Esti Hírlap, 1970. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-20 / 246. szám
A KÖVETKEZŐ ÖT ÉVBEN NEGYVENMILLIÁRD BUDAPEST FEJLESZTÉSÉRE Megemlékezés a húszéves tanácsrólA FEHÉR HÁZBAN Az Újvárosházán ma délelőtt megkezdődött a Fővárosi Tanács ülése. A tanácskozást Kelemen Lajos vb-elnökhelyettes nyitotta meg. Sarlós István vb-elnök megemlékezett az első tanácsok megválasztásának huszadik évfordulójáról. Vázolta az eltelt két évtized nagy fejlődését, a tanácsok eredményeit, majd köszöntötte a tanácstagok ezreit és tízezreit, akiknek odaadó, áldozatos munkája húsz év alatt nagyban hozzájárult városunk fejlődéséhez. Kelemen Lajos bejelentette, hogy többen, akik már húsz éve tanácstagok, kormánykitüntetést és elismerő oklevelet kaptak. Ezután javaslatára a tanácsülés jegyzőkönyvben fejezte ki elismerését a régi tanácstagoknak. Az ülésen a következő napirendet fogadták el: 1. a Fővárosi Tanács negyedik ötéves tervének előzetes javaslata; 2. Budapest általános városrendezési terve; 3. beszámoló az ingatlankezelő vállalatok tevékenységéről és javaslat a negyedik ötéves terv lakóházjavítási irányelveire; 4. az építési és lakáspolitikai állandó bizottság beszámolója; 5. a kötelező munkaközvetítés szabályozásáról szóló tanácsrendelet; 6. bejelentések. A Fővárosi Tanács negyedik ötéves tervének előzetes javaslatát Sarlós István ismertette. Bejelentette: a következő öt évben a főváros negyvenmilliárdot költhet fejlesztésre. A főváros javaslata — hangsúlyozta az elnök — egészében és részleteiben is összhangban van a népgazdaság negyedik ötéves tervével. A javaslat kidolgozásának több szakasza volt. A főbb elgondolásokat megvitatta a Budapesti Pártbizottság és megtárgyalták több más fórumon is. A viták és az elhangzott észrevételek alapján készítették el a tervet. Szoros kapcsolatban voltak a Pest megyei Tanáccsal is. A Budapesti Pártbizottság kezdeményezésére az előkészítés közben rendszeressé váltak a háromoldalú tárgyalások a Budapesti Pártbizottság, a Fővárosi Tanács és a tárcák között. A javaslat tükrözi a felsőbb párt- és állami szervek határozatait Budapest fejlesztéséről, a budapesti gondok megoldásáról. Tárgyalások kezdődtek a Fővárosi Tanács és a gyárak között is a tervek összehangolására. (Folytatás lapunk 3. oldalán.) Bernadette Devlin péntektől szabad Belfast, október 20. Pénteken kiengedik az armagh-i börtönből Bernadette Devlin észak-írországi képviselőnőt, akit 1970 augusztusában „zavargások szítása’’ miatt ítélt hathónapi elzárásra egy bíróság. Az észak-írországi polgárjogi mozgalom élharcosaként ismert Bernadette állítólag „jól viselkedett”, s ezért nem kell letöltenie a kiszabott hat hónapot. Max Seidel Wroclawban Varsó, október 20. Wroclawi látogatáson tartózkodott Max Seidel nyugatnémet szociáldemokrata képviselő, a Bundestag SPD-frakciójának vezetőségi tagja, és belnémetügyi bizottságának alelnöke. Megtekintette szülővárosát, s megbeszéléseket folytatott a helyi vezetőkkel. Seidel az első olyan nyugatnémet politikus, aki látogatást tett Lengyelország nyugati, visszacsatolt területein. Truman Capote ítélete Santa Ana, október 20. A kaliforniai Santa Annában ötnapi börtönre és 500 dollár pénzbüntetésre ítélték Truman Capote regényírót, a „Hidegvérrel” című világhírű alkotás szerzőjét. Capote ezúttal egy anya- és testvérgyilkos férfi motívumai iránt érdeklődött, s arra fizetett rá, hogy a meginterjúvolt gyilkos ügyében nem volt hajlandó a bíróság előtt vallomást tenni. Indira Gandhi Moszkvában Gyorshírben jelentette a TASZSZ, hogy Indira Gandhi, India miniszterelnöke ma reggel Moszkvába érkezett. PUCCSISTA TISZTEKET TARTÓZTATTAK LE Alessandri visszalépett A Hende javára Santiago, október 20. Jorge Alessandri, a chilei jobboldal jelöltje viszszalépett az elnökjelöltségtől. A hétfőn nyilvánosságra hozott döntést Alessandri levélben közölte a reakciós Nemzeti Párttal, felszólítva a párt képviselőit és szenátorait, hogy ne szavazzanak rá. Kifejezésre juttatja egyúttal azt a reményét, hogy dr. Allende, a Népi Egységfront jelöltje a nyugalom légkörében léphet majd hivatalba. Mint ismeretes, dr. Salvador Allende a szeptember 4-i elnökválasztáson a szavazatok 36,3 százalékával került első helyre. Alessandri a jobboldal jelöltje 34,98 százalékkal maradt alul. Mivel az abszolút többséget egyik jelöltnek sem sikerült megszereznie, az alkotmány értelmében a parlament két háza dönt az elnök személyéről. Az új elnök, aki egyben kormányfő is, november 4-én veszi át hivatalát. A szombati parlamenti szavazás előtt néhány nappal tehát Alessandri visszalépett Allende javára. A chilei rendőrség heves tűzpárbaj után tegnap letartóztatott két puccsistát, Arturo Marshall őrnagyot és fivérét, Patricio Marshallt. A santiagói rádió jelentése szerint a két fivér elbarikádozta magát és rálőtt a házat körülvevő rendőrökre. Arturo Marshall 1969 októberében egyike volt a Roberto Viaux tábornok vezette puccs szervezőinek. Most azzal vádolják, hogy újabb katonai puccsot készített elő, Allende hivatalba lépésének megakadályozására. XV. évfolyam, 246. szám 1970. október 20., kedd Nixon csütörtökön fogadja Gromikót New York, október 20. Az ENSZ székhelyén hétfőn este — magyar idő szerint kedden hajnalban — megtartották Gromiko szovjet és Rogers amerikai külügyminiszter második megbeszélését. Távozóban Gromiko újságírók kérdéseire válaszolva kijelentette, hogy a Közel-Keletről és európai kérdésekről volt szó. Rogers külügyminiszter közölte, hogy Nixon elnök csütörtökön, magyar idő szerint 14 órakor fogadja a szovjet külügyminisztert. A Fehér Ház-i megbeszélés a most New Yorkban megkezdett szovjet— amerikai eszmecsere folytatása lesz — fűzte hozzá az amerikai külügyminiszter. Nixon és Gromiko találkozóján szovjet részről Dobrinyin washingtoni nagykövet és egy tolmács, amerikai részről Kissinger, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, és, természetesen, a külügyminiszter vesz majd részt. Amerikai tisztviselők a Gromiko—Rogers találkozó után kijelentették, hogy annak légköre lényegesen jobb volt az első találkozóénál, amely főként puhatolózó színezetet öltött. A közel-keleti kérdésben a két külügyminiszter — az amerikai ENSZ-küldöttséghez közel álló körök tájékoztatása szerint — az eszmecsere folytatására szorítkozott és nem dolgozott ki megállapodást. A stratégiai fegyverkezés korlátozásáról folytatott tárgyalások kérdésében — az idézett körök szerint — a két külügyminiszter konstruktív megbeszélést folytatott és megerősítette, hogy a tárgyalások következő fordulójának november 3-án kell megkezdődnie Helsinkiben. A nyugat-berlini tárgyalások és Kuba kérdésében a két külügyminiszter bizonyos félreértéseket tisztázott és mint amerikai részről közölték, Gromiko újólag biztosította tárgyalópartnerét, hogy a Szovjetunió ragaszkodik az 1962-ben létrejött megállapodáshoz és nem áll szándékában támadó rakétákat telepíteni a szigetországba. VÉDELMI GYŰRŰ MONTREALBAN Ma temetik Laporte-t Montreal, október 20. Kuba hajlandó „emberbaráti meggondolásokból” menedéket adni James Cross brit diplomata elrablóinak — közölte mára virradó éjszaka a Kubai Köztársaság kanadai nagykövete. Dr. José Fernandez de Cossio elmondta, hogy országa hajlandó részt venni a kanadai kormány által tervezett intézkedésekben és kijuttatni Cross elrablóit az országból. Ezt a megoldási lehetőséget, mint ismeretes, Robert Bourassa québeci miniszterelnök vetette fel, nem sokkal azelőtt, hogy vasárnap reggel megtalálták Laporte munkaügyi miniszter holttestét. A terv szerint az emberrablók Crosst egy montreali hídra szállítanák, amelyet kubai felségterületté nyilvánítanának. Nem sokkal a kubai nagykövet nyilatkozata előtt ezt a javaslatot a québeci miniszterelnöki iroda újból megismételte: Montrealban ma temetik el Pierre Laporte munkaügyi minisztert. Rendőri és katonai egységek szoros védelmi gyűrűt vontak Montreal központja köré, ahol a temetés lesz. Folytatódik Laporte és feltételezett elrablóinak üldözése is. A québeci tartományi rendőrség az éjszaka folyamán három nőt hallgatott ki — állítólag az egyik körözött személynek, Paul Rosenak az édesanyját és két nővérét. MA DÉLUTÁN Anvar Szadat bemutatja az új miniszterelnököt MAHMUD FAVZIT VÁRJA A KÖZVÉLEMÉNY Kairó, október 20. A félhivatalos kairói Al Ahram ma terjedelmes cikkben számol be Nasszer elnök volt külpolitikai tanácsadója, Mahmud Favzi pályafutásáról. A 70 éves politikust méltató cikk politikai megfigyelők szerint közvetett megerősítése annak a széles körben elterjedt várakozásnak, hogy Anvar Szadat köztársasági elnök Favzit nevezi ki miniszterelnökké. Az Al Ahram tegnapi száma arról írt, hogy az új miniszterelnök bel- és külföldön egyaránt tekintélynek örvendő, tapasztalt politikus lesz. Az AI Gumhurija szerint az egyiptomi kormányhivatalokat négy alapvető szektorra osztják: termelési ügyek, igazgatási ügyek, gazdasági ügyek és nemzetbiztonsági ügyek. Szadat köztársasági elnök tegnap este Aziz Szidki iparügyi miniszterrel tanácskozott. Az egyiptomi fővárosban most arra számítanak, hogy Szidki lesz az említett szektorok egyikének vezetője. Az Arab Szocialista Unió központi bizottsága egyébként ma délután tart ülést, s Anvar Szadat ez alkalommal mutatja be az új miniszterelnököt az ország vezető politikai testületének. Szomália vendégei Róma, október 20. A Szomáliai forradalom első évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségekre tegnap Mogadishuba repült Giancarlo Paretta, az Olasz Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagja. A szomáli ünnepségekre Poljanszkij első miniszterelnök-helyettes vezetésével szovjet párt- és kormányküldöttség is utazott. Japán Fehér Könyv Japán hadügyi tisztviselők ma a kormány jóváhagyásával Fehér Könyvet tettek közzé, amelyben kinyilvánítják, hogy Japán nem egészíti ki fegyverzetét interkontinentális rakétákkal, stratégiai bombázókkal, vagy egyéb modern fegyverekkel, amelyek „az agressziótól való félelemre” adnának okot. Hírügynökségek rámutatnak, a „Fehér Könyv” tulajdonképpen arra szolgál, hogy eloszlassa azt a belső és külső nyugtalanságot, amelyet a japán militarizmus újjáéledésétől való félelem táplál. Hármas találkozó Kairó, október 20. A három szövetséges állam vezetőinek rendszeres konzultációjáról szóló tripoli megállapodásnak megfelelően a jövő héten találkozóra kerül sor Szadat egyiptomi, Nimeri szudáni és Kadhafi líbiai elnök között — közli ma az egyiptomi sajtó. A közlések nem szólnak arról, hogy melyik főváros lesz a színhelye a tanácskozásnak. A legutóbbi hármas találkozót Khartumban tartották.