Fejér Megyei Hírlap, 1993. augusztus (49. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-30 / 201. szám
1993. AUGUSZTUS 30. HÉTFŐ MEGYEI I. OSZTÁLY & s \ * - \ g'w - ' ' ■ A * t 'm •' S a m«m mm. Két vendégsiker a fordulóban Sukoró — Polgárdi 3-4 (2-2) Küzdelmes mérkőzésen zajlik a csapatok között. Szünet után a hazaiak egy remek támadás végén szereztek vezetést. Nagy hajrát nyitott a Polgárdi, előbb kiegyenlítettek, majd az utolsó percben a győzelmet is megszerezték. A döntetlen igazságosabb lett volna. Góllövők: Tihanyi és Szprecsák (2), illetve Szekeres, Vékony, Komáromi és Algács. Jók: Pál és Szprecsák, illetve Komáromi és Szekeres. Ifjúsági mérkőzés: 1-3. Székesfehérvár, Ikarus-pálya, 400 néző, vezette: Nagy III. Sukoró: Szmilek — Pál, Németh I., Bálla (Lukács), Horváth, Csontos, Schultz,Mészöly (Kiss), Tihanyi, Szprecsák, Csernyi. Edző: Kiss Lajos. Polgárdi: Csizmadia — Ladi, Pusztai (Láng), Komáromi, Tóth, Balogh, Király A., Riba, Vékony, Király Cs. (Algács), Szekeres. Edző: Burka Imre. Az első félidőben kétszer is vezettek a vendégek, már ekkor látszott, hogy kitűnő mérkőzés (sólymos) Nagy küzdelemben nyert a Polgárdi az Ikarus-pályán a Sukoró ellen. A vendégek az utolsó percben szerezték a győztes gólt A 8. percben Kiér hibájából Németh lőtt gólt (0-1). A 15. percben Simon 11-esét Sánta bravúrral védte. Az 52. percben Valentin majdnem a félpályáról indult, s mintegy húsz méterről lőtt gólt (1-1). A 62. percben Gellér 25 méteres szabadrúgásból a vendégeknek szerzett vezetést (1-2). A 83. percben Fogas 11 -esből állította be a 2-2-es végeredményt. Nagy iramú mérkőzést vívott a két csapat, a hazaiak sok helyzetet kidolgoztak. Végülis örülhettek a döntetlennek. Jók: Karsai, Valentin illetve Kaiser és Gellér. Ifjúsági mérkőzés: 1-0. (kard) Bicske — Pusztavám 4-1 (2-1) Biztos hazai győzelem Bicske, 600 néző, vezette: Pamminger. Bicske: Bakó — Németh J., Udvardi, Lóczi, Mihajlov, Nelitó, Erdész, Tóth G., Magony, Plotár (Jankovics), Jakab. Edző: Nagy Győző. Pusztavám: Várközi — Géringer, Fridrich, Járóka, Kondorosi, Csontos, Udvari, Inczédy, Kocsis, Leynovics, Molnár. Edző: Juszkó József. Ragyogó időben, kissé mély talajú pályán, nagy iramban indult a mérkőzés. A 20. percben büntetőrúgást értékesített Jakab (1-0), majd öt perccel később Plotár volt eredményes (2-0). A 30. percben Járóka ragyogó szabadrúgás-góllal szépített (2-1). A második félidő tizedik percében mintaszerű támadás végén Plotár szép fejesgólt szerzett (3-1). A 85. percben Jakab átadásából Magony állította be a 4-1 -es végeredményt. Jók: Magony, Németh J., Erdész illetve Kocsis, Inczédy és Járóka. Ifjúsági mérkőzés: 14-0. (börcs) Pusztaszabolcs — Perkáta 2-1 (2-0) Későn ébredt a Perkáta Pusztaszabolcs, 500 néző, vezette: Fésű. Pusztaszabolcs: Petrás — Becséri, Göröncsér, Varga, Fülöp, Antoni (Szabó Z.), Szabó T., Lengyel (Pécseli), Gábor, Vágó (Nekckli), Mészáros. Edző: Szellák Sándor. Perkáta: Gyalus — Kovács, Rabiász, Kovács Zs., Kovács III (Bogó), Szőlőssi, Kórosi (Romhányi), Dózsa, Molnár, Szellák, Szép. Edző: Szellák Sándor. Az első félidő 30. percében Antoni szép fejesgóllal szerezte meg a vezetést a hazaiaknak (1- 0). A 44. percben Mészáros 18 méterről, a kapus lábai között talált a kapuba és növelte 2-0-ra csapata előnyét. A második félidő harmincadik percében a csereként beállt Bogó szerezte meg a vendégek szépítő, és a mérkőzés utolsó gólját is állította be a 2-1 -es végeredményt. Jók: Lengyel, Fülöp, Göröncsér és Szabó, illetve Molnár és Bogó. Ifjúsági mérkőzés: 3-3. (szabó) Adony — Magyaralmás 2-2 (0-1) Örülhettek a döntetlennek Adony, 400 néző, vezette: Papp. Adony: Paulusz — Cserpes, Barócsai, Kiér (Bolygó), Simon, Karsai, Papp (Fogas), Valentin, Kollár, Killer, Nebucz. Edző: Pölöskei Tamás. Magyaralmás: Sántai—Kaiser, Makk, Végh, Hajnal, Lengyel, Pánczél (Vörös), Moór (Kindl), Szabó, Gellér, Németh (Fehér). Edző: Boros György. SPORTMAGAZIN Aba — Martonvásár 4-2 (1 -1) Jó iram — hat találat Aba, 400 néző, vezette: Nagy NL. Aba: Boros—Ormándi, Farkas, Varga, Lovasi, Szabó, Burka, Nagy, Kovács, Sziksz (Halász), Major (Szűcs). Edző: Bor Dezső. Martonvásár: Kovács — Dávid (Kükkel), Kapu, Rehus, Süle, Szűcs G., Szabó, Cziklin (Mocsári), Kovács A., Szűcs Z., Csáp. Edző: Bilik János. Az első félidő 15. percében a vendégek szerezték meg a vezetést Kovács révén (0-1). A 40. percben Major egyenlített (1 -1). A második félidő elején tizenegyesből ismét Kovács szerzett előnyt a Martonvásárnak (1-2). Az 56. percben Lovasi büntetőrúgásával egyenlítettek a hazaiak, majd egy formás támadás végén Sziksz fejesével 3-2-re fordítottak. A 82. percben Halász góljával alakult ki a 4-2-es végeredmény. Jók, Aba egész csapata, illetve Kovács és Cziklin. Ifjúsági mérkőzés: 3-1. (bor) Baracska — Csákvár 0-0 Továbbra is gólhiány Baracska, 500 néző, vezette: Beke. Baracska: Paulusz — Panyik, Kovács, Csonka (Becsei), Vagyóczky, Keresztes (Bodoki), Tóth (Balázs), Hőlaki, Szente, Földi, Csányi. Edző: Kovács Péter. Csákvár: Kardos — Mundi, Magyar, Gulyás, Fodor, Molnár II, Szabó, Bakonyi, Medve, Kurcz, Fekete (Oszoli). Edző: Bori Lajos. Tovább folytatódik Baracskán a gólínség. A félidő első félórájában a hazai csatárok ügyetlenségének következtében nem kapott gólt a szívósan védekező vendégcsapat. A félidő utolsó negyedórájában játszott a vendégcsapat játékán hogy egy pontért utazott Baracskára. A második félidőben óriási harc folyt a pályán, annak ellenére, hogy gól nem esett, küzdelmes mérkőzést láthatott a közönség. Jók: Földi, Panyik, Kovács, illetve Kardos, Fekete és Medve. Ifjúsági mérkőzés: 1-6. (kissé) Dunaferr II. — Etyek 1-2 (0-1) A nevek nem számítanak Dunaújváros, 300 néző, vezette: Varga F. Dunaferr II.: Dobos (Mérges) — Falusi, Lehota III, Tőkési, Szűcs, Szekeres, Freppán, Szauer III, Jakab (Kovács), Torma, Hutvágner. Edző: Andriska Vilmos. Etyek: Simon — Závodi, Bíró, Polgár, Pauli, Jánosi (Bider), Albrecht, Margit, Rácz, Ifjú, Kiss Z. Edző: Haffner György. A hazai csapat ezúttal jó erőket vonultatott fel, hiszen játszott Freppán, Torma és Tőkési, akik már az első csapatban is helyet kaptak. Hiába támadott többet a Dunaferr, az etyeki ellenakciók mindig veszélyesek voltak. A 30. percben Ifjú szerezte meg a vezetést (0-1). Szünet után is a Dunaferr irányított, újabb gólt a vendégek értek el az 50. percben Pauli révén (0-2). A dunaújvárosiak ezután mindent egy lapra tettek fel és Szűcs révén megszerezték a szépítő gólt (1-2). Jók: Tőkési, Freppán, Hutvágner, illetve Simon, Bíró és Ifjú. Ifjúsági mérkőzés: 5-0. (markó) Velencetours — Sárbogárd 1 -0 (0-0) Kimaradt helyzetek Agárd-Parkerdő, 300 néző, vezette: Koszorús. Velencetours: Hollósi — Borsányi, Horváth G., Müller, Bodor, Podt, Gohér (Novák), Kádár, Májer, Tóth T., Németh T. Edző: Májer József. Sárbogárd: Deák — Fellner, Hegedűs, Perger, Herczeg, Verbóczki, Roszkopf, Szakács, Szarka, Hajnal (Tóth), Vass. Edző: Molnár János. Az első félidőben a hazai csapat játszott fölényben. Hiába voltak azonban a lehetőségek, a Velencetours kihagyta azokat, két ízben pedig a kapufára került a labda. A második játékrészben, a hatvanadik percben mégis megszületett a győztes gól, amelyet Németh szerzett, közeli fejesből (1-0). A hajrában a Sárbogárdnak is volt lehetősége, de Hollósi remekül védett. Az összkép alapján megérdemelt a hazaiak győzelme. Jók: Hollósi, Borsányi, Májer, illetve Deák, Fellner és Roszkopf. Ifjúsági mérkőzés: 2-0. (májer) FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 7. OLDAL Édesvízi világbajnokság Dániában Öt aranyérem „édesítette” a vizet B8fpeag88^«Pgg8&gg88888888g?g88^88g888S883g^8888S8888888S3Si88888 KAJAK-KENU I ^ j\\X | Koppenhágában a Bagsvaerd tavon a hét végén rendezték az édesvízi kajak-kenu világbajnokság döntőit. A magyarok 13 fináléban voltak érdekeltek. Ez a szám ezúttal nem bizonyult szerencsétlennek, ugyanis a mieink szépen gyarapították éremgyűjteményüket. Összesen 5 arany, 5 ezüst és 2 bronzérem került birtokukba. A dániai versenyen kenusaink remekeltek, 4 alkalommal játszották tiszteletükre a magyar Himnuszt, és egy ezüstérmet is szereztek. A sikerágazatnak, a kajakosoknak most csak 1 aranyérem jutott. Csalódást okozott férfi és női kajak négyesünk, meg kellett elégedniük a bronzéremmel. Legeredményesebb versenyzőnknek Kolonics bizonyult, aki két aranyérmet is szerzett. „Aranyos” volt C-2- ben Horváth társaságában, míg a négyesben is diadalmaskodott. A kenu egyesek 500 méteres futamában második lett. A kenus Bohács két aranyéremmel örvendeztette meg a sportág híveit. Nyert kenu egyesben 10 000 ezer méteren, és a négyesben is Koloniccsal, Pulaival és Takáccsal közösen. Kenu négyesben 500 méteren a Boldizsár, Novák, Hoffmann, Szabó négyes szintén az élre „lapátolta” hajóját. A kajakosok „becsületét” a Borhi, Ábrahám egységünk mentette meg, ők a K-2 10 000 méteres döntőt követően állhatták a dobogó legfelső fokára. Országos ralibajnokság Rangáék nyertek Jókora meglepetéssel kezdődött az országos ralibajnokság 4. futama az I. Champion Arbau Rallye második napján. A vezető Ranga László ugyanis az első gyorsasági szakaszon mintegy 180 km-es óránkénti tempónál megpördült és a Lancia hátuljával bezuhant az árokba. Minden összetört, ami csak összetörhetett, de a keresztben álló hátsó futóművel Rangáék „kibotorkáltak” a gyorsasági szakasz céljáig. Ott az olasz szerelők lázas munkába kezdtek, és noha három gyorsasági szakaszon is jobb időt autóztak a vetélytársak, végül a címvédő megszerezte az abszolút első helyet, mégpedig 6 másodperccel a Ferjáncz, Tóth kettős előtt. Rangáék győzelme azt is jelentette, hogy megvédték bajnoki címüket a magyar ralibajnokságban. Faragó Szabó András és Rack György a harmadik helyen érkeztek célba. Az N-csoportban a győzelmet a Huberth, Makra páros szerezte meg, míg a második helyért a Garami, Szávolovits és az Oroszlán-testvérek vívtak ádáz küzdelmet. Az utóbbiak harmadik helyük ellenére átvették a vezetést a bajnokság összesítésében az idényzáró, a pécsi Mecsek rali előtt. Nemzetközi tenisztorna Fehérvári lányok sikerei Péntek reggeltől vasárnap délutánig 16 sportegyesület 78 versenyzőjének részvételével — köztük három ukrán teniszező — nemzetközi, pénzdíjas tenisztorna zajlott le az Ikarus SE Balatoni úti teniszpályáin. A 12 éves lányok küzdelmében igazi fehérvári siker született, ugyanis az első helyet Zsoldos Andrea, a másodikat pedig Gaál Nóra szerezte meg. A 10 éves lányok versenyében Zsakay Szilvia bizonyult legjobbnak a színvonalas mezőnyben. Zsoldos Andrea a 14 éves lányok között is pályára lépett, és az előkelő harmadik helyen fejezte be a versenyt. Zsoldos Ferenc edző a versenyt követően elmondta, hogy ez a verseny is jó példával szolgál arra, hogy érdemes foglalkozni ebben a városban az utánpótlásneveléssel, különösen ha figyelembe vesszük, hogy egy országos viszonylatban páratlan értékű sportcentrum hever parlagon, rangon aluli kihasználtsággal. A nyarat meghazudtoló hűvös, őszies idő elővetette a tréningruhákat a teniszezőkkel a sporttáskákból Fotó: Somogyi Tamás