Fókusz, 1973 (3. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-22 / 1. szám

Negyvenkilenc éve, 1924. január 21-én halt meg V. I. Lenin 2 FÓKUSZ KISZ-program a Kalibergyárban Gáspár Istvánt, a Kalibergyár fiataljainak KISZ-titkárát, aki különben a gyűrűsidomszer műhelyben technikus, megkérdeztük, hogy mit terveznek a közeljövőben. Elmondotta, hogy szeretnék jobban összefogni a KISZ munkáját. A múlt év KISZ- foglalkozásaival elégedetlen. Az 1973-as év első hónapjainak fő programjaként a tavaly kapott klubhelyiség átrendezése szerepel, s ez a feladat, a 42 tagot számláló alapszervezet (fele fiú, fele lány) valamennyi emberét megmozgatja. Március végén, április elején a fiatal forgácsoló szakmunkásoknak a KISZ egy szakmai versenyt akar rendezni. Igen nehezen lehet a szabad időt összeegyeztetni, még a KISZ-taggyűlések, összejövetelek megtartása is nehézségekbe ütközik, ezért csak kevés kirándulást tervezhettek. Az idén többet szeretnének. Gáspár István elégedetlen az 1972-ben alakult KISZ-csoportok tevékenységével: tapasztalat nélkül indultak, jóval életképesebb, új KISZ-csoportok kialakítását is tervezik. A program szerint csapatgyűlések után klubdélutánokat szerveznek, ahol a zenét szolgáltató magnetofon saját szerzeményük. 1971-ben, a VIII. kongresszus tiszteletére rendezett dekorációs versenyen elért III helyezés díjaként kapták. A KISZ-tagok életkora változó. 14—15, 22—24, 27—28 év körül mozog, s nehéz a különböző életkoroknak megfelelő foglalkoztatás és szórakozási igényeket egyeztetni egyetlen alapszervezeten belül. Gáspár István célja a jobban összefogott KISZ-munkán kívül az ifjúsági brigádok felfuttatása is. A pártmunka középpontjában az alapszervezetek élete A múlt évi munka és az idei program a pártbizottsági ülés napirendjén Január 12-én ülést tartott a MOM pártbizottsága. Napirendjén a múlt évi munkaprogram végrehajtásának értékelése, az idei program és az első féléves munkaterv megvitatása szerepelt. A napirend előadója Suga János, a pártbizottság titkára elöljáróban elmondotta, hogy a felettes pártszervezetek jónak ítélik a MOM kommunistáinak munkáját, a pártélet általánosítható tapasztalatairól az év folyamán sokszor esett szó a vállalat kapuin kívül is. Beszámolt arról is, hogy a pártbizottság az elmúlt év folyamán hét alkalommal ülésezett, s tizenöt témát vitatott meg, a végrehajtó bizottság 17 ülésén 36 téma szerepelt. Az év folyamán egy összevont tanácskozást is tartottak az igazgatói tanáccsal, amelynek témája a vállalat negyedik ötéves terve volt. A pártmunka középpontjában az alapszervezetek élete szerepelt, az a terület, ahol a tömegmunka folyik. A szocialista közgondolkodásról folytatott vitában a párttagság nagy része szólalt fel, kifejtve egyben a többség véleményét is. A vita legfőbb eredménye, hogy a szocialista közgondolkozás normáiról, ezek érvényesüléséről, mint saját legbensőbb ügyéről vitatkozott a párt tagsága, egyfajta önvizsgálatot végzett, s ennek jó hatása a pártmunka minden területén érezhetővé vált. Mindenekelőtt javult az üzem közhangulata. A párt gazdaságszervező és ellenőrző tevékenységének kézzel fogható eredménye az együttes felelősség mind határozottabb kifejeződése egy-egy konkrét munkában mindenekelőtt a vállalat un. kiemelt feladatai végrehajtásában. A titkári beszámoló kitért a pártmunka minden területére, elemezve az év folyamán végzett munkát. Egészében egészséges fejlődés volt a múlt esztendőiben, s ezt a vállalat gazdasági eredményei — amelyről lapunk vezércikkében számolunk be — is igazolják. Ami az idei programot illeti, a pártbizottság idei munkájában továbbra is legfontosabb feladatának tartja, hogy a vállalat politikai és gazdasági életében következetesen végrehajtsa a X. kongresszus és a kongresszust követően megjelent felsőbb pártszervezetek határozatait. A Központi Bizottság 1972 novemberi határozatával összhangban a pártmunka minden területén tovább erősíti a szervező, irányító és ellenőrző tevékenységét. A kongresszus gazdaságpolitikai célkitűzéseivel megegyezően fontos feladat a vállalat IV. ötéves tervének végrehajtása. Ezen belül a munka hatékonyságának további emelésével, a munka- és üzemszervezés korszerűsítésével ötéves tervünk részeként az 1973. évi feladatok maradéktalan teljesítése a cél. A pártbizottság a beszámoló utáni vitában számos példával alátámasztva, megerősítette titkári előterjesztés megállapításait. A múlt évi munka értékelését helyesnek tartotta és elfogadta. Változtatás nélkül fogadta el az idei munkaprogramot a pártbizottság és a végrehajtó bizottság első féléves munkatervét is. Munkásőreink 1972-ben 15 évvel ezelőtt szerveződött a MOM-ban is a munkásőrség, hogy segítsen minél előbb a békés munka megindításában. Visszatekintve, megállapítható, hogy a MOM munkásőrei becsülettel megállták helyüket. Az alapító tagok közül többen már tartalék állományba mentek, többen más munkaterületre kerültek, de még mindig jó elvtársias-bajtársias kapcsolatot tartanak azzal a századdal, amelynek alapító tagjai voltak. A munkásőrségben eltöltött időre mindig örömmel gondolnak. Az 1972-es évben az alapító tagok közül 15-en kaptak 15 éves szolgálati emlékérmet, 4-en kiváló parancsnok, 7-en kiváló munkásőri jelvényt. Minden kitüntetettnek jólesett a munkásőri szolgálatért a párt- és a gazdasági vezetés elismerése. December közepén zárta a század a kiképzési évet. Itt értékeltük az 1972-ben elvégzett munkát. Megállapítottuk, hogy a század kiképzési foka, fegyelme erősödött. Minden munkásőr elvégezte a kitűzött feladatot. A századgyűlés előtti szakaszgyűl&eken értékeltük a szakasznál folyó szocialista versenyt. Ennek eredményként 8 elvtárs századparancsnoki dicséretet kapott, 8 elvtársat javasoltak kiváló munkásőrnek, 3 elvtársat kiváló parancsnoknak. A századgyűlésen mondtuk el, hogy egy-egy ember mennyi társadalmi munkát végzett. Az átlagos óraszám kiteszi az egyhavi munkaidőt, amit döntő mértékben a szabad időből teljesítettek. A munkásőrök tevékenysége sokrétű, a kiképzéseken és a szolgálaton túlmenően még egyéb feladatot is el kellett látniuk. Munkásőreink becsülettel helytálltak 1972-ben az önként vállalt feladatok elvégzésében. Az 1973-as év elején zászlóaljgyűlésen, kerületi szinten is értékelik 1972-es munkánkat, és megkapjuk a következő feladatokat. Januárban adjuk ki új kiképzési tervünket, és készülünk az éves feladatokra. Mint minden évben, a januári zászlóaljgyűlésen tesznek esküt az új munkásőrök, és ezen a gyűlésen búcsúznak a leszerelő és tartalékba mérnök. A búcsú csak jelképes, mert a jó munkásőri kapcsolat továbbra is megmarad köztünk. A MOM munkásőrei közül többen felsőbb parancsnokságokon is dolgoznak társadalmi munkában. Ezeknek az elvtársaknak is most zárult a kiképzési munkájuk, és kezdődik az 1973-as feladat. Mi, a század tagjai továbbra is jó munkát kívánunk minden egyes munkásőr elvtársinak, és megköszönjük a kiképzésben tőlük kapott segítséget. Szemerics József századparancsnok tisztát látok A nagy MOM-ba nem mehetnénk? Nagyon régen dolgozom a kalibergyárban mint marós. Nem szeretek vándorolni egyik munkahelyről a másikra, de azért sokszor gondoltam arra, hogy vajon más vállalatnál milyen körülmények lehetnek. Nagyon örültem, amikor a feleségem jelezte, hogy én is elmehetek a brigádjukkal — mint vendég — a kéziszerszámgyár szegedi gyáregysége üzemlátogatására. Egy szép nyári reggelen indultunk útnak a gyár saját autóbuszával, minimális költség ellenében. Kellemes utazás után jó hangulatban érkeztünk. Első utunk a marosműhelybe vezetett. Az úgynevezett kombinált fogók fazonjait marták a gépeken. A férfiak általában két nagy gépet kezeltek, de láttunk egy fiatal munkásnőt, aki négy gépet adagolt felváltva. Pokoli zaj és meleg volt a műhelyben. Megkérdeztük a dolgozókat, hogy a normával és keresettel hogy vannak megelégedve. Nem panaszkodtak. A százalékuk általában 115—120, a keresetük pedig hasonló a miénkhez. Tovább ismerkedtünk a többi műhelyekkel. Mindenhol serényen dolgoztak, beszélgető, ráérő munkásokat nem láttunk sehol. Amikor már mindent megnéztünk, egy kis kultúrteremben gyülekeztünk, ahol megvendégeltek bennünket szendvicsekkel, hűsítőkkel, és ott a gyár vezetőségével elbeszélgettünk. Elmondtuk észrevételeinket, tapasztalatainkat. Megértettük, hogy ez a tempós munka, amit láttunk, a gyár léte, a jövője, mert a gyártmányaik (15 féle fogó) bizony olcsóbbak, nem úgy, mint a mi műszereink. Bizony, csak a gyors és gazdaságos munkával tudnak eredményeket elérni. Maradt még időnk arra is, hogy megnézzük a város nevezetességeit. A Tisza-partra kalauzoltak bennünket, ahol büszkén mutatták meg nekünk a kis üdülőjüket. Nagyon hasznos volt számomra ez a kirándulással egybekötött üzemlátogatás. Érdeklődésem más gyár látogatása iránt egy időre elmúlt, azért, ha lehetne, nagyon örülnék, ha a nagy MOM marósműhelyét ugyanígy meglátogathatnám, más érdeklődő kollégáimmal együtt. Csere Gyula marós Moszkvától délre, 35 kilométerre, kis település Leninszkije Gorki. Három épületből áll a kastély. Fáradt, napsugaras őszön, száz színben hervadt és hullt a kastélyt körülvevő őspark lombja. Tompa, szürkésbarnás, kék színű párafüggöny lebegett a tó fölött. Lépegetünk az északi fasor avarján, ahová a ritkult lombok között beszökött az aranybarna napsugár. A csend volt kísérőnk. Ott, a fordulón túl, vártuk, amint zsebre dugott kézzel, sietve jön, gondolataiba merülve s felfrissülve a jó levegőjű sétától. Jön vissza, hogy folytassa, végigírja a megkezdett ív papírt. Vagy talán még pihen a kis padon, arcát a napnak fordítva? De a pad üres. Selyemzsinór feszül körülötte. Nem ül rá többé senki: múzeumi tárgy. Bent, a házban, az íróasztalon a tollszár a pillanatig tartó pihenés pózával támaszkodik a tintatartóhoz, de körülötte üveglapok alá dermedt az élet. Az apró betűs kéziratok, a könyvhalmaz kimos rendben. Állólámpa az asztal sarkán. Fénye nem keresi már a fehér papírost, mint egykor éjszakákon át, amikor a „Proletárforradalom és a renegát Kautsky” című műve készült. A naptár 1924. január 21- ét mutat. Halkan járjuk az északi szárny szobáit. A három épület közül ez a legkisebb, legszerényebb Itt élt a legkisebb és legszerényebben berendezett szobában. A század végi nemesi kúriák pompája nem emlékeztet a szmolnijbeli két szoba puritánságára. A Szmolnijban lakott, itt csak a pihenés idejét töltötte. 1918 szeptemberében jött ide először, az ellenforradalmár mérgezett golyójától sebzetten, szigorú orvosi utasításra, hogy pihenjen, gyógyuljon. A múzeum azonban sokkal inkább a tevékenység tükre. A dolgozószoba s a háromezer kötetes könyvtár Lenin igazi pihenőhelye. Ezeket telepítette be apró, személyi tárgyaival, ezekben látszik, hogy használta is őket. Pihenés? Elméleti munka. Könyvek, tanulmányok, beszédek, kongresszusi tézisek, határozati javaslatok, cikkek a sajtónak, levelek a világ minden tájára. Mintegy 220 azoknak a műveknek a száma, amelyeket itt írt, amelyeken itt is dolgozott. Pedig 1923 ban már súlyos betegen érkezett. Pihenés? Küldöttségek, akik eljöttek, hogy beszéljenek vele arról, hogy s mint rendezzék be életüket, mert olyan jó volt tervezgetni Vladimír Iljiccsel. A múzeumban hanglemez őrzi hangját. Egyperces beszéd. Akkoriban sok ilyet tartottak a párt vezetői. A lemezeket népgyűléseken forgatták le, így jutott el szavuk a Szovjetunió messzi tájaira, eldugott helyiségeibe. A történetírók számon tartják azokat a nagygyűléseket, amelyeken Lenin beszélt vagy felszólalt, de nem Halkan járjuk az északi szárny szobáit teljes ez a felsorolás. Múzeumi kísérőnk, egy idős pártmunkás mondja: két év alatt mintegy négyszáz népgyűlésen vett részt. Igazi népvezéri stílus. Egy kis vetítőgép hozta el Gorki-ba a világ eseményeit. És Lenin még szórakozását is megosztotta a környék parasztjaival. A főépület nagytermében karácsonyfát állítottak a falubeliek, ez alatt töltöttek egy kedves estét Leninnél a parasztok gyermekei. 1924. január 7-ét írtak akkor, két hét múlva pedig már nem szakították le a naptár lapját. Láttam a szobát, az utolsó napok végtelen szenvedéseit őrzőt. A tollszárat amelyet jobbjából bal kezébe kényszerített a bénító kór, orvosságait üvegbura alatt, falhoz támasztott botját, drótkeretes szemüvegét, s egy megsárgult, puha kötésű könyvet. Jack London: Szeretlek, élet. A földszintről lépcső vezet fel a betegszobájába. A sötétbarna, pácolt karfán belül egy világos, láthatóan később felszerelt. Ez az egyetlen, amit kényelmére alakítottak át a házban. Lefelé lépkedve, önkéntelen, kapaszkodó mozdulattal nyúltam felé. Félúton megállt a kezem, majd visszahúztam. Azután körülnéztem. Ezt a lépcsőkarját senki sem érintette. Pedig még csak selyemzsinór sem figyelmeztetett. Horváth Irma A határról jelentik: Minden rendben Bravúros hajrá helyett decemberben folyamatosan dolgozott a szállítás . Amit kellett, kiszállítottunk. Most kaptam meg a határvisszajelentőket. Minden rendben van. Igaz, az utolsó pillanatig dolgoztunk — sőt Ódor Tibor csak 4-én érkezik vissza a Szovjetunióból 20 millió forint értékű árut szállít. Én 31-én jöttem meg Rijekából — Indiába adtam fel egy derivatographot és geodéziai műszereket. Jakab Zoltán kollégám meg Sopron és Kelebia között száguldozott — a határra szállítatta, az árut —, tájékoztat az elmúlt év utolsó napjairól Ledniczky Sándor, a szállítmányozási és vámosztály osztályvezetője. — Mi segítette elő, hogy árucikkeink pontosan eljussanak rendeltetési helyükre? — Elsősorban az, hogy december 1-től folyamatosan és ütemesen érkeztek hozzánk a szállításra kész gyártmányok. Így nem az utolsó napokon kellett a lehetetlent legyűrni bravúros hajrával, hanem az egész hónapon keresztül szervezetten, a lehetőségeket jól kiaknázva, el tudtuk végezni feladatunkat. Sokat segítettek a Vám, a Masped és a Hungarocamion munkatársai. Volt olyan eset, hogy éjszaka a lakásán keltettük fel a vámtisztet, mondtuk neki: „jöjjön be a gyárba, mert szállítani kell, vár a kamion, ha most nem viszik el nem érkezik meg időben.” Jött szó nélkül. Hasonló eseteket tucatjával tudnék felsorolni. Itt van például a legutóbbi eset — 30-án Kelebián a vonat csak ránk várt, addig nem indították el a jugoszláv elvtársak, míg mi meg nem érkeztünk. Szinte úgy éreztük — mozgó vonatra „lapátoljuk” az árut. Aztán a vonat meglódult, vitte a műszereket — mi elégedettek voltunk, köszöntük a jugoszlávoknak, de azt tartja a közmondás — ember emberrel találkozik. Igaz is. Mi jó kapcsolatok nélkül nagyon keveset tehetnénk. — Tudom, a munka izgalma, felelőssége gyakran elnyomja az élményt. Gondolom, van olyan is, ami ilyen körülmények között is megmarad az emlékezetben. Mondana néhányat? — Valóban így van. Munkánk nagymértékben függ a külső körülményektől. Ha elromlik a jármű vagy nagyon rossz az idő, nem a tájat nézzük, szép-e, hanem meg kell javítani, vagy vigyázni, nehogy karambolozzunk. Most legutóbb egy kis Robur tehergépkocsival szállítottam az árut Rijekába — Horvátországon keresztül, vadregényes táj, kegyetlen komor hegyek, veszélyes szerpentinek, ónos eső szitált, síkos volt az út, ahogy mentünk, három kocsi zuhant előttünk a szakadékba. Megkönnyebbültem, amikor megérkeztünk. Ott meg a tenger háborgott, 150 km-es szél korbácsolta a hullámokat. — Szeretek a Szovjetunióba menni. Négy nap alatt érünk Moszkvába. Feledhetetlen látványt nyújt Ukrajna, minden talpalatnyi földet megmunkálnak, virágzó kertek, gyümölcsösök szegélyezik utunkat, hol pedig száz kilométeren át aranysárgán hullámzó, végtelenbe vesző búzatenger. És nagyon szeretik a magyarokat. Segítőkészségük szinte legendás. Volt rá eset, amikor kifogyott a benzinünk, az orosz sofőrök saját tankjukból szívták le a benzint, és ingyen átadták nekünk. Ez a táj és az ott élő emberek — maradandó emlékeim közé tartoznak.