Evangélikus gimnázium, Felsőlövő, 1877
I. A kegyelet mint nevelési tényező. A kegyelet kötelesség-érzetből eredő szeretet, szorosabb értelemben Istenhez, jóltevők, különösen szülőkhez, tágasabb értelemben a hazához és életünkre áldásosan befolyó, tiszteletteljes megemlékezésünkre méltó egyéniségekhez való szeretet, de egyúttal minden elismerésünket érdemlő szép, magasztos és nemes iránti vonzalom és hódolat. Ezen erős, jótékony s alkotó erkölcsi hatalom kezdete a megbecsülés, a másokhoz képest testileg avagy szellemileg kiváló emberek méltalmát s jelességét elismerő érzelem. Ha e különbözet nagyobb mérvű a becsület nagyrabecsüléssé fokozódik, melynek külsőleg is már mély tisztelet tanúsítása által adunk kifejezést. Távollévő, általunk annyira kedvelt személyek irányában, kiket még gondolatainkban sem akarunk sérteni, kegyelettel viseltetünk. A kegyelet hathatós mozdító erő, mely az élet legnevezetesebb mozzanataiba alkotólag hat, a mit a családi és közéletben akárhányszor tapasztalhatunk. A mely család körében a kegyelet meghonosult, ott békesség és egyetértés uralt, mert a szeretet ereje és a kötelesség érzete minden kényelmű vagy szándékos háborgatást megakadályoznak. Uralma alatt csak élvezet és nélkülözés, parancs és engedelmesség, küzdés és tűrés, gond és elismerés váltakozhatik. Semmiféle erény nem képes több nemes cselekedetre, nagyobb áldozatok hozatalára buzdítani, mint a kegyelet. Hathatósága a leggyengédebb figyelemtől kezdve a legnagyobb önmegtagadásig ezerszeres megható bizonyítékokban nyilatkozik. Azért képes is a szíveket annyira egymáshoz fűzni, hogy az általa kötött frigyet sem kor vagy hivatás, sem sors önkénye vagy nagy távolság felbontani nem képes. De nem csak az élőket teszi állhatatosokká, hatásai a síron túl is észlelhetők. Nem elégszik meg azzal, hogy kedves halottainak sírdombjait virágokkal díszítse és azokat emlékjelek emelése által tisztelje, hanem legbecsesebb örökségéül tekinti azoknak óhajait, intéseit, elveit és műveit és csak akkor lel megnyugvást, ha ezen óhajtásokat teljesítenie, ezen intéseit követnie, ezen elvek szerint működnie, a még befejezetlen művet elkészítenie sikerül. S így működéséből a család javára véletlen áldás származik. Szintily jótékony hatású, csakhogy még sokkal nagyobb mérvű a kegyeletnek befolyása a közéletre. Egyes ember magában csak keveset tehet és emellett is már felebaráti támogatására van utalva. Aki előtt a kegyelet nem idegen, az saját erejét túl nem becsülendi, az érzi, hogy mások támogatására szorul és azért jótéteményeket mindig háladatosan fogadand. Mindenütt és mindenkor hajlandó is lesz mások érdemeit elismerni és méltatni. Mások érdemeit méltatjuk, amennyiben azokat szívesen és örömest észleljük, részrehajlatlanul megítéljük, nyíltan dicsérjük, irigykedés nélkül előmozdítjuk és hálásan jutalmazzuk. Ha valamely nép ily gondolkozásmódot elsajátított, akkor életének sikeres fejlődése nem szenved többé kétséget, minthogy mi sem képes inkább nemes versenyt kelteni és éleszteni, mint az érdemek elismerése. És amint ezen méltánylás a testi s szellemi jót minden irányban a legörvendetesebben előmozdítani képes úgy a nemzetek erkölcsi becsének megítélésére is csalhatatlan mérv. Avagy mivel volna az képes belső értékét inkább tanúsítani, mint jóltevői iránti háladatosságával? Azon emlékek, melyeket a kegyelet érdemekben bővelkedett nagy férfiaknak emel, becsületére válnak ama nemzetnek is, mely e megtiszteltetést foganatosította. Saját erőnk feletti szerény véleményünkkel, idegen érdemek kellő méltánylásával bensőleg összefügg a bizodalom. A kegyelet szüli és táplálja a bizalmat. Ha éber szemmel nézzük.