Észak-Magyarország, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1954-06-20 / 145. szám
. 6 ÉSZAKMAGYARORSZÁG ASSZONYOKNAK GYERMEKEKNEK HÍREK A csecsemők nyári egészségvédelme A nyári hónapok összehasonlíthatatlanul előnyösebb életkörülményeket biztosítanak a kis csecsemők számára, mint a téli hideg hónapok. De a nyár, a meleg hónapok is rejtenek magukban veszélyeket, ha hibákat követünk el. Vegyük például az öltöztetést. Még ma is előfordul jónéhány anyánál, hogy téllpályában, többékevésbbé szorosan bekötve tartja csecsemőjét. Ez helytelen. A csecsemő teste így túlmelegszik, ami szervezetének egész működését zavarja. Hiba a fejkötő viseltetése is. Ettől is csak izzad a gyermek —■ csak télen van rá szükség. Minél szabadabban kell tartani a kicsik testét Rendkívül egészséges dolog nyári, szélmentes időben napjában többször — ellenőrzés mellett — néhány percig teljesen meztelenül hagyni pormentes levegőn a gyermeket. Ez edzi és fejlődését elősegíti. Napozás közben ne hagyjuk magára, ha erősen kipirul arca, vagy sápadttá válik, ha nyugtalan , szakítsuk meg a napoztatást. Legyen mindig kéznél tea, vagy esetleg tiszta, forralt, hűtött víz és a napozás alatt ebből itassuk a gyermeket. Nagy gondot kell fordítani a csecsemők táplálékára a meleg nyári időszakban ilyenkor veszi magába a kicsi a szükséges vitaminmennyiséget, mely tartalékul fog szolgálni a friss főzelék- és gyümölcsnélküli téli hónapokban is. Nálunk, Magyarországon, a jól fejlődő csecsemőt általában öthónapos korában kezdik elválasztani. Helyes, ha az elválasztás során a gyermek vitamint is kap. A gyümölcslevek jönnek itt elsősorban tekintetbe. A napi adag kezdetben ne legyen több 1—2 teáskanálnyinál, amit lassan két evőkanálig lehet emelni. Mesterségesen táplált csecsemőnél a gyümölcslét 2—3 hónapos korban elkezdhetjük már adni. Nyáron, a nagy melegben — ha csak lehet — ne válasszuk el a csecsemőt. A táplálék megváltoztatása könnyen billenti fel szervezetének egyensúlyát. A csecsemők bélrendszere amúgy is rendkívül érzékeny. Egymagában a meleg is károsan hat bélműködésükre, hajlamossá tesz hurutra. Óvnunk kell a gyermeket a bélfertőzéstől is Hiszen ezek éppoly nagy veszélyt Igen csinos és célszerű viselet ez a kis kötöttblúz, ami kosztümhöz szoknyához jól viselhető. Kardigán alá is szép, mert az ízléses minta úgyis érvényesül. Az áttört rész a kötésmintáról könnyen leolvasható. A blúz többi része harisnyakötéssel készül. Gyermeknek, felnőttnek egyaránt célszerű hűvösebb nyári napokra ez a kis boleró. Szabásminta után megfelelő nagyságban kötjük. Szélét bordáskötéssel díszítjük, egy sima, egy fordított. A bolerót egyébként sima kötéssel kötjük, mert a bordás díszítés így emelkedik ki legjobban. Hat szám összerázódott ebben a téglalapban. Rakjátok helyre őket úgy, hogy a számok összege minden függőleges és vízszintes sorban, valamint átlóban 18 legyen. jelentenek a csecsemőre nyáron, mint a hűléses megbetegedések télen. Az etetés, a táplálék elkészítésének legszabályszerűbb, legtisztább biztosítása életfontosságú. De egymagában még ez sem elég. A csecsemő egész környezetét, a lakás, a ház környékét a legnagyobb tisztaságban kell tartani. Vigyázzunk, hogy a legyek ne szaporodjanak el. ELŐZŐ HETI REJTVÉNYÜNK HELYES MEGFEJTÉSE: Nagyapa, apa és fiú volt. A szám 6, mert 6X6—36. Harminchatban a hét ötször van meg és marad egy. Nem, mert egy billió másodperc az 30.000 év. Gondolkozni. A REJTVÉNYT HELYESEN Létay Emőke (Miskolc), Szedresi István (Mezőkövesd), Szabó Erzsébet (Kiskinizs), Mezey Béla (Miskolc), Balatoni József (Miskolc) és Léh Ildikó (Miskolc) pajtás fejtette meg. HETI KÖNYVJUTALMUNKAT Léh Ildikó nyerte. Nyári kötöttblúz és boleró TALÁLD KI PAJTÁS 106 8 2 5 9 4 7 szakai ügyeletes orvosi szolgálat I. Megyei kórház (tel.: 36—363). Kazinczy u. 20. (16—032), 3. Ujdiósgyőr l. u. 4. sz. rendeltt 121—287). ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálat: Miskolc, Szabadság tér 2. sz. Msitnovszkij u. 2. szám. Ujdiósgyőr: Mari Károly u. 38. Helőcsaba, Csaba vezér u. 68. sz. Ma Diósgyőrött a Hegyan* a szám alatti gyógyszertár tart éjszakai szolgálatot * Ügyeletes állatorvos június 19-én 12 órától 21-én reggel 8 óráig dr. Nagy Pál Hejőcsaba. Vöröshadsereg útja 78. sz. Telefon: 16—605. — ÓVODÁTÓL AZ EGYETEMIG címmel rendez művészeti bemutatót Miskolcon ma, vasárnap délután 1 órai kezdettel a városi tanács végrehajtóbizottságának oktatási osztálya és a pedagógus szakszervezet kultúrotthona. A műsoron Miskolc óvodáinak, általános és középiskoláinak, valamint egyetemének legjobb művészeti csoportjai szerepelnek. Az előadást a szabadtéri színpadon, esős idő esetén az SZMT kultúrotthonban (Kossuth u. 11. sz.) tartják meg. IDŐJÁRÁS Várható időjárás vasárnap estig: változó felhőzet, néhány helyen záporeső, zivatar. Mérsékelt északkeleti, keleti szél. A meleg idő tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek vasárnap eggel 17—20, délben 26—29, egyes helyeken 29—31 fok között. — Ünnepi békenagygyűlések lesznek ma, június 20-án országszerte a Béke Világtanács budapesti ülésének, a budapesti felhívás kibocsátásának egyéves évfordulója emlékére. — A Közületi Sport-, Hangszer és Bútorkereskedelmi Vállalat Miskolc, Hunyadi u. 15. szám alatti helyiségében június 22-én 15 órakor vevőankétot tart, melyre ezúton hívja meg az érdeklődőket. Az ankéton budapesti kiküldöttek is részt vesznek. A Szovjetunió Szakszervezeteinek Központi Tanácsa, amelyet a Szovjetunió szakszervezeteinek XI. kongresszusán választottak meg, elnökévé N. M. Svernyiket, elnökhelyettesévé L. N. Szalovjovot választotta. — Saint-Laurent kanadai miniszterelnök meghívta Churchillt és Edent, hogy washingtoni tárgyalásai után látogasson el Kanadába is. A miskolci Földes Ferenc gimnázium igazgatósága értesíti az iskola tanulóit, hogy az évzáró ünnepély június 23-án, szerdán délelőtt 9 órakor lesz. Minden tanuló megjelenése kötelező. Ugyanezen a napon nyitják meg az iskola ezévi munkáját és fejlődését bemutató kiállítást. Beiratkozás: június 24-én és 25-én, csütörtökön és pénteken 8 12 és 3—7-ig. — Új ipari nyersanyagot kísérleteztek ki az Erdőkémia vegyészei a fenyőtűolajat. A fenyőtűből nyert illatos smaragdzöld olajat a gyógyszer- és illatszeripar szappanok, kozmetikaszerek és gyógyszerek gyártásánál használja fel. — A TÖRPETŰZHELY első mintadarabját a napokban készítették el a pápai Elekthermax Gyár dolgozói. A sorozatgyártást még ez évben megkezdik. A dolgozók máris nagy érdeklődéssel várják az új törpe tűzhelyek megjelenését. Vasárnap, 1934. június 20. Magyar filmfesztivál Moszkvában Moszkva (TASZSZ) A Szovjetunióban nagy sikerrel folyik a magyar játékfilmek fesztiválja. Moszkvában három nap alatt 300.000-en tekintették meg a Ludas Matyi, az Állami Áruház és más magyar filmalkotásokat. .4 másik műsora. BÉKE. Június 17-23: Szerelem engedély nélkül. Kezdés: 6. egynegyed 9. vasárnap: 4. 6. egynegyed 9 óra. Vasárnap délelőtt 10 órakor: Afrikában történt. KOSSUTH. Június 16—23: Maclovia. Kezdés: fél 8. háromnegyed 8. vasárnap: fél 4. háromnegyed 6. 8 óra. HEJŐCSABA. Június 18-20: Ezüstszínű por. Kezdés: fél 8. vasárnap: fél 4. háromnegyed 6. 8 óra. UJDIOSGYORV VASAS OTTHON. Június 18— 20: Szerelem engedély nélkül. Kezdés: 8. vasárnap 3. 5 óra. Vasárnap délelőtt 10 órakor. Hamupipőke. NÉPKERTI SZABADTÉRI SZÍNHÁZ. Június 21—22: Föltámadott a tenger. Kezdés: 9 órakor. TÁNCSICS. Június 19—21: Maclorla. Kezdés: 5. 7 óra. vasárnap: 3. 5. 7 óra. FÁKLYA. Június 19—21: Tavasz a jégen. Kezdés: fél 6. háromnegyed 8. vasárnap: fél 4. háromnegyed 6. 8 óra. — Minden Pénteken csak 1 előadás, fél 7 órakor. Június 20-án délelőtt 10 órakor matiné. Felhők titánja. ÚJDIÓSGYŐRI BÉKE. Június 20-22. Kávéház a főúton. Kezdés: 6. 8 óra. Vasárnap délelőtt 10. délután fél 4. 6. 8 óa. A Déryné Színház mai műsora Este 8 órakor: Pettyes, bérletszünet. m 9 Állandó hétköznapi műsorszámok. Rádióműsor Hétfő, június 21 . KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Balett zene. 9.20: Orosz nyelvlecke az általános iskolák VIII. osztályának. 9.40: Iskolai kórusok. A Huba utcaiÁllami Gyakorló Óvónőképző kórusa énekel. 10.10: Gyermekdalok, ifj. Magyar Imre feldolgozásában. 10.30: Napos Palkó. Óvodások műsora. II.30: Koreai történet. Dr. Tóth Zoltán írása. 11.50: Hanglemezek. 12.10: Operett-muzsika. 13.00: Mi történt a nagyvilágban? 13.05: A magyar rádió népi zenekara játszik. 13.30: Operarészletek. 14.25: Úttörő-hiradó. 14.50: Heti zenés kalendárium. 1540: A Császár—Groll harmonikakettős és Cziffra György műsora. 16.00: Most légy okos Domokos! Ifjúsági fejtörő. 16.25: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. Sosztakovics. 17.10: A napfogyatkozásról. Előadás. 17.25: Hanglemezek. 17.40: Verses, zenés irodalmi műsor a szovjet diákok életéről. 18.10: Dittrich: Concertino zongorára és fúvószene, karja három tételben. 18.30: Hangos Újság. 19.00: Szendlay László és , zenekara játszik. 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 20.10: Jó munkáért — szép muzsikát! 21.00: Verdi-hangverseny. 22.10: Tíz perc külpolitika. 22.20: Hazánk zenei életéből. 23.30: Hangképek a vívóvilágbajnokságról, Luxemburgból. Beszél: Gulyás Gyula. 23 50: Két dal Strauss: Cigánybáró c. operettjéből. PETŐFI RADIO _ 69 50: Filmzene. 14.00: A magyar rádió kisegyüttese játszik. Sárdy János énekel. *14.40: Beethoven: G-dur zongoratrió. 15.10: Szórakoztató zene. 16.00: Rákos Sándor versei és Fényi Adorján elbeszélése. 16.20: 80 éves a sárrétudvari énekkar. Badacsonyi György riportja. 16.40: Hangverseny Bartók műveiből. 17.20: Murányi—Kovács: Gilbert kapitány. Ifjúsági műsor. W.45: Szir küldi. 18.10: Asszonyok. Kaffka Margit két elbeszélése. 18.30: Nagy mesterek népdalfeldolgozásaiból. 19.00: A moszkvai rádió öszszeállítása. 19.30: Részletek Polgár Tibor :Szél kerekedik” c. daljátékából. 20.02: Az Oszipov-együttes játszik. 20.10: Sporthiradó. 20.30: Az előadóművészet mesterei. 21.00: Hogyan ápoljuk fogainkat? Dr. Sztrilich Pál előadása. 21.10: Tánczene. 22.00: Az opera fejlődése. VIII. Beethoven. Weber. Kedd. júniust 22 KOSSUTH RÄDEO 8.30: Zenekari hangverseny. 9.20: Erdei iskola. Endrényi Magda mesejátéka. A gyermekrádió műsora. 10.10: Szórakoztató zene. _ 10.40: Nagy nemzeti kincsünk: A Szépművészeti Múzeum. 11.00: Kossuth-díjas művészeink: Ungár Imre. Balla Éva előadása. 11.30: Éjfél felé. Radnóti Miklós versei. 11.40: Ej, haj gyöngyvirág. Magyar népdalok. 12.15: Vidám melódiák. 13.00: Mendelssohn műveiből. 13.30: Prokofjev: Romeo és Julia. 14.25: Hangverseny gyermekeknek. Mozart: Zongoraverseny. 14.55: A magyar rádió népi zenekara játszik. 15.15: Operarészletek. 16.00: Anyegin. Ifjúság! műsor. 16.40: Masonust Rezső hegedűs, zongorán kíséri Masopust Margit. 17 10: Szív küldi. 18.00: A Tabányi-együttes látszik. 18.30: Hangos Újság. 19.00: Egy falu — egy nóta. Ajándékműsor. 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 20.10: A rádiószínház bemutatója: A küldetés. 21.28: Szórakoztató zene. 22.20: Zenekari hangverseny. 23.00- Mi történt a nagyvilágban? 23.05: Hangképek a vivóvilágbajnokságról, Luxemburgból. Beszél: Gulyás Gyula. 23.25: Éji zene. PETŐFI RADIO 6.50: Verbunkosok és csárdások. 14.00: Délutáni hangverseny. 14.53: Dalok. 15.00: A magyar rádió kisegyüttese játszik. 15.40: Hátsó ajtó. Szebeni János irodalmi riportja. 16.00: Régi nóta, régi tánc. 11.00: Szimfonikus zene. . 17.15: A lengyel Szudéta-vidék. Előadás. 17.30: Vígan száll az ének... Egy kultúrcsoport története. 18.10. ..A”- és ,,B”-szektor az ipari termelés fő ágai. 18.30: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttese szólistáinak Bartók- és Kodályhangversenye. 19.00: A moszkvai rádió öszszeállítása. 19.30: Nyár van, nyár... Raics István verses-zenés összeállítása. 20.10: Tánczene. 21.00: Részletek Erkel ..Dózsa György” c. operájéból. 22.00: Hazai tájak dalai. Szerán június 2. KOSSUTH RADIO Erdők, mezők. Mi történt a nagyvtán? Szórakoztató zene. Ifjú Technikus. A gyerádió műsora. Daltanulás. A gyermek műsora. Chopin zongoraművei-A hét kecskegidaiások műsora. Zenekari hangverseny. A magyar rádió éneknak műsora Iskolák tára. Külföldi fúvószene. Huszka Jenő operettjei-Úttörő-hiradó. Népi zene, népi ének. Szórakoztató muzsika. Pipacsok a tengeren. ójáték. Kedves hallgatóink időkre válaszolunk. Szív küldi. Ifjú Figyelő. (Vita es viselkedésről és mártásról. Tánczene. Napló. Irta: Tersánszkyné Krowath-díjas. — zenekar játszik. 19.30: A virágzó mezőgazdaság útján. 20.10: Jó munkáért — szép muzsikát! 20.50: A kutyák. Komédia. 21.30: Operaközvetítés. Haydn: Aki hűtlen, póruljár. 22.38: Tíz perc külpolitika. 23.25: Hanglemez. 23.30: Hangkének a vívóvilágbajnokságról, Luxemburgból. Beszél: Gulyás Gyula. PETŐFI RADIO 16.50: Reggeli zene. 14.00: A magyar rádió M’ együttese játszik. 14.27: Debussy: Három nocturne. 14.50: Tíz perc tudomány. Régészeti leletek Tiszalökön 15.00: Operarészletek. 15.36: Az esti csillag. Eminescu elbeszélő költeménye. 16.00: Zenekari hangverseny. 17.21: A dollár álarc nélkül. Előadás. 17.40: Egy bácskai aranyparaszt. Kosztolányi Dezső elbeszélése. 18.13: Kabdebó Mária énekel. Teleki Lajos zongorázik. 18.40: Filmzene. Keringők. 19.00: Magyar előadóművészek áriákat és dalokat énekelnek. 19.30: A Pénzügyőrzenekar műsorából. 19.40: Sporthíradó. 20.00: Záray Márta és Putnoky Gábor énekel, a magyar rádió tánczenekara játszik. 21.00: Színes népi muzsika. 22.00: Schumann műveiből. Csütörtök, június 84 KOSSUTH RADIO 8.30: Zenekari hangverseny. 9.11: Godard: Bölcsődal. 9.10: Nem nehéz a választás. 10.10: Hangszeres néni mű 10.30: Az energetika jövőjéből. Előadás. 10.45: Régi muzsika. 11.10: Kedves szóval, vidám dallal. Népművelési híradó. 11.30: Vidám fúvószene. 12.15: Déli hangverseny. 13.00: Kórushangverseny. 13.30: Ráca Béla és zenekara játszik. 14.25: A rádió gyermekújság műsora a kis iskolásoknak. 15.43: Magyar mezők virágai. A gyermekrádió műsora. 16.00: Jókai Mór élete és művei. VII. Jókai munkásalakjai. 16.40: A magyar rádió népi zenekara játszik. 1710: Mozart operaest. 17.45: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. 18.00: Szív küldi. 18.30: Hangos Újság. 19.00: Egy falu — egy nóta, Ajándékműsor. 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. 20.10: Szivárvány. Zenés irodalmi tarkaest. 21.10: Tánczene. 22.20: A magyar rádió szimfonikus zenekara látszik. 23.25: Éji zene. PETŐFI RADIO 6.50: Filmzene. 14.00: Délutáni hangverseny. 15.30: A magyar rádió kisegyüttese látszik. 15.40: Olasz operarészletek. 16.30: Fiatalok zenei újságja. A gyermekrádió műsora. 17.25: Jó takarmányozással a magasabb tejhozamért! György Károly FM- főelőadó előadása. 17.40: Operettzene. 19.00: A moszkvai rádió öszszeállítása. 19.30: Fúvószenekarok hangversenye. 20.1Q: Sporthiradó. 20.30: Népi együttesek műsorából. 21.30 : 800 millió... 22.00: Operettzene Fali Leó műveiből. 22.40: Tánczene. Péntek,______június 35 KOSSUTH RADIO 8.30. . Zenekari hangverseny. 9.20: Nyugtalan élet. Részlet Szabó Pál új regényéből. A gyermekrádió műsora. 10.10: Hangszeres keringők. 10.30: Mese a zöldmadárról. Óvodások műsora. 10.50: Az Okos Mackó. A gyermekrádió műsora. 11.00: Körösi Dudás Zoltán és zenekara játszik. 12.15: Hangos Ujság. 12.35: Csehszlovák fúvószene. 13.00: A rádió operettjeiből. 13.30: Külföldi népzene. 14.25: Úttörő-hiradó. 14.50: Részletek Csajkovszkij „Csipkerózsika" c. balettjéből. „ 15.10: Dzserbaslan: Szonáta. 15.00: Orosz nyelvlecke az általános iskola V. osztályénak. . 16 20: Elkészülni... Vigyázz.. Raltl Fiatalok sporthiradója 16.40: Akás Éva énekel, zongorán kíséri Arató Pál. 17.10: Gyere pajtás katonának. Szabó József feldolgomarxizmus-leninizanitása az államról. 3. magyar rádió énekli hangversenye. ne zene nemzetközi kérdések, munkáért — szép át válaszolunk falusiaink kérdéseire, vilmmtól — holnapig.rónika, magyar rádió színalz zenekara játszik. 2 perc külpolitika, magyar rádió népi ra játszik.a UK Dékán? PETŐFI RADIO 6.50: Vidám reggeli zene. 14.00: Szórakoztató zene. 14.40: Prokofjev műveiből. 15.53: Gigli énekel. 16.00: Népművészeink műsorából. 16.30: Szív küldi. 17.30: Madarász Emil műfordításaiból. 17.45: Bécsi keringők. 18.10: Megemlékezés Czabán Samu néptanítóról. 18.30: Zenekari hangverseny. 19.00: A moszkvai rádió öszszeállítása. 19.30: Szerelmes levél. Boldizsár Iván elbeszélésének I. része. 20.00: Fúvószene. 20.10: Sporthiradó. 20.30: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. 21.00: Sári bíró: Móricz Zsigmond színművének rádióváltozata. 22.11: Szervánszky: Fuvolatrio. 22.34: Részletek Saint-Saens: Sámson és Delila c. operájából. Szombat, június 26 KOSSUTH RADIO 8.30: Fúvószene. 8.50: Mendelssohn: Olasz szimfónia. 9.20: Úttörő-hiradó. 9.45: Dalok a táborból. A gyermekrádió műsora. 10.10: Színes román muzsika. 10.40: Zenekari hangverseny. 12.15: Déli hangverseny. 13.00: Tíz perc külpolitika. 13.10: Olasz dalok. 13.30: Fúvószenekari hangverseny. 14.25: Új zenei ujság. 15.25: Szív küldi. 15.50: Kommunisták. Részlet Aragon regényéből. 16.20: Operettkettősök. 16.40: Kedves hallgatóink. Levelekre válaszolunk. 17.10: Népdal-tanítás. A Népművészeti Intézet műsora. 17 30: Szövetkezeti híradó. 18.00: Egy falu — egy nóta. Ajándékműsor. 18.30: A moszkvai rádió öszszeállítása. 19.00: Szombat esti muzsika. 2010: Tarka-barka . 22.20: Ki mit szeret? — Köz-23.00? Mi történt a nagyvilágban? PETŐFI RADIO 6.50: Verbunkosok ás csárdások. 14.00: Kóczé Gyula és zenekara játszik. 14.45: Balettzen. 15.20: Mindenki operája. Verdi: Falstaff. Ismerteti Szabadosi Béla. 16.20: Prágay János, a kubai szabadság magyar hőse. Láng Dezső előadása. 16.40: Énekkari hangverseny 17 10: Tíz nerc közgazdaság. 17.20: Szülőknek nevelésről. A gyermekrádió műsora. 17.40: Tánczene. 18.00: Szerelmes levél. Boldizsár Iván elbeszélésének f1. része. 18.30: Szív küldi. 19.00: Hangos Ujság. 19.30: Magyar szerzők zongoraművei. 2010: Sporthiradó. 20.30: Könnyű muzsika. 21.00: Színes népi muzsika. 22.00: Népszerű operarészletek. Vasárnap, június 27 KOSSUTH RADIO 6.00— 8.00-ig: Reggeli zene. 8.15: Egy falu — egy nóta. Ajándékműsor. 9.00: Zenés testőre. 10.00: Vasárnapi levél. 10. 15: Ez a kutya nem eladó. Rádiójáték. A gyermekrádió műsora. 1100: Épülő szép hazánk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.45: A magyar rádió szimfonikus zenekara játszik. 14.15: Jó munkáért — szép muzsikát. 14.45: Egy hét a külpolitikában. Előadás. 15.00: Szív küldi. 16.50: Tánczene. 17.40: Kincses kalendárium. 18.40: Rádiólexikon. 19.10: Zalamegyei népdalok. 19.30: A moszkvai rádió öszszeállítása. 20.10: Mesél a nagy folyó. A Pó. Zenés irodalmi műsor. 21.10: Tánczene. 21.30: A vasárnap sportja. ( Totóhírek. 22.10: Két magyar daljáték. 23 00: Helyszini közvetítés Budapest hangversenytermeiből. PETŐFI RADIO 8.00: Reggeli zene. 9.01: Falurádió. 9.30: Miska bácsi temetesládaja. 10.10: Hangverseny Strauss műveiből. 11.00: Népek dalai. 11.30: Dallal, tánccal. Színes néni muzsika. 12.30: A világirodalom humora: A csendháborító. 13.00: Részletek a rádió operettjeiből. 13.45: Filmzene. 14.00: Művészlemezek. 15.00: Koch Róbert. Előadás 15.20: Fogtatok be szent árnyékok. Műdalok a XIX. század elejéről. . 16.00: Részletek t.Monoavallo Bálázzék c. operájából 16.40: A rádió gyermekszínházának műsora. 17.20: Úgy látom én... Báróti Géza ..Egy pohár szódavíz". 17.40: Zenekari hangverseny. 18.35: Brams: h-moll klarinétötös. 19.10: Könnyű muzsika. 19.40: Tánczene. 20.15: A Tartós békéért, népi demokráciáért c. lap ismertetése. 20.30: Magyar művészek Csajkovszkij hangversenye. 21.30: Szép esti muzsika. 22.00: Zenekari hangverseny. (A műssorváltoztatás jogát a rádió igazgatósága fenntartja.) KOSSUTH RÁDIO 4.30: Hírek. IdőtA-ásjelenté®. 5.00: Falurádió. 6.00: A Szabad Nép mai vezércikke. 6.30: Színházak és mozik 12.00: Hírek, időjárásjelentés. 24.00: Hírek, időjárásjelentés. 6.40: Torna. ,TMűsoLai 14 15 * * * * * * * 23.°0: 'dSUrás- és vízállás- 0.10. vízjelző szolgálat 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. jelentés. n is* Míísn gyárá* 7.30: Naptár. 17.00: Hirek. Időjárásjelentés. ‘ * 23.00: Idegen nyelvi vízjelző-8.20: Műsorismertetés. 20.00: Hirek. időjárásjelentés. petőFI RADIO szolgálat. 10.00: Hirek. időjárásjelentés. 22.00: Hírek. időjárásjelentés. 6.30: A kisiskolások műsora. 23.05: Műsorzárás. 11.30: Műsorzárás.