Háromszék, 1998. január (10. évfolyam, 2232-2255. szám)

1998-01-05 / 2232. szám

­ Szerkeszti a budapesti Nemzeti Sport és a Háromszék Felelős szerkesztők: OROSZHEGYI KÁROLY, Nemzeti Sport ÁKOS KÁROLY, Háromszék VISSZAJELZÉS Üzenet a lovasoknak Az október 20-i számunkban megjelent, Rádiháza, a magyar lovassport paradicsoma című riportunkra érkezett a visszajelzés most, az új esztendő hajnalán, mely egyben üzenet értékű is. Dr. Török László, a magyar lovassport military szakágának elnöke csatolta újévi köszöntőjéhez az alábbi sorokat. Szívesen vállalkozunk a közvetítő szerepkörére. És bármikor, ha az üzenet sportmozgalmunk érdekeit szolgálja. A LoNdí kluX ›y í>Lít/|'favCnÁcrí lipfÉy 4-ily \r*A^tXtX<L A tr'ZÍ Á U>£fkbkcri,LtXíáA,*-AA­Lí-u 1’vÂtţktiylikţ-yh, . 1998. JANUAR Jó utat, sok sikert! — ezzel a kívánsággal kezdjük az új esz­tendőt. Ebbe belefoglaltuk minden elvárásun­kat. Mert ilyenkor, az új év első napjaiban, amikor még a csend uralja sportpályáinkat, van időnk a vágyak, az elvárások megfogal­mazására. S ezeket a megfogalmazásokat rendszerint azzal kezdjük, hogy „tavaly el­maradt, de idén...", „tavaly félresikerült, de idén... " Nos, akkor kezdjük. Kezdjük mindjárt a legeredményesebb sportágunkkal, az atlétikával. Miután atlétá­ink az olimpián szigorúan betartották a lon­doni Szent Pál-katedrálisban (az 1908-as olimpia alkalmával) elhangzott, később Cou­­bertinnek tulajdonított mondást, miszerint „az olimpiai játékokon nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos ", és ezt „átültet­ték" a szabadtéri világbajnokságra is, hadd kérjük meg őket, mert az a vágyunk, elvárásunk, hogy ne tegyenek ilyen nemes gesztust az idei, Budapesten megrendezésre kerülő Európa­­bajnokságon. A mezeifutó világ- és Európa­­bajnokságokon pedig nyugodtan folytassák az éremgyűjtögetést. Biz' isten örömet sze­reztek ezzel tavaly is. A Balkán-bajnoksá­got, az országost már nem is említjük, mert az úgy hozzátartozik egy „ legjobb sportág ” életéhez, mint a kenyér és a víz. Más sza­vakkal, az csak természetesnek tűnik. Ami pedig a sportvezetést illeti: kívánjuk, hogy egyévi hibernálás után végre rendezzenek már egy ember elé való „ Grand Prix "-versenyt (hogy szájuk izén, saját szavaikkal fogal­mazzunk), amelyen annak adják a fődíjat, aki megérdemli. És ne csak Grand Prix-n járjon az eszük, hanem kisebb-nagyobb hord­erejű versenyeken is, melyek atlétikánk meg­erősödését hivatottak szolgálni. A birkózás következik. A birkózóknak kívánjuk, hogy minél előbb kapják meg a „vendégmunkásokat" helyettesítő hazai birkózókat, s a belőlük verbuvált csapat­tal álljanak a hazai birkózósport élére, hogy végre ne csak az országos bajnok­ságon, hanem egy világversenyen is meg­mutassák „oroszlánkörmeiket". Legalább egy 5—6. helyezéssel, hogy túl magasra azért ne emeljük a mércét. Világversenyhez kötődik a karatékákkal, a motorosokkal, az asztaliteniszezőkkel, a fogathajtókkal, az ökölvívókkal szembeni elvárásunk. Ne, ne vegyék rossz néven. Mi ilyenkor a kézdivásárhelyi atlétikai iskola felejthetetlen atyjának, Kalith Attila bácsi­nak tanítására, úgymond „parancsolatai­nak" egyikére gondolunk, mely kb. így szólt: szép dolog a bajnoki cím, de egy nem elég, bajnoki címek kellenek. A bajnoki címek mel­lé pedig országos csúcs... A lényeg az, hogy a sportoló életében nincs megállás, nem le­het. A staféta, melynek túlszárnyalására igyek­szik, egyre fennebb kúszik, mert egyre fen­­nebb emeli­k maga s versenytársai. A sort a sportjátékok zárják — a labda­rúgás, a kézilabda, a jégkorong, a kosárlabda. Nem itt és most akarunk egy helyzetfelmérést készíteni. Viszont tiszta szívből kívánjuk, hogy sorozatos kisiklások után végre túljusson az osztályozón labdarúgó bajnokcsapatunk, hogy megszűnjenek anyagi gondjai mind a férfi, mind a női kézilabdacsapatunknak, a jégkorongozók sikeres hazai idényt zárjanak, s ezzel bebizonyítsák a városnak, a me­gyének (itt a vezetőkre gondolunk, mert a nincstelen, szegény és még nem gazdag középréteg tudja ezt), hogy igenis megér­demlik a támogatást, a nyugodtságot, más szavakkal: ha képtelenek anyagi támogatá­sukra, akkor legalább ne zaklassák munká­jukban, ne akadályozzák a túlélésükért vívott harcukban. A kosarazóknak pedig kívánjuk, hogy megközelítsék régi eredményeiket, leg­alább junior szinten. A sportveztést egyszer már említettük, de azért nem árt, ha még egyszer visszatérünk rá, és elmondjuk: kívánjuk, hogy — eltérően az előbbi esztendőtől—idén az legyen, amire hivatott. Rá is vonatkozik az a bizonyos mérce, neki is meg kell újulnia, neki is túl kell lépnie a rideg hagyományokon. Nem ígérgetni kell, hanem szervezni, vezetni, kezdeményezni! Azokon az ösvényeken is, melyeket felettes fóruma nem említett, nem jelölt ki, de jó tudni, hogy mindannyiunk egészséges élet­módját, megyénk sportmozgalmának jövő­jét szolgálják. Sokat kívánunk? Nem magunkért tettük. És meggyőződésünk, hogy nem sok. Nos, jó utat a megvalósításhoz, és sok sikert! Fogarasi Károly Sakkélet A Szent György lovag sakk-klub ütőképes csapatá­nak létrehozását hivatott elő­segíteni a január 10-én in­duló csapatverseny. A játék­erő szempontjából a klub vezetősége hat csapatot (5— 5 játékossal) állított össze, amelyek körmérkőzéses rend­szerben vetélkednek majd. A rövidített idővel lebonyolítan­dó találkozók a csapatkapi­tányok megegyezése alapján pénteken, szombaton vagy vasárnap szerveződnek. • Január 12-én 17 órai kezdet­tel a sportigazgatóság gyűlés­termében megkezdődik az Elekes Dezső-emlékverseny C-csoportjának küzdelme. Bárki nevezhet. Az érdekeltek jelentkezzenek a kezdés napján.. A nevezési díj felnőtteknek 5000 lej, tanulóknak 2500 lej. *­­A vakáció végeztével újra­indulnak a sakktanfolyamok. A magyar csoport első évesei 10-én 9 órakor, a másodévesek 16-án 16 órakor jelenjenek meg a Székely Mikó Kollé­giumban. (P. A.) ROMÁNIAI MAGYAROK AZ OLIMPIÁN Szabó Kati 1968. január 22-én szüle­tett Zágonban a Szabó család (Albert és Etelka) harmadik gyermekeként. Nővére, Zita tíz évvel, bátyja, Albert hét évvel előzte meg a rendkívül igyekvő, mozgékony Katit. „Kerekeken” indult a torna­szerek világa felé. A bába­asszony, aki világra segítette, a jóságos Mariska néni mesél­te, hogy gyerekkorában szin­te naponta lejátszódott köz­tük az alábbi beszélgetés: — Katikám, vess már egy cigánykereket! — Nem retek — hangzott a dacos válasz. — Kapsz egy lejt. — Akkor retek! Hát így indult el a kis Kati a tornasport öröm- és üröm­könnyekkel áztatott útján. Előbb a nővérét, Zitát kísérte el a zágoni iskola tornakörére, majd Farkas Gabriella tanárnő tanácsára a Brassói Dinamo edzéseire, Lup Sándor tanár úrhoz hordozta édesanyja hárászkendőjébe bugyolálva, hogy meg ne fázzék. A Dina­mo férfitornára szakosított mestere nem vehette párt­fogásába, de nagy szeretettel ajánlotta a Károly Béla ve­zette tornaiskolát. A Szabó lányok—Zita és Kati — még ez évben (1974) Oneşti-re költöztek. Katit beíratták család — Béla és Márta — elköltöztek Oneşti-ről Dévá­ra. Csupán csak egy pillanat­nyi törést okozott Kati fel­készülésében, mert egyelőre egyik tanár, edző sem akarta szárnyai alá venni. Két-három napig dolgozott valakivel, az­tán más vette át irányítását. Hónapok teltek így el, míg az Ágoston Mihály—Cosma Maria edzőpáros elhatároz­ták, átveszik Kati felkészí­tésének irányítását. Egy év­en át dolgozott a két mesteredző­vel. 1979 őszén Károlyék átvit­ték Dévára. Néhány hónap­pal később, a lyoni ifjúsági Európa-bajnokságon négy aranyérmet nyert, s ezzel meg­váltotta belépőjét az olim­piai keretbe. A moszkvai via­dalra nem nevezték, de elvit­ték, hogy közelebb kerüljön, s megbarátkozzék a játékok légkörével, úgymond tapasz­talatot szerezzen. Az olimpia után az ifjúsá­gi Európa-bajnokságon foly­tatta éremgyűjtését. 1983-ban a felnőttek Európa-bajnok­­ságán is remekelt — két arany-, egy ezüst-, és egy bronzérem volt a mérlege. Még ebben az esztendőben a budapesti világ­­bajnokságon is rajthoz állt. Megnyerte a talajt, aztán az arany mellé tett három ezüs­töt, a sor végére pedig egy elért Szabó Katit a pofonok sorával sújtották. A ’85-ös finnországi Európa-bajnok­­ságra készülő csapatból egy­szerűen kihagyták... Nem me­hetett valami fényesen a munka az edzőtáborban, nem ígért a román tornaiskola hírnevéhez méltó sikert a készülő keret, mert utolsó pillanatban be­hívták Katit is. Rövid idő alatt csodát nem tehetett, s végül felkészületlenül kényszerítet­ték a szerek közé. Egy árva ezüstérem lett a finnországi kiruccanás vége. Valamivel jobban sikerült a világbajnok­ság. Valamivel... De ekkor visszaütött az Európa-bajnok­­ság előtti kényszerkihagyás. Közben kezdte mutogatni oroszlánkörmeit a fáradtság. 1986-ot bemutatókkal, kisebb­­nagyobb horderejű, rangú nemzetközi versenyekkel töltötte el, s emiatt nem is tudott igazán ráhangolni a Kínában megrendezett Világ­kupa viadalára. Érlelődött benne a visszavonulás gon­dolata. Igen ám, de ez akkori­ban nem volt olyan egyszerű. Edzői jól tudták, hogy Kati kitűnő csapatember. Vissza­vonulási szándékát csak ak­kor fogadták el, miután meg­ígérte, hogy 1987-ben még a válogatott rendelkezésére áll a világbajnokságon. Nehéz Szabó Kati sikersorozata az első osztályba, Zitát a XI.­­be. Neki tehát kettős szerep­kör jutott — a tanulás mel­lett a gardemamáskodás. Kegyetlen hat év vette kez­detét a kisebbik Szabó lány életében. Edzésről edzésre járt, majd néhány órát a könyvek mellett töltött el, majd újra az edzőterem következett. Gyakran megtörtént, hogy este tíz óra is a tornateremben, a gerendán vagy a felemáskor­láton találta. S amikor végre a hálószobába mehetett, nem várt külön­ ringatásra... Két év állt már a háta mögött, amikor Nadia első sikereit aratta a montreali olimpián. Ez a siker meghatározóvá vált Szabó Kati életében. S ez akkor sem változott, amikor a Károly bronzérmet. Világhírnévnek örvendett már, amikor eluta­zott a Los Angeles-i olimpiára. Élete nagy versenyére. A torna­­sport Zágoni üstököse valóság­gal beragyogta Los Angeles s az egész olimpiai mozgalom egét. Négy aranyérem és egy ezüst...Milyen bravúr egy olim­pián ez idáig még három tor­násznőnek sikerült—a szovjet Larissza Latinyinának, a ma­gyar Keleti Ágnesnek és a cseh­szlovák Vera Caslavskának. Los Angeles-i csillogása itthon sokaknak sértette a szemét. Lassan, de biztosan igyekeztek tompítani körülötte a fényt. Pályafutása második felében, a Los Angeles-i olim­piát követő években a román sportéletben páratlan sikert szívvel állt kötélnek, és vállal­ta tovább a gyötrelmes munkát. Neki köszönhetően nyert világ­­bajnokságot a román csapat. Visszavonulása után a dé­vai tornaiskolában dolgozott mint edző, közben beiratko­zott a Testnevelési Főiskola látogatás­ nélküli karára. Hát­térbe szorítva végezte tanul­mányait, éhbérért az edzői munkát. Férjhez ment a kaja­kozó Tsipás Krisztiánhoz, aki nem sokkal később átváltott a tornára. Előbb Krisztián vál­lalt külföldön edzői munkát, majd a főiskola elvégzése után Kati is követte férjét. Ma mind­­ketten a Párizs melletti Cha­­maliere-ben edzősködnek és nevelik kis­fiúkat, Lorence-t. Áros Károly 1980 — Ifjúsági Európa-bajnokság, Lyon: 4 arany­érem (egyéni összetett, ugrás, gerenda, talaj) 1982 — Ifjúsági Európa-bajnokság, Ankara: 2 arany­érem (egyéni összetett, talaj), 1 ezüstérem (felemáskor­lát), 1 bronzérem (ugrás) 1983 — Felnőtt Európa-bajnokság, Göteborg: 2 aranyérem (felemáskorlát, talaj), 1 ezüstérem (ugrás), 1 bronzérem (egyéni összetett) 1983 — Világbajnokság, Budapest: 1 aranyérem (ta­laj), 3 ezüstérem (ugrás, felemáskorlát, csapat), 1 bronzérem (egyéni összetett) 1984 — Olimpiai játékok,1 Los Angeles: 4 aranyérem (ugrás, gerenda, talaj, csapat), 1 ezüstérem (egyéni összetett) 1985 — Universiade, Kobe: 2 aranyérem (ugrás, gerenda), 4 ezüstérem (csapat, egyéni összetett, felemás­korlát, talaj) Világbajnokság, Montreal: 3 ezüstérem (ugrás, gerenda, csapat) Európa-bajnokság, Helsinki: 1 ezüstérem (ugrás) Világkupa, Kína: 2 ezüstérem Universiade, Zágráb: 2 ezüstérem (ugrás, gerenda) ''■lágbajnokság, Rotterdam: 1 aranyérem (csapat), 1 bronzérem (gerenda) IWHiMK­HW

Next