Filológiai Közlöny – LIII. évfolyam (2007)

3–4. szám - Ki merre tart a magyar Shakespeare-kutatásban? - Kovács László: Hamlet/HAMLET – Az azonosság mámora

Hamlet/HAMLET - Az azonosság mámora De ezt ki kell egészíteni azzal a megfontolással, hogy ez a „játék" nem vákuum­ban folyik, hanem egy kanonikus hierarchiában, melyet az „eredeti" lezárni igyek­szik, a „másolat" pedig felnyitni. A HAMLET megkerüli ezt a küzdelmet - ami akkor nyer bizonyosságot, ha meg­vizsgáljuk a két Egérfogó-jelenetet. Shakespeare-nél Hamlet rendező szerepet tölt be, nyilvánvaló manipulátora a színházi valóságnak. A rendező az egész teát­rális jelölőfolyamat letéteményese; ő határozza meg a színészek beszédét és moz­gását, a díszletet, a zenét, a világítást, illetve az előadott drámai szöveget. Hamlet tevékenykedése így nemcsak metaszínházi utalás, hanem a kortárs társadalomról és kultúráról is szól. Eszerint létezhetnek a jelentésalkotásnak olyan ágensei, akik képesek a körülöttük lévő valóságot transzparensként felfogni, és irányítani - de mint ahogy Hamlet bukásából is kiderül, ez nem egészen így van. Hagyományo­san Isten tölthetné be ezt a szerepet, vagy a társadalmi rendszer valamilyen ural­kodó figurája. Ennyiben emlékeztet a strukturalizmus egyik fő megfontolására: minden, ami létezik, illetőleg fenoménként megnyilvánul, valamilyen struktúra része, és valamilyen központi elemtől kapja identitását. A posztstrukturalizmus szerint viszont a struktúrák jelentő elemei kizárólag egymástól való különböző­ségük folytán rendelődnek valamilyen rendszerré, nem pedig a misztikus és tart­hatatlan központi jelölő folyományaként. Ez alapján merül fel Baudrillard xerox kultúraelmélete: míg a hagyományos értelemben vett kultúrákban a hatáliszony folyománya a kánon megnyitásáért dúló harc, a filmadaptációban megjelenő értel­mezés szerint a kánon nem eleve adott, statikus, vagy kizárólagos. Ezt példázza az is, hogy az adaptációban Hamlet nem rendezője az Egérfogónak, hanem vágó­ja, azaz olyasvalaki, aki előre megírt narratívákból montázsol össze egy kisfilmet, melynek elemei egymástól kapják jelentésüket. A posztmodernben nincsenek visszafelé ható viszonyok, csak ismétlődés, sokszorozódás; így a kérdés, hogy mi volt előbb és mi az értékesebb, értelmetlenné válik - hiszen a HAMLET egyszerre „azonosként és másként tünteti fel magát." Meg kell tehát vizsgálni, hogy ezt a másként való feltüntetést alátámasztó kódok hogyan [...] vezetnek el a disszonanciához. A film által létrehozott szemiotikai keretet megzavarják a jelek azon sorozatai, melyeket magába olvasztott, és amelyek miatt elburjánzanak az értelmezések. A filmben egészen az inkoherencia határáig sokszorozódnak a kódok, ami gyakran ahhoz vezet, hogy a közönség nem tudja eldöntetni mi­lyen valódi jelentések különböztethetőek meg a kakofóniában.13 Az egyik olyan tényező, amely a drámai kódrendszer radikális átalakulásáért fe­lelőssé tehető, az az új helyszín, New York. A város a külső szemlélő számára a 13 FEDDERSON-RICHARDSON, i. m., 153.

Next