Gazdasági Mérnök, 1889. január-december (13. évfolyam, 1-52. szám)

1889-11-17 / 46. szám

540 legszilárdabb legyen, és hogy az eljárási folyamat alatt a túg részek szagtalanná tétessenek, úgy hogy könnyen el lehessen bárhová helyezni az iszapot. Azok a mérnökök, a­kik ezzel a kérdéssel foglal­koztak, úgy látszik, ábrándokban ringatták magukat. Czéljuk volt, az iszapot nyereményesen felhasználni, s azon kívül, hogy ne járjon elhelyezése alkalmat­lansággal. E czél elsejét elérni nem jár nehézséggel, de a másodikat elérni úgyszólván lehetetlen. A nehéz­ség, elválasztani a szilárd részeket a hid részektől. Ha ez a kérdés egyszer meg van oldva, a szilárd részeket ki lehet szárítani, s akkor azzal úgy lehet bánni, mint a hamuval, a vizenyős részeket pedig öntözésre lehet felhasználni. Ahol nem használnak vegyszereket, ott az elvá­lasztás mechanikai úton történhetik. A fel- és a lemenő szűrést egymással kapcsolatosan lehet alkal­mazni s az anyag lerakodására tartányok szolgál­hatnak. A tisztán mechanikai kezelésnél a lefolyó víz bűze okoz nagy alkalmatlanságot. A tökéletes szagtalanná tételnek ott van nagy fontossága, a­hol a belvárosok ürülékét kell eltávolítani. A hígítás ez alkalmatlanság ellenében jó óvszer, de csak ott prak­­tikus az, a­hol nagy víztömeg áll a rendelkezésre. Belvárosoknak olyan tökéletes szűrőt kell készíteni, a­minőt csak lehet. Mechanikai szűrés magában nem fogja a kívánt eredményt adni. Angliában igen kiterjedten használják az ürüléke­ket, mely a szűrökből kikerül öntözésre. A continen­­sen is az angol minták után honosították meg az ürüléknek földek öntözésére fordítását, például Berlin­ben. A föld felszínén vezetett öntözési berendezés igen hatásosnak látszik. Amerikában ellenben a föld alatt vezetik az öntözésre szánt ürüléket, különösen magán­házakból és szállodákból. És mi történjék az iszappal ? Erre vonatkozólag megjegyzendő, hogy bizonyos tévedésben vannak azok, a­kik úgy vélekednek, hogy a szilárd részek négy értékkel bírnak s hogy az iszapból keresett trágyát lehet gyártani. A trágyagyárak sok költségbe kerülnek és az előállított trágya gyakorlatilag véve, csekély vagy semmi értékű. Londonban sem volt eredménye a csatornákból kikerült szilárd részek feldolgozásának. 4 shilling 6 pencébe került egy tonna előállítása tégla alakban. És a gazdák még előállítási áron sem vették e trágyát. Most tehát azt teszik a csatornák iszapjával, hogy azt elszállítják hajókon a német tengerre, így mintegy 3000 tonnát bocsátanak hetenkint a tengerbe, de bizon még nagy mennyiségű csatorna ürülék folyik ki a Temzébe s teszi tisztátalanná ennek vizét. Nem rég összehasonlító trágyázási kísérletet tettek csatorna ürülékkel más trágyákhoz viszonyítva s arra az eredményre jutottak, hogy a vegyi leverő­­déssel nyert csatorna iszap ártalmas hatású és hogy az a föld, mely nem lett megtrágyázva, jobban ter­mett, mint az ilyen iszappal megtrágyázott. Ma hát ez a csatorna ürülék kérdésének állása. Pénzt kell kiadni, hogy az ürüléktől szabadulni lehessen. A mérnököknek csak azon kellene lenni, hogy a takarékos desinfectio és szagtalanná tétel módját eltalálják ; haszonról szó sem lehet. A kérdés fontossága folyton növekszik. Ha a vázolt tények szem előtt tartatnak, könnyebb lesz a kérdés meg­oldásának okszerű módját eltalálni, mintha az a nézet tartja magát, hogy az ürülékek értékkel bírnak, pusztításokat okozva, hanem felhasználtatnának a földek termékenyebbé tételére. A nagy vízáradások időközönkénti ismétlődése miatt általánossá vált a törekvés a lehető leghamarább szabadulni az árvíz­től, s jóformán eszébe sem jut senkinek arra gon­dolni, hogy annak a víznek esetleg jó hasznát is lehetne venni. Németországban is csak most kezdik ezt a kérdést komolyabban fontolóra venni, s így pl. a kir. mezőgazdasági társaság Hannoverában arra sarkolja a földmivelési minisztert, hogy a folya­mok alsó részében készíttessen kivezető csatornákat, melyekkel a földeket nagy vízálláskor öntözni lehes­sen, s hogy különösen a folyóvízben lebegő becse­sebb részek a szántóföldekre és rétekre ülepedjenek a­helyett, hogy azok a tengerbe hordatnak. Ezen indítvány keresztülvitelére vonatkozólag a Central-egylet a következőket ajánlja : 1. A nagy folyamok kiépítését különösen alsó folyásukban eré­lyesen folytatni kell; a folyam­szakasz igazgatósá­goknak újból eszközöket kell adni, hogy azokkal alkalmas partépítések és kotrások által az alacsony vízállást mélyíthessék, s különösen, hogy — mint ez az Oderánál Schwedt felett látható — a felgyü­­emlő homok­tömegeket eltávolítani lehessen. 2. Kísér­letekre oly mélyfekvésű földek választandók, a­melyekben ez idő szerint sem falvak, sem egyéb épületek vagy fontos forgalmi vonalak nem léteznek. 3. A vizet a legalsóbban fekvő helyről kellene bebocsátani vagy egy szárny töltés megnyitása vagy zsilip ajtók által, mely helyről aztán a viz az ára­dás emelkedéséhez képest nyugodtan folyna feljebb a magasabba a fekvő pontokra s így lassan lerakná termékenyítő iszapját.­­ A víz aztán ismét azon a helyen folyna lassan vissza, a melyiken befolyt, mivel az mint legmélyebb hely lett már előre lebocsátási hely gyanánt ki­jelölve. A hannoveri mezőgazdasági egylet is hasonló el­veket állít fel a víz hasznosítására nézve mint a következő pontok mutatják: 1. Önként értetődőnek tekintjük, hogy a czél nem az, azt árvíznek messze elterjedést adni az­által, hogy a folyam folyás vadon szabadjára bocsáttassák, hanem ellenkezőleg a folyás irányát áradáskor is hatalmunkban kell tar­tani, ez feltétlenül szükséges. 2. A víz bebocsátásának s a bebocsátandó víz mennyiségének a helyi viszonyokhoz kell alkalmaz­kodnia s különösen ahhoz, hogy miképen történjék a víz lefolyása. 3. A víz eltávolításánál, ha csak lehetséges, termé­szetes lefolyással kell eszközölni, a mechanikai el­­távlítás mindig igen drága dolog s az csak mint kisegítő eszköz jöhet szóba. Általában azon kell lenni, hogy a víz a legalacsonyabb helyről emelkedjék az áradással fokozatosan a magasabb helyre s oszoljon meg arányosan. 4. Az Elba alsó vidéke különösen alkalmasnak látszik ilyen öntözésre. Mind a két egylet abban is egyetért, hogy ha az állam a kezébe veszi ezt az ügyet, akkor a felem­lített kívánság kivihetősége nem is jöhet kérdésbe. Ezek az elvek bizonynyal nagyon okszerűek s azokra hazánkban is egy egész vízhasznosítási rend­szert lehetne alapítani s azzal az árvízveszély is nem kismértékben csökkentetnék. —504— —504— A vizek hasznosítása. Sziléziában, Brandenburgban s alsó Lausitzen a a gazdasági tartományú egyesületek arra kérték a kormányt, hogy tegyen intézkedéseket a vízáradások felesleges víztömegének oly földekre vezetése iránt, a­m­elyeken kárt nem, hanem csak hasznot tehetnek-Ez egy igen nagy fontosságú kérdés s bizony nálunk is jó volna, ha úgy lehetne intézkedni, hogy a nagy víztömegek, melyek a téli hóolvadásból támadnak, nem futnának le csak úgy rohamosan gazdasági mérnök A közlekedési miniszter jelentése 1888 évi működéséről. Baross Gábor volt közmunka- és közlekedés­ügyi, jelenleg kereskedelmi miniszter 500 lapra terjedő jelentést nyújtott be a képviselőházhoz 1888-ik évi működéséről. A jelentésből, mely a következő fő részekre oszlik: 1. Ut-, hid- és középitészet. 2. Vizépitészet és hajózás. 3. Vasúti ügyek. 4. Posta távirda, távbeszélő. 5 M. kir. postatakarékpénztár, adjuk a következőket: 46. szám. I. Ut-, híd- és középitések. I. Álla­mhutak. Az államutak kezelésére hivatott államépitészeti hivatalok szervezete és beosztása tekintetében 1888. évben nevezetesebb változás nem történt. A külső műszaki szolgálatnál biztosítani kívántam, hogy az állam érdekeinek szemmeltartásával és meg­óvásával minden tekintetben szakszerű és gyors, az erre nézve úgy belső, mint külső közegeim által gyakorolt felügyelet és ellenőrzés alapos és beható legyen. Ez irányban az 1887. évben végrehajtott intézke­dések, melyekről az előző évi jelentésemben részle­tesen megemlékeztem, nevezetesen az államépíté­­szeti hivatalok szolgálatára és hatáskörére vonat­kozó utasítás kiadása, a kerületi felügyelők intézményének újból szervezése, az állami út­­mestereknek utasítással ellátása és az útmes­­teri szakaszok megfelelőbb beosztása kiválóan üdvös hatásúaknak bizonyultak és lényegesen közre­hatottak, hogy a műszaki közigazgatás terén is az előrehaladás biztosíttassák. Meg kell azonban jegyez­nem, hogy az i­llam építészeti hivatalok jelen­legi létszámuk mellett azon kiterjedt feladatoknak, melyeket azokra nemcsak az államúti, de a törvény­hatósági mérnöki teendők is hárítanak, csak a leg­nagyobb erőfeszítéssel képesek megfelelni s ennélfogva kívánatos, hogy a közutakról és vámokról szóló törvény mielőbb létre­jöjjön, hogy annak alapján azután az államépítészeti hiva­talok személyzeti létszáma is, a feladatoknak meg­felelően megállapítható legyen. Az állami utak kezelése és fentartása tekintetében törekvésem 1888. évben is oda irányult, hogy egy­felől azok állandóan jó karban tartása biztosíttassék, s hogy azon államutak, melyeknek kiépítése mun­kában volt, folytatólagosan építtessenek, illetve az építés befejeztessék, másfelől pedig, hogy e mellett az állami utak kezelésénél az államkincstár pénzügyi helyzetének számbavételével a taka­rékosság elvei szigorúan k­övettessenek. A gazdaságos kezelés érvényesítésénél azonban nem tévesztettem szem elöl az államutak fontosságát, sőt kiváló figyelmet fordítottam arra, hogy a meg­újítás alá kerülő műtárgyak műszaki tekintetben a technika mai színvonalán álljanak és tartósságuk szilárdabb anyagok, illetőleg megfelelő szerkezetek alkalmazása által növeltessék,­­ mint hogy általában czélul tűztem ki az államutakon a fentartásnak műszaki irányban is tökéletes­ítését. Az államépítészeti hivatalok létszámához tartozó műszaki tisztviselők az utazási számláknak ké­szítése, felszerelése, benyújtása és felterjesztése körül, a korábbi években kiadott számos szabály­­rendelet kellő ismeretének hiánya miatt, a szabá­lyoktól gyakran eltérő eljárást követtek. Ennek meg­szüntetése, valamint a fennállott határozatok c­él­­szerűnek mutatkozó módosítása czéljából a régi szabályrendeletek helyett új szabályzatot bocsá­tottam ki. Az államtrmesterektől megkívánt képességi vizsga tárgyait oktatólag előadó és a szükséges elméleti ismeretek mellett egyúttal az útmesterek szolgálatá­ban előforduló teendőket is tárgyazó kézikönyvet kiadtam. A végből, hogy az állami utak az államotkaparók munkaerejének teljes mérvben felhasználásával és a napszámosok alkalmazásának lehető legcsekélyebb mérvre szorításával, tehát jobb munkával és­­ ke­vesebb költséggel folytonos jó karban tartassanak fenn, behoztam az államotkaparók munka­könyvét és az ezen munkakönyv használatára vonat­kozó utasítást, melynek értelmében az útszemélyzet az útfentartás körül előírt teendőinek gondos, lelki­­ismeretes teljesítésére nézve megfelelően ellenőrizendő és előforduló esetekben kellően kioktatandó. Az 1887. évi működésemről szóló s a törvényho­zás elé terjesztett jelentésem szerint, már az emlí­tett évben gondoskodtam a­ról is, hogy az állam­utakon szükséges építkezések tervezése és ezen ter­vek megbírálása körüli műszaki eljárás egyszerű­­síttessék és gyorsíttassék olyképen, hogy az emlí­tett építkezésekre vonatkozó tervek a műszaki köve­telményeknek megfelelőleg és egyöntetű elvek szem előtt tartásával készíttessenek ; e czélból intézkedtem, hogy az államépitészeti hivatalok a rendesen leg­gyakrabban előforduló építkezésekre alkalmazható szabványtervekkel elláttassanak. Ezen szabvány­­tervek egy részét már 1887. évben, folytatólagos két sorozatát pedig 1888. évben adtam ki. Azon czélból, hogy az államúti építkezések álta­lában a műszaki követelményeknek megfelelen, külö­nösen pedig minden egyes építmény a szerződésben és mellékleteiben előírt anyag és munka minőségé­nek megfelelőleg állíttassák elő — kiadtam a végre-

Next