Függetlenség, 1942. május (10. évfolyam, 98-122. szám)
1942-05-01 / 98. szám
- 2 Hóman Bálint kultuszminiszter a falusi tehetségek kiválasztásáról magyar életnek erős felkészültségű, sztárd keresztény magyar világnézetr él, fefegyverkezett, munkás és szociális érzésű magyar fiatalságra van szüksége. Csütörtökön délelőtt nyitotta meg a II. ker. Árpád gimnáziumban Hóman Bálint kultuszminiszter azt a háromnapos tanári továbbképző tanfolyamot, amelyet a kormány a falusi magyar tehetségmentéssel kapcsolatos versenyvizsgák módszerének elsajátítása céljából vidéki gimnáziumii tanárok részére rendezett. Az ország minden részéből 152 gimnáziumi tanár gyűlt össze 72 gimnázium képviseletében. Hóman miniszter a tanfolyam megnyitásán nagy beszédet mondott a tehetségeik kiválasztásáról. — A társadalmi szervezet és az állami gépezet zavartalan működését — mondotta — az eszményi célok és a gyakorlati törekvések kifogástalan szolgálatát csak az öszszes nemzeti erők céltudatos öszszefogásával, teljes kifejtésével és tökéletes kihasználásával biztosíthatjuk. A magyar jövőnek a múlthoz mindenben méltó alakulásában csak akkor bízhatunk, ha népünk minden fia a nemzeti munkaközösség hasznos tagjának fogja érezni magát, hinni fog saját munkája fontosságáén ál a maga elhivatottságában, de ismerni fogja saját képességeinek irányát és korlátait is. — A társadalomnak és államnak ezért komoly és céltudatos nevelőmunkával, az erkölcsiség fejlesztésével és az értelmi műveltség gyarapításával a legmagasabb fokra kell emelniük az egyéni kötelességérzést, a népi közösségtudatot, a nemzeti hivatásérzetet. De ép oly fontos kötelességük a tehetségek megfontolt kiválasztása, hogy a nép minden fia hozzájusson a maga hajlamának és képességeinek megfelelő munkához. Történetformáló erők és ellentétes irányzatok küzdelmei közepette vajúdó korunk egyik szomorú jelensége az, hogy a nemzetéletében vezetésre hivatott tehetségek gyakorta elvesznek a közösség számára. Tervszerűen kel kiválasztani a tehetségeket . Az államnak és a társadalomnak tervszerűen kell a magyar nép minden rétegében feltalálható jeles tehetségeket kiválasztaniuk és felemelniök a nép minden fiát tehetsége irányához, képességei terjedelméhez, műveltsége színvonalához illő hivatás felé terelniük. — Ebben a nevelő és kiválasztó munkában a magyar közösség minden tagjának, az egyházaknak és a közületeknek, a hadseregnek és a közigazgatásnak, az egész társadalomnak és minden egyes magyarnak részt kell venniük. — A tunyaságnak és a hanyagságnak, a léhaságnak és a tehetetlenségnek semmiféle jogcíme sem lelhet elnézésre. Puszta szánalomból, szeretetből, személyi, felekezeti, osztály- vagy pártérdekből senkit sem szabad oklevélhez segítenünk. — A népiskolai műveltség megszerzése minden magyar állampolgárnak joga és kötelessége. A polgári iskolai általános műveltséget és valamint szakműveltséget is meg kell adnunk mindenkinek, aki arra vágyakozik. — A tandíjkedvezmények, ösztöndíjak, segélyek és egyéb szociális kedvezések odaítélésénél egyesegyedül a ráutaltság, a szorgalom és a tanulmányi eredmény lehet irányadó. Ezt az alapelvet igyekeztem érvényesíteni a tandíjak és vizsgadíjak, ösztöndíjak és egyéb kedvezmények új rendszerének kialakítása alkalmával. Arra törekedtem, hogy a tanulási költségek arányba hozassanak az összes társadalmi rétegeknek a teherbíróképességével, Ingyenes ellátásával és díjtalan gimnáziumi oktatásával fogjuk biztosítani. Az állam az eddigi vizsgálatok eredményéhez képest egyelőre évről-évre 600 elsőosztályos gyermek gondozását vállalja mindig nyolc esztendőre s így nyolc év alatt — némi alkallódásra is számítva — kereken 4000 népi tehetség előtt nyílik meg az út a legmagasabbrendű elméleti képzés felé. A diákotthonok országos hálózatának immár nem soká halasztható kiépítése után ez a szám a szükséghez képest emelhető lesz. — A magyar érelmiségi rétegből kirekesztett zsidók és az eddig hamis szempontok szerint helytelenül kedvezésekben részesített hanyag és tehetségtelen tanulók helyébe lépő életerős népi gyermekek tanulmányainak biztosítása által meggyorsítjuk a társadalom folytonos megújulásának egészséges folyamatát. Az egészségtelen állapotot kívánjuk most megszüntetni, nemcsak szociális igazságérzetből, hanem azért is, mert értelmiségünk ma inkább, mint valaha rá van utalva a népi rétegűjében rejlő , gazdag értékek kiaknázására. „Jőter, ok magyar mnünk tudomány-S.iOliljilS Ilii...“ — Jöjjenek hát magyar népünk tudomány számjas, egészséges fiai mind többen és többen a középiskoláia és az egyetemekre. Hozzanak friss vért és új erőt, vidám vállalkozókedvet és komoly alkotókészséget a magyar értelmiségi réteg szervezetébe. De ne anyagi érvényesülést, elhelyezkedést, állást, jövedelmet, avagy hivalkodó szerepet és külső elismerést keressenek a nekik új világban, hanem erkölcsi gyarapodást, szellemi műveltséget és élethivatást, mert a magyar életnek nem szónokló, törtető s önmaguk érvényesüléséért, mások elbukásáért megengedhetetlen eszközöklyel harcoló fiatalságra■, hanem elméletileg és gyakorlatilag egyaránt alaposan képzett, erős felkészülségű, szilárd keresztény magyar világnézettel felfegyverkezett, munkás és szociális érzésű magyar fiatalságra van szüksége. Ez az út vezet a nép boldogulásához, a nemzet felemelkedéséhez, az ország megerősödéséhez. Hiszem, hogy a magyar tanárok szívesen irányítják majd népünk fiait efelé az igaz út felé, ők maguk pedig örömmel fogják azt járni, bármily nehéz és göröngyös legyen is. — A tanárokra azonban nehéz felelősség hárul már a kiválasztás alkalmával, később a nevelés folyamán is. Más gyermekek sorsa az elindulásnál szüleiknek a kezében van. Ezeket a kis magyarokat első nevelőjük, a néptanító és a képességeiket megvizsgáló tanárok indítják el, más tanárok vezetik tovább életük útján. Vigyázniuk kell, nehogy a társadalmi emelkedés miatt a gyermekek teljesen elszakadjanak a maguk szerény családjától, falusi otthonától és korábbi sorstársaiktól, avagy pedig szerencsésebb társaik mellett valami alsóbbrendűségi érzéssel kilökődve, induljanak az élet útjára. A társadalmi kiegyenlítődés nagy nemzeti problémáját kell a megoldás felé segítenünk a városi és falusi, gazdag és szegény gyermekek egységes iskolai társadal-*mának kialakításával. — Nehéz, de magyar tanárhoz méltó feladatok ezek s én bízom benne, hogy jól meg fogják oldani. Népi tehetségekkel fokozni az értelmiségek erőit — Célunk a magyar faj védelme megerősítése, értékmentés és erőgyarapítás által. A magyar nép — elsősorban a falusi és tanyai szegénység — kiváló tehetségű gyermekeit kívánjuk az elkallódástól megóvni s az ő kiművelésük által értelmiségünk erőit fokozni és gyarapítani. Az eredményt a képességvizsgálaton erre ■Alkalmasnak bizonyult gyermekek — Mozgalom a pécsi egyetem bölcsészkarának visszaállítása érdekében. Pécsről jelentik: A Délvidék visszatérése folytán a pécsi egyetem szünetelő bölcsészeti karának hiánya egyre jobban érezteti kedvezőtlen hatását. Varga Damján dr. rektor az ügyben megindítandó mozgalom érdekében csütörtökön délelőtt értekezletet hívott össze az egyetemre. Az értekezleten Virág Ferenc megyéspüspök elnökölt. A felszólalók hangoztatták, hogy a Délvidék visszatérése miatt elkerülhetetlen a bölcsészkar visszaállítása. Varga Damján rektor kijelentette a Függetlenség munkatársának, hogy a kialakult munkaterv alapján az egyetem részéről haladéktalanul megindul egy olyan mozgalom megszervezése amelybe a Dunántúl valamennyi törvényhatóságát bekapcsolják. Egymillió magyar katolikus lelki ajándéka a pápának XV. Pilis pápa püspökké szentelésének huszonötödik évfordulója világünnepségébe a magyar katolicizmus úgy kapcsolódott be, hogy az Actio Catholica kezdeményezésére lelkicsokorba gyűjtötte össze azokat a misehallgatásokat és egyéb jámbor cselekedeteket, amelyeket több mint egymillió magyar katolikus aláírásával ajánlott fel a pápa szándékára. A művészi lelkicsokrokból az Actio Caporca a Középponti Katolikus Kör Fehértermében kiállítást rendez, amelyet csütörtökön délelőtt nyitott meg Czapik Gyula veszprémi püspök. A kiállítás szombat délutánig tekinthető meg díjmentesen. A megnyitó ünnepségen megjelent többek között Angelo Rotta c. érsek, apostoli nuncius is. A megjelent előkelőségeket Zsembery István, Gévay-Wolff Nándor, Mihalovics Z.Sigmond és Fekete Márton fogadták. Czapik püspök beszédében rámutatott arra, hogy ezek a lelki adományok hitvallást, szeretetet jelentetik aziránt a pápa iránt, aki annyiszor mutatta ki szeretetét a magyar nemzetnek. Hate a hmzlmtyűfy Uiutsei Mm Az egész világ mélységes megdöbbenéssel figyeli azokat a barbár légi láma elésokat, amelyeket a legrégibb németvárosok lakónegyedei, főként pedig ezeréves, vagy még annál is régibb műemlékek ellen folytatnak az angol repülők. Lübeck világhírű templomai, Köln városháza, a kölni Pantaleon székesegyház s hasonló építészeti remekek estek áldozatul eddig annak az angolszász hősiességnek, amely csak a kórházak és templomok lerombolása terén tudott eredményeket felmutatni. Ha valaki megfigyeli, hogy mi pusztult el eddig, rá kell ébrednie, hogy tulajdonképpen többről van itt szó, mint a művészi alkotások elleni hadjáratról. Hiszen azok az épületek, kegyhelyek, oltárok, templomok, amelyek rombadőltek, a keresztény kultúra alkotásai, a nyugati kereszténység nagyságának halhatatlan bizonyítékai. Elpusztításukra pedig azok adták is a parancsot, akik nemcsak a német nemzetiszocializmust, hanem a kereszténységet is ötezeréves faji indulattal gyűlölik. Ha ennek a keresztény kultúrának remekei rommá és hamuvá válnak, az nekik csak öröm és elégtétel. S ha a német megtorlás természetszerűleg visszacsap Yorkra, vagy Bath városára, még akkor sem a Mózes két kőtáblája s nem a tóraszekrény pusztul el, hanem ismét csak a kereszténység szenved károkat. Az angolok által indított, de a mögöttük álló sötét erők parancsára kezdeményezett légiháborúnak ez az értelme, ez a célja. __ Egyben azonban ez a felismerés mutatja azt is, hogy hol lehet majd megtalálni a megtorlás leghelyesebb irányát s kiknek a vagyonából lehet jóvátételi alapot teremteni a keresztény műemlékek helyreállítására. Légiriadó Helsikiben Helsinki, április 30. Az elmúlt éjszaka húsz percig tartó légiriadó volt Helsinkiben. Bombát nem dobtak le a városra, amelyben majdnem két hónap óta ez volt az első légiriadó. Angol repülők bombázták Paris északnyugati lakónegyedeit VICHY, április 80. ■Angol repülők szerdán este Paris északnyugati részére bombákat dobtak. Sok ház részben rombadőlt. Egy kórházat is eltaláltak. Egy angol repülőgépet lelőttek. Két pilótája életét vesztette. Az angol légitámadások áldozatainak számáról a következő adatok váltak ismeretessé: Seine megyében 18 halott és 60 sebesült, Seine et Oise megyében 34 halott és 40 sebesült. A mostani támadásnak az első jelentések szerint mintegy 40 halottja és sok sebesültje van. Péntek, 1942 május 1 A heves homokviharok ellenére is élénk felderítőtevékenység folyik Észak-Afrikában A német búvárnaszád elsülyesztett egy brit szállítóhajót VEZÉR FŐHADISZALLAS, április 10. Az északafrikai és földközitengeri harcokról jelenti a német véderő főparancsnoksága. Északafrikában az erős homokviharok miatt csak élénk kölcsönös felderítő tevékenység folyt. A Földközi-tenger keleti részén egy német tengeralattjáró a brit utánpótlási hajózásból elsülyesztett egy vitorlás szállítóhajót. Repülőink éjjel-nappal igen hatásosan bombázták Málta szigetének repülőtereit. Tobruk kikötőjét és ellenséges csapatgyülekezéseket támadott a tengely légiereje ROMA, április 30. Az olasz főhadiszállás 698. közleménye: A kirenatkai arcvonalon járőreink a heves homokvihar mellett is élénk felderítő tevékenységet folytattak. Repülőink sikeresen támadták Tobruk kikötőjét és az erődtől nyugatra géppuskatűz alá vettek ellenséges gépjármű-táborhelyeket. Német vadászgépek lelőttek egy Curtiss-repülőgépet. Erős német és olasz légikötelékek ismételten bombázták Málta szigetét és nagy pusztításokat okoztak. Egy olasz felderítő repülőgép, amely hajókaravánt kísért a Földközi tenger középső részén, diadalmasan visszaverte három Bristol- Blenheim-gép támadását és egyiküket súlyosan eltalálta. Az olasz gép, amely a harc során megsérült, fedélzetén három sebesülttel visszatért támaszpontjára. A német bombák súlyos károkat okoztak Alexandria kitont berendezéseiben LISSZABON, április 10. Londonban beismerik, hogy a tengely légierejének április 28-án Alexandria ellen intézett bombatámadása súlyos károkat okozott a katonai berendezésekben és a kikötőben. Emberéletben a veszteség 58 halott és 111 sebesült. Félóras légiriadó Los A Angelesben LISSZABON, április 30. Amerikai rádiójelentések szerint Los Angelesben szerdán reggel félórás légiriadó volt. A város környékén levő valamennyi rádióállomás beszüntette működését a légiriadó tartamára. San Franciskóban kiadott hatósági közlemény szerint a légiriadót azért rendelték el, mert ellenséges repülőgépek jelentek meg a kaliforniai partok előtt. Csütörtökre virradóra nem jelentek meg brit gépek a met terüet felett Berlin, április 30. Mint katonai helyről közült, ,a brit légi haderő az április 30-ra virradó éjszaka egyetlen támadást sem intézett a birodalom területe ellen. A brit repülőgépek az éjszaka folyamán csak a megszállt nyugati területek fölé repültek be és a német partokat próbálták megközelíteni. Két brit bombázót sikerült lelőni. Mindanao szigetén a japánok elfoglalták CoSabato városát TOKIO, április 30. A fülöpszigeti japán expedíciós hadsereg főhadiszállása jelenti, hogy Mindanao szigetén szerdán reggel a japán csapatok elfoglalták Cotabato városát, Csanakaisek tábornok fersége Burmába utazik, hogy „bátorságot“ öntsön a katonákba Amszterdam, ápr. 3. Mint az angol hírszolgálat Csangkingból jelenti, ott hivatalos közleményt adtak ki, amely szerint Csangkaisek felesége elhatározta, hogy Burmába utazik. Bátorságot akar önteni az ott harcoló csapatokba és 50.000 rúpiát akar kioltani a katonák között. Korlátozták a tüzelőanyagfogyasztást A Budapesti Közlöny május elsejei számában rendelet jelenik meg, amellyel a közellításügyi miniszter a lakások és más helyiségek részére történő tüzelőanyag beszerzését és fűtését korlátozza. A rendelet az egész ország területére kiterjed és általában 20-30 százalékos tüzelőanyagkorlátozást tartalmaz. A 20—30 százalékos korlátozás nem fog nehézségeket okozni, mert a megmaradt fűtési lehetőség teljesen elegendő. A rendelet melléklete feltünteti azt a tüzelőanyagmennyiséget, amely a nem központi fűtéses lakás fűtésére — a lakás szobáinak és a lakók számának figyelembevételével — a vásárlási könyvbe való bejegyzés mellett beszerezhető és felhasználható. Meghatározza a rendelet a nem központi fűtéses műhelyek vagy üzleteik fűtésére beszerezhető tüzelőmennyiséget is. Korlátozza a rendelet a helyiségek fűtési hőfokát is és kimondja, hogy minden magánlakásban vagy hivatal /tenniában 20 Celsius fokig szabad fűteni a helyiségeket. A rendelet szerint a központi fűtéses lakásokban a melegvíz-szolgáltatás szerdára, szombatra és vasárnapra reggel 6 órától este 10 óráig korlátozódik. A fűtési hőmérséklet maximálása alól kivételt képeznek a gyógyintézetek, orvosi rendelők és a fürdők és szállodák, központi- vagy etage-fűtő és központi melegvízszolgáltató berendezések üzembentartására szolgáló tüzelőanyag kiszolgáltatására és beszerzésére nézve a rendelet kimondja, hogy a tulajdonos — amennyiben megfelelő tárolóhelyiséggel rendelkezik — az engedélyezett tüzelőanyagmennyiségnek legalább 15—15 százalékát július és augusztus hónapokban köteles beszerezni, a fennmaradó rész pedig szeptember hónaptól kezdődően csak 7 egyenlő havi részletben szerezhető be az ipari anyaghivatal útján. A tárolóhelyiség hiányára vonatkozó jelentést június 20-ig kell ipari anyaghiatalhoz megh Budapest új /látványossága: GÉSA TCAHÁZ (volt Axa/.owA'y ZENE. FORGÓPARKETT. St. LLfi'EIhfV PÁHOLYOK. VHXANYLEGYe/üK/bU). . / Külöss esp£e?só/helyiség Nyitva regg/től.'éjjel A-ig. \ KA VÉKA» A llA K. I Megnyitás hotnap, pénteken d. Wí-kor. —