Film Színház Muzsika, 1987. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1987-09-26 / 39. szám
FESZTIVÁL VELENCÉBEN A zsűritag Makk Károly szemével A velencei fesztivál jó ideig Európa legrangosabb filmfesztiváljának számított, korábbi eredetű, mint a cannes-i. A háború után még sokáig őrizte fényét, eleganciáját. Később Cannes hosszú ideig győzedelmeskedett, elsősorban financiális, s talán politikai okok miatt is. Mindenesetre Velence az elmúlt években újra erőrekapott. A filmek színességét, kvalitásait öszszehasonlítva idén mintha egy színvonalra került volna a két fesztivál, így látja Makk Károly, aki régi ismerője e rangos rendezvényeknek, amelyeken filmjeivel többször is szerepelt. A Ház a sziklák alatt című művét 1958-ban vetítették Velencében, a Megszállottakat 1962-ben. Emlékezhetünk a Szerelem 1971-es cannes-i sikerére is. Az idei cannes-i mustrán pedig Az utolsó kézirat vett részt. — Milyen filmeket látott most Velencében? — Idén se Cannes-ban, se Velencében nem került terítékre igazán kiugró, megrendítő, vagy elképesztő film. Szolid és biztos színvonal jellemezte ezt a fesztivált is. A nagydíjat, az Arany Oroszlánt Louis Malle filmje, a Viszontlátásra, gyerekek nyerte. Maile sokáig Amerikában élt, csinált ott néhány nagyon szép filmet, majd viszszatért Franciaországba. Ez a film az ő voltaképpeni „comeback”-je, amitől mindenki nagyon sokat várt. Nem egetverő robbanás, de igen színvonalas, kulturált, tehetséges munka. Az Ezüst Oroszlánt megosztva kapta két film. James Ivory angol rendező műve, a Maurice nagyon nagy sikert aratott a zsűriben: szerintem oly módon tökéletes, annyira megcsinált dolog, hogy kicsit már hiányzik belőle az ember vagy a természet. A másik Ezüst Oroszlános mű Ermanno Olmi Éljen soká asszonyom!-ja. Talán a legeredetibb filmötlet, de valahogy nem következetesen végigvive. A zsűri különdíját — ami túl van a fesztiválpolitikán, amivel az újat, az eredetit jutalmazzák — a Hip, hip, hurrá című svéd—dán— norvég film nyerte (rendezője Kjell Grede, producere ugyanaz a Faragó Katinka, aki Bergman jobbkeze volt). Sokan ezt tartották a legjobb alkotásnak, de én nem éreztem olyan jelentőségűnek, mint mondjuk Malle filmjét. Arról szól, hogy a századfordulón egy svéd szigeten szegényen együtt élnek, dolgoznak festők. Közülük kiugrik egy ember é s nagy európai karriert csinál. Tulajdonképpen egy kicsit el is árulja a festőiskolát, de meg is próbálja tartani. Gazdagon nősül, de a házassága nem sikerül. Befuccsol, s a végén visszakerül a szigetre... Az egész morális tartalmát, a művészet és az élet összevetését nem szeretem. Mindez nekem evidencia; európaiak, kis országbeliek ezt jól ismerjük. Én ezt látom Oslóban, Stockholmban, Magyarországon. De másképp látta a brazil, a chilei, az amerikai. Belőlük lelkesedést váltott ki ez a film; végül heves, de baráti viták után a harmadik díjat szavazták meg. A legjobb férfialakítás díját Ivory filmjének két fiú hőse kapta. A legjobb női alakításét egy finom koreai színésznő. A legjobb zenéét ugyancsak az angol Maurice című filmért Richard Robbins. Kiadtak még egy fontos díjat: a Szenátusét. A civil kurázsit, a bátor kiállást, a meg nem alkuvást méltányolja. A Plumbum című (ez egyben a főhős beceneve), Vadim Abdrasitov rendezte szovjet filmnek jutott ez a kitüntetés. Szenzációs, őrületesen erős ötlet: a rendőrség beépít egy tizennégy éves gyereket, aki rendőrspicliként, besúgóként működik. Jancsó Miklós kapott egy nagyon szép, tiszteletteljes főhajtást — nem tudom másnak nevezni — A zsarnok szíve című filmje apropójából — következetes, meg nem alkuvó, a saját maga által fölvett, nem könnyű terhet cipelő művészi attitűdjéért. Ez hivatalos nevén a zsűri speciális diplomája. — A Szörnyek évadját hogyan fogadták? — A közönség nem túl jól. Két angol kritikus odajött hozzám lelkesen, a Neue Zürcher Zeitung munkatársa meg azt mondta, hogy számára a legnagyobb élményt Jancsó filmje jelentette. Szerintem, ha valaki bele tud ebbe a filmbe kapcsolódni, akkor egész egyszerűen letaglózza és elviszi magával. Jancsónak óriási varázsa van. A filmből ez a varázs érezhető. Folytatva a díjazottak felsorolását: a legjobb operatőri díjat Sten Holmberg kapta a Hip, hip, hurrá fényképezéséért, a legjobb kosztüm díját pedig az Elveszett arany című olasz film tervezői. A versenyben huszonnégy film vett részt, ezen kívül levetítették a nagy amerikai rendező, Mankie Ivicz filmjét. S megnézhettünk egy nagyon szép John Huston-filmet. Az amerikai filmgyártás nagy figurája éppen ez idő tájt halt meg. Ez is hatott az emberre... De mindenképp úgy látom: A halott című Huston-film volt a legkerekebb. Nagy sikert is aratott. — Végül is magának melyik film tetszett a legjobban? — Louis Maile filmje. Azért szavaztam rá, s harcoltam is érte. Két gyerek szerepelt benne, az egyik Fejtő Ferenc unokája. Semmiféle ismert név sehol — aminek örültem —, de szenzációs típusok, nagyon élő emberek. Egy történet áttetsző, konzekvens előadása — szerintem a legtisztább munka. — Kemény csaták voltak? — Viharosak. Nagy nézetkülönbségek az első órákban. A háromfélidős amatőr bokszmérkőzésekhez hasonlóan, zsűrizésünkben volt egy meglehetősen heves első menet. Aztán egy igen taktikus második következett, majd újra egy meglehetősen heves harmadik, amidőn már kiismertük egymás taktikáját. Fáradtan és érzelmileg földúlva váltunk szét. Másnap lezajlott a díjkiosztás, a zárófogadás, amire mindanynyian kialudtuk indulatainkat. Én azt gondolom, ez egy ilyen játék. Néha nekem, néha neki sikerül. Mert vannak elképzeléseink. — Hogyan viselkedett a közönség? — Guglielmo Biraghi, a fesztivál igazgatója szerint ez volt az első díjkiosztás, ahol a közönség nem fütyült, hanem többé-kevésbé örült az eredménynek. Az emberek azért gyűlnek öszsze a fesztiválokon, mert örülni akarnak. Akarnak maguknak néhány jó estét, a végén egy szép gálaestet, ahol tapsolhatnak valaminek, amiben részt vettek. — A közös fiestát nagyon erősen éreztem itt. Egy jelentéktelen olasz filmnél a nézők valóságos flottatüntetést produkáltak. Akkor volt a legnagyobb happening, amikor az öreg Luigi Comencini fölállt, körülötte a színészeivel.. . akkor a közönség szétverte a termet. Három „győztes” rendező: Louis Maile, James Ivory, Ermanno Olmi