Irodalmi Szemle, 2010
2010/1 - Kosztolányi Dezső: Európa (vers)
Kosztolányi Dezső Európa Európa, hozzád, feléd, tefeléd száll szózatom a század vak zűrzavarában, s míg mások az éjbe kongatva temetnek, harsány dithgrambbal én terád víg, jó reggelt köszöntök. Ó ősi világrész, te régi, te rücskös, te szent, te magasztos, lelkek nevelője, illatokat és ízt szűrő, csodatévő, nagyhomlokú, könyves, vén Európa. Ha mostoha is vagy, viaskodom érted és verlek a számmal és csókkal igézlek és szókkal igázlak, hogy végre szeress meg. Ki téphet el innen, ki téphet el engem a te kebeledről? Nem voltam-e mindig hű, tiszta fiad tán? Kölyökkorom óta nem ültem-e éjjel lámpám sugaránál tanulva a leckéd, vigyázva, csodálva száznyelvű beszéded, hogy minden igéje szívembe lopódzott? Már értik azóta az én gügyögésem, bármerre vetődtem, sokszáz rokonom van, bármerre szakadjak, testvérem ezer van. Nem láttam-e Kölnben a német anyókát esőbe csoszogni, Párizsban a tündér francia leányok könnyű székelését, Londonban a lordok hajának ezüstjét, s nem ettem-e, ittam munkásnegyedekben.