Híd, 2007 (71. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2. szám - HÍD ÉS AJTÓ - Bence Erika: Képi hidak, nyelvi hidak: metaforák, anekdoták, hazugságok (esszé)
lódott előttünk az elsüllyedt szabadságról és egységről/együttélésről alkotott gondolat. A folyó e kontextusban az elválasztó (határ)mozzanat, míg a híd hiányában rajta „evickélő” kompok, hajók és dereglyék az ideiglenes és bizonytalan összeköttetés alkotmányait jelentik. Háy idézett novellájában e jelentésnek is van metaforikus kifejeződése: a férfi és a nő közötti szerelem- vagy megértés-híd a gyermek létbizonyosságának biztos tere és helye, de ha megbomlik ez az összhang, ha „lesodródik onnan, beletoccsan a Duna-vízbe és úszik messzire, miként a dinnyehéj”. A Duna és hídjainak irodalmi jelentéstartománya - Háy novelláiban is - szükségszerűen veti fel az Arany-összefüggést. „A férfi igen, de a híd, az ő hídja nem hagyta cserben. Azt gondolná az ember, hogy innét már nincs mifelé menni, csak tényleg oda, aztán a hídkorlátra és onnét, tovább. Ez így igaz, de annyi hasonló történet színezi a budapesti életet, hogy az asszony mégsem a száz évvel ezelőtti megoldást választotta, hogy, mint a Hídavatás című költeményben behajítsa testét, ami már nem kell a férfinak, s talán másnak sem, a pillérektől fodrozó vízbe.”4 Arany balladájában a Margit híd határmezsgye, s mint olyan kettős funkcióval rendelkezik: egyszerre választ el és kapcsol össze, vég és kezdet, átmenet a lét és a nemlét között. A ballada tragikus alaphangját „fordítja le” - tragikomikussá módosítva „a száz évvel ezelőtti megoldást”, azaz a műfaj eredeti nyelvét a novellaíró anekdotára. „Mondani sem kell, ez a nő is hamarosan az elváltak táborába sodródott. Ott sétáltak, kávéztak, s leültek azok alá a fák alá, ahol az a régi költő is üldögélt, s kapcsos füzetébe apró verseket kapart.” Ha a metafora (miként az általunk értelmezett híd-metafora is!) alapvetően képi, az anekdota nyelvi természetű jelenség. A nyelv, akár a balladai Margit híd, összeköt és elválaszt. Ebben a felfogásban másodlagosak az anekdota műfaji vonzatai („hitelesség igényével fellépő, csattanós történet”), kulcsmozzanata a kölcsönös megértés, a megegyezés formanyelve. Eisemann György a Mikszáth-regények kapcsán beszél „kétféle nyelv”-ről, amelyekben az anekdotikus nyelv közmegegyezéses álca, a lényeg, a való, az igazság elhallgatását szolgálja: „Folyvást helyettesítenek valamit: jelenükkel a múltat, a múlttal a jelenüket. De hogy melyik az »eredeti« és melyik 2 Uo. 122. 3 A vizsgált novellák Háy János jelölt könyvének római számmal jelölt harmadik ciklusát alkotják. Címeikben egy-egy budapesti Duna-hidat neveznek meg. 4 Háy János: Margit , H. J.: i. m., 144-145. 5 Uo. 145. 6 Kovács Endre-Szerdahelyi István: Irodalomelméleti alapfogalmak. Bp., 1977, 99. 7 Eisemann György: Mikszáth Kálmán. Bp., 199847