Kapu, 2006. május (19. évfolyam, 5. szám)

MAGYAR MÚLT - Bakay Kornél: Tallózás az újabb történeti irodalomban

2006. 05 MAGYAR MÚLT tájától tudjuk jól nyomon kísérni azo­kat a régészeti kultúrákat, amelyek a szkíta-hun népesség előzményének te­kinthetők s amelyek kiinduló pontja biztosan a hajdani Mezopotámia térsé­ge volt. (gödörsíros kultúra, halomsí­­ros kultúra, Andronovó, Glazkovó) A történeti és régészeti adatok alap­ján világossá vált, hogy a szkíta-szaka­­dán (xiongnu) kultúrkör egységes és a Kr.sz. előtti IX századtól folyamatosan követhető Mongóliától kiindulva dél (Ordosz) és nyugat (Közép-Ázsia, délorosz térség, Kárpát-medence) felé. Hordozói elsősorban europid embe­rek, akikről a kínai források már a Kr.sz. előtti első évezredre vonatkozó­an megemlékeznek: hu összefoglaló néven (822), majd a Kr.sz. előtti IV szá­zadtól (318) xiongnu (ázsiai hun) né­ven. A xiongnuk elődei voltak a ti­k, a zsungok és a dinlinek. A zsungok rész­ben mongoloidok voltak, az ő águkból erednek a szienpik és a zsuan-zsuánok, az ősmongolok elődei. Ezen népek 3- 4000 évvel ezelőtt egy prototürk, pro­­tomongol, protougor közös nyelven beszélhettek („ural-altáji alapnyelv”­­nek volna célszerű nevezni !), amely nyelvből később a türk, a mongol és az ugor-magyar jött létre. A magyar nyelv­ben meglévő török és mongol hatás te­hát nem jövevényszavak révén magya­rázandó, hanem az ősi alapszókincs maradványaiként, amint ezt logikusan kifejtette Sára Péter! Az ázsiai hun dinasztia Kr.sz. előtti 240-től Kr.sz. utáni 93-ig Touban (Tumen) leszármazottaiból állt, majd a xiongnuk kettészakadtak a déli és az északi hunokra. A déli hunok kínai fennhatóság alá kerülve (Kr.sz. után 215-öt követően) elkínaisodtak, az észa­ki hunokat viszont Zhizhi /Csicsi/ legyő­zése (Kr.sz. előtt 36-ban) után a mongol szienpi uralkodó, Tansihaj 173-ban nyugat felé űzte. Dél-Szibéria és az Urál déli felének térségében, a talán türk nyelven beszélő hunokhoz csatlakoztak az ugor-magyar nyelvű keleti szarmaták és a szabitok (hun­gárok) s így alakult ki az ún. európai hunok népcsoportja, amelynek egyik ága a Kaukázus vidéké­re költözött, részben magába olvasztva az alánokat (Kaukázusi Hunia), a zöme azonban birtokba vette előbb a délorosz síkságot, majd a Kárpát-me­dencét, ahol a feltehetően ősmagyar nyelvet beszélő szarmaták 21 (limigantes) évszázadok óta nagy számban éltek. A közép-ázsiai térségben (Szogdia és Baktria) a szkíta-szaka népekhez tartozó pártusok és jüecsik (kusánok) nagy birodalmat hoztak létre, az utób­biak leszármazottai a fehér hunok (heftaliták), akik talán az avarok egyik összetevői lettek. A szakák és a vuszinok, valamint a hunok utódai lettek a türkök (a Kr.sz. utáni VI-VIII. században), az ujgurok, az európai hunok és a hungarok. Ők hozták létre Kazáriát (VII-X. században), de roko­naik voltak nyelvileg (és genetikailag is) a bolgárok, az avarok és természe­tesen a IX század elejétől már magya­rokként megnevezett őseink is. A Kárpát-medence őskori népessé­gét illetően a DNS-vizsgálatok előze­tes eredményeinek kívül egyelőre nin­csenek támpontjaink, de 2500-2000 év óta - nagy valószínűséggel állítható - ősmagyar nyelvet beszélő népcso­portok is laktak a Duna-Tisza vidékén (szkíta-szarmata kor) s ez megfelelő magyarázatát adná az ide érkező kele­ti lovas népek itteni megtelepedésé­nek és a magyar nyelv fennmaradásá­nak. Almos és Árpád fejedelem vezet­te néptömeg török nyelvűségét ko­moly érv nem támasztja alá, a vérszer­ződés azonban jelzi, hogy őseink etni­kailag nem lehettek homogének. Vizsgálatainkra alapozott feltevé­sünk szerint a vérszerződés szent re­likviája lehet az ún. jászberényi „Le­­hel-kürt”,23­24 amelyről a HUN-IDEA Ki­adó jelentette meg Csajághy György legújabb könyvét.23 A három fő részre tagolt szakmunka gazdag anyagot ölel fel, alapos átte­kintést nyújtva a kürtféle hangszerek­ről, a lovas népek kürtjeiről (rython­­jairól), majd magáról a jászberényi ereklyéről ad be leírást. A gazdagon illusztrált könyv kézira­tát a szerző 2002. nyarán fejezte be, mégsem helyeselhető, hogy a 2006- ban kiadott mű említést sem tesz a közben megjelent tanulmányokról, különösen a hivatalosnak tekintett ál­láspontot hirdető feldolgozásokról.25 Azt is sajnáljuk persze, hogy a ma­gunk újabb megjegyzései is kimarad­tak ebből a László Gyula emlékének szentelt, s csaknem teljesnek mond­ható monográfiából.26 Rendkívül fontos értéke a könyvnek a vizsgált tárgy magyar kultúrkörbe helye­zése, illetve a szkíta (keleti) gyökerek hangsúlyozása, valamint szertartásos ivóedény voltának elismerése. A szerző maradandó megállapításának nevezhet­jük az európai elefántcsont „kürtök” (elifantok) utánzat jellegének kiemelé­sét. A keltezést illetően is számos új ele­met vonultat fel és meggyőző hipotézi­seket tár az olvasó elé. Igen fontos meg­állapításnak tartjuk az avar rythonok rendeltetésének pontos meghatározá­sát, vagyis hogy ezek nem harci kürtök, hanem rangjelző tárgyak voltak. Jóllehet három lektora is volt a könyvnek (Erdélyi István, Bathó Edit és Kreka László), néhány alapvető kér­dés megválaszolására mégsem késztet­ték a szerzőt. Az első a vizsgált tárgy igen pontos méretezése és nagyon részletes leírása, felsorolva valamennyi lehetséges értelmezési magyarázatot.27 Nem esik szó arról, hogy a jászberényi „kürt” alsó része sem eredeti, mert 1867-ben nemcsak a felső perem sé­rült meg, és a kitörött részt alul később pótolták. Belül ma is jól látszik a pótlás sokkal fehérebb anyaga, ezáltal az alsó rész kiképzése hiteltelenné vált, így nem tudható, hogy alul miképpen volt kiképezve eredetileg! A felső perem­rész 46 x 22 mm-es csorbulását és re­pedését feltételezhetően nem az 1867. évi baleset eredményezte, hanem az a kétszeri elásás következménye lehet, amennyiben a földbe rejtése bizonyít­ható. Nem kapunk magyarázatot arra, hogy a jászberényi „kürt” a XVII száza­dig hol lehetett,28 hiszen a jászberényi templomban csak 1645-től volt kifüg­gesztve ? Szellemes és jól adatolt a szerző­dés vezérrel kapcsolatos fejtege­tése, különösen értékes a Képes Króni­ka havasi kürtnek nevezett ábrázolásá­val kapcsolatos magyarázata. Csajághy György új könyve jelentős alkotás mind a szakmabeliek, mind a nagyközönség számára. Örvendhetünk, hogy a HUN-IDEA Kiadó egyre nagyobb szerepet kezd játszani a nemzeti törté­nettudomány fontos munkáinak a ki­adásában. Most folyik ugyanitt az ázsiai hunokra vonatkozó kínai források ki­adásának előkészületi munkája is.29­ 21 Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai III. Budapest 2005, 279 - 320. 22 Többen igyekeznek a genetikai vizsgálatok eddigi eredményeit hitelteleníteni és kérdésessé tenni, például Róna-Tas András, Megjegyzések a legújabb genetikai vizsgálatok felhasználhatóságáról. Magyar Tudomány 151 (1990) 918 - 924.­­ H. Harke, Sächsische Ethnizität und archäologische Deutung im früh­mittelalterlichen England. Studien zur Sachsenforschung 12 (1999) 119. 23 Bakay Kornél, Kik vagyunk? Honnan jöttünk. Budapest, Püski, 2004, 70 - 76. - nő Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség! Pomáz, Kráter, 2004, 198 - 203. 24 Csajághy György, A "Lehel-kürt". A lovas népek kürtjei, rangjelző ivókürtjei és a "Lehel-kürt". 25 Selmeczi László, A "Jászkürt". Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Múzeumok Évkönyve 13 (2003) 95 - 110.­­ Kritikája: Bakay Kornél, Őstörténetünk régészeti forrásai. III. Budapest, 2005. 299. 26 Lásd a 23. jegyzetet. 27 Botot tart-e a kezében a kentaur? Pávaszerű-e az egyik és sólyomra emlékeztető-e a másik ábrázolt madár? Mi lehetett a lovas hegyes végűnek látszó egyenes eszköze és mi a kerekded tárgy? Mi lehetett a szarvas agancsán a kétágú képződmény? Nőalak-e a hosszú szoknyás figura? Az egyenes eszközt markoló gyerek vajon játszadozva ugrándozik-e? Később bőséges magyarázatot kapunk, ezért szerencsésebb lett volna elhagyni ezt az elnagyolt leírást.28 Sajnálatos, hogy Beöthy György vonatkozó tanulmánya elkerülte a szerző figyelmét. 29 Hunok és kínaiak. J.J.M. de Groot művét közzéteszi Bakay Kornél. Kínai nyelvi szakértő: Csornai Katalin. Szaklektor: Bárdi László. Várható megjelenése 2006. szeptember.

Next