Hadtörténelmi Közlemények, 3. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1956)

2. szám - Tanulmányok - A nándorfehérvári diadal 500. évfordulójára. – 1956. 2. sz. 3–8. p.

. A nándorfehérvári diadal 500. évfordulójára mert a csak kiem­­háro­m oldalról folyóktól határolt Nándorfehérvárt víz felől is körül akarta zárni. Hajókon szállította roppant seregének után­pótlását és az ostromszerek, sőt a csapatok egy részét is. A török serege, amely, július 3-án ért­e a vár alá — mozgósítva hatalmas birodalmának szű­nte teljes katonai erejét —, a legnagyobb volt, amelyet valaha európai hadjáratra felvonultatott. Az ostromlók nagyszámú faltörő ágyúval és másfajta löveggel, sok ostromgéppel rendelkeztek, a Duna felől pedig hatalmas, mintegy kétszáz hajóból álló folyami flotta zárta el az ostrom­lottakhoz vezető utat. Az óriási emberözönne­l szemben mindössze 5000 harcos védte a vonat Szilágyi Mihály parancsnoksága alatt. Hunyadi a veszély első jelére sürgetni kezdte a segélyt, de kiáltó szavai süket fülekre találtak, ő maga nagy áldozatokat hozva, mintegy 10 000 főnyi hadsereget állított ki, ezzel az erővel azonban nem akadályozhatta volna meg a vár elfoglalását. A király és a nagyhatalmú bárók távol tartották magukat a veszélytől, sorsukra hagyták Hunyadit és a vár védőit. A­­már-már pusztulásra ítélt vár mégsem maradt magára, mert a nép tízezrei álltak talpra a török hódító ellen. Az­­inkvizíciós tevékenységgel megbízott Kapisztrán János hosszas sürgetés után végre hajlandónak m­utatkozott, hogy kereszteshadjáratot hirdessen a nép között. Toborzó tevékenységét azonban, melyet főleg a veszélytől távolabb eső vidékeken folytatott, csekély eredmény kísérte. Hunyadi sokkal többet várt a nép kezdeményezésétől és elszántságától, s a végveszély láttán ő maga vette kezébe a toborzás ügyét. A fenye­getett országrészekben folytatta a sereg gyűjtését és fel­hívására, első­sorban a Délvidékről, tömegesen jelentkeztek a parasztok, mert bíztak vezérükben és védeni akarták mindazt, amit számukra a haza jelentett. A felkelők között nem voltak ott az urak, hanem „csak a köznép a váro­sok­ból és a falvakból".­­Nem riasztotta vissza őket sem az ellenség félelmetes híre, sem a maguk szegényes előkészületeinek, felszerelésének, hiányos katonai tapasztalatainak tudata. A szegén­y nép lelkesültségét, buzgóságát, önfeláldozását, amellyel a haza védelmére sietett, nem hallgathatták el a kortársak sem: „...kevés fegyvert láthattál volna köztük, lovakat sem, legfeljebb az élelem szállítására.. ." Ki kardot vitt magával, ki pedig panttyát, egyeseknek így jutott, másoknak csak vascsák­lya vagy durva fütykös. Ez a rosszul felszerelt és a kortársak által kezdetben nagyon lenén­zett, lecsepült paraszti had vidáman és bizakodó lélekkel, kemény fegyel­mezettséggel és nagy harci elszántsággal indult célja felé, Nándorfehér­vár alá. A veszély híre bejárta Euró­pát is, de nem voltak különbek a ma­gyar báróknál a külföldi urak sem. ők is féltek fegyvert adni a nép­tömegeknek, és az egyház sem szorgalmazta a segélyhadak küldését, pedig ahol meghirdették a keresztes hadjáratot, külföldö­n is nagy lelke­sedéssel gyülekezett a városok és falvak egyszerű dolgozó népe. A feu­

Next