Erdélyi Helikon, 1936 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1936-08-01 / 7. szám
Könyvek és írók törvényeit keresi, az erdélyi magyar népnek, egy kis falunak és a vele összefüggő székely vidék előrehaladásának, gazdagodásának útját kutatja, ezért létfut, tanít, szervez, terveket sző és terveket vet el, nem fél következetlennek és állhatatlannak látszani. A kerek világ bejárása után egy kis erdélyi faluba tért vissza Balázs Ferenc és ezt a visszatérést nem külső körülmények kényszerítették, hanem hivatásának felismerése. Az igazi utazása itthon kezdődik, amikor felismeri, hogy meg kell küzdenie a sorsával és itt a saját életét megteremtenie. A fajtájuk sorsáért küzdő erdélyi nagyok, egy Apácai Cseri János, Misztótfalusi Kiss Miklós, Bod Péter életéhez hasonlóan a külföldi barangolások csak előkészítik az itthoni munkára és megacélozzák a küzdelemben. Balázs Ferenc is egész életet áldoz az ő népéért és olyan mohó türelmetlenséggel akar egyszerre mindent tenni, hogy önmagát emészti el. Mészkő, a falu számára „a legigazabb emberi letelepülés“, ahol az ember egyénisége egyensúlyba hozható a közösség érzetével, a lelkészi pálya pedig alkalmat jelent számára „a falu társadalmi és gazdasági életének az átalakítására“. Milyen lelkülettel lehet ehhez a munkához hozzáfogni? „Hinni kell az emberben“, mert „az ember lényegében jó és értelmes.“ De a prófétasághoz ez még nem elég. Balázs Ferenc örömmel hirdeti: „hiszek a dolgok, a világ, az élet célzatosságában“. Ezzel a hittel keresi „az isteni megoldást“ és akarja „áldottá tenni az életet“. Az átalakítás munkájához csak ezzel az örök értékekben hívő feltétlen bizonyossággal lehet hozzáfogni, amely azt mondja: kell, hogy sikerüljön. A papban szunnyadó apostol néha kitör, előre rohan, álmokat épít, a világ egyetemességét akarja megragadni, de az élet visszaszólít a valóhoz, a lelkésznek lépésről-lépésre kell előrehaladnia, könyvvel kezében harcolnia a maga igazságáért. Az első tanulságot mindjárt a munka legelső lépése adja: mindenhez idő kell, a helyi körülményekhez kell alkalmazkodni és „a legtöbb bajt a türelmetlenség okozza“. Milyen egyszerű dolgokért folyik ez a falut, népet megváltó erdélyi küzdelem: cséplőgépvásárlás, előadások, iskola, templomépítés, vasszövetkezet. Az erdélyi élet ilyen prózai, dicsőséget nem kínáló feladatokra hív el, nem egy falunak és egy papnak az élete ez, hanem az erdélyi magyar falunak, ahol az építeni akaró papok egyformán viaskodnak a jövőért. Vannak talán, akik szerencsésebb, gyakorlatibb kézzel, mint Balázs Ferenc, akik kevesebb ellenállás legyőzése után tudják kivívni a maguk igazát, de a Balázs Ferenc munkájának értékét elsősorban nem a közvetlen eredmények adják meg, hanem a lángoláson és hibák őszinte beismerésén keresztül példát adó élete. Milyen egyszerűen bontakoznak ki előttünk a harc egyes fejezetei, pedig ehhez is kellett annyi hősiesség, mint emberek, népek, nemzetek elpusztításához, de az építés korában kihalt a páthosz, maga a hős közénk telepedik le és így ad számot az életéről. Ez sikerült, ez nem, ez időszerűtlen volt, helytelenül fogtam hozzá. Egyik napról a másikra nem lehet megváltoztatni a világot, de az emberek hitét ki lehetett mélyíteni, tanulni, építeni, szövetkezni akarásukat föl lehetett ébreszteni. A gazdasági megszervezés, példaadás nem sikerült, a hibákat nincs miért elhallgatni, tanulja meg belőle más, hogy először a saját gazdaságát tartsa rendben, csak azután fogjon mások oktatásához. A kudarcokról, mulasztásokról, vagy elsietett vállalkozásokról kellemetlen beszámolni, de Balázs Ferencnek nincs mit takargatnia: az élet a legnemesebb 5°