Katholikus Néplap, 1867. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1867-07-04 / 27. szám
211 kezet, s buzgón imádkozunk becses egészsége megtartásáért, stb. 1827-ben május 24. lett kanonokká; a káptalani szék elfoglalásának napja Augsburgban általános örömünnep volt. Lelkesedésökben az apák magasra emelék gyermekeiket, hogy lássák a piros tojások szerzőjét; e visszanyert hazafit, ki már tiz év óta Bajorhon kebelén kivül élt. És e férfiú, ki ennyi érdemben tündökölt, kit ennyi kitüntetés ért, egész életén át mindig szerény, alázatos maradt; azért sokoldalú ismereteiről számosan nem is tudtak. Bizonyos társaságban akarata ellen hevétől elragadtatva bölcsészeti vitatkozásba elegyedett. Legtöbben meg voltak lepetve Schmid K. kitűnő szakismerete által. „Én eddig azt gondoltam — szólt egyik a jelenlevők közöl — hogy ön csak az iskolaigazgatáshoz s elbeszélések írásához ért derekasan; de látom, ön a bölcsészetben is nagyon jártas.“ Igénytelenségét, kivált ifjabb éveiben, feltűnően fiatal arcza s kisded termete még inkább nevelé. Midőn mint segédpap plébánosával sétálni ment, a nép kedélyesen jegyzé meg: „Ott megy Ábrahám és Izsák.“ Más alkalommal egyik idősebb pappal misézni indulván, a sekrestyés e szavakkal fordult Kristófhoz: „Hát te tudsz-e ministrálni ?“ „Ezen főtisztelendő úr is fog misézni“ igazitá helyre e tévedést az idősebbik pap. — Szerénysége mellett adakozó is volt. A mellett, hogy özvegy anyját életében tehetsége szerint segíté, a szegényeknek mindig kegyes atyja maradt; az 1846—47-ki drágaság alkalmával annyi jót ten a szegényekkel, hogy adakozásainak hire a kormányig eljutott, s érte magas elismerésben is részesült. Rokonaihoz mindvégig gyöngéd szeretettel viseltetett. Egyik nővére vezette nála a háztartást, s a mellett Kristóf kéziratait sajtó alá tisztázta. Felőle így nyilatkozik egyik levelében : „Nagy jót tett velem az Isten, hogy kedves nővéremet vezette hozzám. Nem csak a számos rokonaimmali levelezést viszi helyettem, nem csak a bevételeket s kiadásokat kezeli hiven, hanem kézirataimat is daczára a sok röviditésnek, igen pontosan tudja sajtó alá tisztázni.“ — Határozottan mindig az ifjúság barátjául mutatkozott. Midőn nyilvános bemutatás alkalmával maga a király őt fölszólitá, ha van valami kívánsága, terjeszsze eléje, ő semmit sem kivánt, s erre vonatkozólag barátainak így nyilatkozott : „Méltóságot soha sem kerestem. Miként írhattam volna akkor még valamit a gyermekek számára, miután úgy is el voltam dologgal halmozva?“ — Ha délutánonkint sétálni ment, minden oldalról elébe ugráltak a fürge fiuk s leánykák, azok vidáman kezet csókolának, ezek virágokkal kedveskedtek; s soha egyet sem bocsátott el magától a nélkül, hogy néhány nyájas szót ne intézett volna hozzá. Általán, a nyájasság úgyszólván soha sem hagyta el. Asztalnál kifogyhatlan volt az adomákban; de hogy ebéd fölött is a kellemessel a hasznos köttessék össze, egy egy tanulságos czikket is olvasott föl. — Vidorsága még kellemetlen körülmények közt sem hagyá el. Egykor Wagner nevű kanonokkal utazván, erdő közepén a kocsikerék eltörött , s noha szakadt az eső, mégis ki kellett a kocsiból szállniok. Wagnert elhagyta a türelem. „Nem boszontó ez, kedves collega —mondá Schmid Kristóf derülten— jön bognár (Wagner), én meg kovács (Schmid), s egyikünk sem tud segíteni.“ — Szivének e nemes tulajdonaihoz ritka emlékezőtehetség is járult. Élete legapróbb körülményeire híven vissza tudott emlékezni, s aggkorában is szóról szóra el tudta mondani, mit gyermekéveiben tanult; szemei is oly épek maradtak, hogy gyertyánál a legapróbb nyomtatást üveg segélye nélkül olvasta. Mi halmozott hivatalos foglalatosságai mellett Schmid Kristóf annyi ifjúságba létesítésére képesitő, nagy tehetségén kivül szigorú rendszeretete volt. Mint kanonok is télen nyáron reggeli négy órakor már íróasztala mellett ült. „Reggel 4—8-ig az egyedüli idő, melyet magaménak mondhatok, szoktam mondani. — Mint íróról elismerte az ítészét, hogy az ifjúságirodalomban eddig őt senki sem haladta fölül. Finom észlelő tehetsége, gazdag phantasiája a legparányibb tárgyakat is érdekesen föl tudta használni. Egy kis esemény, a gyermekek ellesett beszélgetése termékeny eszének elég anyagul szolgált, hogy egy-egy tanulságos beszélykét írjon szíve kedveltjeinek, az ártatlan gyermekeknek. Ha kérdék őt, miként tudta annyira sajátjává tenni a keresetlen modort, mosolyogva szokta felelni, hogy a gyermekek közé ment iskolába tanulni, elbeszélt a gyermekeknek történetkéket azon meghagyással, hogy a hallottakat írják le. E gyakorlatokból látta, különösen mi érdekelte a gyermekeket elbeszéléseiből; hosszú párbeszédeknél közönségesen odaiták, itt hosszan beszéltek, mire a hosszabb beszélgetéseket kész műveiből kitörölte. Követésre méltó mintául szolgáltak neki a sz. Írási elbeszélések is. de érdemlett kitüntetés- s elterjedésben is részesültek jeles művei. Nincsen műveit európai nyelv, melyen elbeszélései meg nem jelentek volna. Francziaországban egyik legkitűnőbb író Janin Gyula fordítá műveit, Svédhonban maga a királyné forditá számos beszélgeit svéd nyelvre. London-s Milanóban is megjelentek Schmid K. műveinek igen csinos angol s olasz kiadásai. A püspökök mindenféle körlevelekben ajánlották elbeszéléseit. Művei elterjedtek Amerikában is, sőt több helyen még vakok intézeteiben is megvoltak némely müvei domborbetükkel. Nálunk is müveinek nagy része közkézen forog.• Iratainak nagy kerengősége okozta, hogy mások nevével visszaélve neve alatt müveket adtak ki, melyekről ő semmit sem tudott; milyen a többi közt Toggenburgi Ida grófnő, mely Schmid művei közt magyarul is megjelent. E kitűnő ifjuságírót még a nagy kor is folyvást írói munkásságában találta. Reggeli óráiban ekkor is rendesen dolgozott; délután hírlapokat olvasott, vagy testvéreivel mulatott. Az 1848-as év viharai közt a politikával nem sokat foglalkozott. Bizonyos urnák, ki hevesen vitatá, hogy két párt van, melyek közöl az egyik mindig előre tör, a másik hátra tart, mosolyogva felelé: „Uram, van még egy harmadik párt, mely fölfelé tart; azt tartom, mi e mellé álljunk.“ Éltének utolsó évében még azon kitüntetésben részesült, hogy az Augsburgban összegyülekezett bajorországi püspökök, élükön a müncheni bibonxok-érsek, látogatták meg őt. Távoztuk , előtte szavakat intézte hozzájuk Schmid Kristóf: „Én közel állok a sírhoz, ”