Filológiai Közlöny – LIII. évfolyam (2007)
3–4. szám - Ki merre tart a magyar Shakespeare-kutatásban? - Kovács László: Hamlet/HAMLET – Az azonosság mámora
Hamlet/HAMLET - Az azonosság mámora De ezt ki kell egészíteni azzal a megfontolással, hogy ez a „játék" nem vákuumban folyik, hanem egy kanonikus hierarchiában, melyet az „eredeti" lezárni igyekszik, a „másolat" pedig felnyitni. A HAMLET megkerüli ezt a küzdelmet - ami akkor nyer bizonyosságot, ha megvizsgáljuk a két Egérfogó-jelenetet. Shakespeare-nél Hamlet rendező szerepet tölt be, nyilvánvaló manipulátora a színházi valóságnak. A rendező az egész teátrális jelölőfolyamat letéteményese; ő határozza meg a színészek beszédét és mozgását, a díszletet, a zenét, a világítást, illetve az előadott drámai szöveget. Hamlet tevékenykedése így nemcsak metaszínházi utalás, hanem a kortárs társadalomról és kultúráról is szól. Eszerint létezhetnek a jelentésalkotásnak olyan ágensei, akik képesek a körülöttük lévő valóságot transzparensként felfogni, és irányítani - de mint ahogy Hamlet bukásából is kiderül, ez nem egészen így van. Hagyományosan Isten tölthetné be ezt a szerepet, vagy a társadalmi rendszer valamilyen uralkodó figurája. Ennyiben emlékeztet a strukturalizmus egyik fő megfontolására: minden, ami létezik, illetőleg fenoménként megnyilvánul, valamilyen struktúra része, és valamilyen központi elemtől kapja identitását. A posztstrukturalizmus szerint viszont a struktúrák jelentő elemei kizárólag egymástól való különbözőségük folytán rendelődnek valamilyen rendszerré, nem pedig a misztikus és tarthatatlan központi jelölő folyományaként. Ez alapján merül fel Baudrillard xerox kultúraelmélete: míg a hagyományos értelemben vett kultúrákban a hatáliszony folyománya a kánon megnyitásáért dúló harc, a filmadaptációban megjelenő értelmezés szerint a kánon nem eleve adott, statikus, vagy kizárólagos. Ezt példázza az is, hogy az adaptációban Hamlet nem rendezője az Egérfogónak, hanem vágója, azaz olyasvalaki, aki előre megírt narratívákból montázsol össze egy kisfilmet, melynek elemei egymástól kapják jelentésüket. A posztmodernben nincsenek visszafelé ható viszonyok, csak ismétlődés, sokszorozódás; így a kérdés, hogy mi volt előbb és mi az értékesebb, értelmetlenné válik - hiszen a HAMLET egyszerre „azonosként és másként tünteti fel magát." Meg kell tehát vizsgálni, hogy ezt a másként való feltüntetést alátámasztó kódok hogyan [...] vezetnek el a disszonanciához. A film által létrehozott szemiotikai keretet megzavarják a jelek azon sorozatai, melyeket magába olvasztott, és amelyek miatt elburjánzanak az értelmezések. A filmben egészen az inkoherencia határáig sokszorozódnak a kódok, ami gyakran ahhoz vezet, hogy a közönség nem tudja eldöntetni milyen valódi jelentések különböztethetőek meg a kakofóniában.13 Az egyik olyan tényező, amely a drámai kódrendszer radikális átalakulásáért felelőssé tehető, az az új helyszín, New York. A város a külső szemlélő számára a 13 FEDDERSON-RICHARDSON, i. m., 153.