Kanadai Magyar Munkás, 1947. január-július (18. évfolyam, 25-52. szám)

1947-06-05 / 47. szám

1947 JÚNIUS 5. CSÜTÖRTÖK KANADAI MAGYAR MUNKÁS A LÉGNYOMÁS földreterítette az embereket és benyomta a há­zak ablakait. Középen megnyílt a híd, lassan a levegőbe emelkedett, aztán darabokra szakadva a Duná­ba zuhant. Egy perc volt az egész. A robbanás zaja után halálos csend ült a környékre. A híd épen ma­radt budai felén a légnyomás ere­jétől ájultan és a rémülettől der­­medten hevertek az emberek. Ne­héz terhükkel megvadultan szá­­guldtak a lovak. Egy autó fékje csi­korogva kapaszkodott a kerekekbe és hajszállal a leszakadt hídrész e­­lőtt megállt. Vezetője még percek múlva is görcsösen markolta a kor­mányt, taposta a féket, amikor a mentésre sietők kinyitották a kocsi ajtaját. A pillanatig tartó csendet a Dunába zuhant száz meg száz ember segélykiáltása szakította meg. A vízbemerülő villamosokba és járművekbe zárt emberek hang­talanul vívták végső tusájukat a Dunával. 1944 októbere volt. A nyilasok és németek megkezdték Pest aláakná­­zását. Két hónappal később a híd budai fele is követte a Dunába a pesti részt. Két gombnyomás, pár kiló robbanóanyag és két perc. Eny­­nyibe került Pest legforgalmasabb hídjának elpusztítása, amelyen 17.­ 500 jármű ment át naponta, még­­egyszer annyi, mint a többi hidakon. 2800 tonna vas főtartó van. A Ganz, a MÁVAG és a Győri Vasgyár a közlekedésügyi minisztérium rendelésére március 15-én kezdte meg a főtartók építé­sét, összesen 1422 méter hosszú vasszerkezetet kell építeniök. Eh­hez 2800 tonna vasanyagot hasz­nálnak fel. Az anyag szállításához 280 vágon szükséges. A gyárak szerkesztési irodái által kiszámított szerelési idő 279.200 munkaóra. Három váltásos munkanapra átszá­mítva 31 év és 9 hónap. Pedig egye­lőre csak feleszélességben építik fel az új hidat. Számítsuk­­ehhez a fel­ső vasszerkezetet, azt, hogy mi munkába kerül, míg a feldolgozott anyag a kohóban és hengerdéken keresztül a hídmunkásokhoz jut és fogalmat alkothatunk arról, hány­szor százezer munkaóra és hány­szor tíz munkaév eredményét tet­ték tönkre egy mozdulattal, egy perc alatt a nyilasok és a német rablók. Versenyeznek a gyárak A SZERKEZETEN dolgozó gyá­rak munkásai most azon verse­­nyeznek, ki tudja a szükséges mun­kaidőt a legjobban megrövidíteni. A Ganz vagongyárban a 81,90 mé­ter hosszú középső nyílások főtar­tóit építik. Az első hatalmas vasír állványokra döntve készen fekszik a hídműhely előtt. Mögötte már a másodikon dolgoznak a munkások. Háromnegyed részben már ez is el­készült. — A szerkesztési iroda 96 ezer munkaórát írt elő a hat főtartó megmunkálására — mondja Borsá­nyi József elvtárs, az üzem vezető­je­ — Elhatároztuk: elavult gépe­inkkel is hamarább csináljuk meg, mint a jobban felszerelt MÁVAG vagy Győri Vasgyár. Átrendeztem a gépeket és készülékeket gyártot­tam, melyek megkönnyítik a mun­kát. Hosszú vaslemezeket kerülgetve járok a homályos műhelyben, a mú­zeumba való ócska gépek között. Rozsdás vasdarabok mellett hala­dunk el és meglepetve állunk meg, amikor Borsányi elvtárs visszahív, hogy bemutassa azokat, mint mun­kát egyszerűsítő készülékeit. A vá­gógépre asztalt szerkesztett. Ezen percek alatt lehet beállítani min­den formájú sablont. Nem kell je­lölni az anyagot, nem kell vigyázni a vágásnál. Egy másodperc alatt kész a munka, amelyre 15—20 per­cet írt elő a szerkesztési iroda. A fúrógépre ütközőket szerelt, ame­lyek pontosan jelölik a furatok he­lyét. Eddig előrajzolták a lyukakat és erre a munkára 6 percet írt elő a szerkesztési iroda. A köszörűgép a műhely legfélreesőbb helyén volt. Körül kellett járni a lemezhalmo­kat és gépeket, ha dolgozni akar­tak rajta. Most áthelyeztette oda, ahol legnagyobb szükség van rá. A LEMEZGYALUGÉP fölött nem volt daru és olyan helyen állott, ahol a szűk hely miatt nem lehetett nagy lemezeket felfogni a gépre. A régi gyakorlat szerint az ilyen le­mezeket átvitték a száz méterre le­vő kazánműhelybe. A Margithíd szerkezetéhez 1100 lemezt kell gya­lulni. Négy ember egyszerre tíz le­mezt tud vinni. Ez 22 kilométer it. Borsányi elvtárs a gyalugépet a mű­hely közepére tette, a darupálya a­­lá. Négy embert szabadított fel a lemezhordástól, 22 kilométer utat takarít meg és 4400 munkaórát. Számtalan hasonló átszervezéssel, lényegtelennek látszó újításokkal 20 százalékkal csökkentette az e­­lőírt munkaidőt. Úgy látszik, Borsányi terve sike­rülni fog. Hamarább fog elkészül­ni, mint a MÁVAG és az üzem dol­gozóinak újításai következtében megközelítőleg sem kell olyan ne­héz munkát végezniök, mint a régi hídszereléseknél. Épül a legnagyobb híd A fasiszták elpusztították, de épül a Margithíd — írta Sárkány László, Szabad Nép, Budapest — ­­AT NYÍLÁSÁNAK hossza 474 méter. Minden nyílásban három sasok közül 28 maradt a romok a­­latt. Az ítéletvégrehajtás tehát sike­rült. De Bán Tibor élete válságos­ra fordult. Földes László azonnal futárt kül­dött az illegális orvosért. Amíg a futár után volt, házi kezelésbe vet­ték a súlyos sebesültet. Bán Tibi arcát kiverte a verejték. Csikorgat­ta a fogait. Szörnyű fájdalmai vol­tak. Érezte, hogy nem marad élet­ben. — Mit kínlódtok velem, — mond­ta — öljetek meg. — Ne csüggedj. Élni fogsz. A­­zonnal jön az orvos. RÉGI igazság: azok féltik legke­­vésbbé az életüket, akiknek leg­értékesebb az életük. Bán Tibor é­­lete értékes élet volt. Előljárt a küz­delmekben, az önfeláldozásban, az áldozatkészségben. Halálos sebe se érdekelte. Utolsó perceiben is csak munkatársai biztonsága foglalkoz­tatta : — Minek ide orvos. Elárulhat. Nyomra vezetheti ellenségeinket. Felfedezhetnek benneteket. Kiszi­vároghat a titok. Jobb, ha azonnal meggyógyu­tok, lőjjetek agyon. Földes hadapród vigasztalta em­berét : — Szedd össze magad. Tudom, iszonyú fájdalmaid lehetnek. Ne csüggedj. Azonnal itt lesz az orvos. Kapsz fájdalomcsillapítót. A sebed nem lehet veszélyes. Biztosan tu­dom, hogy megmentjük az élete­det. Élve mara­dsz. Bán Tibor végsőket hörgött: — Követelem, hogy öljetek meg. Jobb ez nekem is, nektek is. Egy ilyen porszem miatt, mint amilyen én vagyok, nem szabad kockáztat­ni a további sikereket. Vannak esetek, amikor az egy­szerű élet olyan szavakat ad egy­szerű emberek szájába, mintha egy rossz regényíró akarna hőskölte­ményt írni. Az élet néha különb pá­tosszal ír regényt, mint a leghíre­sebb romantikus. — Olyan egyszerűen és csönd­ben temessetek el, — suttogta Bán Tibor — mint Povázsait. Temesse­tek mellé, ha lehet. Komolyan végrendelkezett, ő jobban érezte, hogy baj van, mint a többiek. Hamarosan megérkezett az or­vos. Megerősítette Bán Tibor sejtel­meit. AMI AZ EZÜSTVONATRÓL LEMARADT... Miska és az ezüstvonat BUDAPEST — A főváros tanácsnoki karának április végi ülésén, ame­­lyen Kővágó József polgármester elnökölt, Hahn Sándor tanács­nok jelentést tett az Ezüstvonat megérkezéséről és a visszaszerzett nagyértékű anyagokról. A jelentésből kiderül, hogy igen értékes tár­gyak még külföldön maradtak és pedig éppen azoknak a műkincsek­nek és egyéb értékeknek a javarésze, amelyek a főváros érdekkörébe tartoznak. Hahn Sándor tanácsnok ebben az ügyben a következőket mondotta a »Szabadság« munkatársának: — Az ezüstvonat szerelvényére már nem fért fel a főváros útügyi intézetének és a vegyészeti intézetnek a németek és a nyilasok által elhurcolt felszerelése, melyben értékes gépek és egyéb anyagok szere­pelnek. Lemaradtak a vonatról a Zichy-gyűjtemény arany- és nemesfém tárgyai, továbbá a fővárosi árvaszék többmillió forint értékű gyámi betétjei, egyenként is sokszázezer forintot tartalmazó hagyatéki borí­tékok, a kerületi elöljáróságok arany-, ezüst- és brilliáns-letétjei, a fő­városi Történelmi Múzeumnak több kincse, végül olyan arany- és ezüst­tárgyak, valamint egyéb értékek, amelyeket a fővárosi tiszti ügyészség kezelt letétekként. Mindezek a frankfurti Reichsbank pincéjében vár­ják hazaszállításukat. Hahn Sándor tanácsnok, a »Szabadság« munkatársának értesülé­se szerint, a közeljövőben ismét Frankfurtba utazik, hogy a főváros­nak az Ezüstvonatról lemaradt értékeit hazaszállítsa. Hahn tanács­nok a polgármester kívánságára egyelőre halaszthatatlan kórházi prob­lémák megoldásával foglalkozik, majd ezek elintézése után indul is­mét Németországba, hogy a felsorolt értékek hazaszállítását előkészít­se. — Súlyos a sérülés. Életfontossá­gú szerveket ért a lövés. Kórházba kell vinni. Műtét talán segíthet még. AZ APOLLÓ-ház robbanása fel­­­­verte az egész környéket. Jár­őrök cirkálnak az utcákon. Igen sok német katona érkezett a városba. Rendkívül mozgalmasak az utcák.­­— Ki viszi a kórházba Bán Ti­bit? Kivétel nélkül mindenki jelent­kezett. A haldokló érezhette, hogy tár­sait mélységesen megrendítette tragédiája s mindenki az életét ad­ná érte, ha ezzel megmenthetné. Négy ember hordágyra tette a se­besültet s máris szaladt vele a kór­házba. Akik visszamaradtak, a dráma hatása alatt mozdulatlanul ültek, vagy feküdtek. Sok idejük azonban nem maradt az elmélkedésre. Az ellenállási mozgalom munkásnők­ből álló hírszerzői és felderítői egy­másután jelentkeztek. — A németek visszafelé özönle­nek. — Egy csoport felrobbantotta a postát. A KÜZDELEM tehát még nem ért­­ véget. Még mindig helyt kell * * * A MARGITHID alsó vasszerkeze­­tének a tervek szerint július 16- ig kell elkészülnie. A hídmunkások megint rohammunkára készülnek és menetrendszerűen ez év végére a Mancshidból Margithid lesz. — Fiuk, — hangzott el a pa­rancsszó — fegyverbe! Most még egy utolsó rohamra indulunk a bel­ső és külső reakció ellen, mielőtt megérkezik a felszabadító Vörös Hadsereg. Rajtunk múlik, hogy ez az utolsó rohamunk is sikeres le­gyen és milliós értékeket mentsünk meg az új demokratikus Magyaror­szágnak. Az ellenállási mozgalom katonái egyszerre visszhangozták: — Éljen a független, demokrati­kus Magyarország! Éljen a felsza­badító Vörös Hadsereg!­ ­ T—^ TM * / fr/UVt jf MAGYAR Miska: — Köszönöm, Samu bácsi, de nézze meg a másik zsebét is, hátha akad ott is valami a számomra­ állni. Ami csak menthető — mente­ni kell. 11. OLDAL

Next