A magyar nyelv és kultúra a Duna völgyében II. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság Budapest – Wien (1991)
Nemzeti kérdés, irodalom, irodalomtudomány - Nationale Frage, Literatur und Literaturwissenschaft - Melczer Tibor: Babits Mihály felfogása a magyar nemzeti kérdésről és az Osztrák-Magyar Monarchiáról 1919-ig
polgári értelmiségi társaság), s mindaz, ami jót-rosszat még az újból birtokba vett nagyváros, meg az újpesti peremvidék jelentett, gondolkodását és lassanként költészetét is a köz dolgaira erőteljesebben ráirányította. Lelkiismeretes tanárként mindinkább úgy érezte, hogy az iskolától válnia kell, mert egy nagyobb iskola várja, "melynek padsoraiban egy egész nemzet ül."25 így írja meg az 1912. május 23-i nevezetes tüntetés hatására a magyar forradalmi költészet örökértékű antológiadarabját, a Május huszonhárom Rákospalotánt, amelynek ragyogó disztichonjaiban a forradalom nemzeti eszméjű víziója is jelen van ("hol zajló tömegen most úz a néma Petőfi"). Ám az e versben remélt jövő nem született meg "Magyarország nagy betegágyán", hanem — ismeretesen — csakhamar a világháború kataklizmáival kellett a költőnek szembesülnie. Még fogódzott (1914 őszén) az utolsó szalmaszálba, ártatlanságunk tudatába, és a reformáció magyar századának sirámait idéző, a protestáns változatból parafrazált Miatyánkjában a kísértés elkerüléséért, vagyis e tudat megmaradásáért könyörgött. S mert csakhamar könyörtelenül rámeredt a való, hogy bűnösök ellenségeink, s mi is azok vagyunk, hogy ne tört volna föl a Húsvét előtt nagy fugájában a "ki a bűnös, ne kérdjük" oly igaztalanul és oly gyakran csepült óhaja. Joggal mondja Kardos László, hogy itt az egymásra mutogató, egymást bűnösnek nyilvánító nemzetekről, nem pedig háborús felelősséget viselő személyekről lehet szó.26 Mert lehetett-e békülékeny a háborúért vétkesek iránt ő, aki már a kezdetek idején, a Kép egy falusi csárdában gúnyversével ütötte arcul az egész osztrák—magyar háborús politikát és demagógiát? S ugyane versével leszámolt — ha nem is a mindvégig tisztelt és becsült (felfogásunk szerint túlbecsült) Deák Ferenccel, de — örökségül kapott, 67-es, deákos hazafiságának maradványaival is. "Csárdában falakon / olykor / láthatsz, ha falakon / bolygói, // s únt szemed elmereng / bor közt, / ily képet, / mely dereng / por közt (...)// magas Hungária / gyászban, / Kossuth, igaz fia / lázban, // Petőfi énerét / mártja, / ujjal a hon nevét / áldja, // / mily erő, mennyi láng, /jellem / zsarnok Ausztriánk / ellen //(••••) Csitt, mindez ponyva ma, / dalnok! / jó bajtárs lett ama / zsarnok. (...) // Ádázabb viadal / buzdul, / a mennyi fiatal / pusztul!" És — éppen a háború miatt — átmenetileg le kellett számoljon legbecsesebb eszmei örökségével, liberalizmusával is. Fennmaradt egy a — legutóbbi időkig — kiadatlan, 1916-ban írott verse, amelyben ifjúságától mindhalálig vallott liberalizmusának ellentmondva, a zsarnokot dicsőíti, A walesi bárdok palinódiáját írva meg így: "Nem bűnös ki szive szerint / tesz, bár a tette rossz / Edvárd király, angol király / se volt talán gonosz. // (...) S ha zsarnok volt, tán látta már / hogy más itt nem segít / s az ő erős kezeivel / lehet csak ar a britt."27 . A zsarnok dicsőítése mögött politikai ábránd húzódott meg. Az a várakozás, az az illúzió, amely az 1916-ban trónralépő IV. Károly személyéhez kötődött. Tőle várták sokan a békeszerzést, így Tóth Árpád Óda az ifjú Caesarhoz és Juhász Gyula Koronázás című versében is erről ír. És hajlandók lettek volna, nem kevesen, ennek fejében melléállni, akkor is, ha arra gondolhattak, hogy az új császár-király, Ferenc Ferdinánd politikai neveltjeként — céljai elérése érdekében — könnyen abszolutisztikus eszközökhöz folyamodhat. (Károlyi Mihály ír erről részletesen.28) Babits pedig — e vers