Fáklya, 1957. október (12. évfolyam, 230-256. szám)

1957-10-01 / 230. szám

Új iskolai év a pártoktatásban A Román Munkáspárt rendkí­vül nagy jelentőséget tulajdonít a párttagok és tagjelöltek, az összes dolgozók marxista-leni­nista nevelésének. „A szocializmusért vívott harc győzelmének egyik lényeges fel­tétele — hangsúlyozza az RMP Központi Vezetőségének a X_II. pártkongresszuson elhangzott politikai jelentése — a párttagok marxista-leninista nevelése és az, hogy felvértezzük a párttago­kat a marxi-lenini elméletnek, a társadalom fejlődéstörvényeinek és mozgató erőinek alapos isme­retével, azokkal a tanulságokkal, amelyeket pártunk a marxi-lenini tanokból forradalmi gyakorlata számára levont. A pártoktatás szervezésében An­t­ a.a+AoAU_ 1 *-val,H­V. o­vtidtcocucu lumulatnaiu muu évi eredmények azt bizonyítják, hogy a pártszervek és szerveze­tek, valamint a párttagok­­ arra törekedtek, hogy gyakorlatba he­lyezzék a Román Munkáspárt Központi Vezetőségének a párt­­propaganda megjavításával, s annak a szocialista építés gya­korlatával való összekapcsolásá­ról szóló határozatát. Gyarapo­dott­­ a propagandisták száma, javult ezek felkészültsége; emlí­tésre méltó, hogy a múlt évben tevékenykedő több mint 28.000 propagandista közül 10.200-nál több a termelésben közvetlenül foglalkoztatott munkás, míg to­vábbi 4700 olyan munkás, aki fe­lelős munkát végez a gazdasági, állami- és pártapparátusban. Az a tény, hogy a propagandisták soraiban a munkásság erőtelje­sen képviselve van, jelentősen hozzájárult a pártoktatásnak az élethez, a szocialista építés gya­korlatához való közelítéséhez. A múlt esztendőben a pártoktatási hálózatban több mint 600.000 elv­társ tanulmányozta a m­arxiz­­must-leninizmust, akik közül több mint 430.000 párttag és tagje­lölt. Az iskolai év megkezdésének előkészületei csaknem teljesen befejeződtek. Sokat dolgoztak e téren. A legtöbb esetben jól is dolgoztak, de ez pusztán a kez­det. Sok még a teendő, hogy a pártoktatás színvonalát az élet által teremtett követelmények magaslatára emeljük. Nagy, rendkívüli, felelősségteljes felada­tok várnak a pártszervekre és szervezetekre az új iskolai évben. Az RMP Központi Vezetősé­gének egyik legutóbbi határozata értelmében néhány jelentős vál­tozás következett be a pártokta­tás megszervezését illetően. A pártkabinetek hatáskörének ki­szélesítésével és a marxista-leni­nista esti egyetemekkel való ös­­­szeolvasztásával a pártkabinetek a pártpropaganda irányításának, valóságos központjaivá váltak. A legjobb propagandista káderek­nek egy helyre való összpontosí­tása konkrét gyakorlati feltétele­ket teremtett a pártoktatás kü­lönböző köreit és tanfolyamait vezető propagandistákkal folyta­tott munka megj­a­vításáb­a, az es­ti marxista-leninista iskolák és egyetemek tevékenységének ma­gasabb színvonalra való emelé­sére, az egyéni tanulás rendsze­res támogatására és ellenőrzé­sére. A marxizmus-leninizmus esz­méinek elterjesztésében egyik fő célnak kell tekintenünk a marxis­ta-leninista elméletnek a szocia­lista építés gyakorlatával való szoros összekapcsolását, az elmé­let és gyakorlat között egyes he­lyeken még mindig fennálló sza­kadás megszüntetését, és harcot folytatni a burzsoá ideológia konkrét megnyilvánulásai ellen. Az elmélet és gyakorlat össze­hangolásában nagyon fontos sze­rep hárul a közgazdaságtani is­kolákra, a politikai gazdaságtant és konkrét gazdasági kérdéseket tanulmányozó körökre. A gazda­sági kérdések marxi-lenini taní­tások fényében való tanulmányo­zásá­nak mind az elméleti isme­ret melletti fejlesztése, mind a konkrét feladatok megoldása szempontjából döntő jelentősége van. Az utóbbi két esztendőben nagy sikernek örvendettek és el­terjedtek­­ a konkrét gazdasági kérdéseket tanulmányozó körök. A múlt esztendőben például kö­zel 2500 körön több mint 55.000 elvtárs — munkások, mesterek, mérnökök, technikusok — tanul­mányozták i a marxista-leninista elmélet fényében a konkrét gaz­dasági kérdéseket, amivel hozzá­járultak a párt és­­ a kormány gazdaságpolitikájának helyesebb gyakorlatba ültetéséhez. Helyes, hogy a konkrét gazdasági kérdé­seket tanulmányozó körök ez idén is ugyanolyan figyelemben része­süljenek, kiküszöbölve azonban a múlt évben észlelhető hiányos­ságokat. Nevezetesen, hogy egyes körök egyszerű termelési érte­kezletekké változtak, anélkül, hogy a konkrét gazdasági kérdé­seket a marxi-lenini tanítás fé­nyében tanulmányozták volna. A pártoktatás fontos feladata a dolgozók hazafias nevelésének megerősítése és megjavítása. A szocialista hazafiasságot, a nép­nek a szabadságért és független­ségért vívott küzdelme iránti büszkeséget, a párt és a népi ha­talom iránti forró szeretetet ápol­va, pártvezette népünknek a szo­cializmus építésében kimutatható nagy megvalósításait népszerű­­­­sítve, a pártoktatásnak fejleszte­nie kell a dolgozókban az önfel­áldozás, a határozottság szelle­mét, hogy leküzdhessenek min­den akadályt és biztosíthassá­k hazánkban a szocializmus győ­zelmét. Maradéktalanul indokolt­­ az az érdeklődés, amellyel egyre több dolgozó, párttag és tagjelölt, IMSZ-tag és pártonkívüli tanul­mányozza a Román Munkáspárt történetét A dolgozókban eleve­nen él az óhaj, hogy minél job­ban megismerjék pártunk múlt­beli küzdelmeit, a nép érdekébe állított politikáját. Beszédesen bizonyítja ezt az a tény, hogy az 1955—56. tanévben a Román Munkáspárt történetét tanulmá­nyozó közel 2000 kör száma az 1956—57. tanévben már 9000-re emelkedett! Az idén még nagyobb fejlődést mutat az RMP történetének ta­nulmányozása a pártoktatás is­koláiban, az esti egyetemeken, a körökön és tanfolyamokon. Elke­rülve az egymás után következő események felsorolásának mód­szerét, minden figyelmet arra kell fordítani, hogy a tanfolyam­hallgatók megismerjék azt a di­csőséges utat, amit pártunk tett meg a tőkés-földesúri kizsákmá­nyolás, az országnak az imperia­listák által való leigázása ellen vívott küzdelemben, a párt veze­tő szerepét az 1944 augusztus 23-i fegyveres felkelés előkészíté­sében, s végrehajtásában, vala­mint a kommunisták által lelke­sített román hadsereg és román nép részvételének fontosságát­­ a a hitlerizmus szétzúzásáért vívott harcban. A Román Munkáspárt történetének keretében pártunk­nak a népi hatalom uralomra jut­tatásáért és megszilárdításáért kifejtett erőfeszítéseinek tanulmá­nyozása, élénk meggyőző tények­kel való megvilágítása, a marxis­(Folytatás a 3. oldalon). Már beszámoltunk róla, hogy a nagyváradi Victoria szesz­gyár is nagyarányú beruházásokat végez a termelés további nö­velése érdekében. Képünkön: a gyár belényesi részlegén megkezd­ték a gyárépület kibővítését. Ha a munkálatok befejeződnek, az eddiginél összehasonlíthatatlanul jobb műszaki feltételek mellett több, mint kétszeresére növekszik a részleg kapacitása. NOVEMBER TL__„1, ____ A I£CUACIC£Cr __A4«« lucicr zászloaoyag A utóbbi hetekben — bár még jónéhány hét választ el nagy ün­nepünktől, november 7-től — egy­re gyakoribb jelenség a textilüz­letekben, hogy sok vásárló for­dul ilyen kéréssel az elárusító­hoz: — Van-e nemzeti- és vörösszí­­nü zászlónak való anyag? Az esetek többségében nem ki­elégítő a válasz: — Sajnos, már elfogyott. Éppen ezen kíván segíteni a városi néptanács végrehajtó bi­zottságának kezdeményezése, a­­mely szerint néhány iparvállalat — a Vasile Roaita textilgyár, a Metalo-Chimica helyi ipari kom­binát és a Progresul kisipari termelőszövetkezet — elhatároz­ta, hogy rövid időn belül jelen­tős mennyiségű, mintegy 12 ezer méter zászlónak való textilanya­got fest meg. A néptanács e kezdeményezéssel igyekszik a la­kosság számára kedvező feltéte­leket teremteni, hogy a nemzeti ünnepekre, valamint a nemzet­közi munkásmozgalom ünnepi évfordulóira az épületeket, lakó­házakat gazdagon fellobogózva, a város díszes köntöst öltsön. A Muncitorul szövetkezet hívei Nincs könnyű dolga a belénye­si „Muncitorul“ kisipari termelő­­szövetkezet vezetőtanácsának. Huszonegy különféle rendelési osztály tartozik a szövetkezet­hez. Ezek között megemlíthetjük a szabóságot, a lábbeli, i a fényké­pészeti, a bádogosműhelyeket és a borbélyüzleteket. Legfontosabb az épületeket karbantartó részleg, amely ebben­­ az évben is az egész rajon terü­letén javította a középületeket. Ők hozták rendbe az iskolákat, a belényesi árvaházat, a vaskoh­­sziklási poliklinikát és még sok más épületet. E részlegnél külö­nösen kitűnt Mladonecki József, Lucaci Constantin brigádja és a Stabau Florian által vezetett építőbrigád, amely értékben 350 százalékra teljesítette tervfelada­­tát. Nagy fába vágta fejszéjét a szövetkezet szűcsrészlege. Szer­ződést kötött a CFR kolozsvári vezérigazgatóságával a juhbőr­­bélésű téli szolgálati bekecsek kijavítására. E megállapodás ér­telmében a fenti vezérigazgató­sághoz tartozó összes részlegek ideküldik a javításra szoruló szőrmebéléses bekecseket, ahol azokat kijavítják és újra hasz­nálhatóvá teszik. Vagonszámra érkeznek a javításra váró beke­csek a szücsrészleg műhelyeibe. Ezen a részlegen 1 szabó- és egy szücsbrigád dolgozik, amelyek múlt havi tervüket 250 százalék­ra teljesítették. Közben elkészült a teljesen korszerűsített női- és férfi bor­bély- és fodrászüzlet, amely Be­lényes egyik büszkesége. Dicséret illeti a művészi fal­festések, csillárok, tükrök el­rendezéséért Kovács­­ Istvánt, Varga Lajost, Immersdorf Pé­tert, az épitőrészleg dolgozóit, akik a munkálatoknál tudásuk legjavát adták. A Muncitorul szövetkezet ve­zetőtanácsa elhatározta, hogy a helyi rokkantak részére is létesít egy közszükségleti cikkeket elő­állító részleget s ezzel lehetővé teszi, hogy a rokkant nyugdíja­sok többletjövedelemhez jussa­nak és egyben a közönség kiszol­gálása is javul. IXII évf. 230. sz. 1957 október kedd | 4 oldal­ára | 20 báni I i +****++++*+41999999*— TISZTELETÉRT Ma nyi­lik meg a pártoktatási év Ma délután a tartományi pártkabinet helyiségében tart­ják az első előadásokat és megadják a szükséges útmu­tatásokat a Nagyvárad­ váro­­si alapszervezetek propagan­distáinak az új pártoktatási év megnyitásával kapcsolato­san. Ez alkalommal állítják össze a pártoktatási körök és tanfolyamok előadásai­nak és szemináriumi megbe­széléseinek tervét. A párt- és IMSZ-oktatási hálózat propagandistáit ezú­ton kérik fel, hogy délután 5 órakor jelenjenek meg a tartományi pártkabinet (Vi­­sinszkij utca 27. szám) épü­letének nagytermében. ____ Újabb könnyűipari vállalatok teljesítették határidő előtt a negyedévi tervet Előző lapszámainkban hírt ad­tunk arról, hogy több könnyű­ipari vállalatunk határidő előtt befejezte a negyedévi tervet. Most újabb hasonló eredmények­ről adhatunk hírt a könnyűipar­ból. Tegnap a Drum Nou csipke­gyár, valamint a Dobrogeanu Gherea bőr- és cipőgyár jelentet­te, hogy befejezte a negyedévi tervet. Az egy-két napos előny látszó­lag nem olyan jelentős, de ha a számszerű eredményeket vesszük szemügyre, másként vélekedünk. A Drum Nou gyárból érkezett jelentés például így hangzik: — Szeptember 27-re befejeztük a III.­­negyedévi tervet és 28-án terven felül, vagy amint más­képp mondják: a IV. negyed­évre 26 ezer lej értékű árut gyár­tottunk. Ez pedig egyáltalán nem le­het közömbös számunkra, mert íme egy-két napos előny is csu­pán egy vállalat esetében 20—30 ezer lej értékű áru többletet je­lent. A Dobrogeanu Gherea gyár talpbőrt gyártó részlegének dol­gozói — mint a vezetőség jelenti — már szeptember 26-ra, a cipő­gyáriak pedig szeptember 27-re teljesítették a negyedévi tervet, azóta a IV. negyedévre termel­nek. Örvendetesek ezek a sikerek s arról tanúskodnak, hogy az alap­szervezetek­­ irányításával a vál­lalatok munkaközösségei igyeke­zettel, lelkesedéssel dolgoznak feladataik teljesítéséért. A biharpüspöki GTÁ elnyerte a­z állományi verseny zászlót Szeptember 29-én, vasárnap kedves ünnepség színhelye volt a biharpüspöki gépállomás. Itt találkoztak tartományunk összes GTÁ-inak vezetői, mérnökei, gé­pészei és traktoristái. Az ünnepségen jelen voltak még a tartományi néptanács me­zőgazdasági osztályának szak­emberei, a Nagyvárad-rajoni pártbizottság és a rajoni népta­nács küldöttei. Ez alkalommal került sor a GTA-k között a nyá­ri kampányban folyó szocialista verseny értékelésére. Braun Ti­bor elvtárs, a tartományi nép­tanács mezőgazdasági osztályá­nak főnöke, a versenybizottság tagja, ismertette a nyári kam­pány idején a gépállomások kö­zött folyó szocialista verseny eredményeit. Rámutatott arra, hogy a biharpüspöki gépállomás munkaközössége — amely a szo­cialista verseny kezdeményezője — sikeresen teljesítette vállalá­sát. A pártalapszervezet irányí­tásával jobb­­ körülmények között végezte a nyári mezőgazdasági kampányt, mint bármikor. A gépállomás dolgozói — megért­ve az RMP KV 1956. december 27—29-i határozatát — a szocia­lista versenyben mind mennyi­ség, mind minőség szempontjá­ból jó munkát végeztek. A párt­alapszervezet segítségével leküz­dötték a tavaszi kampányban észlelt hibákat és így sikerült túlteljesíteniük nyári tervüket. Például a biharpüspöki GTA a tavaszi munkálatok idején lema­radt a többi gépállomás mögött, de a nyári kampányban 117 szá­zalékos tervteljesítéssel a szocia­lista verseny győztese lett és így elnyerte a tartományi verseny­­zászlót, amely eddig a sikulai gépállomás (Borosjenő rajon) birtokában volt. Ezenkívül az L osztályú dijat a szentannai GTA, míg a másodikat a cséffai gépál­­lomás kapta. A képen a püspöki GTA traktorosai és vezetői az ünnepi gyű­lés után örömmel szemlélik a jól megérdemelt versenyzászlót. F­ejlődnek, bővülnek tartományunk ipai vállalatai A felszabadulás utáni mai életünk röviden, tömören kife­jezve, gyors ütemben előreha­ladó fejlődés, gyarapodás. A párt zászlaja alatt az új élet építésének nagy művében szin­te mindennap elmondhatjuk, hogy ma gazdagabbak va­gyunk, mint tegnap s a holna­pok további erősödést, gyara­podást hoznak számunkra. Az épités­­— akár lakóházat, gyá­rat, iskolát, vagy közművelő­dési otthont épitsz — mindig a gazdagodás, az erősödés kifejezője. Hadd adjunk mi is hírt né­hány iparvállalatunk fejlődésé­ről azáltal, hogy bemutatjuk nagyszerű építkezéseiket, ame­lyek nyomán növekszik a gyá­rak termelőképessége, jövedel­mezősége s így hozzájárulnak a haza, a nép gazdagságához. Jól haladnak a Sinteza gyárban az üzem­ korszerűsítését, a termelőkapacitás jelentős növelését célzó építkezések. A fejlődés gyors üteme nagyon is jellemző kisipari terme­lő­­övetkezeti mozgalmunkra is. A szövetkezetekben folyó épít­keznek közül megemlíthetjük — illetve képünkön bemutatjuk — a nagyváradi Progresul szövetkezet számára épülő új fonodát, amelyet a jövő év első felében helyeznek üzembe. Segítségével a szövetkezet jövő évi termelése körülbelül 25 százalékkal nö­vekszik.

Next