Megyei Tükör, 1979. július (12. évfolyam, 2316-2341. szám)
1979-07-02 / 2316. szám
EGYÜTTES (folytatás az első oldalról) rehaladását a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom és a kommunizmus építésének útján. A munkálatok folytatásaként megvitatták a tudományos kutatás, a technológiafejlesztés és a műszaki fejlesztés 1990-ig szóló programjának tervezetét, illetve 2000-ig terjedő fő orientációit. A program ,amelyet az ország gazdasági-társadalmi fejlesztési stratégiájával összhangban dolgoztak ki, biztosítja, hogy a technológiai kutató és tervező tevékenység határozottan a nemzetgazdaság és az egész társadalom gyors ütemű előrehaladásának lényegbevágóan fontos irányaiban bontakozzon ki a műszaki-tudományos forradalomnak a szocialista építés valamennyi területét felölelő mind erőteljesebb érvényesítése alapján- A program előirányzatai szerint a tudományos kutatás szerepe és részvétele egyre nagyobb lesz a nyersanyag- és energiaalap bővítésében és magasabb szintű hasznosításában, a nyersanyag- és segédanyag-fogyasztás, a tüzelőanyag- és energiafogyasztás csökkentésében, a termelőerők kitartó korszerűsítésében és műszaki színvonaluk emelésében, a termékek minőségének és versenyképességének növelésében, abban, hogy gyarapodjék országunk hozzájárulása az értékek nemzetközi cseréjéhez. A program ugyanakkor fontos szerepet tulajdonít az elméleti és az alapkutatásoknak. A Politikai Végrehajtó Bizottság, a Legfelsőbb Gazdasági és Társadalmi Fejlesztési Tanács Állandó Bürója és a kormány hasonlóképpen megvitatta az energetikai kutatás és fejlesztés 1990-ig szóló programjának tervezetét, illetve 2000-ig terjedő orientációit. A program az erőfeszítéseket arra összpontosítja, hogy a klasszikus energiahordozók új forrásait, valamint a nem klasszikus energiahordozók — úgy mint a nap-, szél-, geotermikus és más energiák — forrásait tárjuk fel és hasznosítsuk nemzetgazdaság gyors ütemű fejlődése, a az egész nép életszínvonalának szüntelen emelkedése folytán növekvő szükségletek kielégítése céljából. A program ugyanakkor nagy súlyt helyez arra, hogy a legnagyobb hatékonysággal gazdálkodjunk az ország energiaforrásaival, hogy szigorú energia- és tüzelőanyag-takarékossági rendszert vezessünk be, mert ez lényeges feltétele annak, hogy biztosítani tudjuk a nemzetgazdaság gyors ütemű haladását, a nép életszínvonalának emelését. A Politikai Végrehajtó Bizottság, a Legfelsőbb Gazdasági és Társadalmi Fejlesztési Tanács Állandó Bürója és Románia Szocialista Köztársaság kormánya jóváhagyta a Román Kommunista Párt XII. kongresszusának az 1981—1985-ös ötéves tervre vonatkozó irányelv-tervezetét és Románia 1990-ig szóló gazdasági-társadalmi fejlesztésének irányvonalait, a tudományos kutatás és a technológiafejlesztés 1990-ig szóló programjának tervezetét, illetve 2000-ig terjedő fő orientációit, valamint az energetikai kutatás és fejlesztés 1990-ig szóló programjának tervezetét, illetve 2000-ig terjedő fő orientációit, és úgy döntött, hogy az ülésen elhangzott észrevételek és javaslatok alapján eszközölt javításokkal a párt Központi Bizottságának plénuma elé terjesszék őket megvitatás végett. Az ülésen Ilie Verdel elvtárs, a kormány első minisztere tájékoztatót terjesztett elő a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa ülésszakának ünnepi üléséről. A Politikai Végrehajtó Bizottság nagy megelégedéssel nyugtázta, hogy melegen és nagyrabecsüléssel fogadták Nicolae Ceaușescu elvtársnak, a Román Kommunista Párt főtitkárának, Románia Szocialista Köztársaság elnökének a KGST ünnepi ülésszaka részvevőihez intézett üzenetét. Ugyanakkor jóváhagyta a román küldöttség tevékenységét a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 33. ülésszakán, megállapítva, hogy e tevékenység mindenben megfelelt annak a mandátumnak, amelyet a Politikai Végrehajtó Bizottság adott a küldöttségnek. A Politikai Végrehajtó Bizottság értékelte annak a tevékenységnek a kivételes jelentőségét, amelyet a KGST a megalakulása óta eltelt három évtized során kifejtett a részt vevő szocialista országok közötti együttműködés fejlesztéséért avégett, hogy egyre gyorsabb legyen gazdasági-társadalmi előrehaladásuk. Úgyszintén hangsúlyozta, hogy Románia aktív szerepet játszott a KGST egész tevékenységében, működése szüntelen tökéletesítésében, az egyenlőségnek, a nemzeti szuverenitásnak, mindegyik ország szabad elhatározásának az elve alapján annak érdekében, hogy a szervezet mind jobb körülmények között megvalósítsa a célokat, illetve betöltse a hatáskört, amiket az alapszabályzat rögzít. A Politikai Végrehajtó Bizottság hangsúlyozta, hogy a jelenlegi felsőbbrendű szakaszban, amelyben az új társadalom építése eljutott a szocialista országokban, a KGST-re megnövekedett szerep hárul az említett országok előtt álló komplex feladatok megfelelő megoldásában, gazdasági fejlettségi színvonaluk kiegyenlítődésének meggyorsításában. A Politikai Végrehajtó Bizottság kiemelte annak szükségességét, hogy a KGST mind határozottabban a gazdasági tervek egyeztetésére, a tagállamok nyersanyag-, tüzelőanyag- és energiaszükségleteinek kielégítésére, termelési szakosodás és kooperáció elő mélyítésére ,a fejlett, korszerű technológiák cseréjére, a tudományos és műszaki kooperáció fokozására irányítsa tevékenységét hosszú lejáratú egyezmények keretében, és tovább tökéletesítse a tevékenységi formáit, növelje operativitását és hatékonyságát, mélyítse demokratikus jellegét. A Politikai Végrehajtó Bizottság megállapította, hogy a KGST ülésszakán létrejött konvenciók és egyezmények megnyitják a távlatot a szocialista országok közötti sokoldalú munkálkodás fokozódása előtt együttmindegyik nemzetgazdaság egyre gyorsabb ütemű felvirágzása ,a szocializmus és a béke általános erőinek megszilárdulása érdekében. A Politikai Végrehajtó Bizottság kijelölte a szükséges intézkedéseket, ahhoz, hogy gazdasági szerveink végrehajtsák az ülésszakon elfogadott dokumentumokban foglalt előírásokat, és kifejezésre juttatta Románia szilárd elhatározását, hogy továbbra is cselekvően részt vesz a KGST keretében kibontakozó együttműködésben, következetesen hozzájárul az összes tagállamok gazdasági és társadalmi haladása érdekében létrejött egyezmények megvalósításához. Az ülésen Nicolae Ceaușescu elvtárs tájékoztatót terjesztett elő arra az állami látogatásra vonatkozóan, amelyet június 23. és 26. között tett országunkban Szpyrosz Kyprianu, Ciprus Köztársaság elnöke Románia Szocialista Köztársaság elnökének és Elena Ceaușescu elvtársnőnek a meghívására. A Politikai Végrehajtó Bizottság maradéktalanul jóváhagyta és nagyra értékelte a Nicolae Ceaușescu elnök és Szpyrosz beszélések Kyprianu elnök közötti meggyümölcsöző eredményeit, amelyeket pregnánsan kifejezésre juttat a két államfő által a látogatás befejezésekor aláírt ünnepélyes közös nyilatkozat Az ünnepélyes közös nyilatkozat megerősíti, hogy Románia Szocialista Köztársaság és Ciprus Köztársaság szándéka mind kétoldalú viszonylatban, mind a nemzetközi küzdőtéren fellépni és egyre szorosabban együttműködni mindkét ország és nép javára, az európai és a nemzetközi közeledés, egyetértés és béke ügye érdekében. A Politikai Végrehajtó Bizottság kiemelte, hogy a román-ciprusi magas szintű dialógus új dimenziókat adott a két ország hagyományos kapcsolatainak, ismételten kifejezésre juttatta, hogy Románia és Ciprus kitartó ütemet akar szabni a román-ciprusi kooperációnak és együttműködésnek a politikában, a gazdaságban, műszaki-tudományos és kulturális téren, valamint más kölcsönös érdekű területeken. Kifejezésre jutott az a meggyőződés, hogy e kapcsolatok minden téren való fejlesztése és változatosítása megfelel a két nép haladásra és jólétre irányuló közös törekvéseinek, a nemzetközi enyhülés és együttműködés általános ügyének. A Politikai Végrehajtó Bizottság egyszersmind hangsúlyozta annak a véleménycserének a fontosságát, amelyre Nicolae Ceaușescu elnök és Szpyrosz Kyprianu elnök között sor került nemzetközi politikai aktualitás lényeges kérdéseivel kapcsolatban és amelyen kifejezésre jutott, hogy a két ország álláspontja az emberiséget foglalkoztató kérdések széles körében közel áll egymáshoz és hasonló. A megbeszéléseken Nicolae Ceaușescu elvtárs, Románia Szocialista Köztársaság elnöke kifejezésre juttatta, országunk szilárd álláspontja, hogy a ciprusi helyzetet politikai úton, tárgyalásokkal kell rendezni Ciprus Köztársaság függetlenségének, szuverenitásának, területi integritásának, egységének és el nem kötelezettségének a tiszteletben tartása, a két ciprusi közösség békés együttélésének a biztosítása alapján Nicolae Ceaușescu elnök és Szpyrosz Kyprianu elnök kiemelte, hogy Románia és Ciprus megkülönböztetett figyelmet fordít a Balkán és a Mediterrán térség tartós békéjének és együttműködési légkörének a megteremtésével kapcsolatos kérdésekre, az európai biztonság megteremtésére és a kooperáció fejlesztésére; a helsinki záróokmány egységes egészként történő megvalósítására, beleértve a katonai szembenállás mérséklését célzó gyakorlati intézkedések megtételét is, ami nélkül sem kontinensünkön, sem a világban nem valósulhat meg az enyhülés. Amint hangsúlyozták, a két ország óhaja és szándéka hogy egyre szorosabban együttműködjék a nemzetközi porondon az államok közötti teljes egyenlőség és méltányosság új kap jázatainak előmozdításáért, a leszerelést, s elsősorban a nukleáris leszerelést célzó konkrét gyakorlati intézkedések megtételéért, a gyengén fejlettség felszámolásáért, egy új nemzetközi gazdasági világrend kiépítéséért, a népek kívánságának, a békének és a haladásnak a megvalósításáért, egy jobb és igazságosabb világ létrehozásáért. Egyhangúan jóváhagyva a látogatás, a Nicolae Ceaușescu elnök közötti megbeszélések alkalmával létrejött dokumentumokat és megállapodásokat, Politikai Végrehajtó Bizottság megfelelő intézkedéseket jelölt ki gyakorlatba ültetésükért, a Románia és Ciprus, a két ország népe közötti kapcsolatok egyre fokozottabb és sokoldalú fejlesztéséért, mindkét fél javára és hasznára ,az egyetemes haladás, egyetértés és béke ügye érdekében. A Politikai Végrehajtó Bizottság ezután a párt- és az állami tevékenység folyó ügyeivel foglalkozott. • • LILES Meteorológiai előrejelzés július hónapra (folytatás az első oldalról) képződéssel. Helyi záporokra és zivatarokra számíthatunk, a mérsékelt, időnként felélénkülő északkeleti szél óránkénti sebessége az ország keleti részében meghaladja a 40—50 kilométert. A legalacsonyabb várható hőmérséklet 10 és 20 fok között ingadozik, a legmagasabb 22—30 fok körül alakul- Július 11. és 16. között általában szép, meleg időre számíthatunk. Az égbolt főleg éjszaka lesz derült- Délutánonként zivatarok lehetnek, különösen az ország délnyugati részében, valamint a domb- és hegyvidéken. A legalacsonyabb hőmérsékleti értékek 12 és 22 fok között, a legmagasabbak 26 és 34 fok között alakulnak, de helyenként nagyobb meleg is lehet. Enyhe lehűlés következik július 17. és 21. között, változékony időjárással, gyakori borult éggel, zivatarral, főleg az északi országrészben, illetve a domb-és hegyvidéken. Jégeső is előfordulhat. Az időnként felélénkülő északnyugati szél óránkénti sebessége elérheti a 60 kilométert. A legalacsonyabb hőmérsékleti értékek 10 és 20 fok, a legmagasabbak 20 és 30 fok között alakulnak. A hónap utolsó napjaiban ismét felmelegszik az idő. Záporesők, zivatarok csak elvétve fordulnak elő, inkább délnyugaton, valamint a dombvidéken és a hegyekben. A várható hőmérséklet éjszaka és hajnalban 12 és 22, napközben 24 és 34 fok között alakul, délen melegebb lesz. MLGYFIJ TIKOK Ștefan — felkép Úgy tűnik, hogy népek és nemzetek nagy megpróbáltatásai idején, az élniakarás kitermeli a történelmet megváltoztati bíró, az események folyásának belső rendet teremtő egyéniségeket. Kétségtelenül közéjük tartozik Sefan cel Mare is, ki a XV. század végén Kelet-Európa egyik sebb államférfiújaként beírta nevét, nemcsak népe legjeletörténelmébe, de egész kontinensünk históriájába is. Hatalmas államépítő munkája révén a kis Moldova megszilárdította szuverén államiságát ,s a környező nagyhatalmakkal, elsősorban a fenyegető oszmán veszéllyel dacolva, a korhoz mérten korszerű, független állású státussá válhatott. dik, Ștefan cel Mare jelentősége (a magyar história harmaNagy Istvánként szokta emlegetni) jóval túlmutat a középkori Moldva határain Vezetése alatt ez a kis állam kontinentális tényezővé vált, katonai sikerei és országépítő munkája folytán, egyenrangú partnerévé válhatott a korabeli lengyel és magyar birodalmaknak. Ez az egyenrangúság egyszersmind józan és kölcsönösen hasznos szövetséget is jelentett, a katonai nagyhatalmaknak számító országok diplomáciája fölismerte, hogy Moldvát nem hűbéri állammá kell tenni — ezt nem is lehetett —, hanem keleti politikájuk erős szövetségesévé, Európa megmentésének egyik legerősebb pajzsává. Ștefan cel Mare igen sok vonásban összemérhető kora más nagy egyéniségeivel, elsősorban Magyarország akkori nagyformátumú reneszánsz uralkodójával, Hunyadi Mátyással. Országépítő politikájuk, a belső rend vaskézzel való megszilárdítása és az erős, ütőképes hadsereg megteremtése is sok vonatkozásban egyezést mutat, ám legfőbb hasonlóságuk mégis zseniális államférfiúi és hadvezetői mivoltukban áll. Ștefan úgy szervezte át a korábban hűbéri villongásoktól tépett, marcangolt Moldvát, hogy a nagybojárság önkényeskedéseit megfékezve, a kis- és középnemesség, a szabadparasztokra és az ország szegény rétegeire támaszkodva, erős, központosított hatalmat teremthetett. Ez a centralizáció tette lehetővé hosszú uralkodása alatt azt a felmérhetetlen jelentőségű országépítő munkát, melynek során föllendült Moldva gazdasági, kereskedelmi, művelődési élete. Erősségek tucatjait, templomok és iskolák százait építtette fel, s megteremtette a korában leghaladóbb jellegű haderőt, melyet méltán nevezhetünk ma már akár néphadseregnek is. E szabad parasztokra, szabad városiakra, kisbojárokra és a csángó-magyar „részesekre" épülő had sikerrel vette föl a küzdelmet a török világbirodalom katonai túlsúlyával és az erdélyi — elsősorban székely — haderő támogatásával a XV. század második felének egyik legnagyobb csapását mérhette a vaslui-i csatában e hatalomra. E csatanyerésben elévülhetetlen stratégiai érdemeket szerzett Ștefan cel Mare, kinek halála 475. évfordulójára emlékezünk most. VARGYASI MIKLÓS Mök és emlékezete Gábor Áron 130 esztendővel ezelőtti hősi halála a történelem menetét már bizonyosan sem pro, sem kontra nem befolyásolhatta. A nyomasztó túlerőben támadó császári csapatok és cári intervenciósok inváziójának nem állhatott sokáig sikeresen ellent a székelyekre, elsősorban háromszékiekre épült erdélyi forradalmi had. Hiában volt akkor már a katonák hősiessége, Gábor Áron tüzéri zsenialitása és Gál Sándor elszánt, elkötelezett katonai vezetése, a tömösi és berecki invázió után csak napokig, legfennebb néhány hétig tarthatta magát a székelyföldi önvédelem. Ám ebben az élet-halál harcban, ha katonai siker nem is születhetett, de forradalmi elszántságból példát mutatott Háromszék. Az eprestetői, a szemerjai ,a nyergestetői, a tömösi és a kökösi csaták úgy íródtak be a történelembe, hogy a helytállás mítoszát teremtették meg. A forradalmi csapatok akkori áldozatvállalása csupán ama thermopülai hősök tettével mérhető össze, kiket a meg nem alkuvás szimbólumaiként idéz a história. Ebben a tragikus, hősi eposzban Gábor Áron főszerepet játszik. Az ő törhetetlensége, szilárd hite edzette kérlelhetetlenné a forradalom katonáit, beléje vetett bizalmuk őrizte meg bennük az utolsó csep vérig való küzdelem vállalásának értelmét. Gábor Áron törhetetlenül hitt a forradalomban. Nem hihetett ugyan a forradalmi haderő végső katonai győzelmében, de tudta azt, hogy a legvégsőkig menő áldozatvállalásnak is lehet a jövőre szóló érvényű értelme. Tisztán látta, hogy a forradalom és a szabadságharc a legkritikusabb és legkilátástalanabb helyzetben sem alkudhat meg, hiszen ezzel értelmét vesztené az a több mint egy esztendős titáni küzdelem, mely e népnek alighanem legfelemelőbb történelmi kísérlete volt. Gábor Áron akkor Debrecenből, Kossuth Lajostól tért vissza, ki megerősítette őrnagyi kinevezését, a székely tüzérség főparancsnokává tette, de tarsolyában ennél sokkal többet hozott haza: szülőföldje iparosításának nagy ígéretét. Ez lett volna a küzdelem végső értelme, a győztes forradalom utáni békés építés munkáin, mely emberi megélhetést, virágzást biztosíthatott volna földnek és népének. Gábor Áron a nagy ígéret után már csak meghalni jött haza: Háromszéket minden oldalról elözönlötték az ellenforradalmi csapatok. A kökösi csata végső, kétségbeesett kísérlet volt, hogy a Háromszék szíve felé törő ellenséget megállíthassák. Korábban egyszer már sikerült e végponton megtörni a császáriak és cáriak túlerejét, de az 1849. július 2-iki csatában aligha lehetett beszélni az erőviszonyok bárminő egyensúlyáról. Gábor Áron kedves ágyúi mellett sebesül meg, az ellenfél lövedéke találja a tüzérparancsnokot, s utolsó útja, Eresztevényig, az elmúlásé már, de a halhatatlanságé is. Visszavonhatatlanul. MAGYAR LAJOS A takarmánybetakarítás színhelyén (folytatás az első oldalról) nyésző ,de ha az elmúlt év hasonló időszakának adataival összehasonlítjuk, amikor a június végi kimutatáson csupán ötven hektár lekaszált terület és alig tíz tonna beszállított széna szerepelt, akkor az idei teljesítmény némi megnyugvásra nyújt alapot. Persze, mindez nem jelenti azt, hogy ezen a héten ne fokozzák a napi ütemet: az illyefalvi, aldobolyi és szentkirályi kaszálókon a tagság testületileg vegye ki részét a szénagyűjtésből. Bárót : Az intézmények dolgozói is részt vállaltak Kétségtelen, a 847 hektárnyi kaszáló figyelembevételével az a száztíz hektárt alig meghaladó betakarított terület meggondolkoztatja a beavatottat. Egyáltalán nem kedvezett e helyen június hava a takarmánynövények betakarításának. S most a lemaradást pótolandó, kaszálók népesebb csoportja jelent meg hét végén a Kárás, a Rakoltyás és a Köpeci tető nevű domboldalakon, s a pillangósok silózásával egyidőben siettetik a lekopasztott kaszálók termésének begyűjtését. A gazdaság felé vezető úton egyre gyakoribb a szénával megtelt szekerek látványa. Hét végén a mérlegszobában is már hosszabb névsor állt össze a kimutatáson : Tóth József, Ráduly János, Gáli Tamás, Hegyes István, Kerekes Gyula, Farkas Jenő, Dániel István, Fábián Géza szerepelt a legszorgalmasabbak nyilvántartóján. Vasárnap a város intézményeinek dolgozói is nagy számban megjelentek, ők is részt vállaltak a mezei munkálatokból- Bukszád : Szekér szekeret és E termelőszövetkezetben főként három sürgős mezei munkálat igényelt e hét végén szervezettebb összpontosítást : a Lapály-dűlőn a cikória kapálása szerepel napirenden, a lóhereparcellákon e pillangóstakarmány betakarítása és silózása foglalkoztatta a pestiőket, míg a férfiak zöme, élengéfogatosokkal, az Almásmező, az Oltvölgye és az Oltón túli Zegán domboldalakon kaszált, takart, boglyázott. Kijutott e napon mindenki számára jócskán a munkából, de elsősorban a kaszálók teljesítménye állott a figyelem középpontjában. A gazdaság állattenyésztési üzemága számára ugyanis az eddig betakarított 330 hektárnyi szénafű még egyáltalán nem nyújt kezességet a gondmentes teleltetésre. 180 tonna jelenleg az eddig beszállított szénamennyiség, de a 749 hektárt kitevő hatalmas kaszálóterület termésének begyűjtése még kitartó erőfeszítést követel. Szó se róla, e hét végén a munkaerő java ide összpontosult, e hétvégi napon a mérlegszoba előtt szekér *»3- kért ért, egymás után érkezett Kádár Géza, Keresztes Jakab, Kádár Pál, Nyágaty Ferenc ,Bács Márta, Tódor József, Vaszi József, Antalka Dezső fogata, s minden bizonnyal az egyre fokozódó ütem a következő néhány napon nagyot lendít majd a gazdasági raktárnak kimutatásán. Csak az időjárás kedvezzen e héten is szénaszárításra. Maksa : 800 tonna szenázs E termelőszövetkezetnek nincs hatalmas kaszálója ,mindössze 143 hektár a szénatakarmánynak való összterülete, ezért is fektetnek nagy hangsúlyt a szenázskészítésre. A lóhere silózásával végeztek, a sáté szénafüvét is behordták, s eddig pontosan 800 tonna az idei szenázskészletük. Kaszálóikon is a szénafű nagyja betakarítva — 120 hektár a lekaszált terület A Nagyrétről, Csobodról, Taraaljáról s az eresztevényi patak mellől már napokkal ezelőtt lefogyasztották az első termést, s van némi remény sarsára is. Kerestély Csaba örömmel újságolja : minden kultúrában elvégezték a gépi kapálást, s 270 hektáros burgonyaterületüket másodszorra is lekezelték vész ellen, s egyidejűleg a kolorádó-invázió elleni másodszori permetezést is az utolsó hektárokon végzik. E hét elején a silózással fölszabadulnak az utánfutók, úgyhogy a fogatokkal együtt minden szállítójárművet a szénafű behordására irányítanak.• A kézdivásárhelyi Község- és Lakásgazdálkodási Kirendeltség Budai Nagy Antal utca 1. szám, telefon 11997 — mestert a kézdivásárhelyi vízműhöz; — mestert a lakás- és hőközpont-részleghez; — kőműveseket az építészeti részleghez; — szakképzetlen munkásokat az építkezési részleghez. Alkalmazási feltétel a 12. számú törvény alapján történik. Bővebb felvilágosítás a kirendeltség székhelyén kérhető. a A BIBARCFALVI BORVÍZPALACKOZÓ GYÁR kedvező javadalmazással AZONNAL FELVESZ — munkásnőket a palackozó üzembe — alkalmi munkásokat — rakodómunkásokat Egy kiállítás fény- és árnyoldalai Dicséretes kezdeményezés a kovásznál Lendület évente megrendezett házi kiállítása. Bár, úgy tűnik, az idei kissé szűkebb „keresztmetszetű“, mint a korábbiak, látnivaló azért bőven akad, ízléses, szép készruháik, szöveteik, cipőik, háztartási eszközeik alighanem vásárlásra, rendelésre bírják a helybélieket és a vendégeket egyaránt. Idén hiányzanak a bútorok, ám nem is e hiány jelentené a szóvá tenni érdemes fejcsóválgatásunk okát, hanem azok az úgynevezett nép- és iparművészeti csodák, melyek a kiállítás egy egész sarkát elfoglalják. Hogy a néphez és az iparhoz mi közük van, én azt nem tudom eldönteni, de az biztos, hogy a művészethez semmi. Nem hiszem, hogy olyan sokat emlegetett ízlésnevelésünk hasznára válnak mindközönségesen csak istentelen giccseknek nevezhető tárgyak és tárgyacskák kiállítása, amelyek skálája a semmire nem használható, funkciótlan „használati“ tárgyaktól a fába karcolt „souvenerekig“ terjed. Különben is azt hiszem, megyénk és a környező vidékek műemlékeit úgy is védenünk kellene, hogy az ily ábrázolások elkészítésének törvénnyel szegjük nyakát. Éppen a műemlékek érdekében. m. I. Azokban a líceumokban, ahol a IX. osztályokba meghirdetett helyek számánál több a jelentkező, mától kezdődően ismeretellenőrző próbákat tartanak. Tengerparti jegyek érkeztek a Megyei Turisztikai Hivatalhoz: Dél-Eforia, július 2—12. között, II. osztályú szálloda] Sepsiszentgyörgy — Művész Kapjunk el egy hulló csillagot — színes amerikai film, 10, 16, 18 és 20 órától. Sepsiszentgyörgy — Lux Félelem elleni orvosság — Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS ISTVÁNNÉ, született RÁKOSI JOLÁN, 1979. június 30-án, életének 58. évében, hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése július 3-án, kedden 16 órakor lesz a sepsiszentgyörgyi református ravatalozó háztól. Részvétnyilvánítás délelőtt 10—12 és délután 4—6 óra közt A gyászoló család (1012) 1163 lej; Satum, I. osztályú szálloda, július 3—14., 1166 lej; Techirghiol, III. osztályú villa, július 5-16, 542 lej. A lipcsei vásárra hatnapos kirándulást a szervez Turisztikai Hivatal szeptemberben. Utazás repülővel, ijsnyár 4000 lej. szélesvásznú, színes film, 11, 15,30, 17,30 és szovjet 19,30 órától. Kézdivásárhely — Május 8 Felbillent hold alatt — szélesvásznú, színes szovjet film 10, 16, 18 és 20 órától. Kovászna — Győzelem A sólyom — színes szovjet film, 11, 17 és 19 órától. Megemlékezés Ma, július 2-án, egy éve, hogy a drága jó férj, édesapa, testvér, nagytata, KERESTÉL!" ANDRÁS szíve megszűnt dobogni. Emléke mindig élni fog ! Apróhirdetés Eladó Skoda S 100. Érdeklődni : Kézdivásárhely, Ady Endre 22. (1019) mindenkit 1*1) érdekel 1979. július 2. Napkelte : 5,36 Napnyugta : 21,02 Eltelt: 183 nap Hátravan : 182 nap Bizonytalan idő, változó felhőzet. Helyenként záporok, zivatarok- Gyenge keleti szél. Változó hőmérséklet: napközben 26 és 28, éjszaka 14 és 16 C fok között•— 15,40 Magyar nyelvű műsor; Augusztus — 1944—1979. Jegyzetek a hazáról, hazafiságról — Románia — XXV XXXV • Jelentések a felszabadulás 35. évfordulóját köszöntő szocialista versenyről — Mezőgazdasági krónika — Körkép. A tartalomból : szemelvények a marosvásárhelyi zenei napok eseményeiből — Horizont — természet, társadalom ,tudomány. A tartalomból : kerekasztal-beszélgetés : a társadalomkutatás eredményei a felszabadulás után. Részt vesz : dr. Imreh István, egyetemi előadótanár és Keszi-Harmath Sándor. Kaleidoszkóp — Zenei mozaik- Közreműködik : Csíky Ibolya, Kiss Erzsébet, Csoma Judit, Cseke Sándor, Horváth Béla, Török István, valamint Cs. Tóthkovács Ilona, Miske László, Antal István, Trifán László és a ZMetropol együttes. — írók vallomásai Móricz Zsigmondról. Összeállította Kántor Lajos — Gyermekműsor ; 18.30 Ștefan cel Mare; 18,50 Ezeregy este; 19,00 Híradó; 19,15 Az energiakérdésről ; 19,35 Poldark (19. rész); 20,30 Kilátó; 20,50 Tudományos műsor; 21,20 Könnyűzene, 21.35 Híradó: Deák Tamás A HADGYAKORLAT Groteszk három felvonásban BÉRLETNAPTÁR július a-én, csütörtök du 5 órakor L-bérlet július 5-én, csütörtök este 8 órakor D-bérlet július 7-én, szombat este 8 órakor E-bérlet július 8-án, vasárnap este 8 órakor F-bérlet július 12-én, csütörtök este 8 órakor Dj-bérlet július 14-én, szombat este 8 órakor G-bérlet július 15-én, vasárnap este 8 órakor H-bérlet Felesége, fiai, leánya és unokái (1013) 100 éve, 1879. június 10-én született Kolozsváron Szabó Dezső író, publicista. Rendkívül függ. 12. alkotó volt. A Nyugatban közölt művei a korai magyar függ. 8. próza legsikeresebb darabjai. Igen jelentősek függ. 1. Egyik kedvenc műfaja volt a vízsz- 45. Vízszintes: 6. Főműve; 8 Ilyen az áru; 9. Vékony takaró; 11. Szóösszetételekben fával való kapcsolatot jelent; 13. A szerelem istene az ókori görög mitológiában; 14. Portugál, belga és thaiföldi kocsijelzés; 15. Vissza, ritka férfinév; 17. Közepén tolom; 18. A dúr-skála második hangja; 19. Vajon ebbe az irányba?; 21. Rangjelző rövidítése; 22. Magyar nemzetközi sakkmester (István); 23. Személyek tiltakozási joga; 24. Szent idegen rövidítése; 26. Se..., se hosszú; 28. Német névmás; 29. Sebészkés; 30. EB!; 31- Szovjet repülőgép; 32. Szerencséje volt; 34. Szent román rövidítése; 35. Az eltelt időtől; 37. Egy Londonban; 38. ...szép, akinek a szeme kék; 39. Település Franciaországban, a svájci határ közelében; 41. Szalonnát párol; 42. Ezen a helyen; 44. „Az" ausztráliai futómadár. Függőleges: 1. Eléje — népiesen; 2. Szovjet-amerikai leszerelési egyezség; 3 Mosdóban van; 4. A végével megtoldva idegen állatkert; 5. Kiló azonos betűi; 6. Piciny; 7. Vajon víztartó nátrium-kálium-aluminium-szilikát?; 10. Azonosak; 15. Lop; 16. A mélybe; 19. Város Nyugat-Németországban, Bonntól északra; 20. Táplálkozott; 25. Nem engedett; 27. Hosszú... ereszti, sokat beszél; 33. Ittrium és oxigén; 34- Se szeri, se...; 36. Nyújtotta; 38. A telefon egyik feltalálója, elöl személynevének dőbetűjével (Graham); 40. Szintén nehez41. „A másik?; 43. Bármely személy neve helyett írható; 44. Osztrák és vatikáni kocsijel. török sándor 6# 7IX p0_L !Sk?u0 mmmsi Kin mám ríiBinríam