Film Színház Muzsika, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-13 / 24. szám
TELEVÍZIÓ televízió televízió televízió Elbert János fordítói estje Válogatás a modern irodalomból A Világirodalmi Magazin ** legújabb — előreláthatólag június 28-án képernyőre kerülő — műsorának valamennyi felvételi napján ott láttam Elbert Jánost. — Milyen minőségben vesz részt a forgatáson? — Fordítóként. És, azt hiszem, nemcsak a fordítás nyer „menet közben” egyegy, a forgatási helyszínen megtalált szerencsésebb fordulat révén, hanem elsősorban maga a fordító, hiszen közvetlenül a stúdiómunkában mérheti le az irodalmi szöveg tévébeli érvényesítésének törvényszerűségeit, lehetőségeit. — Hányadik ilyen munkája ez? — Tulajdonképpen az első. Részt vettem különféle műsorokban — a tévé és a világirodalom kapcsolódásának formái rendkívül változatosak; szerepelt a tévében fordításom is, a többi között Berek Kati kiváló előadásában Sean O’Casey Csillagrazz című novellája, de most először kerül rá sor, hogy a tévé „szerzői esttel” mutat be fordítót. (Készül már a következő ilyen est is: Szőllösy Klára Világirodalmi Magazin „különkiadása”.) Költőfordítóknál természetes, hogy tolmácsolásaikban önarcképük is kirajzolódik, prózafordítónál ez kevésbé és rejtettebben érvényesül, mégis egy ilyen műsorral a fordító legszebb álma teljesül: a világirodalmat egy kicsit a maga szemével megmutatni, a művek mögött — a válogatói ízlés, fordítói stílus révén — egy kicsit önmagát felvillantani. Persze, éppen csak érzékeltetve, nyolcvan perc keretei között. — Egy ilyen tévés válogatásnak nyilván megvannak a maga sajátos szempontjai? — Igen, s ezek lehetőségeket is nyitnak, de meg is szorítanak. Sorra le kellett mondanom legkedvesebb fordításaimról: Albee és Bulgakov drámáiról, s arról, amit Babel, Salinger, Andrzejewski, Malamud prózájából tolmácsoltam. Valahogy nem éreztem idevalónak őket, és végül egyetlen megjelent munkámat sem használtam fel, új darabokat választottam, éppen tévészerűségük alapján. — Milyennek látja a tévéadta lehetőségeket? — Egy-egy írás vibrálóbb lett, szinte „felragyogott” a monitoron. De hadd mondjam el mindjárt azt is, hogy a stúdió monitorja előtt alapélményem megint csak az volt, hogy a tévé intim jellege, a néhány arcra koncentrált figyelem végül is a verbális élményt helyezi előtérbe, azt árnyalja változatos megoldásaival, ezúttal, úgy érzem, különösen gazdag ötleteivel. — A műsor rendezője Várkonyi Zoltán, őróla mit mondana? — Az ő megoldásainak változatosságát semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egyaránt találóan alkalmazta az eszközök halmozását, és a róluk való lemondást. Például Stoppard drámájában a gépvilágba bezáruló modern ember tragédiáját felerősítették az őrlő fogaskerekek, az izgatott kameraváltások. Ugyanakkor egy finom humorú lengyel filozofikus anekdotában meggyőzőbb volt a kisvárosi emberek galériájának egyszerű felvonultatása a dísztelen körfüggöny előtt. Egyébként első színpadon megszólaló fordításomat is Várkonyi Zoltán rendezte annak idején, s akkor is olvasópróbától a teljes megvalósulásig kísérhettem a munka minden mozzanatát: most egy kicsit „újraélem”, hogyan formálódik a leírt szöveg a közös munkában kész produkcióvá. — Kinek ajánlja a műsort? — Ez csakugyan a modern irodalom magazinja: talán remélhetem, hogy az irodalom avatott barátai számára is felfedez valamit, másrészt valóban szórakoztatni fog, méghozzá nemcsak az írások egy részének szellemességével és humorával, hanem irodalmi értékeivel is. Szöveg és fotók: Varga Zoltán Jelenet Thornton Wilder Franciaország királynői című egyfelvonásosából (Körmendi János és Szemere Vera) Stanislaw Dygat Trabka úr az álmait meséli című novellájából (Ernyei Béla, Körmendi János és Páger Antal) 28