Ellenzék, 1882. július-december (3. évfolyam, 147-296. szám)

1882-10-14 / 235. szám

Kolozsvárt 1882 ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése oktober 13-án. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Péchy, Tibid, Fenyvessy. A kormány részéről jelen vannak: Tisza, Szapáry gr., Trefort, Kemény b., Pauler, Orczy b., Bedekovich. Elnök az ülést 10­/1 órakor megnyitván, az utóbbi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemutatja a főrendiház elnökének átiratát, melynek kapcsán a 2-ik ülésszakot megnyitó királyi leiratnak az orsz. levéltárban történt elhelyezését igazoló elismervényt megküldi. Tudomásul vétetik. A csur­gói alesperesi kerület róm. kath. papságának kér­vényét a kath. egyház sérelmeinek orvoslása tár­gyában. Kiadatik a kérvényi bizottságnak. Kemény Gábor b. földmivelési és keres­kedelmi miniszter egy jelentést nyújt be a köz­­gazdasági előadók tiszteletdijáról, mely a követ­kezőleg hangzik: Tisztelt képviselőház! Az 1882. évi XX. t. sz. által kötelességem­mé tétetett, hogy a közgazdasági előadók alkalma­zásából eredő kiadások iránt a t. háznak külön előterjesztését tegyek. Ezen feladatomnak megfelelve, van szeren­csém előadni, hogy az 1882 : XX. t.-czikket a belügyi­ és a közmunka és közlekedési miniszter­társaimmal egyetértőleg folyó évi szeptember 1-én életbeléptetvén, gondoskodnom kellett arról, hogy a törvénynek megfelelőleg a közgazdasági előadók az életbeléptetéskor, működésüket a közigazgatási bizottságban megkezdjék. Az országban 88 törvényhatóság lévén, ezek részére közgazdasági előadókat kellett kine­veznem. Minthogy pedig már az idézett t törvény in­dokolásában szerencsém volt kiemelni azt, hogy a közgazdasági előadókat 200— 400 frtnyi tisztelet­díjban kívánom részesíteni, az azoknak alkalma­zásából eredő egy évi kiadás mintegy 30,000 frtot igényel, a jelen évben tehát szeptembertől - de­­c­ember végéig e czélra a fenti összegnek egy­har­mada vagyis 10,000 frt szükségeltetik. Ezen most említett összeget, miután annak fedezetéről költségvetésileg gondoskodva nem volt, tárczám terhére előirányzat nélkül adtam ki és mi­dőn ezt a t. képviselőháznak bejelenteni szeren­csém volna, kérem, hogy ezt jóváhagyólag tudomá­sul venni méltóztassék. Budapest, 1882. okt. 11-én. báró Kemény Gábor, földmivelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter. A pénzügyi bizottsághoz utasittatik. Tisza Kálmán miniszterelnök benyújtja az 1881. évi állami számszéknek a zárszámadást kísérő részletes jelentéseit. Kiadatnak a zárszámadási bizottságnak. Ezután kihirdettetett a delegátió tagjaira a tegnapi ülésben megejtett szavazás eredménye. Beadatott összesen 161 szavazat, legtöbb szavazatot nyertek. Rendes tagok : Baross Gábor 161, Bausznem Guidó 161, Bánffy Béla gr. 161, Beniczky Gála 161, Csernátony Lajos 161, Har­kányi Frigyes 161, Hegedűs Sándor 161, Ivánka Imre 161, Jókai Mór 161, Kemény Kálmán br. 161, Láng Lajos 161, Mihajlovics János 161, Miskatovics József 161, Missies János 161, Ozste­­govics Lajos br. 161, Péchy Manó gr. 161, Szi­lágyi Virgil 161, Szlávy Olivér 161, Tisza Lajos 161, Vukatinovics Lajos 161, Zichy Ágost gr. 161, Andaházy Pál 160, Andrássy Tivadar gr. 160, Karácsonyi Guidó gr. 160, Királyi Pál 160, Latinovics Gábor 160, id. Ráday Gedeon gr. 160 Szilágyi Dezső 160, Vlodiáner Albert br. 160, Zmajics Bertalan br. 160, Bohus Zsigmond 159, Éber Nándor 159, Kármán Lajos 159, Prielszky Tádé 159, Pulszky Ágost 159, Sváb Károly 159, Móricz Pál 158, Fáik Miksa 154, Wahrmann Mór 152, Bánhegy Béla br. 135 szavazatot. Kapott még Szily László 26 szavazatot. Párttagok: Szalay Ödön 153, Rakovszky Géza 151, Abonyi Emil 150, Hofgráf János 141,­­ Josipovics Imre 141, Szerb György 141, Teleky Domokos gr. 141, Berzeviczy Albert 140, Bics­­key Kálmán 150, Rohonczy Gedeon 140 szava­zatot. A gazdasági bizottság jelentése “a képvise­­lőház október havi költségvetéséről változatlanul elfogadtatott. Beadattak ezután a szavazatok a 7-ik jegy­zőre, a közgazdasági és a III. IV. és VIII. bírá­ló bizottságokban hiányzó tagokra, az eredmény a következő: Jegyzővé: Duka Ferencz, a III. bir. bizottságba Gajzágó Ferencz, a IV-be Le­­hóczky Egyed, a Vlll.-ba Sárközy Aurél, a köz­­gazdasági bizottságba Fröhlich Gusztáv választa­tott meg. Rudnyánszky József b. a főrendiház jegyzője áthozza a főrendiház szenetét a delegá­­czióba megválasztott tagokról. Tudomásul vétetik. Következik a miniszterelnök válasza Ro­honczy Gedeon interpellációjára. A miniszterelnök ama kijelentését, hogy a Rohonczy által átadott bizonylatokból ki­tűnt, hogy a minisztérium tisztviselői és az ál­lamtitkár teljesen ártatlanok, a kormánypárt meg éljenezte. Nagy tetszéssel találkoztak ama szavai is, hogy az ügyet a pest megyei törvényszéknek adta ki elbírálás végett. A­mi Rohonczy ama kérdését illeti, hogy mit szándékozik tenni a miniszterel­nök az iránt, hogy a közlekedési minisztérium egyik tisztviselője róla sértőleg nyilatkozott: a mi­niszterelnök azt válaszolta, hogy magánsérelem or­voslását sem a parl­amentnél, sem a kormánynál keresni nem lehet. Utánna Rohonczy szólt, kezdetben von­tatottan, utóbb azonban belemelegedett, és nagy figyelem mellett. Részletesen előadta bizonyítékait és beszéde csupa vád a kormány ellen. Beszédét azzal végzi, hogy Magyarország csak akkor lesz boldog, ha Tisza miniszterelnök nem ül azon a helyen, a­hol most. Tisza minisz­­terelnök válaszában főkép azt hangsúlyozta, hogy az ügy a bíróság előtt fekszik s igy teljes biza­lommal nézhet a vizsgálat elé. Végül megjegyzi, hogy a­mit Rohonczy rá vonatkozólag mondott, arra nem reflektál, s nem törődik vele, hogy ha küzd is ellene, sőt örül is neki. Iszonyú zaj keletkezett erre. A kormánypárti tisztviselők éljeneztek. Pauler és Horváth Gyula felszólalása után az ülés V, 3-kor véget ért. Petőfi­ Sándor. (A Petőfi-szobor leleplezése alkalmából.) Petőfi egész élete, működése sohasem állott élénkebben előttünk, mint e perezben, midőn tud­juk, hogy szobra leleplezésénél az ország és kül­föld figyelme egyetemesen irányul feléje. Van valami lelkesítő, gondolatot ébresztő az érzések közösségében. Mekkorának kell lenni minden ma­gyar lelkesedésének, hogy a világ e világossága köztünk született, s a Petőfi léte, munkássága, mennyi bizalommal tölthet el jövőnk felől, mely­ben azt hisszük, hogy a magyar gondolatainak még szerepe lesz. Én egy nehány sort irok Petőfiről ez alka­lomból. Nem azért, hogy fényt vessek nevére, hiszen ő a halhatatlanság fényességével ékeskedik s egy sugárt az isten lelkéből kapott, hogy itt a földön vigasztaljon, enyhítsen, lelkesítsen. Nem azért, hogy elmondjam, mivel érdemelte meg a nemzet e háláját, az utókor e nemes buzgalmát, arra az írás bővebb tere kell. Hanem hozzátesz­­szük érzéseinket a nemzet szívének dobbanásai­hoz, elvegyítjük hangunkat ama zajban, melyben nagy lelkesedést sejtünk, hogy a nemzetnek e nagy fia megdicsőittetik halhatatlan emléke­zésben. Élénken tárulnak fel előttem Petőfi életé­nek mozzanatai. Elém játszatja a képzeletnek valamely is­meretlen ereje a fejlődés, kűzködés, maga a tel­jességben ragyogó működés és eltűnés jeleneteit s­­ bámulom, hogy e nagy lélek az ifjú korban el­­ nem veszett s csudálom, hogy utóbb miként röp­pent el. Petőfinek rövid, de fölséges sorsot mért ki végzete. Születik az 1822—23-ik év közti határé­v je­len. Bölcsőjét fölséges lelkű nemzek állják körül s rálehelik ihlettségöket. Gyermekkorát homály fedi, a mint homály borongott egykorig szü­letésén. Tanul Aszódon, tanul Selmeczen, tanul a színészetnél, tanul Pápán, tanul a katonaságban s tanul legtöbbet az életből Már 10 éves korá­ban úgy áll előttünk, mint ki szenvedésekből és küzdelmekből ismeri az életet. Verítékéből sok el­folyt már, de szivéből nem szállt el a szív tüze, kedélye mélyült és gazdagodott s bizalma önma­gában el nem veszett. Én nem tudok változatosabb életet, melyben mégis tökéletesebb állandóság legyen abban, hogy jövő nagyságát előre tudja. Ilyen csak a lángész öntudata lehet , ilyen önbizalmat is csak az iga­zol. Mi csak egy időpontot tudunk Petőfi életé­ben, midőn e mélyen gyökerező reménység meg­ing s midőn egy perezre homályba vész minden hit, minden álom. Ez történt 1841. márcz. ele­jén, midőn elbocsátva a­­katonaságtól, megjelen Pápán Orlainál a szokottnál soványabban. Egy görcsös bot s válláról lelógó durva vászontarisz­nya volt mindene. Ekkor mondta a kérdő Orlai­­nak : „Nekem nincs czélom.” Petőfi ezután még nagyobb elkeseredéssel dobja oda magát az életnek. Sorsával megbékülni nem tud, megy ismeretlen czóló életútnak, ve­zetve a vágytól, hogy kielégülés kell okvetlen, hogy maga a gazdag élet kell tapasztalásaival, ha­tásaival. Az elhatározások ötletek gyanánt fogam­­szanak meg lelkében s az ötlet már tett is Kocz­­kára teszi jövőjét nem egyszer; saját ideája sze­rinti pálya kell, vagy semminő. E tüzes jellemben a kedély nedveinek legsajátosabb vegyülete volt meg. Szelíd, szenvedélyesen szerető mint anyja; daczos, elszánt mint apja; majd ábrándosan von­­zatik a lovag élet romantikus világa által, majd a politikai élet ingadozásai s kiváltságai tetsze­nek. Tett és akaraterő a legkisebb ízig s bizonyára minden csodálatos megnyerte volna akár részvé­tét, akár pártfogását. Mindenesetre temérdek különösség, mely birtokosát végletekbe dobhatja és ismét állítjuk, hogy csak a lángész az, mely némely dolgokat igazol. Különös igen sok ember, de rendkívüli csak nagyon kevés s ezért ezek mindig az embe­riség kiváltságosai lesznek. Petőfi életében pár évig még minden csupa ingadozás és határozatlanság. Gyalog járja be az ország egy részét mint a régi végvárak dalnokai , küzd, szenved és ha­boz az életpálya miatt. Maga a szinészet, költé­szet, tanulás, szülei iránti szeretete is mind csupa akadály. Lelkében megfogamszik az öngyilkosság gondolata s úgy látszik, teljessé lesz a megha­­sonlás a homályos küzdés­e napjaiban. Hajója 1843-ban partot érni látszik, azonban ismét ki­­hajtatik vészes tengerekre s e küzdelemben elfá­sul kedélye, a nagy szeretet apadónak látszik, el­vész az ifjúság boldog álma, a gyermekkor édes csalódása, az illusiók ama napfénye, melynek leg­inkább a nagy vágyak ez időszakát kellene meg­aranyozni. Ama ridegség innen ered Petőfi lel­kében, melyet a világgal szemben felületes isme­rői tapasztaltak. Mint egy uj világ Odysseusa azonban 6 évi küzdelem után egymagára ugyan, partot ér 1844-ben s e nagy lélek, gazdagulva az élet minden tapasztalatival s e kedély, kipró­bálva s átégetve a szenvedések lángjain , kizárja azt, mit a természettől kapott s 45-ben már te­tőn áll. Petőfi élete 1845-től csupa magasság, Ő maga valódi lángsziv. Aléli a bor má­morát, a szerelem üdvösségét s a kiábrándulás pessicaismussát. 1846 őszétől azonban maga gyó­gyítja ki magát a fájdalomból; a haza és Szendrei Julia ihletik költését ez időtől. Jelleme folyton együtt fejlődik életével. Külseje magán hordta lelkének vonásait. Mi az 1846-ik évből ragadjuk meg a fejlődésben levő Petőfit, kinek lelkét nemsokára a szerelem lá­gyítja meg s a hazaszeretet magasztalja fel. Én nagy figyelemmel vizsgáltam Petőfi vonásait s gonddal szedegettem össze a rá vonatkozó adato­kat. Keskeny homlokán komolyság ült; haja sű­rű és kevéssé hajlékony, bajusza mindvégig ki­csiny maradt s ritkás spanyolszakála, a kissé ösz­­szeszorított ajkak s egészben daczos arcza erélyét még növelte. Arcza egészen tanulmányra méltó, mely hí­ven mutatta a lélek játékait. Néha komoly és le­verő, majd merengő és ragyogó az örömtől és­­ kihívó, daczos, vagy haragosan indulatos a hevült pillanatokban, melyet nem a finom, hanem az eleven vonások, egy dús lelki élet tükrözései tet­tek érdekessé. Arczszine a nálunk annyira szoká­s---~ » ama felhőzetek árnyait, melyek a lelki világon átröpültek, vagy ama villanatokat, melyek a lélés titkainak magyarázói. Alig volt férfi s nő se sok, ki többféle ér­zést tudott volna őszintén érezni, mint Petőfi. Az öröms és bánat, szelídség és merengés és gyú­­ló harag minden skáláján járt kedélye s minden fokon affectatio nélkül érzett és irt. Egész lénye e mellett ifju maradt. Egy ismerősöm sokszor mondta, ki őt ismerte, hogy egy vén Petőfit nem is tudna képzelni. A lángsziv mindig gyermek marad. Petőfi egész lénye tiltakozás a megréndü­lés, a kihűlés ellen; szive oly forrón kereste tár­gyait s oly hevesen nyilatkozott, mint valamely állandó tiltakozás minden hazugság ellen s foly­ton új nyilatkozatokkal lepte meg azokat is, kik ismerni vélték. Itraga is szívéről oly túlzásokban beszél, melyek, latba vetve őszinteségét, csodás valóról tesznek bizonyságot ; minden verse úgy tűnik fel, mintha a lélek ösztöne cselekednék bennük. Ilyen formán, állnak előttünk az élő Petőfi jellemvonásai, mel^^ gyunyadni látszottak előbb. Egy rendkívüli tulaj­donu jelenti mely pesti éle„ óta kilép tartózkodás^ g érvényesiti jogait a túlzásokban. Innen ^ ink­sége gorombi,í lelte, egyenessége mit megl5bbenU) volt sign gyakran tengne n, w„tolet, » ként alkalom és egyen. ^ jan is, majd egyszerű, ... J ., , , . . „ , , őszinte s szeretetreméltó, majd lenező es gorombaPSi . „ őszinteséggel beszélte el volt. Kertbeny égés* túlságos érzékenységet, at,0 ^ Wed­ált gőgöt, coriolam KÜLFÖLD. Az egyiptomi kérdést illető tárgyalások­ban, ha hitelt adhatni egy londoni sürgönynek, a hatalmak helyzete egy napról a másra lénye­ges változáson ment át. Anglia ugyanis, ama sür­göny szerint, most már nemcsak Francziaország­­gal, de a portával is folytat eszmecserét Egyip­tomra vonatkozólag s ha e két hatalomal sikerül megegyezésre jutnia, az eredményt egy vagy más formában a hatalmak elé terjeszti. Minden oda mutat, hogy hosszas és unalmas diplomáciai tár­gyalásokra kell elkészülve lennünk. A Daily News levelezője két órán át érte­kezett Sultan pasával, az egyiptomi notabel-kamra elnökével, Egyiptom jövője felől. A kamraelnök elég eszélyes volt az angol hírlapíró előtt a török intervenció ellen nyilatkozni, mint a­mely elkerül­­­hetlenül anarchiára vezetne; csak Anglia képes — mondá a pasa — a reorganizáció művét is végrehajtani, mert Anglia inkább függetlennek akarja Egyiptomot, hogy sem elnyomni szándé­koznék ; a pénzügy ellen nem szólt ugyan Sul­­tan pasa, de azt a nézetét fejezte ki, hogy a ke­zelésnél meg lehetne 400 ezer egyiptomi fontot takarítani, ha a hivatalnoki állásokat redukálnák s egyiptomi tisztviselőket alkalmaznának. A török kabinet keblében lapangó válság hír szerint véget ért és pedig a két Said pasa (az elnök és a külügyminiszer) javára, a­kik állá­saikat továbbra is megtartják, míg ellenben Os­man, Mahmud Nedin és Dzsevdet kilépése a ka­binetből valószínű. A Depretto olasz miniszterelnök vasárnapi programmbeszéde úgy Párisban, mint Berlinben ELLENZÉK kedvező benyomást gyakorolt. Különösen tetszik a Spree partján annak hangsúlyozása, hogy Olasz­ország csatlakozik Közép-Európához, a­mivel De­­pretis egyenesen az osztrák magyar-német szö­vetséghez s ennek békés törekvéseihez való csat­lakozását fejezte ki. A fegyverkezésre vonatkozó passzust is békés értelemben fogják fel és ki­emelik, hogy Olaszország szövetsége sokat nyer értékben, hadseregének javítása által. Lissabonból e hó 12 főt sürgönyzik. A republikánusok választó gyűlését felosz­latták, mert a szónokok kikeltek Ferdinand Ká­roly, az udvartartási költségek és a kormány el­len. Az utczákon tüntetni akartak a republiká­nusok, de a fegyveres rendőrök szétkergették őket. A montenegrói fejedelem elhatározta, hogy a boszniai és herczegovinai menekülteket tovább is segélyezi. A határszéli orosz erődök megvizsgálá­sára egy 13 tagú katonai szakbizottságot küldött ki a sz.-pétervári kormány a Galicziával és Bu­kovinával határos véghelyekre. A bizottság élén Denn tábornok, a varsói kormányzóság mérnök­kari főnöke áll s czélja a lengyelországi s az oszt­rák határok mentén emelkedő erdőket megvizs­gálni, azoknak kibővítését elrendelni s alkalmas helyeket jelölni ki új erődök emelésére. A chotini és kamenietzi régi erdőket ismét jó karban fog­ják helyezni, a benderit pedig első rangú erőddé alakítani át, míg a krakkói Praha erődöt, továbbá Ivangorod, Nowogiergiewsk, Brest-Litowsk és más erődök jelentékenyen kibővíttetnek. Ez erődítési munkálatokra egyelőre 10.370.000 rubelt irány­zott elő a kormány. A Petőfi-szobor leleplezése. Munkácsy Mihály hírneves művész Colpach­­ból okt. 7 én Jókai Mórhoz levelet intézett, mely­ben a többek közt ezeket írja : „Nagy érdekkel olvasom a Petőfi-szobor lelep­lezési ünnepélyének előkészületeit és véghetetlen sajnálom, hogy ez alkalommal nem lehetek köz­­tetek. De legyek bár távol, veletek érzek és tel­jes szivvel-lélekkel osztozom e hódolatban, mely­­lyel a nemzet a korán letűnt nagy szellemnek adózik, és hogy e hódolatomnak némi kifejezést adjak, egy koszorút menesztettem Budapestre. Engedd meg, hogy tégedet kérjelek föl e ko­szom átvételére. Óhajtottam volna a párisi ma­gyar művészek testületének nevében küldeni a koszorút, és ez­által annak nagyobb morális nyomatékot adni , de én egészségi állapotom miatt csak pár nap múlva térek vissza Pá­­risba, és így nem érintkezhettem kollégáim­mal. De, remény­em, nem fog szerénytelen­ségnek feltűnni, hogy csak mint magán, ha hazafi és Petőfinek sokszor megsiratója te­szem ezt.“ A Petőfi lakoma hivatalos toasztjait előre megállapította a rendező bizottság. A királyi csa­ládra Ráth Károly főpolgármester emeli poharát; a felelős kormányra Tóth Lőrincz; Petőfi emlékére Szász Károly; az irodalomra és művészetre egy kormányférfi; a szobor indítványozójára, Reményi Edére Jókai Mór; Budapest városra Vadnai Ká­roly; a szobor művészére Huszár Adolfra Pulszky Ferencz; Turbain Károlyra, a szobor ére döntőjére Reményi Antal; a szobor-bizottságra Komlcsy Jó­zsef ; a Petőfi-társaságra Sárkány József. E to­­rvasztok egymásutáni sorban, »attikai rövidség«­­gel mondatnak el. Az első budapesti 1848/49. honvéd-agghar­­czosok egyesülete — Petőfi Sándor legnagyobb költőnk, s 1848/49. honvéd őrnagy harcztársnak emlék­szobra ünnepélyes leleplezése hivatalos le­ven — honvéd tagjait bajtársilag felkéri szíves­kedjenek folyó évi október 15-kén, vasárnap reg­gel 8 órakor az egyleti helyiségben VII. István­­tér 11. szám alatt okvetlen spontosan megjelenni, a­honnan az egylet zászlóval az ünnepély helyére kivonul. A Petőfi-szobor leleplezési ünnepélyénél éneklendő Huber Károly „Tied hazám“-ra írt férfikara és Erkel Ferencz Kölcsey Himnusza fö­lött tegnap este tartották kitűnő sikerrel a főpró­bát, a Zenekedvelők nagytermében. A budai da­lárda, nemzeti dalkör és a budapesti férfi-dalegy­let teljes számban jelentek meg. A 68. sz. gya­logezred jeles zenekara vállalta el a zenei kísére­tet. Bellovics Imre karnagy indítványára a­z egy­let elhatározta, hogy testületileg — zászlóval és jelvénynyel — vesz részt az ünnepélyes kivonu­lásnál és e czélból 10 óra előtt fognak találkoz­ni a fővárosi vigadóban. A segesvári magyar kaszinó is külön kül­dött által lesz a leleplezési ünnepélyen képvisel­ve. Horváth László kir. tanfelügyelő fogja a ha­zafias egyesületet képviselni, mely díszes koszorút is küldött, a következő felirattal : „Petőfi h­alála helyéről, a segesvári magyar kaszinó.“ Erdővidék, 1882. okt. 13. Csiszár Albert halálával a nagy-ajtai kir. járás­biróságnál üresedő­ be jött járásbirói állomás vezetésével addig is, míg az állomás pályázat ut­ján betöltetnék, a kézdi-vásárhielyi kir. törvény­szék elnöke Gál István sepsi-szett-györgyi kir. al­­járásbiró urat, ki — mint volt Dach-huszár — vidékünkön nem épen előnyösen ismeretes — tisztelte meg. Nevezett albiró ur állomását el is foglalta, azonban a helyett, hogy megbízatásának eleget Valt Szemelvények a Petőfi releguláiból. Nem a’széttört korona, hanem a megvesztegethetlen jellem, szilárd becsületesség a respublica alapja . . . e nélkül ostromolhatjátok a trónt, mint a titánok az eget, s le fogunk benneteket menykövezni, ezzel pedig leparity­­tyázzátok a monarchiát mint Dávid Góliátot! * * * Republicanus vagyok testestől-lelkestül, az voltam mióta eszmélek, az leszek végső leheletemig. Ezen bátor­ságom, mely soha egy pillanatig sem rendült meg, ez ad­ta ifjú kezembe a koldusbotot, mit évekig hordoztam s ez adja most férfi kezembe az önbecsülés pálmáját. Azon időben midőn a lelkeket vették s jó drágán fizették, mi­kor egy alákzatos görnyedés megalapított jövendő volt, én messze kerültem a vásárt és senki előtt még csak fejemet sem billentettem, hanem álltam egyenes fővel s fáradtam és éheztem. Lehetnek ékesebb nagyobbszerű lantok és tollak, mint az enyém, de szeplőtlenebbek nincsenek, mert soha lantomnak egy húrját, tollamnak egy vonását sem adtam bérbe senkinek, énekeltem és írtam azt, mire lel­kem istene össztönzött, lelkem istene pedig a szabadság. * * * Az utókor mondhatja rólam, hogy rosz poéta vol­tam, de azt is fogja rólam mondani, hogy szigorú erköl­csű ember valók, a­mi egy szóval annyit tesz mint repub­licans, mert a republicanusnak nem az a fő jelszava, hogy „le a királyijai“ hanem a tiszta erkölcs! * * * Borzasztó vasárnapi nép vagyunk, mindig ünnep kell, ha egyszer nem lesz emberünk a­kit megünnepel­jünk, majd a holdvilágnak viszünk fáklyászenét s csiná­lunk kivilágítást. Talán azért vagyunk olyan rongyosak, mert mindig ragyogni akartunk. • * * Keresem új törvényeinkben azt, hogy a magyar katonaság a magyar alkotmányra felesküdjék, keresem s nem találom. Átolvasok minden törvényczikket . . . nincs ... se hite, se hamva. Kinek a hibája, kinek a bűne, hogy ez kimaradt?* * * A monarchia emberei nem hiszik, vagy gátolni akarják a világ szellem fejlődését, haladását, s ez h is­­tentagadás. Én ellenben hiszem, hogy fokonként fejlődik a világszellem, látom miként fejlődik, látom az utat, me­lyen megy. Ő lassan halad, minden száz, vagy néha ezer esztendőben tesz egy lépést, de miért sietne ? hiszen rá­ér, mert övé az örökkévalóság. Most újra emeli lábait, hogy egyet lépjen . . . a monarchiáról a respublikába. Elébe álljak, hogy szemrehányó tekintetével megátkozzon és megsemmisítsen? Nem! Leborulok méltóságos színe elé fölkelek megáldva, belefogódzom szent palástjába és kö­vetem dicsőséges nyomdokát.* * * Szabad sajtó! ... Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szivembe mártanám kardomat s úgy írnám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnal sugarai. Ma született a magyar szabadság mert ma esett le a sajtóról a bilincs. (1848 márcz. 15.) * * * Nekünk nincs a világon testvér nemzetünk, mely­től segítséget kérhetnénk, mely segítséget adna, egyedül állunk, mint a magányos fa a pusztába, nem támasz­kodhatunk csak az úr istenre és magunkra. De a kettő elegendő lesz arra, hogy örök időkre megmentsük a ma­gyar nemzet életét.* * * Kicsiny tűz vagyok a haza éjjelében, de tűz va­­gyok,­­ egy szót olvashat a nemzet a sors könyvéből fé­ nyénél, de ez az egy szó ,a­ remény­ tenne, s boldogult előde által vállaira nehezült(?) ügydarabok elintézésére terelné éber figyelmét, alárendelt közegeit is hasznos munkára ösztön­zendő, többször fordul meg Baróthon „Vilmos­nál“ és Hidvégen az „Unióban“, mint a­hány ügydarabot ellátott azaz elláttatott. Nevezett helyekről meghitt emberei által czikkeket irat a „Nemerédbe, hol az illetők ab­beli óhajuknak adnak kifejezést: vajha a magas kormány a tisza­eszlári eset helyett e kies vidék lakosságára forditná figyelmét, s Gál István urat , a munka-szeretet, becsületesség s jellem és tudományra nézt unicumot kir. járásbirónak pro­ponálná. Maradjon ő Sepsi-Szent-Györgyön Csiszár Bálint úr körében. Nem kérünk belőle. Annyit azonban Gál úrtól is megvárunk, addig is, míg a kir. törvényszéki elnök úr engedelméből ná­­­lunk mulat, alárendelt közegeit holmi aláírások gyűjtésére és a magas kormányhoz intézendő feliratok másolására ne használja fel. Engedje, hogy legalább helyette ezek is dolgozzanak vala­mit. Jövőben többet. Vl­menti. Törvényjavaslat a törvénykezési szünidőről. 1. § A királyi bíróságoknál évenként július 15-ik napjától augusztus 31-ik napjáig szünidő tartandó. 2 §. Az ügyeknek folyamatba tételére meg­határozott, és az ügyekben folyó határidők a szán­­dók által nem érintettek. A hozott bírói határozatok a szünidő alatt is kiadandók és foganatositandók. 3. 2­. A szünidő alatt csak a következő és az azok­kal kapcsolatos ügyekben tartható tárgya­lás és hozható bírói határozat: 1. Az 1871. XXII. törvényczikk b1-ik §-ának 5., 6. és 8-ik pontjaiban, továbbá: 2. az 1881. LIX. törvény­­czikk 13-ik­ §-ának 2 ik pontjában az fj, g1, h), i), k), és n) alatt felsorolt ügyek; 3. az 1881. LIX. t. sz. 96-ik §-a alapján igénybe vett felfo­lyamodványok; 4. a váltó ügyek ; 5. a vásári ügyek­; 6. a biztosítási végrehajtásnak és a zárlatnak el­rendelése, továbbá a végrehajtási eljárásból eredt ügyek, — a­mennyiben ezeknek természete sür­gős intézkedést igényel; 7. a bírói letétek kiadá­sa, — a­mennyiben az ügynek természete a ha­ladást meg nem engedi; 8. a csődnyitás és a csődügy folyamán halasztást nem tűrő intézkedé­sek ; 9. a zálogjog bekebelezésének elrendelése; 10. a hivataltól való felfüggesztést tárgyazó fe­gyelmi ügyek; 11. a bűnvizsgálatnak vagy vizs­gálati fogságnak elrendelését, vagy megszünteté­sét, továbbá a vizsgálati fogságban levő vádlottat érdeklő vagy a büntetésnek végrehajtására vonat­kozó ügyek, 12. az előleges bizonyításnak elren­delése, továbbá a hivatalos bizonyítványok kiadá­sa, és a végrendeletnek kihirdetése, és 13. mind­azon ügy, a­melynek soron kívüli elintézését­­ törvény rendeli. A feleknek kölcsönös kérelmére a bíróság fentebbi pontokban elősorolt ügyeknek elintézését a szünidő eltelte utáni időre el­halasztani köteles. E végből a folyamod­vány közvetlenül azon bíróságnál nyújtan­dó be, a­mely az ügyben határozni hivatva van. 4. §. Az 1-ső §-ban meghatározott szünidő alatt mindenik kir. járásbíróságnál egy, esetleg több bíró megszakítás nélkül működik, a kir. tör­vényszéknél és a felebbviteli bíróságoknál pedig a szünidő tartamára tanácsok alakíttatnak. A járásbíróságnál működő bíráknak, továbbá a törvényszékeknél alakítandó tanácsok tagjainak számát az illető törvényszék, a felebbviteli bíró­ságoknál pedig az illető felebbviteli bíróság, teljes tanácsülésben határozza meg, a­mely teljes ta­nács az elnök javaslatára, a segéd és kezelő sze­mélyzetnek a szünidő alatti alkalmazásra nézve is intézkedik. A legfőbb felügyeleti jog ezáltal nem érin­tetik (1871 . Vik­. t.-cz. 5 §.) 5 §. A s­ünidő alatt működő járásbirósági bírákat, valamint tanácsoknak tagjait az illető tör­vényszék, illetve a felebbviteli bírósági elnök je­löli ki. Két egymást követő éven át a szünidő alatti működésre azonban — a múlhatlan szükség esetét

Next