Esti Hírlap, 1996. március (41. évfolyam, 50-70. szám)
1996-03-01 / 50. szám
isztrvÚra „Bergman filmrendezői módszerében az a nagyszerű, hogy miközben tekintettel van színészeire, több energiát fedez fel bennük, mint amennyiről nekik maguknak valaha is fogalmuk volt" — írja a már klasszikus svéd rendezőről barátja, sok filmjének főszereplője, Erland Josephson, akit tegnap nemcsak a Duna TV-n vetített Őszi szonáta egyik főszereplőjeként, hanem az azt követő portréfilmben is láthattunk. Bizonyára ez, a munkatársaiba átsugárzott alkotói erő az egyik oka, hogy a színészek sosem a hízelgés, hanem a mély szakmai tisztelet hangján beszélnek Bergmanról és az érzelmi közösséget is vállalják vele. Különben egyszerűen lehetetlen lenne az ő arcukban, Liv Vilmánnéban, Ingrid Bergmanéban a filmvásznon viszontlátnunk saját arcunkat legelesettebb pillanatainkban, hallanunk azokat a mondatokat, amit legtöbben szeretnénk, de talán egész életünkben nem merünk kimondani, olyan kegyetlenül őszinték. A rendezőnek viszont köszönet jár, hogy — e filmben például — anya és lánya viszonyáról elmond mindent, s a csodálatos három színésznek, hogy mindennapos fájdalmainkat — melyekhez azért ragaszkodunk, hiszen éppen ezek tesznek egyedivé mindnyájunkat — átélik... helyettünk, molnár KULTÚRA ÖTVENÉVES AZ ÚJ EMBER Csak a szépre emlékezünk Nehéz időkben élt meg fél évszázadot az Új Ember című katolikus hetilap. Tegnap este a Rátkai Márton Klubban rendezett születésnapi ünnepség azonban mintha egyáltalán nem akart volna tudomást venni erről. „Bemutatkozásuk”, hiszen 1948 után nem rendezhettek irodalmi esteket, kicsit megtévesztő lehetett azok számára, akik még nem hallottak az újságról. Rónay László, Fekete István, Pilinszky János, Sík Sándor vagy Kunszery Gyula írásait hallgatva az emberben az motoszkált, hogy milyen nagy butaság volt a többi lap részéről nem közölni őket. Persze az élet nem ilyen egyszerű. Mint ahogy az Új Embert sem szabad megkövezni azért, mert a katolikus híveket és a papságot is megosztó békemozgalomról, a katolikus iskolák bezárásáról és a szerzetesrendek feloszlatásáról, a „megegyezésre” nem hajlandó egyházi méltóságok kínzásáról és bebörtönzéséről, a papok koncepciós pereiről — utóbbiból még a hetvenes évek végére is jutott —, nem festett hű képet. Mégis, az Új Ember egyetlen katolikus hetilapként komoly értékeket teremtett — ma már nem vitatja senki, hogy az egyetemes kultúra területén is. Rónay László főszerkesztő szerint csüggesztő időket élünk ismét. Meggyőződése, hogy a régi nagy szerzők magas mércéjéhez, ehhez a „gyönyörű örökséghez’’ kell ragaszkodnunk ma is. Öt évtized labirintusából ez vezette ki őket, ez volt Ariadné fonala, ez mutatta az irányt, ez fog segíteni most is. Tisztában vannak vele, hogy egy újságnak, egy irodalmi alkotásnak kevés olvasója van. Nem lebecsülendő dolog mégsem ezekben az ínséges időkben, hogy egy szerkesztőség az ország felemelkedéséhez szükséges kulturális és erkölcsi alapok megteremtésére esküszik fel. P. Horváth Gábor Az Új Ember születésnapján a főszerkesztő, Rónay László beszél FOTÓ: SCHILLER ZSUZSA PALfordulás A KGST-piacon beszerzett színes tévék tulajdonosaiimmár megkapták a kegyelemdöfést: mától az MTV 1-es csatornája is áttért a Secam rendszerről a nyugateurópai szabványra, a PAL- ra, így ezentúl ha színes képet akarnak látni készülékükön, akkor két megoldás között választhatnak: előkeresik a polcról régi videofelvételeiket, vagy vesznek egy új tévét. A modern, kétnormás készülékkel rendelkező előfizetőket csak annyiban érinti az átállás, hogy ezentúl jobb lesz a képminőség. Akiknek csak PAL rendszerű tévéjük van, azoknál hangproblémák is adódhatnak. Az átállást megvalósító MTV-nél ezenkívül még fizetési gondok is felmerülhetnek, mert csaknem tizenötmillió forintba került a csere. Arról lapzártáig még nem érkezett hír, hogy A Pál utcai fiúk után az MTV bemutatná A Secam utcai fiúk című filmet is. Lukács Csúszik az álarc A Shure Stúdióban elmarad a Jó éjszakát, mama ma esti és március 13-i előadása.Szintén elmarad Az élő álarc előadásának nyilvános főpróbája március 22-én valamint a március 23-ai és 25-ei bemutató. A darab premierje március 28-án lesz. Párduc a képernyőn olyan valaki, mint Tomasi Di Lampedusa, egy szicíliai arisztokrata család örököse, egy „elkésett ember”, akinek életében alig néhány sora jelent meg kinyomtatva. Egyetlen regénye is csak halála után, 1958-ban látott napvilágot, s csak holtában hozta meg az írónak a sikert. Tomasi Di Lampedusa egyébként ebben is (nemcsak stílusában) hasonlított nagy példaképére, Stendhalra. A párduc családregény és történelmi regény egyszerre. Egy szicíliai arisztokrata família, a Salinák (címerállatuk a párduc) és a XIX. század második felében diadalra jutó modern polgári eszmék összeütközését meséli el. A régi, nemesi erények, amelyeket Don Fabrizio képvisel, halálra vannak ítélve. Unokaöccse, Tancredi viszont alkalmazkodik a modern eszmékhez, beáll Garibaldi seregébe, majd a gyönyörű polgárlányt, Angelicát veszi feleségül. A filmben három világhírű színész játssza ezeket a kulcsfigurákat: Don Fabriziót Burt Lancaster, Tancredit Alain Delon, Angelicát pedig Claudia Cardenale. Visconti színpompás történelmi filmje 1963-ban Arany Pálma-díjat kapott Cannesban, csordás igazi romantikus, kosztümös filmet láthatunk vasárnap a tévében, A párducot. Luchino Visconti filmje 1962-ben készült, Tomasi Di Lampedusa (1896—1957) néhány évvel korábban megjelent regénye alapján. A könyv körül akkoriban még heves viták zajlottak az olasz irodalom berkeiben. Nehezen tudták elfogadni, hogy a XX. században valaki ilyen „korszerűtlen” romantikus regényt ír Stendhal modorában. Ráadásul Főszerkesztő: Bernáth László Főszerkesztő-helyettes: Szerdahelyi Csaba Lapszerkesztők: Aczél Gábor, Császár László Vezető szerkesztő: Bonta Miklós (gazdaság) Rovatvezetők: Gyémánt Mariann (belpolitika), Kőrös László (külpolitika), Molnár Gabriella (kultúra), Thury Gábor (sport), Dudás Dénes (képszerkesztő-fotó) Rovatszerkesztők: Major Árvácska (Budapest), Adonyi Sztancs János (Péntek Esti Páholy) Az olvasószolgálat vezetője: dr. Kéri Tamás Napos tervezőszerkesztő: Miklós Dániel Kiadja: a Pelikán Kiadó Felelős kiadó: Tarján Miklós Lapigazgató: Kiss Pál Hirdetési igazgató: Bálint Bea Hirdetésfelvétel: 1085 Budapest Vili., Blaha Lujza tér 3. Tel./fax: 118-9923 Szerkesztőség és kiadóhivatal: 1085 Budapest Vili., Blaha Lujza tér 3 Postacím: 1962 Budapest Ügyeletes szerkesztő: 138-4062 Telefon: 138-2399, 138-4300,Telefax: 138-4550,138-4058 Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága. Árusításban megvásárolható a postai területi hírlap-kereskedelmi részvénytársaságok, valamint a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft. hírlapárusainál. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (Helir), 1900 Budapest XIII., Lehel u. 10/A, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Helir Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelző számára. Előfizetési díj: egy hónapra 470 Ft, negyedévre 1410 Ft, fél évre 2820 Ft, egy évre 5640 Ft. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné mb. vezérigazgató ISSN 0133-2201 1996. március 1., péntek Tánc az életért Különös, drámai hangulatú színpadi produkció tanúi lehettünk a Kongresszusi Központban, bemutatkozott a Magyar Fesztivál Balett, amely ha a támogató menedzsernek, Kupa Mihálynak igaza lesz, új pályára állíthatja Markó Iván művészi létezését. Már e tény is azt jelzi, hogy több volt ez az est, mint egy balettpremier, egyszerre volt újrakezdés és összegezés, vallomástétel és programadás, egy nagy művész felmutatta öt év titokzatos vándorútjain át is megőrzött régi önmagát, és egy merész kompozícióban megpróbált vallomást tenni titkairól a „gyülekezet" előtt, hívei, tisztelői, kollégái és hajdani alkotótársai figyelmétől kísérve. Hisz nem elsősorban a földszint előkelő asztalainál ülők számára volt olyan feszültségteli ez az este, ők (valamennyien szponzorok?) csak a társadalmi esemény érzelmi fűtöttségét érezhették, a művészi sorsdrámát azok élték át teljes mélységében, akik Markó Iván merész ívű pályaképét szorongva, féltőn figyelték a kezdetektől napjainkig. Tudtuk, hogy hajdan milyen felelősséget vett magára, amikor kezét, sorsát összekapcsolta egy fiatal balettművészcsapattal, bejárta velük a világot Baltimoretól Szöulig, Párizstól Isztambulig, érzelmi, művészi viharokon, sikereken, művészi ütközeteken át léptek egyre magasabbra, így a feladatra szervezett, az alkotásban lélegző társulat együttélése amikor megszakadt, megrendítette valamennyiüket. Ebben a nagy lélektani színjátékban most Markó Iván lépett. Felmutatta az Operaház mesteri táncosainak közreműködésével (Pongor Ildikó, Szakály György, ifj. Nagy Zoltán, Végh Krisztina, Sárközi Gyula) A sivatag vándorai című tánckölteményben azt a mozgásvilágot, amely egyszerre hordozza a gondolatok és mozdulatok fantáziamozdító gazdagságát, no és persze az érzelmekét. A Bolerót is láttuk, ez persze más világ, talán inkább csak erőteljes szünettel volt ez az immáron klasszikussá lett egykori győri produkció. Vesna Radovice a főszerepben, a Lány táncában beugrásként Ladányi Andrea helyett, viharos sebességgel tanulta meg a szerepet, és az estén őszinte elismerést aratott. A legnagyobb várakozás a záródarab, a Tánc az életért című montázsnak jelzett produkció felé fordult. Nyilvános önvizsgálatot ígért, egy művész válságainak, önmagától való meneküléseinek, benső küzdelmeinek felmutatását. Nemcsak a tánc, a mozdulatok nyelvén, hanem szavakkal is, gyónóként, a művész élőben és filmképben is megjelent a vásznon, perelt és vívott egymással a valóság és a tükörkép. A művészdrámák ibseni attitűdjét idézte („írni annyi, mint ítélni önmagunk felett”). Ez a stílusvilág mindig is vonzotta Markót, a Cirkusz, a Prospero vallomásos feltárulkozásaiban már megjelent a mester küzdelme, szenvedélye, hiúsága, kíméletlensége; a teljesítményért folytatott kegyetlen művészlét, amely sikert szült, de közben égeti, meggyőtri a sikert sóvárgó embert. Mi mégis fájdalmas bensőséggel emlékeztünk arra a régi Prosperóra, amelyben a mester és az ifjú felfénylő táncosnő csillag (az akkor megismert csodalány, Aleszja Popova) a mester mellett mámorosan élvezte a siker ízét, a hatás erejét, de Prospero-Markó a belépő új kis tündérlány figyelmezetésétől megrendülve döbbent rá, hogy mindig új csodák állítják új kihívások elé Prosperót. Mert a mester szerepe éppen az, hogy segítsen új művészi csodákat létrehozni. Szeretném remélni, ha ez az egyszeri pillanat nem epizód lenne a művész életében, hanem újrakezdés. Egy művészpálya fordulópontja. Aggódva, együttérző várakozással nézünk a folytatás elé. Illés Jenő „A kis Cézanne” tanítványai Manapság általában az rendezhet kiállítást, aki kihajtja magának, vagy megfelel valamilyen divatirányzatnak. Gerő András festőművész és Kőhegyi Gyula grafikusművész kiállítása azonban egyedül a tétényi művelődési háznak köszönhető, mint azt Feledy Balázs művészeti író állítja. A művelődési ház galériája, mint a kerületben talán a legjelentősebb, évente 12 kiállítást rendez saját, a helybéliek igényeit is figyelembevevő tematikája alapján. Fekete Márta galériavezető szervezésében ezúttal két szerény, csak az alkotásnak élő művész mintegy 35 éves munkásságáról láthatunk áttekintést. Gerő András és Kőhegyi Gyula szerencsésnek mondhatják magukat, hogy — a grafikus szavaival élve — „a töményen szocreál korszakban Kmetty Jánostól, a magyar kis Cézáraiétól tanulhattak”, aki hű tudott maradni önmagához, és művészetpedagógusként is máig tartó útravalót adott tanítványainak. Ma is igaznak érzik tanítását a képről, amely önmagát építi, vagy a szintetikus kubizmus elvéről, amely például Kőhegyi Gyula grafikáin a síkban gondolkodást erősítette. Mondandójában a humánumot tartja a legfontosabbnak. Különösen igényesek munkái között a kultúránkban mára kikopott ex librisek, és a bibliai ihletésű grafikái. Az önmagát leginkább posztimpresszionistának valló Gerő András arra törekszik, hogy a kép leíró ábrázolás nélkül is beszéljen. Eleven kolorizmus jellemzi képeit, színek, árnyalatok, témaként pedig a világ sok-sok jelensége, természetimádata, portrék, figurák, városok, köztük a franciaországi Vence, ahol Kőhegyi Gyulával együtt voltak ösztöndíjasok 1970- ben. A grafikákon egy fegyelmezett, alapos, mívességre törekvő alkotó, a festményeken egy gazdag világú, szertelen művész megnyilatkozásai. Nemcsak a gimnáziumi évekre visszatekintő barátságuk, majd közös főiskolai tanulmányaik rokonítja pályafutásukat. A közös kiállítás oka emberi és szellemi rokonságuk. A sok azonosság mellett mégis két külön felépített világot láthat a kiállítás nézője két tiszteletre méltó művész munkásságának tükrében. (sárossy) JÓKAI MÓR: Asszonyt kísér — Istent kísért 13. Tehát készen légy, hogy naponkint reggel hét órakor meg fog nálad jelenni a közvetítő. (Tudniillik: Ágnes.) Bizonyos voltam felőle, hogy azt Ágnes nem fogja megtenni, ha valamennyi demiurgus parancsolgatja is az atomokat egy új kozmoszi alakításhoz. — Nem tartom azonban fölöslegesnek megjegyezni, édes atomtestvér — mondom én —■, hogy ha ez a goromba púpos atom megtudja azt, hogy az ő leánya közvetíteni jár, az azt mindenekelőtt is agyoncsapja. — Tudom. Az öreg délelőtt a pénz bolondja, délután a becsülete. Lesz gondoskodva róla. Ezentúl a leányát nem fogja bántalmazhatni, az én mellem fogja őt védeni. Most már ő a mi közös hitbizományunk. Én őt te reád bízom, te viszont énreám. Egy rossz szó miatt sem szabad neki többé szenvedni. Én itt leszek. Hát hiszen csak azt akartam elérni. De már ide ismét tegyünk három csillagot: mintha a képviselőház három szerelőlyuka volna. * * * Most már tökéletesen értettem, hogy jöhet egy szegény leány arra az elhatározásra, hogy a Lánchíd közepéről a Dunába ugorjék? Hanem azt nem értettem, hogy mint fogom én ezt megakadályozhatni? Aztán minek avatkozom én ebbe bele? Azért küldtek engem ide a választóim, hogy re- igényt csináljak? S aztán csak tudnám, hogy mi lesz a következő fejezet ebben a regényben? A bonyolulat már megvolna. — Egy tönkrejutott apa, aki a leányát azért üldözi, aminek az ellenkezője- I ert gyötörte reggel. Délelőtt gyáva rabszolgakereske- Idő, délután büszke hidalgó. Egy korhely bátya, akinek I nappal nem lehet kijönni az utcára, — egy nihilista imádó, aki compagnont keres egy szerelmi vállalat- I hoz, melyhez a saját kapitálisa nem elégséges; — egy I dinamitgyár, aztán meg egy képviselőház, amit innen is fel akarnak robbantani; — aztán egy lány, akinek a I lelke — hermelin, aki mindattól, amit lát, hall és sejt, B retteg és kétségbeesik; — S aztán egy véletlenül köz- 1 bejött védelmező, aki maga is tréfának szokta venni az az életet, s akinek van már otthon egy felesége, meg három kis porontya, azonkívül sokkal több hitelezője, mint amennyi egy regényben szükséges. Vajon mi lesz ennek a vége? Aztán pedig még egy főszemélyt ki is felejtettem az expozícióból. Ez a főszemély — az ipám uram. Igen derék, okos és becsületes ember. Nincs az embereri szívben oly erény, amivel ő ne ékeskednék, s nincs a földön oly tudomány, amiben ő járatos ne volna. De három dolog nem megy sehogy sem a fejébe, s amik pedig a legközönségesebben elfogadott tények. Hisz a hermelinnek az a szokása, hogy inkább meg I hagyja ölni magát, mint hogy nekimenjen a sárnak. S I ez körös-körül van véve sárral. Egyedüli kijárás a I Lánchíd.