Katholikus Néplap, 1860. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1860-10-18 / 42. szám
PEST, OCTOBER 18. 42. szám. II. FÉLÉV. 1860. Megjelenik e lap hetenkint egyszer , csütörtökön. Előfizetési díj : helyben félévre 1 frt 31 kr., s egész évre 2 frt 62 kr. ausz. ér.; vidékre postán félévre 1 frt 66 kr., s egész évre 3 frt 32 kr. au. ér. Az előfizetési pénzek a Szent-István-Társulat ügynöki hivatalába (Lipót-utcza, 8. sz.) bérmentesen, a lap szerkesztését illető levelek pedig a„Katholikus Néplap“ szerkesztőségéhez (Pest, Képiró-utcza, 4. sz.) intézendők. Az eskükvésről: „Istennek nevét hiában ne vedd.“ Az eskü aquinoi sz. Tamás szerint „a mindentudó Is-ten szentséges nevének bizonyságul hivása arra, mit mondunk.“ Ez a végből történik, hogy a mindentudó, csalhatatlan és legigazságosabb Isten szavainkat erősítse meg; nem e földön, mert ez Isten kisértése lenne, hanem majd midőn mindazt, mi elrejtve volt, napfényre hozandja. Isten nevének puszta megnevezése, a nélkül, hogy bizonyságul hivatnék, nem eskü, így e szavak: „Isten tudja, látja lelkemet,“—„Lelkem, hitem, becsületemre mondom“ stb. — nem eskü, mert lényege, tudnillik Istennek bizonyságul hivása hiányzik. Miért is az ilyféle kitételek, ha a belső meggyőződéssel ellenkeznek, hazugság, de nem hamis eskü. Az eskü lényegére nem kívántatik Isten nevének közvetlen és nyilvános említése ; elegendő, ha az közvetve s alattomban értetik. Ez történik, ha oly teremtményt, vagy tárgyat nevezünk, melyben Isten hatalma különösen tündöklik, például a szűz Máriát, mint Isten anyját, a szent keresztet, mint megváltásunk jelét, az eget vagy az egyházat, miként mondatik (Mát. 23, 21.): „Valaki a szentegyházra esküszik, azzal együtt arra is esküszik, ki a szentegyházban lakik, s ki az égre esküszik, az Istennek fejedelmi székére esküszik, egyszersmind pedig arra is, ki azon ül.“ Az eskü, ha valamely állítás erősítéséül mondatik, erősítő eskünek ; ha valamely ígéret biztosításául történik , ígéreti eskünek; ha a kellő bíróság előtt létetik, törvényesnek, ha szertartással az egyházban, ünnepélyesnek neveztetik. Lássuk röviden: valljon az eskü, föltételezve hogy igaz, ellenkezik-e Krisztus, az egyház és a szent atyák tanításával? Sz. Máté evan. 5-dik részében az üdvözítő Jézus Krisztus mondja : „Hallottátok , hogy mondatott a régieknek : hamisan ne esküdjél, teljesítsd pedig az Urnák esküvéseidet. Én pedig mondom : teljességgel ne esküdjetek. — Legyen a ti beszédetek : igen igen, nem nem! a mi ezentúl vagyon, a gonosztól ered.“ És szent Jakab levelének 5-dik részében: „Ne esküdjetek, se az égre, se a földre, se akármi egyébre, hanem a ti beszédetek legyen: igen igen, nem nem ! nehogy megítéltessetek.“ E szavak alapján a pelagiánusok, wikleffiták és anabaptisták, föl nem fogva azok valódi értelmét, átalában kárhoztatták az esküt. A tévedés kikerülése végett jegyezzük meg : a szentírás értelmezésére egyesek tekintélye hitelt nem érdemel, annál kevésbbé a tévelygők magyarázata, kik véleményük és hibájuk megerősítése végett kények-kedvek szerint magyaráznak mindent. Az egyház és sz. atyák közös véleményét kell tehát elfogadnunk, kik az egyház értelme szerint a hitágazatok magyarázásában az igazságot tüntetik elő. Miként sz. Ágoston mondja: „Magának az evangéliumnak sem hinnék, ha az egyház tekintélye által nem lenne megerősítve. “ A szent atyák, különösen ssilár, aranyszájú sz. János és Ágoston állítják, miszerint Krisztus és Jakab szavai nem tiltják az esküt, hanem csak az azzali viszszaélést, miből hamis eskü származik, mi halálos bűn. Sz. Ágoston mondja (Bp. 86. ad Hit.): „Int az Úr, ne esküdjünk; nem mintha vétek volna az igaz eskü, hanem mert nagy vétek a hamis eskü.“ Ez az egyház tana, mely sok esetben követeli az esküt, s a constanzi zsinat 8-ik ülésében kárhoztatja a nevezett tévelygők tanítását. Méltán hiszen az ó- és uj szövetség telve esküvel. Esküdött Ábrahám Fikolnak, hogy sem neki, sem maradékának, sem nemzetségének nem árt (Gén. 21.). Esküdött Isten (109. zsolt.): „Megesküdött az Úr, és nem fogja megbánni. Dávid Szemeinek esküvel ígérte, hogy nem bántja. Sz. Pál esküvel ígérte, hogy híveiről mindig megemlékezed. Tehát az eskü Isten parancsával nem ellenkezik. Azt tiltja, hogy nevét hiában ne vegyük, miként mondja : „Ha én az Úr, hol az én tiszteletem?“ Tiltja parancsában a szükségnélküli gyakori esküt; tiltja a hamis és kétséges dolgok fölötti esküt; tiltja az eskü által való roszra kötelezést, mely a gonoszság előmozdítására s a jó akadályozására szolgál; tiltja, ha helyesen esküszünk, de meg nem tartjuk stb. 42