Esti Kurir, 1926. október (4. évfolyam, 223-250. szám)
1926-10-01 / 223. szám
Péntek, 1926 október 1 íifiKM SZENZÁCIÓS FORDULAT A TISZA-GYILKOSSÁG ÜGYÉBEN Az ügyészség utasítására a rendőrség ma megkezdte a Tisza-ügy új nyomozását és az újabb tanúk kihallgatását Kihallgatják Sztanykovszky Tibort és a védő által megnevezett valamennyi tanút . Földváry Béla dr. beadványa az igazságügyminiszterhez Pontosan tizenhárom hónappal ezelőtt jelent meg az első cikk az Esti Kurírban, amely a Tisza-per újrafelvételének lehetőségével, a közben felmerült újabb adatokkal és a Földváry Béla dr. — Gartner Marcel védője — által indított akcióval foglalkozott. Első cikkünkben megírtuk, hogy Földváry dr., esztendők óta börtönben ülő védence érdekében, egy szívós, lelkes harcot kezdett a Tisza-ügy teljes igazságának felderítésére. Ebben az első cikkben, majd az ezt követő többi tudósításokban felsorakoztattuk mindazokat az új momentumokat, vallomásokat, amelyek a bíróságoknak a Tisza-ügyben hozott ítéletén túl, egészen új és eleddig ismeretlen részleteit tárták fel a magyar miniszterelnök elleni merényletnek. Ezek a tudósítások már megjelenésük alkalmával érthető feltűnést és érdeklődést keltettek mindazokban a körökben, amelyek még ma sem vélik lezártnak ezt a világszenzációvá dagadt bűnügyet s az ügy minden újabb fázisára felfigyelve — az igazságot és csak az igazságot követelik. Mindezek ellenére be kell vallani, nem következett be az a gyors és széles körre kiterjedő vizsgálat, mint első pillanatban várn lehetett. Földváry Béla dr. tovább harcolt szerencsétlen védence érdekében, az Esti Kurír pedig tovább folytatta munkáját sok új vallomás, jelentkező tanú és adat felsorakoztatásával. Közben egy év is eltelt, az idő sok változást nem hozott — egészen a mai napig. Míg a mai, jelentőségében egyelőre fel sem becsülhető fordulat bekövetkezett, nem egy alaptalan támadás érte azokat, akik a Tiszaügy eddig még fel nem derített rejtélyéért vonultak frontba. Mi ezekre egyetlenegyszer sem válaszoltunk, mert nem tartottuk méltónak felelni olyan munka közben ért támadásokra, amelyek végeredményben csak az igazság felderítését hátráltatták és egy minden érdekeken felül álló akció elé igyekeztek akadályokat gördíteni. Ma mindezekre a támadásokra válaszol maga az a hivatalos eljárás, amelyet a budapesti királyi ügyészség, illetve a budapesti főkapitányság indított a Tisza-ügy újrafelvételére. Gartner védőjének előterjesztése az igazságügyminiszterhez Földváry Béla dr. ez év augusztusában már egy 17 oldalas beadványt nyújtott be Pesthy Pál igazságügyminiszterhez Gartner Marcel védence, illetve a Tisza-ügy újbóli nyomozásának elrendelése érdekében. Ebben az óriási előterjesztésében kronologikus sorrendben felsorakoznak mindazok az események, amelyekről az Esti Kurír annak idején időszerűen beszámolt. Földváry dr., mint ezt már többször hangoztatta, az esetleges újrafelvétel elrendelését konkrét vallomásokra és azóta felmerült adatokra való hivatkozással kérte. Mint írja, «védence súlyos bírói tévedés áldozata és immár hatodik esztendeje ül ártatlanul a börtön falai között.” Éppen ezért a büntetőtörvénykönyv 448. §-ára való hivatkozással fordul a miniszterhez, mely szerint „ha a bíróság, a királyi ügyészség vagy más hatóság tudomást szerez oly körülményről, melynek alapján az elítélt javára újrafelvétel volna indítványozható, köteles arról magát az elsőfokú bíróságot, mely az alapperbeli ítéletet hozta, értesíteni.“ Maga az akció ott kezdődik, mikor körülbelül egy esztendővel ezelőtt Sztanykovszky Tibor, a Tisza-ügy másik elítéltje, a Csillagbörtönből levelet írt Földváry dr.-nak, Geirtner Marcel védőjének. Sztanykovszky, akit 17 évi fegyházbüntetésre ítéltek, e levelében arra kéri Földváryt, hogy keresse őt fel a szegedi Csillagbörtönben, mert Gartner Marcelra vonatkozó fontos vallomást akar tenni. Földváry dr. — mint ezt az Esti Kurír annakidején jelentette — 1925 szeptemberében az igazságügyminiszter engedélyével fel is kereste Sztanykovszky Tibort,, aki az ügyvéd előtt váratlanul szenzációs vallomást tett. Ebben a vallomásában Sztanykovszky olyan adatokat tárt fel, amelyek homlokegyenest ellenkeznek azzal a tényállással, amelyet az alapperben ítéletek állapítottak meg. Vallomása általában mindvégig valószínűnek és elfogadhatónak látszik, mert hiszen maga Sztanykovszky most is teljes mértékben beismeri a gyilkosságban való részvételét, tisztában van azzal, hogy saját helyzetén már nem változtathat és célja csupán az, hogy — mint mondja, — Gartner Marcel szerepét tisztázza, aki szerinte a Tisza-perbe ártatlanul keveredett bele. A 17 évi fegyházra ítélt Sztanykovszkynak a fegyházban tett vallomása körülbelül a következőkben foglalható össze: — Az előzetes megbeszélésekre és tanácskozásokra, az Astoria-szállóból való elindulásra, valamint a Tisza-villába való előzetes tervszerű elhelyezkedésre vonatkozó eddigi megállapítások — nem felelnek meg a valóságnak. A gyilkosság teljesen ötletszerűen, nem pedig előzetes megbeszélés alapján történt és abban ő is részt vett. a Tisza-ügy valamennyi referense közben elhunyt, Boronkay ügyészségi alelnököt bízta meg a Tisza-ügy tanulmányozásával. Boronkay ügyész három hét alatt tanulmányozta át a körülbelül száz kilogram siflyú Tisza-aktahegyet. Ennek a gyors és beható munkának az eredménye lett azután, hogy az ügyészség a mai napon áttette a Tiszaügy iratait a rendőrségre, azzal az utasítással, hogy hallgassák ki a védő által felsorolt tanukat, hallgassák ki magát . Sztanykovszky Tibort is, szerezzék be a Hüttner-féle sokat emlegetett naplót és folytassák le a széleskörű nyomozást. Az ügyészség a nyomozati iratok visszaérkezése után tesz illetékes helyen előterjesztést a perújítás kérdésében. Az ügyészség ama intézkedését, hogy elrendelte a nyomozást, azzal indokolja, hogy Gartner Marcel a büntető perrendtartás AAS. §-ára vonatkozólag kérte az újrafelvételt, amelyben bizonyításra vállalkozik. Egy év és egy hónap után tehát elérkezett a Tisza-ügy ahhoz a szenzációs fordulathoz, amely egyelőre be nem látható széles horizontját nyithatja fel a nyolc év előtt történt bűncselekménynek. Ez a régen várt esemény ma mégis oly megleptésszerűen érkezett, hogy, maguk az érdekeltek is utolsó percben értesültek róla. De gyorsan megy a hír. A Tisza-ügyben elrendelt új nyomozás szenzációját kétségkívül elégtétellel és elismeréssel fogadják mindenhol, mint annak a munkának az eredményét, amelyet Gaertner Marcel védője, Földvári Béla dr. és az Esti Kurír indított az igazság felderítése érdekében. A csonka ország határánál, a sopronkőhidai fegyházban pedig egy roncs, tüdőbeteg ember figyel fel talán ezekben az órákban, akire hat sötét, keserves esztendő után ma egy gyenge őszi napsugár süt be a cellarács résein. Gál Imre ORfINIER folytonégő kályhák Magyar Radiátorgyár Rt. Vezérképviselet és mintarakitár Budapest, V., Kálmán u. 18. tel. L. 903-08. ..................................... ii iiiiw r* Sztanykovszky beismeri, hogy részt vett a gyilkosságban, de azt állítja, hogy Gartner ártatlan Azután Sztanykovszky könnyek között emlékezett vissza a gyilkosság lefolyására és szinte percről-percre felsorakoztatta azokat az eseményeket, amelyek a gyászos október 31-ének estéjén peregtek le a Herminauti Roheim-villában. Nem érdektelen, hogy Sztanykovszkynak ezen vallomása önmagára nézve terhelő, így hát nem kétséges, hogy valóban az ártatlannak vélt Gartnert akarja csak menteni. Sztanykovszky vallomásának egyes részleteit megerősítik az egykori lapoknak a Tiszagyilkosságról szóló ■ tudósításai, Kormos Károly akkori detektívfőnöknek a főtárgyaláson tett vallomása és annak a bizonyos Bihari Sándor nevű álhírlapírónak a jelentkezése, aki a rendőrségen 1925 őszén bevallotta, hogy ő ölte meg Tisza István grófot. Ez a Bihari Sándor közvetlenül a jelentkezésének elutasítása után a Fálk Miksa utca 1. számú ház ötödik emeletéről leugrott és szörnyethalt. Érdekes, hogy Sztanykovszky vallomása szerint Hüttner Sándor sem vett részt a gyilkosságban. Hüttner egy más — már többször ismertetett — ügyből akart menekülni és állítólag mások biztatására vállalta magára a Tisza-gyilkosságban való szerepét. Erre vonatkozóan tanukat is megneveznek, a többi között Nagy Sándort, Workman Árpádot, Prokay Tibort, Simon Rudolfot, Bálint Lajost, Móré Lászlót, Újhelyi Jánost és Koricsánszky Tibort, akik előtt Hüttner a Margit-körúti fogházban beismerte, hogy a Tisza-bünügyben a hatóságokat félrevezető, hamis vallomást tett és az általa a Tisza-bünügybe belekevert egyének ártatlanok. Mindezeknek a tanuknak a kihallgatását természetesen Földváry Béla dr. is kéri nevezett előterjesztésében. Mindezek után volt még egy jelentős eseménye ennek az akciónak, amely ugyancsak az Esti Kurír útján került nyilvánosságra. A Tisza-ügy új fázisával foglalkozó cikkeink nyomán jelentkezett Miskolcon egy Kopcsó János nevű ember, aki a váci fegyintézetben mint politikai fogoly hosszabb ideig Hüttnerrel egy cellában tartózkodott. Ez a Kopcsó János elmondotta munkatársunknak, hogy Hüttner előtte és Horváth Kálmán fegyintézesi főtisztviselő előtt jegyzőkönyvbe mondotta azt, hogy a bíróságok előtt tett vallomása valótlan volt, és az általa megjelölt tettesek ártatlanok. Hüttner halálos ágyán naplót is irt, amelyben ugyanezeket megismétli. Kopcsó János kijelentette, hogy vállalkozik arra, hogy Hüttner naplóját a vizsgálóbíró útján megszerzi, így tehát a már megnevezett tanuk mellett Kopcsó János kihallgatása is döntő fontossággal bír a védelem szempontjából. Ezek után a védelem előterjeszti azoknak az újabban jelentkezett tanuknak névsorát is, akik az Esti Kurír néhány héttel ezelőtt megjelent cikkei nyomán szolgáltatták be adataikat Földváry Béla dr-nak. Harminc tanú kihallgatását kéri Földváry így tehát összesen mintegy 30 tanú kihallgatását kérte Földváry Béla dr. a sok irat, levél, naplótöredék és újságcikk mellett, amelyekkel egyöntetűen akarja a védelem igazát bizonyítani. Földváry dr. • előterjesztése után kihallgatáson jelent meg Sztrache Gusztáv ügyészségi elnöknél, aki, minthogy — Nem volt zátonyon az «Erzsébet királynén. Tegnapi cikkünkkel kapcsolatban a MFTR a következő sorok közlésére kért fel bennünket: Becses lapjuk információja tévedésen alapszik, mert azErzsébet királyné a gőzös, amelyet a társaság a külföldi szállóvendégek lehozatalára készséggel felajánlott, nem futott zátonyra, hanem a Duna vízállásának rohamos apadása miatt, amelynek következtében Hamburg körül zátonyok képződtek, útját nem folytatta, hanem visszatért Komáromba és onnan minden fennakadás nélkül hozta le a vendégeket Budapestre. Megmozdult a Király utca. A régi Pest kereskedelmének központja akcióba lépett: magára vonja a főváros közönségének figyelmét azzal, hogy háromszáz üzletének ajtait kitárva s a maga régi jó hírnevére és üzleteinek felszereltségére hivatkozva, felveszi a versenyt a legnagyobb áruházakkal és 300 különféle üzlet úgy szállította le az eladási árakat, hogy a legcsekélyebb haszonnal is megelégednek. A Király utcának joga van arra hivatkozni, hogy vevőközönsége sohasem csalódott benne s ezen az alapon reméli, hogy ő sem fog csalódni Budapest közönségében. A mai szomorú világban, amikor minden pang és tesped, jólesik látni, hogy a kereskedelem nem alszik, hanem módot és alkalmat ad arra, hogy a közönség mindent, — amire csak szüksége van — a legjobban és legolcsóbban vásárolhat a Király-utcában. Egészen bizonyos, hogy a Királyutca régi forgalma rövidesen helyre áll és mindenki saját érdekében a Király-utcában szerzi be szükségletét. Előkelő ur Gáltól öltözködik, mert divatújdonságai, a legkiválóbb minőségben mindig a legolcsóbbak, Károly-körút 3. x Budapest úri közönsége az idén 210 ezer koronás angol Pullovert fog hordani Gál cégtől, Károly-körút 3. 3. olda Tiliszittizslkva tartósan gazdaságosak