez képest 17 millió különbséget mutat föl, s így a fentebb említett leszállítás következtében a jövő évre már csak 11 és millióval több vétetett föl. A fedezet előirányzata szigorúan a tényleges eredmények szerint s az 1877-ben várható haszonhajtó új bevételek alapján vétetett föl s igy az teljesen alaposnak mondható. A 4 millió adóhátralék az adókezelési törvény rendelkezései értelmében vétetett fel. Nem tagadja, hogy a végrehajtás útján bejött adó 35 milliót tesz , de ezen összegnek legalább fele rendes uton folyhatott volna be, mert a végrehajtást inkább indolentia, mint kényszerűség okozta. Reménye, hogy az új közigazgatás ezen is segíteni fog. Nagy hiba, hogy a nagy kisebbség kivételével az emberek nehezen fizetik az adót. De az államnak élni kell és ennek következtében a szigort mellőzni nem lehet. A hátralékok felosztása ez év végén a jövő elején be lesz fejezve. A hátralékokból annyit fog behajthatni, amennyire az adókezelési törvény feljogosítja és kötelezi és a 4 milliót is a törvény értelmében irányozta elő. Végül előterjesztő az adatokat s belenyugvását jelenti ki az esetleges leszállításba. Wahrmannak nem a behajtási szigor ellen van kifogása, de azt keresi, hogy a szigor mellett mennyi lesz behajtható. Ha 1875-tel szemben 6 millióval több folyt be, abban mindenesetre nagy összeg van a jobb hátralékokból, tehát a roszabb részéből többet előirányozni nem lehet. A bizottság elfogadja az előirányzatot. Széli miniszter a dohányjövedék czím tárgyalását kéri fölvetetni, melynek kiadási részét a bizottság vita nélkül fogadja el. A bevételre nézve Széll miniszter előadja, hogy a tényleges eredmények alapján 2 millióval szállita alább az előirányzatot s igy az az 1875-iki eredménynek teljesen megfelel, csak abban különbözik, hogy belföldi eladásnál 1 millióval több vétetett fel, melyet különben a folyó év eddigi emelkedése is igazol. A külföldre eladott dohány most igen gondosan kezeltetik s kétségkívül befolyása lesz ennek az eladás emelkedésére. Lukács Béla aziránt intéz kérdést a miniszterhez, van-e befolyása az osztrák monopóliumnak a mi jövedékünk csökkenésére. Széll K. miniszter erre azt válaszolja, hogy az Ausztriával szomszédos vidékeken kétségkívül van hatása az osztrák dohány áthozatalának, de ez igen csekély úgy, hogy számokban alig lehet kifejezni. Azon novelláris törvény, mely a múlt évben alkottatott e dolgon segített és még szándékozik intézkedéseket tenni az osztrák kormánynyal egyetértve, hogy lehetőleg gátoltassék úgy a sónak, mint a dohánynak egyik területről a másikra való bevitele. A dohánytőzsdékben azonban szigorú büntetés terhe alatt nem szabad osztrák gyártmányt árulni. Erre az előirányzat megszavaztatott, valamint a lottó-jövedékről szóló is, Simonyi E. a sójövedéknél felszólal az árak leszállítása mellett, amit mint a dohánynál, úgy a sónál is a jó közgazdasági politika megkíván. Széll K. miniszter ezzel szemben arra hivatkozik, hogy a sónál nincs csökkenés, sőt inkább emelkedés; a só árának leszállítása által érzékenyen apasztalnék a bevétel. Egyszer már megtörtént a leszállítás, de tovább menni nem lenne tanácsos. Zsedényi E. azt kérdi, vájjon nem az okozza-e a török tartományokba való kivitel apadását, hogy a kiviteli árak igen magasak. Széll K. miniszter nézete szerint itt csakugyan segíteni kell és a hitelbankkal e tekintetben fennálló szerződést meg kell változtatni, az árakat leszállítani, úgy hogy a mi sónk a romániai sóval árra nézve is versenyezhessen s erre nézve annak idején előterjesztést fog tenni. Hegedűs Sándornak a sóhivatalok iránt tett kérdésére kijelenti, hogy a sóhivatalokat nem szüntetheti meg ott, ahol a magánkereskedés nem képes kellően ellátni sóval a közönséget sem pedig a határszéleken, ahol a csempészetre kell felügyelni, ahol azonban a megszüntetés kárt nem okoz, ott már megtörtént. Simonyi E. visszás dolognak tartja és nagy terhet lát abban a közönségre nézve, hogy amikor az államtól 11 krajezáron lehet venni egy kilo sót , a fővárosban a kereskedők azért 16 krajezárt fizettetnek. A pénzügyminiszter erre azt válaszolja, hogy ez a magánkereskedő ügye, a sóhivataloknál azonban a rendes állami áron lehet kapni a sót. Az előirányzat megszavaztatván, a fogyasztási adók vetettek fel. A szeszadónál a miniszter előadja, hogy a múlt évi eredményhez képest 300,000 írttal leszállította az előirányzatot. Zsedényi Ede a külföldi szesz kivitel iránt kér felvilágosítást. Széli miniszter megjegyzi, hogy az olaszországi adóviszonyok miatt a kivitelünk oda megszűnt s ezen az uj szerződés segíthet. Wahrmann a porosz szesz olcsóságában látja a baj okát. A szeszfőzdékre vonatkozólag a miniszter és Merfort tanácsos azon felvilágosítást adják, hogy az utóbbi évben szaporodtak a nagyobb szeszfőzdék is s a kiviteli vámvisszatérítés is növekedett. Erre az előirányzat megszavaztatott. A boradó, Lukács azon megjegyzése, hogy magas, és Széli miniszter felvilágosítása után, úgyszintén a hús- és söradó előirányzatai változatlanul elfogadtattak. A czukoradó előirányzata Széli miniszter ajánlatára és Zichy gr. felszólalása után 100,000 írt levonása mellett megszavaztatott. Ezzel az ülés véget ért. A KELETI HÁBORÚ. Három fontos távirat érkezett ma Pétervárról, Konstantinápolyból és Bulgárdból. Az orosz fővárosból mai kelettel a hivatalos lap a következő communiquéje jelenti az orosz ultimátumot: „Ignatieff utasíttatott, hogy a portától 48 óra alatt a 6 heti fegyverszünet elfogadását s az ellenségeskedések megszüntetését követelje, mi ha meg nem adatnék, a diplomatiai érintkezést szakítsa meg, s a követségi személyzettel együtt Konstantinápolyt hagyja el.“ A török fővárosból az „Agence Havas“ ezt jelenti. A porta két havi fegyverszünetet fogadott el, mely kétszer hat-hat hétre meghosszabbítható, ha a béketárgyalások ezt szükségessé teszik. Az ellenségeskedések mindenütt Szerbiában, Montenegróban, Boszniában és Herczegovinában megszületettetnek. Az idegen hatalmak katonai megbízottai fogják a semlegességi vonalat megállapítani. Végre, a pétervári communiqué sürgőssége magyarázatául Belgrádból hivatalosan ezt jelentik a harez térről: A törökök hatalmokba kerítették a szerbek hadállásait Djunisznál. 80,000 török nagy ostromanyaggal olyan óriási túlhatalmat képezett, hogy a szerb csapatok és a szerb hadiszer ellent nem állhatott neki. Horvátovics Kruseváczba vonult vissza. Ugyancsak egy belgrádi távirat ekként vallja be végre Horvátovics elvágatását. Az egyesült timoki és moravai hadseregtől okt. 29-ikéről jelentik . Tegnap az ellenség Djunisz és Silyegovácz magaslatai ellen rohamot intézett, de a szerb tüzérség által visszaveretett. Ma az ellenség egész erejével Horvátovicsra vetette magát, aki kényszerítve volt védelmi vonalát elhagyni. Horvátovics Gaglovánál Krusevácz mellett foglalt új állást. A szerbek eme már végkép tagadhatatlan veresége eléggé megmagyarázza, hogy az orosz kabinet miért akarja olyan gyorsan a fegyverszünetet. Konstantinápolyból írják a „Pol. C.“nek okt. 24-ről: Ignatieff legújabb föllépései világosan arra mutatnak, hogy Oroszországra nézve a fegyverszünet rövid tartama képezi a főkérdést. Törökország sok kifogást tesz az orosz javaslat ellen, de formaliter mégsem utasította vissza. A porta hajlandó elfogadni a hat heti fegyverszünetet, ama feltétel alatt, hogy eleinte negyven napi, később két hónapi meghosszabbítást nyerjen, ha a béketárgyalások előhaladt stádiuma esetleg szükségessé tenné e meghosszabbítást. Oroszország a maga részéről nem akar túlmenni elvileg a hat heti fegyverszünet határidején, s a hat heti meghosszabbítást csak az esetben fogadja el, ha a végleges békekötés biztos kilátásba helyezhető. E nézeteltérés daczára mégis valószínű, hogy a fegyverszünet tartamára nézve létrejön a megállapodás. A békejavaslatokat, nevezetesen a tartományok kormányzatában létesítendő újításokat illetőleg kevésbbé várhatjuk a jó összhangot. Az Oroszország javasolta autonómiát, mint oly engedményt, mely Törökországot tönkre tenné, a porta nem fogja elfogadni. Csak akkor adná meg magát, ha egész Európa egy akarattal erre kötelezné. A török államférfiak meg vannak arról győződve, hogy az európai hatalmak összessége nem támogathatja komolyan Oroszországot e kérdésben. Sándor czár tartózkodása is nagy szerepet játszik számításaikban. Azt hiszik, hogy a czár a porta határozott és formaszerinti visszautasítására hátrálni fog s utóvégre is elfogadja az összes ozmán birodalomra kiterjedő reformjavaslatokat. Nézetük szerint az volna legjobb, ha Európa magatartásával kitüntetné Oroszország elkülönzöttségét. Akkor a kölcsönösen adandó engedmények útja, szemben Európa akaratával, sokkal egyenletesebbé, járhatóbbá válnék. A porta bureauiban erősen dolgoznak a képviselő-kamara január 1-ére terveit összehívásán. Az „összeesküvés“ dolgában kiviláglott, hogy az összeesküvők nagy része Mahmud pasa exnagyvezér creaturáiból áll s czéljuk az volt, hogy a pasát hivatalába visszasegítsék. Az összeesküvők előbb a mostani minisztereket akarták láb alól eltenni. E vallomásokat állítólag a kíspadon csikarták ki tőlük. Némi izgatottság után, mely az eféle események természetes következménye, a nyugalom Stambulban újra helyreárm, az európaiak helyzete biztosabbá vált. A ramazan alatt még a mecsekhez is szabad volt látogatniok. Az imámok csak az illető nemzetisége iránt tudakozódtak. Ha valaki azt mondá: „én német vagy angol vagyok,“ szabadon mehetett bárhová. Ugyanennek az orosz hadi készületekről Pétervárról azt írják, hogy Odessa és Bender között jelentékeny orosz csapatösszpontosítások történnek , s a kaukázusi határok felé is pár hét óta nagy számú csapatok küldetnek a határvárak megerősítésére és egy figyelő hadtest alakítására. A védmunkálatok a Fekete tenger partján Odessától Tifliszig roppant gyorsasággal folytattanak. Továbbá a Moszkvából nyugatra, délre és keletre vezető vasutak igazgatóságai utasítva lettek az orosz kormány által, hogy úgy rendezkedjenek be, miszerint esetleg gyorsan nagy csapattesteket szállíthassanak. így készül Oroszország békére. A „Dziennik Polszki“-nak jelentik: Az orosz kormány utasítása következtében Odessában nem szabad többé a hajókat gabonával terhelni. A mozgósítási intézkedések buzgón folytattatnak. A „Czasz“ egy pétervári levele szerint a moszkva-szmolenszk-brzesei és kiev-brzesci vasútvonalak parancsot kaptak, hogy naponta 6 negyvenvagyonos vonalat tartsanak készen katonaszálatás czéljából. A császári nyomda már rendeletet kapott, hogy nyomassa ki a Törökország elleni háború-manifestumot, mi azonban egy Livadiából érkezett sürgöny következtében elmaradt. Az oláh hadüzenet hírére a hatalmak, mint köztk, kijelentették Romániának, hogy csak addig áll a párisi szerződés oltalma alatt, míg maga is tiszteletben tartja azt. Belgrádból írják a „Pol. Corr.“-nek. Itt hosszabb fegyverszünetet remélnek, melyre a török ép úgy rászorul mint a szerb. A török gárda 22-én óriási veszteséget szenvedett Krevetnél. Szemtanúk állítják, hogy Krevetben halommal feküdtek egymáson a halottak. A török hadsereg élelmi készlete elfogyott. Okt. 23-án foglyul ejtett törökök kenyeret kértek, mert 24 óra óta nem ettek semmit. Milojkovics belügyminiszter Deligrádban a hadparancsnokság és hadügyminisztérium közti differenciákat szerencsésen kiegyenlítette. Okt. 17- ken redifek rohanták meg a szerb előőrsöket Raskánál, Novi Bazarral szemben. A rögtön segélyükre siető csapatok visszaverték a támadást. Raska a szerbek birtokában maradt. Tudjuk, hogy mily határozottan tagadják előbb Belgrádban Djunisz török kézre jutását. Erre nézve a „Pol. C.“ ezt írja : Amit a törökök Djunisznak neveznek, az csakugyan az ő kezükben van, bár hivatalos helyről a törökök e jelentését megbotránkozással utasíták vissza.Ez az egész átalában csak felfogás dolga. Djunisz valójában semmi fontossággal nem bír. Azon erődítési complexum, melynek Djunisz zárpositióját képezi, nagyobbrészt még szerb kezekben van. Különben a peigraui nauugymmiezioliumuan azt állítják, hogy ha Djunisz elesett volna is, a törököknek még nagy fáradságba kerül, a tulajdonképeni beligrádi városhoz az utat megtalálni. Csak Alekszinácz nem bírna kiállni hosszabb bombázást. Djunisz 29-ikén történt végleges elkeseredett harc, utáni bevételéről jelentik meg Belgrádból a fentebbieken kívül, hogy majdnem egy egész zászlóaljnyi orosz maradt a csatatéren. Vasárnap és hétfőn a törökök heves tüzelést intéztek Alekszinácz ellen, mely azonban csak gyengén viszonoztatok. A „Fremdenblatt“ szerint Baring Bulgáriából visszatért Konstantínápolyba. Azt jelentik Elliotnak, hogy a törvényszéki vizsgálatok jelen állapotában egészen hasztalan a törekvés a keresztyéneknek igazságot szolgáltatni; maga Séf két pasa, a főbűnös még szabad lábon van, ő kijelenté, hogy mindazon mészárlások a kormány parancsára vitettek véghez. Az orosz lapok nincsenek nagyon megelégedve a konstantinápolyi dolgokkal. A „Ruszkij Mir“ nem tudja felfogni, mily czélból folytatnak még alkudozásokat Konstantinápolyban, váljon azért-e, hogy az óhajtott megoldást siettessék, vagy megfordítva, hogy Törökország tekintélyét a szláv orosz áldozatok felett fentartsák. „Ezen alkudósok kimenetelétől fog függni a szlávság üdve , veszte, a háború által kimerített Serbia s számú orosz oltalmazóinak üdve vagy a grádban reméllik még, hogy Románia és szág idejekorán fellépnek, de ezen ké lám be akarja várni a Sztambulban alkudozások kimenetelét. Románia és szag augwuuui. ..tátti, mint a vélt szövetségesük, segítségre ; azon esetben ha az ügyek a török fővárosban kedvező forumot vesznek, ők alkalmasint az eddigi passiválóban maradnak. Nem várható, hogy e jelentéktelen országok, melyek a nagyhatalmak védnöksége alatt állanak, önmaguk fognának azon feladat teljesítéséhez, megoldásához, amelyet már Oroszország átvett.“ Ugyanezen lap közleménye szerint a Bug folyó medrének kitisztítását fokozott munkaerővel vették foganatba. Azt hírlik, hogy az idegen hajóhadnak a fekete tengerbe benyomulása esetére az orosz gőzhajózási és kereskedelmi társulat hajói a Bug folyóban helyeztetnek el, melynek torkolatát az Ocsakovban épült vízi ágyúüteg s parti erődművek fogják védeni. Kiszinev városából írják, hogy onnét folyó hó 15-ikén Jassyba 220 orosz többnyire doni kozákokból álló önkénytes a vasúton Jassyba utazott, akiknek szállításáért ideértve, a csapat podgyászát és 120 lovat, a kiszinevi kereskedelmi bank a szállító román vaspályának 9450 rubelt fizetett. A déli Oroszországban, nevezetesen Odessa, Keres, Nikolajev Szebaszopol mellett nagy hévvel és sietéssel folyó s máris végekhöz közeledő erődítési munkálatokra vonatkozólag a „Novoje Vremia“ felveti a kérdést: kész-e már minden a háborúra ? s feleletül azt adja, hogy hiszen a háborút se nem kívánták se nem várták. A német trónbeszéd, melyet a kanczellári hivatal elnöke olvasott föl, melyet a távíró ma csak kivonatosan közölt, így hangzik: „Tisztelt urak! Császár ő felsége kegyelmesen megbízott, hogy a jelen törvényhozási időszak negyedik és utolsó ülésezésének kezdetén a szövetséges kormányok nevében önöket üdvözöljem, egyszersmind Ő Felségének élénk sajnálkozását fejezzem ki a fölött, hogy Ő Felségének nem volt lehetséges eleinte ápolt szándékát beteljesíteni és a birodalmi gyűlést megnyitni. A kezdődő ülésezés alatt megoldásra váró ügyek nem számosak, de küszöbön álló tanácskozásaik fontosságukra nézve nem fognak az előbbi ülésszakok mögött maradni. Különösen igénybe fogják venni tevékenységüket a bírósági szervezetre és a polgári és büntető eljárásra vonatkozó törvényjavaslatok, úgyszinte a csődeljárási javaslat. A nemzet igazolt feszültséggel néz elébe ama kérdés eldöntésének, váljon a jelen törvényhozási időszak lejárta előtt sikerülni fog-e ezen törvényhozási művet befejezni, mely Németország egységes jogkifejlődésére nézve oly fontos, és melyen maiévek hosszú során át dolgozunk. A nehézségek, melyek ezen sikernek útjában állanak, nem csekélyek. Számos és részben igen fontos pótokra lényegesen eltérnek az önök által választott bizottságok javaslatai, különösen a bírósági szervezet és a büntető eljárás törvényére nézve a szövetséges kormányok