Kassai Ujság, 1921. január-március (83. évfolyam, 1-73. szám)
1921-01-16 / 12. szám
jNyolcvannarmaam eviuigam, iz,. a^aiu, §*«l.aztösig é» kiadóhivatal: Kassa, Fő utca 64. szám, SSidsiiat. (Nemzeti színházzal szemben.) Telefonszám: 185. ,oo Megjelenik hétfő kivételével naponta reggel, ooo (Kaschauer Zeitung) FELELŐS SZERKESZTŐ: DK- KÖVES ILLÉS Előfizetési díjak helyben és vidéken ! Egy egész évr* 216 korona* félévre 108 korona, negyedévre 54 korona, egy hónapra 18 korona. — Egyes számára A korona. FÓRUM (Dr. PETROGALLY OSZKÁRNAK); •zemélyis égő, nagy politikai sulyia arra kényszerit bennünket, hogy az egységes magyar párt megszervezése ellen felhozott argumentumait, ellenérveit külön latolgassuk, egyenként boncolgassuk, hogy ezzel a megértés útját egyengessük. Mindenekelőtt leszögezzük Petrogally Oszkárnak ama kijelentését, hogy ő maga is többre tartja az egységes pártot, mint a pártok szövetségét. Ha tehát az Egységes magyar párt többet ér, akkor miért nem csináljuk meg? Miért kísérletezünk a pártok koalíciójával, holott előre tudjuk, hogy a koalícióban rejlő robbantóanyagok előbb-utóbb szétvetik az egész koalíciót. A külföldi példákra való hivatkozást egyáltalában nem mondhatjuk sikerültnek. Mert minden népi politikájának alapeszméi az illető népnek nemzeti karakteréből, az illető fajnak jellemző, örökségképen egymásraszálló lelki tulajdonságaiból, komponenseiből tev'elnek össze. Igaz, hogy ehhez csatlakoznak mellékesebb, mulékonyabb eszmék, de ezek olyanok, mint az apró, mindig változó hullámocskák folyó felszínén, míg lenn a mélyben lasssan, változhatatlanul gördül tova a nagy víztömeg, mely az alapvető eszmék állandó összességét képviseli. Ezért még a kormányformába is nép, a nemzet lelke ad tartalmat. Ennek igazolására felhozzuk például Angliát, amely monarchikus államformában él, mégis a legdemokratikusabb ország. Az angol felfogás szerint a király az Isten helytartója és szolgája, akit tökéletesség és örökkévalóság jellemez, akinek szabadságában áll a törvényekhez való hozzájárulását a fejedelmi gőg hangján megadni, vagy Mégis úgy áll a dolog, hogy megtagadni. a királyi hozzájárulás egyszerű formakérdés. Több, mint kétszáz éve, hogy a fejélelmek nem éltek visszautasítási jogukkal. Ezzel szemben Franciaország köztársaság, mégis az elnöknek sokkal több joga, hatalma, befolyása van a parlamenti életben és kormányzásban, mint az angol királnak. Még egy példa. Az amerikai spanyol államok mind köztársaságok, mégis a legsúlyosabb deszpoiizmus található fel bennük. Vagy vegyük a demokráciát, azt a sokat hangoztatott és már-már teljesen elkoptatott politikai jelszót. A demokrácia a latin fajoknál főleg az egyéni akarat és kezdeményezés háttérbe szorulását jelenti az államhatalommal szemben, míg az angolszásznál, s főképen az amerikainál ép az egyéni akarat erős kifejlődését és az államhatalom háttérbe szorulását látjuk. Csehszlovákiában a demokrácia a cseh sovinizmus takarójául szolgál, míg a magyarságnál egyesek uralma csírájában elnyomja a demokrácia kifejlődésének még csak lehetőségét is. Ha tehát a kormányzás és ennek alapjául szolgáló politika a népek lelkéből fakad, akkor nem lehet a magyar lelket külföldi kaptafára húzni és azt mondani, ha külföldön a koalíciózás bevált (nagy kérdés: bevált-e valóban?), akkor nálunk is be kell válnia. Nálunk épen ezért kell megteremteni az egységes pártot, mert a magyarnak pártoskodás a s pártoskodásból fakadó vakgyülöletre börfndezett lelke, hamar indulatra törő vármérséklete a koalíciós politikát lehetetlenné teszi. A világháború alatt majdnem az összes országokban pártközi minisztérium vitte az államügyeket. Nálunk erre gondolni sem lehetett s amikor a szükség végre a koalíciós kabinetet megteremtette, akkor már meg is húzták a halálharangot Magyarország felett. Aki most itt, Szlovenszkón pártérdekből szintén ellenzi az egységes magyar pártot, azt figyelmeztetjük arra, hogy segít a szlovenszkói magyarság halálharangjának megöntésében ! De menjünk tovább ! Petrogally a koalíciós pártok érdekében a háború után keletkezett államok koalíciós kormányára hivatkozik. Ez is rossz példa, mert ezek a pártok oly szeretettel egyesültek egymással, hogy a végén a hivatalnokminisztériumnak adtak életet. Mindezektől azonban eltekintve, nekünk soha egy pillanatra sem szabad felednünk, hogy mi nem vagyunk kormányzópárt, hanem végtelenül kisszámú — alig 10 képviselőt számláló — ellenzék ! Mint kormányképes pártok megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy a legkülönfélébb jelszavak és pártok alatt igyekezzünk a népet a magunk számára meghódítani. E különféle jelszavak és pártok között könnyű a müanszbeli különbségek alapján az áthidaló kompromisszumokat megkötni, mert a »húsosfazék« köré nem oly nehéz az embereket és pártokat csoportosítani. Ellenzék azonban csak akkor számottevő és erős, ha egységes. Ezért kell az egységes magyar párt, amelyben a legridegebben kell érvényesülnie a közös cél érdekében a pártfegyelemnek. Igaz, hogy a németek is ellenzéket alkotnak s mégis 5—6 polgári pártra osztva hatásosan és egységesen tudják érvényesíteni nemzetük önvédelmi harcát. De ennél a pontnál újból hivatkoznunk kell arra, hogy a magyarok nem németek. Közöttünk irtózatos nagy különbség van. Már csak azért is, mert önfegyelmük roppant nagy, mert 5—6 pártra oszolva is, annyi képviselőt küldhettek be a prágai nemzetgyűlésbe, hogy a mindenkori kormányoknak okvetlenül figyelembe kell őket venniök s végül a németek és csehek évszázadok óta küzdenek a leghalálosabb elkeseredéssel egymással. Ez a nemzetiségeknek egymás ellen való gyűlölete kovác ólja őket össze egy egy alkalmas pillanatban, vagy veszélyes helyzetben. Mi ellenben nem gyűlöljük a szlovákokat, ez az összeforrás tehát nehezebben megy. Ezért a politikai küzdelmekben szívesebben fordulunk egymás ellen, mint az uralkodó pártok ellen. S ha egymást támadásainkkal gyengéjük, hogyan gondolhatjuk, hogy egységes fellépésre és e járásra kaphdtók volnánk már csak egymás iránt érzett féltékenységből is? A némethez való hasonlítás azért is sántít, mert a németek háta mögött 60 milliós németség áll, amely a csehországi német testvérét állandóan támogaja, istápolja és segíti. A csehországi németek gazdagok, kezükben van a csehországi iparnak és kereskedelemnek körülbelül 55 százaléka, mindezt önmagunkról nem állíhatjuk. S végül nem szabad azt a körülményt sem figyelmen kívül hagynunk, hogy mi, mint kisebbség csak most igyekezünk statárium és cenzúra közepette elhelyezkedni, míg a németek ma is szabadabban mozoghatnak. Ha most ezen elhelyezkedésben hibákat hibákra halmozunk, akkor a magyarságnak talán soha helyre nem hozható károkat okozunk. Ezeket a hibákat pedig csak úgy előzhetjük meg, ha egységesen vonulunk ki a politikai küzdőtérre, ellenkező esetben, mint oldott kéve széthulunk. Nem most először Petrogally Oszkár szájából, hanem már több oldalról is hallotuk, hogy a keresztény szocialista pártra azért van szükség, mert a velünk szimpatizáló németeket is, szlovákokat is tagjai közé sorozhatja. Itt az ideje, hogy ennek a tetszetős érvnek egyszer már a szemébe nézzünk, őszintén, egyenesen és minden kertelés nélkül. A németeket nem féltjük Ő< mais az egységes magyar párt hívei. Ő hozzánk állanak és igaz testvéri szeretettel velünk harcolnak. A szlovákok pedig vagy magyarbarátok, vagy ellenségeink. Ha valóságban a magyart szerették, akkor a jogi pártnak épp úgy tagjai lesznek, mint a keresztényszocialista pártnak; ha pedig ellenségeink, akkor a keresztényszocialista párt magyar érdekeinek síkraszállását egyszerűen lehetetlenné teszik azzal, hogy tömegesen belépnek s a tömeg segélyélvel a vezetést maguknak megveszik és akkor a keresztényszocialista párt megszűnik az lenni, aminek most a jóhiszemű magyar politikusok gondolják. A gazdapárt pedig attól tart — mondja Petrogally — hogy szervezetnek feloszlatásával kockáztatná azon gazdasági erőt is, amelyet szervezetének segédével a párt zömét kitevő földmives és kisiparososztály érdekében megszerzett. Ezen is könnyen lehet és kell segíteni. Az uj egységes magyar párt úgy sem lehet a kiváltságosok, a néhány előkelők pártja. Ennek a pártnak a szó legnemesebb értelmében demokratikusnak kell lennie. Ha pedig demokratikus, akkor a földmivesek is, a kisiparosok is, sőt még a munkások is megtaláják a maguk jogos érdekeinek védelmezőjét az egységes pártban. S ha mindezen érv az egységes párt megalakítása mellett kevés, kicsiny és gyenge, akkor a legnagyobbat maga Petrogally szolgáltatta ama beismerésével, hogy annak idején ő maga is az egységes magyar párt megteremtésén dolgozott. De munkája meghiúsult azért, mert Srobár Lőrinc jónak látta az ilyen alakulást betiltani. Srobár tudta, mit csinál és miért csinálja ezt ? Ő nagyon is tisztában volt az egységes magyar párt erejében velő erkölcsi tényezővel Ennek az erkölsi tényezőnek uralomra jutását akarta Szobár megakadályozni, ezért nem engedte az egységes magyar pártot. Az okos politkus figyelembe veszi azt is, hogy elensége és ellenfele mitől fél s taktikáját eszerint választja meg, ha valami eredményt akar elérni és népnek biztosítani. Ha tehát a mostani szlovenszkói uralom nem vet gátat az egységes magyar párt megalakításának, akkor siessünk vele, nehogy lemaradjunk vele és ezzel önmagunkat büntessük meg kulturánk elsenyvesztésében es a gazdasági életünk megsemmisiésebn 1 Micsura miniszter jóindulattal kezeli a Magyar Népszövetség ügyét ooo Fölöslegesnek tartja a magyar államtitkárságot, ooo Pozsonyi tudósítónk jelenti: A Magyar Népszövetség volt elnöke Kündy István és Tuba János, a szövetség volt igazgatja ismét eljártak a pozsonyi minisztériumban, mégpedig magánál Mura Márton dr teljhatalmú minszternél, valamint Kállay Józsefnél, a köigazgatási ügyek előadójánál Mindketten a kijdőlteknek az alapszabályok mielőbbi jóváhagyására irányuló kérését megértéssel fogadták. Maga a miniszter kijelentette, hogy a legnagyobb jóindulattal fogja elintézni az ügyet. Szándéka volt — úgymond — személyesen Komáromba jönni, hogy az ottani hangulat és V Szoryokat a helyszínen ismerje meg, de ebbeli szándéka kivitelében váratlanul közbejött körülmények és óriási elfoglalsága mindeddig megakadályozta Kállay kormánytanácsost azonban nyomban megbízta, hogy helyette látogasson el Komáromba, ami még e hó folyamán meg is fog történni, amikor azután több függő kérdés és ezek sorában a népszövetségi alapszabályok jóváhagyása is biztosan várhatóan — kedvező elintézést fog nyerni. Micsura miniszter ma egy újságírónak interjút adott, melyből közöljük a következőket: — A Csehszlovák államban — folytatta a teljhatalmú miniszter — csak egyféle állampolgárt ismerek: csehszlovák álampolgárt s ha az állampolgároknak külömböző is az anyanyelvük, jogaik teljesen egyenlők Az álam nem tesz külömbséget más más anyanyelvű polgárai között és igy teljesen föslegesnek tartom, hogy itt a szlovenszkói minisztériumban a magyar ügyek referálása a külön magyar államtitkár áll s is szerveztessék A mai időszakban egyáltalán fölösleges ez, hiszen én is szlovák vagyok, a helyettesem dr Kállay, miniszteri Ln esős úr is az, itt éltünk születsünk óta Szovenskoban és ismerjük a magyarság minden ügyét, baját. Tőzsde-Deviza* Prágai Sevfiaközpont Bankjegyek Január 15. Zürichi valutapiac Baa«j»«ati valutapiac Január 15. Amsterdam . 275 50 Milano . . . 290 — Berlin . . . 121 25 Pária . . . 50 50 Bukarest . • 10* 21 London . . 31 't — Szófia ... 9775 Bftcs . . . 11.17 Zürich . . . 1030 Péterffa . . 56 75 Belgrád . . 2*1‘— New York . 8 < 10 Stockholm « 176850 Brüsszel . . 54050 Január 15. Román . . 10875 Márka ... 12125 Norvég . . 1423*60 Bolgár . . . 9350 Svéd . . . 118160 Svájc . . 128 Q Francia . . 50750 Dán. . . . 1469 ?0 Amerikai 8175 1-0 75 Ol»................... 287 — Lengyel . . 74 Aniol 811 — 810 — Qsztr. bélyegz. 1117 Budapest 14.— Jármi 14. Berlin ... 927 New-York . 641Bécs ... — • London . t 2398 Prága ... 7'*5 Pária ... 8915 Milano . . . 22'20 Budapest . — •— Bukarest • —Oszt bélyegzett—— Budapesti tőzsde Január l Magyar hitel 2080— Jelzálogbank 515— Algoí-magy. 1' 50— Sa gatirjini 8325-—Leszámolób. 810-— Rimamarányi 4010— Lsd . . 760 — Dollár . . 569— Márka . 80'— Lira , 2000 — Font 2170' Rubel ■ ■ 28 — Bécs , 79-60 Sokai . 675 50 A Sz. L. Sz. rendkívüli közgyűlése. A Sz. L. Sz. keleti körzete január 16-án délelőtt 10 órakor tartja rendkívüli közgyűlését és harmadik igazgatótanácsi ülését. Az igazgatótanácsi ülésen az alapszabályokban előírt tárgysorozat összes pontjait letárgyalja. Ugyan e nap délután 4 órakor több klub kérelmére rendkívüli Fontosabb pontok: közgyűlést tartanak. SzDSz kérdésében való állásfoglalás, ügyvezető-alelnök választás, játékosok igazolása és utánjátszás szabályainak kiegészítése és magyarázata, úgy a rendkívüli közgyűlés, mint az igazgatótanács ülése a Royal külön termében lesz megtartva. Az AzEs t, Magyarország, Pesti Hírlap, Pesti Napló, Újság, Világ című magyar napilapokra előfizetéseket elfogadDrab hirlapiroda j Fü u- 65_ 11« eret Elfizetés 1 hónapra 26 korona. A cemura által visszatartott htpik ára az előfizetőknek a következő havi előfizetésébe lesz beszámítva. 3