Hazánk, 1899. augusztus (6. évfolyam, 182-208. szám)

1899-08-01 / 182. szám

182 SZÁM. BUDAPEST, KEDD. _____________H A Z A N K______________ 1899. AUGUSZTUS 1._______________3 járt a borellenőrző bizottságok dolgában, mire az alispán megnyugtatólag válaszolt. A farkasdi körorvos választása ellen beadott felebbezés folytán, az állandó választmány a választást megsemmisíttetni javasolja. Csillaghy György a megsemmisítés ellen plaidiroz. Erre Deák Gás­pár farkasdi gazda tiltakozik Csillaghy érvelései ellen, tagadván azt, hogy a lakosság a válasz­tásba belenyugodott volna. Emődy József Csil­laghy felszólalásában törvényszegést lát, melynek a választásoknál ezentúl többé előfordulnia nem szabad; a többség az állandó vál. javaslatát el­fogadta. Nagyvárad négy milliós kölcsöne. Nagyvárad városnak a nagyszabású építkezések következtében na­gyobb kölcsönre van szüksége. Hogy azonban ez a köl­csön előnyös legyen, arra egyelőre kevés kilátás van és a berlini „Viktória“ biztosító­társaság is a pénzviszonyok rosszabbra fordulása folytán visszavonta a Nagyvárad városának nyújtandó 4 millió frtnyi kölcsönre korábban tett ajánlatát. Újabban egy berlini pénzintézet ajánlkozott a kölcsön nyújtására, 4 és fél százalékos kamatláb mellett. A Jászberényi közigazgatás, Jászberény város rendőrkapitánya, — de nemcsak ő, hanem a hatóság többi tagjai is — úgy látszik, nem szokta komolyan venni az egyes időszaki miniszteri rendeleteket. Hogy többet ne említsünk, azt hozzuk fel például, hogy van egy miniszteri rendelet, mely szigorúan kötelességévé teszi az elöljáróságoknak, hogy a cséplési idény kezdete előtt, a határban levő minden utat vizsgáljanak, minden hidat rendbehozzanak, hogy az óriási súlyú cséplőgépek szállítása minden veszély és kár nélkül történhessék. Valószínű azonban, hogy ezt a rendeletet is, mint annyi sok mást, a városházánál kényelmi szempontból ad acta tették és ráborították a feledés fátyolát, mert — a­mint a „Jászberényi Hírlap“ írja — a hidak megvizsgálása és kijavítása végett a gazdaközönség nagy kárára még eddig semmi­féle intézkedés sem történt. A házalók kitiltása. A házalási törvényben adott jogával mind több és több vidéki város kezd élni. Ismét három város : Gyula, Nyíregyháza és Felső-Bánya tette közzé legújabb rendeletét, melylyel a házalást területü­kön eltiltja. Nagyon sajnáljuk, hogy ezek között nincs még Esztergom városa, a­hol a házalók kiszámíthatatlan kárt okoznak a mi derék kereskedőinknek, a­kik úgyis alig képesek elviselni az óriási adókat. Városi mérnökök lemondása. Szombat­helyen — mint onnét írják — nagy feltűnést kelt — hogy a város mind a két mérnöke, Szilárd Emil főmérnök és Taraba János városi mérnök lemondtak hivatalos állásukról. E lemondás­nak — mint jelzik — mélyebbre ható okai vannak. Vasvármegye közgyűlése. Vasvármegye tör­vényhatósága augusztus 7-én tartja évnegyedes rendes közgyűlését, melynek tárgysorozatából kiemeljük a követ­kező ügyeket: Néhai Radó Kálmán érdemeinek jegyző­­könyvi megörökítése ; — a IV. és V. aljegyzői állásoknak választás útján való betöltése; — néhai Radó Kálmán * * elhalálozása és Spissich László lemondása folytán az állandó választmányba 2 tag, a központi választmányba 1 tag választása; — az esküdtek alaplajstroma elleni fel­szólalások elintézésére hivatott bizottságba 12 bizalmi férfiú megválasztása ; — a földmivelésügyi miniszter le­irata a Rábaszabályozás bajainak orvoslása tárgyában; — a vármegye alispánjának javaslata a kötelező tűzkár­­biztositás tárgyában; — Szombathely város indítványa a „Vasmegyei kultur-egylet“ alakítása tárgyában. Megállítom a lányokat. Ijedten rebbennek össze, de látják a jó szándékomat és mosolyognak. — Hova valók maguk szép leányok ? — kér­dem őket. — Udvarhelyszékiek, Derzsiből valók — szól­nak vidáman. — Úgy? Hát akkor — kérdezem újra, hogy valami merészet kérdezzek, amelyre annál érde­kesebb lesz a felelet — hát akkor, ki a fő­ispánjuk ? És fölragyog a kérdésemre a leányok szelíd tekintete és szeretettel, lelkesedve kapnak a szón: — A főispánunk ? . . . Ugrón Gábor ! — Hm . . . Hát az alispánjuk ? — Ugrón Gábor! — Jól van, de hát a szolgabiró, az mégis csak más ? Gondolatokba merülnek erre a leányok, tana­kodnak egy ideig magukkal és a szivükkel s aztán lelkesülten, határozottan mondják: — Az is Ugrón Gábor, kérem! * Isten veled vadvirágos harezmező, néma ajkú és mégis ékesen szóló érerszobor — Isten ve­led! . . . Alkonyat borul bár reátok, de a nem­zeti kegyelet ott virraszt felettetek, aminthogy ott virrasztóit a múltban, virraszt a jelenben és virrasztani fog a jövőben mindörökkön örökké .. . . Ámen! Fakots József KÜLFÖLD, Budapest, július 31. A hágai békekon­fer­encziát szombaton ünne­­piesen berekesztették. A záróülés nyilvános volt. Az elnök jelentette, hogy a megegyezéseket tar­talmazó jegyzőkönyvet valamennyi állam alá­írta, a választott biróságokról szólót 15, a ten­geri és szárazföldi csatákról szólót 15, s végül a robbanó gázokkal telt s a dum-dum lövegek be­tiltását ezérzet szintén 15 állam irta alá. Azután felolvasták Németalföld királynőjének a pápához intézett levelét, amelyben az ő támogatását kéri a konferenczia czéljainak elérésére. A pápa vá­laszában nemcsak erkölcsi támogatást ígér, ha­nem ígéri azt is, hogy az örök béke megterem­tésének nehéz munkájában teljes erejével részt fog venni mindenkor. Azután Staat báró, Orosz­ország képviselője mondott bucsúzóbeszédet és megköszönte a megbízottak buzgó munkásságát. Majd Münster gróf, a német megbízott és de Beaufort, Németalföld külügyminisztere beszélt. A konferenczia tehát sok nehézség után mégis csak meg tudott egyezni három nevezetes dolog­ban, ezek: a választotti bíróság, a genfi egyez­ménynek kiterjesztése a tengeri háborúra s vé­gül eltiltása a fojtógázzal teli lövedéknek és a dum-dum golyónak. Nincs azonban a konferen­­cziának semmiféle praktikus értéke; nemcsak nem­ vitte előre a lefegyverezés nagy gondola­tát, de azt sem tudta elérni, hogy a választott bíróság kimondásával csökkentse a nemzetközi konfliktusok számát. A háborút ezután is oly borzasztó fegyverrel fogják viselni a hatalmak, mint eddig , ha Amerikának a Fülöp-szigeteken, vagy Angliának Transzválban szüksége lesz a dum-dum fegyverre, akadálytalanul használhatja, hiába tiltakozik azután ellene a többi nemzet a humanizmus nevében. A szeri radikálisok fölött még nem hozott íté­letet a rögtönítélő bíróság. Oruics Száva, a volt pétervári nagykövet jónak látta be sem várni ezt az aktust, hanem elutazott Belgrádból, mert­ mindenütt jó, de a legrosszabb otthon mostaná­ban. Valamelyik fürdőhelyre ment, ahová nem ér el a nagy Milán beszúálló keze. A belgrádi „Malé Noviny“ kivonatot közöl Vuics volt pénz­ügyminiszter és Oruics leveleiből. Az egyik le­vélben, amely Ilics Alexa lelkésznek szól, aki most szintén fogságban van a merénylet miatt, Oruics sértő hangon nyilatkozik Milán királyról és olyan dolgokat mond, amelyek a közrend megbontására irányulnak. Egy másik levélben, amelyet állítólag Petrovics Blázsó hozott Péter­­várról Vesznics­nek, Gruics keményen elítéli a szerb kormány eljárását és csodálkozik azon, hogy a szerb nemzet olyan egykedvűen veszi a szerbiai eseményeket, ami hősies múltjával sehogy sem egyeztethető össze. Hivatalos szerb körök véleménye szerint Gruics tábornoknak ez a levele okozta, hogy azonnal visszahívták péter­vári állásáról. Minthogy azonban sem Vuics, sem Gruics nem vett részt a merényletben, nem üldözték őket tovább. Vuics szintén külföldre utazott családjával.­­ Spanyolország szenátusa elfogadta a belső államadóság kamatainak megadóztatásáról szóló törvényjavaslatot és a rendkívüli hitelek engedel­­mezésére vonatkozó javaslatokat és elhatározta a montjuichi per revízióját. Szilvela miniszterel­nök holnap Szan­ Szebasztianba utazik. A hiva­talos lap azután közölni fogja a kortet bezárá­sára vonatkozó rendeletet. A transzváli kérdés egyre jobban kiélesedik. Anglia még mindig igen harczias hangulatban van és „amibe egyszer belefogott, azt nem hagyja el.“ Transzválban valamelyes békés meg­oldást reménylenek bár, de Chamberlain-nek, Anglia gyarmatügyi miniszterének szombati be­szédéből kiérzik, hogy Anglia nincs megelégedve az eddigi eredménynyel, bolygatni fogja a kérdést mindaddig, amíg alkalma lesz ténylegesen be­avatkozni. Mindjárt utána a lordok házában Sa­lisbury miniszterelnök, a transzvált kérdésről szólva, kijelentette, hogy amibe Anglia egyszer belefogott, azt nem hagyja el. Tehet tehát Krüger elnök és a transzváli volksra ad bármiféle engedést, ezek csak ideig-óráig tartó békét biztosítanak ; nem segít a transzváliakon már semmi sem. Ez az ultimátum és ebből nyilvánvalóvá lesz, hogy a transzváli kérdést nem az uitlanderek választó­joga, hanem az erősebb joga, az ököljog fogja megoldani. Petőfi-ünnep- Budapest, július 31. A szózat nem hangzott el hiába, mert az a szabadság és egyenlőség Istenének megnyilatko­zása volt : Talpra magyar! És most, ötven év múltán is érezzük ennek a két szónak magasz­tos varázsát: Talpra magyar ! Eszme valál! Megtestesülése, valóra válása egy ország népe becsületes, szabadságszerető gondo­latvilágának. Hangod, szavad, immár kihűlt szi­vednek dobbanása átkelt félszázadon és át fog kelni évezredeken át, amíg egy magyar él e földtekén. Erről tett tanúságot ez a nemzeti ünnep. Ott volt mindenki, akinek ereiben a hazafiasság, az emberszeretet érzete lüktet. Aki nem lehetett ott testével, ott volt gondolatában. A magasztos országos ünnepség lefolyása, — melyet részben főlapunkon, részben mellék­letünkön közlünk — a következő volt: A segesvári ünnep. — A Hazánk kiküldött tudósítójától. — Segesvár, jul. 30. Harmatos reggeltől ragyogó délig, ragyogó dél­től a leszálló szelíd alkonyatig egy ünnepség volt a fehéregyházi csatamező és a segesvári vár foka. A nemzeti kegyelet rakta le koszorúit halhatatlan költőjének sirhantjára és büszke ércz­­szobra talapzatára. A csatamező vadvirágos sír­ján ezer és ezer ember tolongott, Budapestről két külön vonat szállította az ünneplőket, a szé­kely hazából négy vonat hozta a derék székely­­séget, elől csillogó öltözetű bandérium, utánuk Erdély és Magyarország főurai, vezéremberei kocsijaikon, csatáros hajdúkkal a bakon. Lelkes honleányok, az irodalom ismert férfiai, képvise­lők, ünneplő tömeg egy csoportban hintették tele a megemlékezés illatos virágaival a meghalt hő­sök közös sírját, hol a legnagyobb költő is örök álmát alussza. Ott voltak a szászok is, kiknek gyülölsége legalább az ünnep napjára fölolvadt a magyar szeretet melegében. Brassó tizenhat városatyával képviseltette magát, részt vett az ünnepélyen Segesvár képviselőtestülete is. Legra­gyogóbb részlete a segesvári csatasikra való föl­vonulásnak a főurak négyes fogatainak hosszú sora volt. Károlyi István gróf, Zichy Jenő gróf, az erdélyi arisztokráczia férfi és női tagjai ro­bogtak ki fogatjaikon a fehéregyházi sírhoz, ve­lük ment Zsilinszky Mihály, a közoktatási és Vö­rösmarty Béla, az igazságügyi államtitkár a kor­mány képviseletében Tallián Béla alelnök és a következő képviselők: Zeyk Gábor, Török Ber­talan, Pildner Ferencz, Teleki Domokos gróf, Kobek István, Bélas László, Trauschenfels Emil, Illyés Bálint, Malek Lajos, Madarász József, Kom­­lóssy Ferencz dr., Frey Ferencz, Rátkay László, Barabás Béla, Lányai Sándor, Farkas József, Major Ferencz, Kubik Béla, Endrey Gyula, Wolfner Tivadar, Mezőssy Béla, Kalocsay Alán, Várossy Gyula, Kállay Lipót, Leszkay Gyula, a főrendek képviseletében: Zeyk József báró. Virágtengerben fürdött a négyszáz honvéd és a halhatatlan költő sírja, rengeteg koszorút he­lyezett oda a kegyelet. Oda tette le koszorúját az országgyűlés, a kormány, az akadémia, a tör­vényhatóságok, a Petőfi-társaság stb. A koszorúk java részét a segesvári szoborra hely°zték. Fö­lötte kiemelkedő momentuma volt a nagy ün­nepnek a délutáni banketten Károlyi István grófnak a pohárköszöntője, melyben Széll Kál­mán miniszterelnök előtt hajtotta meg az elis­merés lobogóját. Gyújtó hatása volt a hatalmas, gyönyörű beszédnek, zugó éljen reszkettette meg a segesvári városháza tágas oszlopcsarnokát, Magyarország vezérlő alakjai sietve gratulálták meg a lelkes szónokot. Kint a fehéregyházi síkon délelőtt tíz óra táj­ban kezdett beszélni Bartók Lajos, a Petőfi-Tár-

Next