Háromszék, 1998. április (10. évfolyam, 2306-2329. szám)
1998-04-01 / 2306. szám
1998. ÁPRILIS A 64 mezőről Predut úrnak . Tisztelt Predut Gheorghe úr, nemrég volt, kell tehát emlékeznie a 64 fekete-fehér mezőn vívott számtalan sakkcsatára, ahol ellenfelek voltunk ugyan, de sohasem ellenségek. Volt úgy, hogy ön nyert, volt úgy, hogy én. Talán többször nyert ön, mert jobb sakkozó. De ettől szívélyes viszonyunk megmaradt, s a kölcsönös tisztelet is. Emlékszik-e még arra a ’96 előtti időszakra, amikor valamennyi magyar és nem magyar sakkozó barátunk együtt drukkolt önnel abban az igencsak vesztésre álló csatában, amit a volt prefektussal, Cășuneannal vívott a versenyvizsgán megnyert prefektúrai tisztségéért? Nem hiszem, hogy elfelejtette volna azt a sporttársi, jóllehet csak szóbeli támogatást, amit tőlünk kapott. Emlékszik-e még az ügyes-bajos dolgai jó előrehaladásában tőlem kapott segítségre? Emlékeznie kell, mert ez igazán nemrég volt. Többszöri tárgyalásunkra, amit RMDSZ-tisztségviselőként önnel és jelenlegi prefektusunkkal, másokkal a fehér asztal mellett folytattunk, és őszinte örömmel reméltük, hogy politikai szövetségünk az egész megye javát szolgálja — erre emlékszik még? Most pedig keserű kiábrándultsággal olvasom, hogy ön és vezetőtársai a Demokrata Pártból arra tesznek javaslatot, hogy képviseletük ne szavazza meg a 22-es sürgősségi kormányrendeletet. Ha a sportban csalunk, nem képességeink szintjén akarunk eredményt elérni, arra azt mondjuk: sportszerűtlenül játszott. És az igazi sportolók kizárják e nemes küzdelem híveinek közösségéből. Ön most sportszerűtlenül játszott! Fáj ezt kimondani. Bántottuk mi, magyarok valaha egyetlen sértő szóval önt? Előrehaladását iskoláink akadályozták, netalán a strada szó mellett az utca? Ezt sose mondta. Én mindvégig magyar iskolába, magyar egyetemre jártam. De önnel, azt hiszem, elfogadhatóan beszéltem mindig románul. És tudtam, tudom, mi a neve közös hegyeinknek, folyóinknak románul is, nemcsak magyarul. Predát úr, ön futballbíró is volt. Ne a szabályos gólhelyzetet fújja le, hanem a lesre futó piros mezeseket, ha nem akarja, hogy az igazságos nézőtábor haragjától szégyenszemre a hátsó kapun kelljen elsomfordálnia. Továbbra is sporttársi és azonos térfélen küzdő politikusi üdvözlettel várja válaszát V.Puskás Attila. Hírsaláta 5-e Ciorbea lemondását a Demokrata Konvenció, de főképp a Polgári Szövetség vereségként éli meg, a törtető demokraták elsöprő győzelemként értékelik, s ezért olyan vélemények is elhangzottak — Diaconescu szájából is —, ha nem tartják be az új kabinet alakításakor az algoritmust, átadják a kabinet alakításának jogát a Demokrata Pártnak. (Curentul) 3-c Petre Roman nem volt jelen hétfőn este Cotroceniben az első kormányalakítási tanácskozáson. (România liberă) Se A demokraták felé való hírverés egyik első lépéseként értékelik, hogy az említett alakulat által támogatott pénzügyért, Vlad Soaret nevezték ki a Bancorex igazgatójának. Iliescu és Vadim Tudor Pártja továbbra is előrehozott választásokat szeretne. (Adevărul) Se Szóba került a Victoriei és Cotroceni palota folyosói beszélgetésen, hogy esetleg Valerian Stan, Victor Ciorbea ellenőrző testületének lemondatott vezetője legyen a miniszterelnök. A demokraták, akik addig minden erejükkel Ciorbea lemondásáért küzdöttek, ijedten szaladtak az államelnökhöz. A hírek szerint megnyugtató választ kaptak. (România liberă) . Remus Opriş kormányfőtitkár, aki hetekig Diaconescu oldalán harcolt a parasztpárt ellen folytatott úgynevezett külső és belső támadások ellen, hétfőn, mikor kénytelen volt tudomásul venni, hogy a miniszterelnök lemond, hirtelen váltott, s a BBC-nek adott nyilatkozatában már a kormány súlyos elszigetelődéséről beszélt. Cristian Tudor Popescu, az Adevărul főszerkesztője, az éjszakai politikai vitaműsorok főszereplője olyan minősíthetetlen indulattal elemezte Victor Ciorbea lemondását bejelentő beszédét, hogy még a miniszterelnököt nem kedvelők zsebében is kinyílt a bicska. Victor Ciorbea 15 hónapja Victor Ciorbeát, az 1996 júniusában megválasztott bukaresti főpolgármestert, a korábbi szakszervezeti vezetőt 1996. november 29-én bízta meg Emil Constantinescu, az 1996. novemberi választásokon győztes, új román államfő a kormány megalakításával. A Demokrata Konvenció, a Szociáldemokrata Unió és az RMDSZ koalíciójára támaszkodó kormány 60 százalékos többséggel rendelkezett a parlamentben. A Ciorbea-kabinet, amelynek két miniszterét az RMDSZ adta, 1996. december 5-én tette le az esküt. A koalíciós megállapodás — amelyet a más erők mellett a miniszterelnök pártját, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpártot és a Nemzeti Liberális Pártot is magában foglaló Demokrata Konvenció, a Petre Roman vezette Demokrata Pártot és a Román Szociáldemokrata Pártot tömörítő Szociáldemokrata Unió s a Romániai Magyar Demokrata Szövetség küldöttségei dolgoztak ki — széles körű demokratikus reformokat, decentralizálást, mélyreható gazdasági átalakítást írt elő, és tartalmazta a kisebbségi anyanyelvhasználatot korlátozó akadályok megszüntetését is. A kormány gyors ütemben látott neki a program megvalósításának, de hamarosan akadályokba ütközött, a többséget alkotó pártok által nyújtott parlamenti támogatás sem volt egyöntetű. Ennek következtében a kabinet a reformintézkedések jelentős részét nem a parlamentben vitte keresztül, hanem kormányrendeletek és sürgősségi kormányrendeletek formájában léptette életbe. Ez volt a helyzet a helyi közigazgatás és az oktatási törvény reformját illetően is, az ebben a kisebbségek javára megfogalmazott intézkedéseknek tehát még parlamenti megerősítést kellett nyernie. Ez mindeddig nem történt meg, sőt a helyi közigazgatási törvény módosítását a szenátus elvetette, a kisebbségi oktatási jogokat pedig ez a testület Pruteanu parasztpárti szenátor hadjárata nyomán jórészt visszavonta (Pruteanut csak ezt követően zárták ki nemrég a Parasztpártból). A törvényhozási eljárás egyik esetben sem fejeződött még be, tehát a sürgősségi kormányrendeletek de jure érvényben vannak. Hasonlóképpen megtorpant a gazdasági reform és a privatizálás, különösen a múlt év második felétől. Ennek következtében a szerkezetátalakítás elmaradt, a gazdasági helyzet a makrostabilizálás kezdeti sikere ellenére sok tekintetben romlott, az életszínvonal csökkenését nem ellensúlyozta a kilátások javulása. A NemzetköziValutaalap és a Világbank, amely jelentős hiteleket nyújtott, az elmúlt év őszétől bírálta a reform lefékeződését, és idén az új költségvetés kidolgozásával kapcsolatos vita nyomán az IMF felfüggesztette a készenléti hitelkeret soros részletének folyósítását. A gazdasági helyzet romlása közepette a koalíción belül is kiéleződtek az ellentétek, az RMDSZ által a kisebbségek javára elért eredményeket pedig megkérdőjelezte az ellenzéki nacionalista erők kampánya, amely a koalíció bizonyos köreiben is visszhangra talált. Tavaly ősszel, két hónapos tárgyalás után, december elején átalakították a kabinetet, bevonva többek között néhány párthoz nem tartozó gazdasági szakembert is — ez azonban nem oldotta meg a problémákat. Két demokrata miniszter különböző okokból történő lemondását követően január 14-én Petre Roman pártja megvonta politikai támogatását Victor Ciorbea kormányfőtől, és március végéig új kormány létrehozását követelte. A többségi parasztpárt és a konvenció elutasította az igényt, válaszul a Demokrata Párt miniszterei kiléptek a kormányból. Bár sikerült még egy koalíciós megállapodást kidolgozni, amelynek értelmében a Demokrata Párt „kívülről” támogatja a kabinetet, ez a gyakorlatban nem működött, a demokraták több kulcskérdésben is a koalíció ellen szavaztak. A koalíció megbénulása az elmúlt napokban általánossá tette a véleményt, hogy az eddigi alapon a többség nem működhet tovább. Ciorbea pártjában, a parasztpártban egy csoport nyíltan új kormány megalakítása mellett szállt síkra, majd szombaton a konvencióban részt vevő Nemzeti Liberális Párt kongresszusa is állást foglalt amellett, hogy Ciorbea miniszterelnök még a költségvetés elfogadása előtt mondjon le, az RMDSZ legfőbb vezetőit tömörítő operatív tanács hasonlóképpen úgy vélekedett, hogy a válság megoldását célzó tárgyalások elodázásával nem szabad halogatni a költségvetés megszavazását és a közösen vállalt reform végrehajtását. Baracs Dénes (MTI — M. L.). Vatikáni dokumentum az önvizsgálatról Európa történelmének kérdésében nemcsak a katolikus egyháznak, hanem az európai nemzeteknek is önvizsgálatot kell végezniük — hívja fel a figyelmet a jövőre sorra kerülő püspöki zsinatot előkészítő vatikáni, Lineamenta (Alapvetések) című dokumentum. A Lineamenta a berlini fal leomlása és a Balkánon erőre kapott nacionalizmusok kapcsán megállapította: az európai nemzeteknek lelkiismereti önvizsgálatot kell tartaniuk, el kell ismerniük azokat a történelmi, gazdasági és politikai bűnöket, tévedéseket, amelyeket a nemzetek jogait megsértő imperializmusok követtek el az elmúlt és a jelenlegi évszázadban. A vatikáni dokumentum kiemeli, hogy Kelet-Európában az egyén visszanyerte szabadságjogait, de még nem élhet a szabadsággal. Magyarország szomszédi viszonya Budapest támogatja Szlovákia és Románia tagságát mind az Európai Unióban, mind a NATO-ban. A politikai támogatás mellett tapasztalatainak átadására is kész — mondta Kovács László külügyminszter keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint nincs ok aggodalomra amiatt, hogy a Magyarországgal való tárgyalások megkezdése befolyásolná a szomszédokhoz fűződő viszonyt. A madridi NATO-csúcstalálkozó nyomán a magyar— román viszonyban további javulás állt be, pedig Bukarestet nem hívták meg tagságra, Magyarországot igen — emlékeztetett a miniszter. A viszonyon Kovács László szerint az sem változtatna, ha Magyarország már tag lenne akár az EU-ban, akár a NATO-ban. A vízumkérdést illetően a külügyminiszter elmondta: Szlovákia esetében ez nem probléma, mert az ország minden EU-tagállamban vízummentes, Románia esetében viszont Budapestnek tárgyalnia kell a magyar tagsággal összefüggő változásokról, de el kell kerülni a romániai magyar lakosság román lakosságtól való megkülönböztetését. Varsói tüntetés EU-tagság ellen Lengyelország európai uniós tagsága ellen tüntettek kedden az Európai Bizottság varsói képviseletének épülete előtt. A Reális Politika Tömörülés, a Nemzeti Tömörülés és az Összlengyel Fiatalság nevű szélsőséges szervezetek félszáz tagja azt hangoztatta, hogy a lengyelek mindig is európaiaknak érezték magukat, de nem kívánnak lemondani lengyelségükről annak érdekében, hogy bejussanak az egyesült Európába. A tüntetők szerint az integráció egyet jelent azzal, hogy a lengyel földeket felvásárolják a németek. „Az Európai Unió egy olyan monstrum, amelynek tulajdonságait igazából senki sem ismeri, s amely évek óta saját belső gondjaival sem képes megküzdeni” — hangoztatták a megmozduláson felszólalók. Magyar parlamenti képviselő Kárpátalján A vasárnap lezajlott ukrajnai parlamenti választásokon Beregszászon győzött Kovács Miklós, a Kárpátaljai Kulturális Szövetség elnöke, aki 35 170 szavazatot szerzett. Kovács azt nyilatkozta az MTI tudósítójának, hogy az új parlamentben minden erejével törekedni fog a kárpátaljai magyar oktatási rendszer megőrzésére és a kárpátaljai magyarok érdekeinek érvényesítésére a földprivatizáció során. Kovács Miklós fontosnak mondotta egy, a határon túli magyarok jogállását szabályozó magyarországi törvény elfogadásának szorgalmazását, amely lehetővé tenné a kisebbségek akadálytalan kapcsolattartását az anyaországgal az EU-csatlakozást követően. Meggyengült a kubai haderő Az amerikai védelmi minisztérium bizalmas elemzése szerint a kubai fegyveres erők annyira meggyengültek az utóbbi években, hogy nem veszélyeztetik az Egyesült Államok nemzetbiztonságát. A lap idézett egy védelmi tisztségviselőt, aki kifejtette: noha senki sem állítja, hogy Kuba rendelkezik biológiai fegyverekkel, „azt sem mondhatjuk, hogy gyártóképessége sincs”. A Pentagon-jelentés szerint a kubai fegyveres erők stratégiai irányultsága védelmi, nem támadó jellegű. A beszámoló megemlíti, hogy az üzemanyag- és alkatrészhiány miatt a kubai légierő két repülőszázadra zsugorodott, és a használható állapotban levő, szovjet gyártmányú MIG-gépek is csak időközönként tudnak felszállni. (Az MTI híreinek felhasználásával) Szerkesztő: Domokos Péter