Népújság, 1969. augusztus (20. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-19 / 191. szám
Pénteken, szombaton és vasárnap Budapesten, a Nemzeti Sportuszodában rendezték meg az országos serdülő úszóbajnokság küzdelmeit, amelyen az 1956 után született fiatalok álltak rajthoz. A legjobban a KSI versenyzői szerepeltek, nagy fölénnyel nyerték a pontversenyt , ám az egri gyerekek is alaposan kitettek magukért és a KSI mögött a 2. helyet szerezték meg, megelőzve a legjobb fővárosi és vidéki úszó klub fiataljait. Főleg a rendkívül tehetséges Sass Attila volt elemében, aki háromszor állt fenn a dobogó legmagasabb fokán s közben 200 m gyorson 2:13.7-re javította az országos serdülő rekordot. De a többiek is dicséretet érdemelnek, hiszen az egriek túlnyomó többsége messze túlszárnyalta eddigi legjobb eredményét. Mint például a még jövőre is serdülő Bodnár Ági, aki 800 m gyorson bizonyította képességeit. Simkónak a 200 m vegyes úszásban 2:50 volt eddigi legjobbja , most 2:42.6-ot úszott. ♦Ugyancsak ide kívánkozik még Győrfi 200 m mellúszása, a fiatal fiú 3:10-ről 3:05.6- ra javította egyéni csúcsát! Eredmények: Fiúszámok: 100 m gyors: 1. Sass Attila (E. Dózsa) 1:03.1, 2. Simkó (E. Dózsa) 1:06, 3. Soós (KSI) 1:06.9. 100 m mellúszás: 1. Sass Attila 1:18.9, 2. Turányi (FTC) 1:20.1, ...8. Bárány (B. Dózsa) 1:29. 200 m gyors: 1. Sass Attila 2:13.7, (új országos serdülő csúcs), Sass Attila bravúrja az országos serdülő úszóbajnokságon Pontversenyben: 1. KSI, 2. Egri Dózsa 2. Verrasztó (KSI) 2:19.3. 4x100 m gyorsváltó: 1. KSI 4:26.6, 2. E. Dózsa (Simkó, Lányi, Holló, Sass) 4:34.3 (új megyei serdülő csúcs). 200 mellúszás: 1. Turányi 2:52.8, ...3. Sass Attila 2:55.3, ...5. Győrfi 3:05.5, ...7. Vermes 3:09.3. 4x200 m gyorsváltó: 1. KSI 9:37.8, 2. E. Dózsa (Simkó, Lányi, Győrfi, Sass) 9:55.3 (új megyei serdülő csúcs). 400 m vegyes úszás: 1. Verrasztó 5:26.8, 2. Sass Attila 5:33.6, ...6. Simkó 5:55.7. 4x100 m vegyes váltó: 1. KSI 4:59.7, 2. E. Dózsa (Lányi, Győrfi, Simkó, Sass) 5:05.4 (új megyei serdülő csúcs). 100 m hátúszás: ...8. Lányi 1:19.4. 200 m vegyes úszás: ...4. Simkó 2:42.6. 200 m hát:. ...8. Lányi 2:47.5. Leányszámok: 100 m gyors: ...4. Bodnár 1:11.7, ...6. Kelemen 1:12.3. A még gyermek korosztályhoz tartozó Harmath 1:14.9-es idővel nem került a döntőbe. 100 m hát: ...4. Kurczweil Á. 1:24. 100 m mellúszás: Bede 1:35.9-cel nem jutott a döntőbe. 400 m gyors: ...4. Bodnár 5:31.1. 200 m gyors: ...4. Bodnár 2:35.3. 100 m pillangó: ...5. Kelemen 1:27.1, ...8. Harmath 1:30.7. 200 m mellúszás: Bede 3:24.5- tel nem jutott a döntőbe. 200 m hát: ...7. Kurczveil 3:03.7. 200 m pillangó: ...6. Kelemen 3:25.6, 7. Harmath 3:30.3. 800 m gyors: ...3. Bodnár 11:1 4x100 m gyorsváltó: 1.V. dózsa 4:52.5, 2. BVSC 5:00, 3. E. Dózsa (Kelemen, Oravecz, Harmath, Bodnár) 5:00.7 új megyei serdülő csúcs. 4x100 m vegyes váltó: ...4. E. Dózsa (Kurczveil, Bede, Kelemen, Bodnár) 5:39,3. A bajnoki pontverseny végeredménye: 1. KSI 944, 2. Egri Dózsa 463, 3. V. Dózsa 452, 4. BVSC 314, 5. FTC 284, 6. Sz. Dózsa 238 ponttal. Sasa Attila volt a serdülőbajnokság egri hőse. (Molnár I. felvétele.) REJTŐ JENŐ REGÉNYÉBŐL F ELDOLGOZTA: CS HORVÁTH TIBOR f BASZOK* flQRCSMAROSP Idegenben jövőköí! az V. Spartacus és a H. Kinizsi Ez történt a labdarúgó NB II-ban A hét végén tovább folytatódtak a labdarúgó NB III. északi csoportjának küzdelmei, ezúttal az őszi első forduló mérkőzéseire került sor. Megyénk csapatai közül a Hatvani Kinizsi értékes győzelemmel kezdett Miskolcon, a Gyöngyösi Spartacus pedig Sírokból vitte haza a bajnoki pontokat. A hatvani helyi rangadó és a Zalka SE—Egercsehi találkozó gól nélküli eldöntetlennel végződött. Zalka SE—Egercsehi Bányász 0:0 Gyöngyös, 200 néző. V.: Medveczki. Zalka SE: Győri — Konkoly, Dombóvári, Kurinka — Békési, Bisztri — Zsolya (Havasi), Laczkó, Sármány, Csorba (Varga), Molnár. Edző: Csizmarik Imre. Egercsehi: Molnár — Dorkón, Kovács, Stoff — Szabó, Halász — Zay, Erdei, Stajber, Kurucz, Tóth. Edző: Gere Tihamér. A két csapat találkozója alacsony színvonalú, sok hibával tarkított, csapkodó küzdelmet hozott. Az első helyzet a vendégek kapuja előtt adódott. Molnár nagyerejű lövése azonban a felső lécről vágódott vissza a mezőnybe. Nem sokkal később Sármány fejesét védte szépen az egercsehiek kapusa. A másik oldalon Kurucz és Tóth lövései tévesztettek célt. Szünet után élénkült az iram, javult a színvonal. A 49. percben formás támadás végén Varga került jó helyzetbe, közeli lövése azonban elkerülte a kaput. Ellentámadás során Erdei hajszállal fejelt a bal sarok mellé. A 66. perc eseménye: Tóth szabadrúgása nyomán a labda a kapufát súrolva hagyta el a játékteret. A hajrában a Zalka SE játszott fölényben, a vendégek védelme azonban továbbra is kitűnően zárt. Végül is igazságos döntetlen eredmény született. Jók: Bisztri, Laczkó, Sármány, illetve Kovács, Halász, Kurucz. (bálint) Gyöngyösi Spartacus Siroki Vasas 1:0 Sirok, 450 néző.V.: Marmoly, Gyöngyös, Jakab — Ács (Nagy T.) Forgács, Nagy I. — Pethes, Gáspár — Kövecsi, Bágyi, Balogh, Szatmári, Barta. Edző: Péczeli Szabolcs. Sirok: Kékesi — Zám, Budai, Zagyi — Miskolczi, Répás — Krajecz, Penyaskó, Nagy Gy., Hadobás, Czipó (Kovács). Edző: Csáki Béla. A jól kezdő hazaiak Krajecz révén már az első percben kapufát értek el. A 13. percben újabb veszélyes támadást vezettek a hazaiak, amelynek végén Nagy Gy. az üres kapu mellé gurította a labdát. A másik oldalon Bágyi szabadrúgását hárította Kékesi. Feljött a gyöngyösi csapat és átvette az irányítást. A 23. percben Kövecs a kapust is kicselezte, de aztán a bal sarok mellé lőtte a labdát. Szünet után a vendégek kezdtek jobban. Az 38. percben siroki ellentámadásnál Penyaskó lövése a hálóba jutott, a játékvezető azonban előzőleg lest látott. Nem sokkal később már sakkmatt volt a hazaiak védelme, Zám azonban az utolsó másodpercben önfeláldozó módon mentett. A mérkőzést eldöntő egyetlen gól a 80. percben esett: a kaputól mintegy 18 méternyire Budai csak szabálytalanság árán tudott hárítani. A szabadrúgásnak Bágyi futott neki és nagy erővel a jobb sarokba küldte a labdát. 1:0. A hazaiak a 83. percben újabb nagy gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul. Miskolczi, majd Nagy Gy. a kapu torkában hibázott. A szerencsésebb csapat győzött, s hazaiaknak több helyzetük akadt. Jók: Jakab, Nagy I., Bágyi, Pethes, illetve Kékesi, Miskolczi, Hadobás. A játékvezető többször is tévedett a hazaiak terhére. (somogyi) Hatvani Kinizsi— MEAFC 3:2 (2:1). Miskolc, 400 néző. V.: Boross dr. Kinizsi, Gyökér — Szekeres, Gubis, Mészáros — Baranyai, Kristyán — Simon, Szabó, Püspöki, Tóth, Kővágó. Edző: Seres Gyula. Szemerkélő esőben, heves miskolci támadásokkal indult a játék. A 15. percben az egyetemisták jobbszélsője kiugrott az elalvó hatvani védők között és a jobb sarokba továbbított. 0:1. Ezután a Kinizsi lendült előre és a 23. percben Kővágónak sikerült egyenlítenie. 1:1. A 40. percben Szabó remek egyéni játék után talált a hálóba, s máris a hatvani csapat vezetett 2:1 arányban. Szünet után is gördülékenyek voltak a Kinizsi akciói és az 53. percben Tóth 3:1-re növelte az előnyt. A 75. percben a hatvani védelem szabálytalansága miatt büntetőhöz jutott a MEAFC, s ezt Palotás értékesítette. 3:2. Az utolsó percek a Hatvani Kinizsi nagy fölényének jegyében teltek el. A Kinizsi győzelme megérdemelt. Jók: Kristyán, Szabó, Püspöki, Kővágó. (kroffinger) Gáspár SE—MÁV HAC 0:0 Hatvan, 800 néző. V.: Ladányi. Gáspár SE: Gilányi — Szűcs,, Janik, Jánosi — Kiss, Márton — Takács, Gergely, Kovács, Tóth, Kövesi. Edző: Kovács János. MÁV HAC: Molnár — Kőműves, Kókai, Ádám dr. — Tóth, Katona — Kulacsik (Berta) Terényi (Hajdák), Mayer, Szabó, Ludvig. Edző: Nagy Antal. A helyi rangadón a Gáspár SE lépett fel támadólag, s mintegy negyedórán keresztül veszélyes akciókat vezetett. A 21. percben Takács tisztán tört a kapura, de Molnár önfeláldozó belevetődéssel tisztázott. Feljött a MÁV HAC és kiegyenlítetté vált a küzdelem. A 24. percben Ludvig bal sarokba tartó lövését Gilányi nagy bravúrral hárította. A 38. percben Kovács célozta meg a kaput, s Molnár a kapufa segítségével tisztázott. A második félidő elején is a Gáspár SE kezdeményezett többet. A 62. percben Kovács már a 16-oson belül járt, amikor Kókai elkaszálta, a játékvezető azonban nem látott szabálytalanságot. A 86. percben a menteni akaró Kókai és Terényi összefejeltek, mindkét játékos megsérült s mintegy hat percig állt a játék. A Gáspár SE támadósora lényegesen több gólhelyzetet teremtett és így közelebb állt a győzelemhez. Dicséret illeti viszont a MÁV HAC kitűnően megszervezett védelmét. Jók: Gilányi, Szűcs, Kiss, Kovács, Tóth, illetve Molnár, Kókai (a mezőny legjobbja), Ádám dr., Szabó. (marosváry) További eredmények: Edelény —Aszód 3:0, Rudabánya—Somsály 2:0, Bag—Tiszaszederkény 0:2. az Alberttelep—M. Bányász elmaradt, augusztus 20-án játszák le. A bajnokság állása: 1. T.-szed. 16 11 3 Apróhirdetés Ingyenes budapesti lakást biztosítunk vidéki munkavállalóink részére. Felveszünk 16 év feletti nőket, fonodát betanított és segédmunkára. Jó kereset. Nyereségrészesedés Természetbeni juttatás. Szabad szombat. Hét végi kedvezményes hazautazást térítünk. Jelentkezés: Kőbányai Textilművek fonodai telepe. Bp., X., Maglód u. 25. Munkaerőgazdálkodás 4. sz. Autóközlekedési Vállalat azonnali belépéssel felvesz autószerelő és általános lakatos szakmunkásokat, akkumulátor és hűtőjavító műhelybe segédmunkásokat, üzemanyag és raktári kiadókat. — Fizetés megegyezés szerint A kollektív szerződésben biztosítottakon felül minden második héten szabad szombatot tartunk. Vidékieknek a a próbaidő után munkahelyre és visszautazáshoz autóbusz-járatainkon önköltséges utazást biztosítunk. Jelentkezés: Eger, Lenin u. 194. Műszaki szakosztályon. Fiatal közös nőket gépi • betanított munkára, központi műhelybe. • állandó jelleggel felveszünk. Felvételre jelentkezés : Egri Háziipari Szövetkezet, Eger. Vörösmarty út 27. Ha sok pénzt akar keresni, munkaidő után jöjjön az Eger, I. sz. Téglagyárba- Eger, Homok út 2., dolgozni. A Heves megyei MÉK gyöngyösi hűtőházához férfi és női fizikai dolgozókat vesz fel. Jelentkezni lehet 14—60 éves korig. Gyöngyös, Karácsondi u. 1. sz. alatt. Épületlakatos, vasszerkezeti lakatos, szerelő, szak-, betanított és segédmunkásokat felveszünk — nőket is, budapesti és vidéki, változó munkahelyre. Megfelelő gyakorlat után külföldi szerelésre is. 5 napos, 44 órás munkahét. Bérezés: teljesítménybér, korlátozás nélkül. Vidéki munkahelyi pótlékot fizetünk. Szállásköltséget és hazautazási költséget térítünk. Jelentkezés: Vállalat, szerelési üzem. Budapest, XIII., Vágó Béla u. 11. (Volt Lomb u.) Szakácsnőt és női kisegítőt felveszünk. Jelentkezés: délelőtt 10—12 óra között. Petőfi Sándor Kollégium, Eger, Foglár u. 1. sz. Három szobás, kettő konyhás, spájzos, pincés, magtárom, 18 méteres épülettel, kettes hizlaló, ezer négyszögöles telekkel, áron alul eladó, bármi kör megtekinthető. Mező,tárkány. Rákóczi 40. Új-Hatvanban, Arany János u. 38. alatt 250 mv-ös telekkel, jó karban levő, 2 szoba-konyhás-ház, pincével ,egyébnel, lékheljyiségekkel, azonnal beköltözhetően eladó._____ .. ifj-Hatvanban, a Sallay Imre u. 15. alatt. 384 n.Öt házhely, gyümölcsfákkal telepítve, építési i anyagokkal sürgősen eladó. 45 QOO-ért Érdeklődni: Hatvan. Székely u. 2. alatt. ________ Egerben. XIII. kér Sánc u. 72. számú, kis ■ családi ház eladó Érdeklődni: Szederkényi1 ^Jáncor u. 25. > 1175-ös Jáwa eladó. Cím: Molnár, Gyöngyösoroszi, Kossuth u. 54. 1 Garanciális 408-as Moszkvics eladó. Eger, Menház u. 1. Érdeklődni: ő.u. 6-tól.________ 250 cm3 Jáwa, villogóval, komplett eladó. Füzesabony, Rákóczi u. 79._________ Steyr 55 személygépkocsi sürgősen, olcsón eladó, megegyezés szerint. Király, Eger, Lenin 17. CI-407 Moszkvics eladó. Érdeklői: naponta 17-től Baktai úti lakótelep ,,E” 1/4. ma Alig használt, nagykerekű, magas mély, német gyermekkocsi igényesnek eladó. Megtekinthető: mindennap, Eger, Baktai u. 24. írógép — csehszlovák gyártmányú — ^keyys.ot h^znáit — ’eladó. Egery Jankovics u. 10. ' ***'■ , * .■ i— Hosszú menyasszonyi ruhát kölcsönzők. Eger, Csokonai u. 17. sz. Értesítjük vevőinket, hogy folyamatos szénsavellátásuk biztosítása céljából a vasúti feladást beindítottuk. Mivel a vasúti feladás csak a répcelaki üzemünkből történik, kérjük megrendeléseiket szíveskedjenek Répcelakra küldeni. Szénsavtermelő Vállalat, Répcelak. Lakodalmi ebédet, vacsorát családias rendezésben, olcsó árakon Szállal a Gyöngyösi Étterem — Gyöngyös, Bugát Pál tér 2. szám. Frissen vágott csirkéből készült ételek, házi készítésű tészták, hűtött italok, külön terem Nyár régi lehetni a telepítéshez garantáltan arankamentes, minden mennyiségben szállít a VETŐMAG VÁLLALAT Termelési Központja (Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Eger, Dózsa tér 4. Telefon: 17-33-4