Premontrei gimnázium, Gödöllő, 1925
nyilvánvaló, hogy a kertészet, a gyalulás, a faragás, a vas és bőr megmunkálása meg a többi kézi munka mindmind erősítőleg, építőleg hathat a szellemi tevékenységtől ugyancsak igénybe vett gyermek testi szervezetére. Van azonban ennek a munkának az értelmi nevelés szempontjából is jelentősége. A gyermek új oldalról ismeri meg magát. Lehet, hogy valaki könynyen dolgozik a papíron, de a műhelyben nem él viszont. A Papiers schule, ahogy Paulsen említi, az az iskola, amelyik pusztán papiroson dolgoztat, kiegyenlítésre szorul. Micsoda öröm és vígasztalás az egy tanulóra, aki az elméleti dolgokban gyönge, ha gyakorlati képességeit felfedezi. És micsoda fékje az az elbizakodásnak, ha a kitűnő deák észreveszi, hogy a keze bizony nem olyan ügyes, mint a feje. Az oktatók ítélete is igazságosabbá, megértőbbé, vigasztalóbbá válhatik ekként. Ám nemcsak az önismeretet teheti a kézi munka teljesebbé, hanem a tárgyak megismerését is. Azt szeretik mondogatni, hogy látni, szemlélni kell azt, amit meg akarunk ismerni. A szemlélet és szemléltetés tényleg nagyfontosságú, de a természeti dolgok lényeges tulajadonságainak, törvényeinek a felfedezésében ennek nem lehetett olyan szerepe, mint a megmunkálásnak. A szem előtt a lényeges sajátság úgy mutatkozik, mint a lényegtelen. A tárgyak ipari feldolgozása közölte az emberrel kezdetben, melyik az a vonás, amire bizton számíthatok és melyik az, ami pusztán esetleges. Hogy a vas, az ezüst, az arany olvasztható, nyújtható, alakítható, azt nem a szemlélet, hanem a megmunkálás közölte az emberekkel. Az ismeretszerzésnek e nagy jelentőségű fajtáját nem mellőzheti tehát a helyes utakon járó iskola. Ez a munka is kiváló mértékben összpontosítja a figyelmet, minden értelmi megismerés nélkülözhetetlen feltételét, szárnyakat ad a szellemnek, amely ekkép feltalálóvá s az emberi haladás előmozdítójává válik. A „learning by doing“, a cselekvéssel való tanulás elvét tehát nekünk is magunkévá kell tennünk. Még nagyobb azonban a kézi munka erkölcsi fontossága. A munka általában véve olyan tevékenység, amely a pillanat változó szeszélyeitől független és bizonyos célhoz van hozzákötve. A munkás akarat elfordul a határozatlan képzetektől, egy pontra összepontosítja az erőket, adott impulzusokhoz alkalmazza a mozgásokat, beilleszti magát pontossággal és exaktsággal az esetleges feladat megoldásába, kitartást, önuralmat, magát és az akadályokat legyőző türelmet tanul. Mindez az annyira szükséges és életünkben annyira nélkülözhetetlen vonás az ipari munkának is feltétele és jellemző sajátsága. Nem csoda tehát, ha az emberiség kiváló szellemei közt oly sokan akadtak, akik gyermekkorukban kézi munkát is végeztek. Paulsen, a nagyérdemű német bölcselkedő írja, hogy 8 éves korától 16 éves koráig schleswig#holsteini szokás szerint sokszor egész napokat künn dolgozott a mezőn és gyakran még délre se ment haza. Egyetemi tanár korábban is boldogan emlékezett vissza ezekre a napokra és az ekkor szerzett tapasztalatokat nem adta volna oda számtalan könyv és iskola.