Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1975 (82. évfolyam, 1-50. szám)

1975-11-09 / 43. szám

8. oldal A szabadságharc évfordulója Amerikában 1956 — 1975 LOS ANGELES (California) Helyi szervezetünk, Dolinszky János elnök vezeté­sével, Szene Ferenc országos főtitkár és több, Los An­­geles-i lakos, szövetségi főtisztviselő közreműködésével, október 19-én délután, a Los Angeles i szabadságharcos szobornál rendezték meg a 19. évfordulón emlékünne­pélyüket, amelyen Los Angeles magyar lakossága örven­detesen nagy számban vett részt. Az Amerikai Magyar Szövetség helyi szervezete példásan együttműködött a megindítóan szép emlékünnepély megrendezésében. Az ünnepély szónoka Mózsi Ferenc, az ismert fiatal magyar költő, a San Francisco-i helyi szabadságharcos szervezet elnöke volt, aki a minap tért vissza európai körútjáról. Mózsi Ferenc, a Magyar Szabadságharcos Világszövet­ség és a megjelentek nevében is hangot adott rendület­len kitartásunknak Ötvenhat minden kívánsága és köve­telése mellett, s biztosított mindenkit, hogy mindaddig, míg Ötvenhat élő valósággá nem v­álik Magyarországon, küzdelmünk ernyedetlenül tovább tart. Mint minden évben, az emlékmű talpazatát elborí­tották a koszorúk és virágcsokrok. Los Angeles magyar­sága emlékezett... SAN FRANCISCO (California) San Francisco legfiatalabb szabadságharcos szerve­zetünk. Nemcsak azért, mert időben legutoljára alakult, Tollas Tibor és Mózsi Ferenc lelkes munkája eredmé­nyeképpen, hanem azért is, mert az első 72 nyilvántar­tott tag óriási többségében magyar fiatal, jóformán va­lamennyien 30 esztendős életév alatt. Nos, fiataljaink nem elégedtek meg a szép ünnep­séggel San Franciscóban, hanem „akciózni” kezdtek.­­ Tizenkilencedikére virradó hajnalon vörösre festették a San Francisco i szovjet konzulátus épületét s a vörösre fehérrel rámázolták: „FREEDOM FOR HUNGARY" — Nem mondhatjuk, hogy nem él a forradalom szelleme San Franciscoi fiataljainkban... YONKERS (New York) Az Árpádházi Szent Margit Egyházközség Kiss Gá­bor S. J. plébánosával az élen, ugyancsak kitett magá­ért a 19. évfordulón. Október 19-én délután 3 órakor ün­nepélyes szentmise vezette be az emlékünnepélyt, ame­lyen nagy számban vettek részt a hívek. Mise után a Szent Margit énekkar, a cserkészek és magyar iskolások áldoztak Ötvenhat emlékének. Az ünnepi szónok dr. Po­gány András volt, a Magyar Szabadságharcos Világszö­vetség elnöke, akinek beszédét meleg együttérzéssel fo­gadták. A jelenleg elharapódzó kishitűség és pesszimiz­mus elleni küzdelmet sürgette. Magyarország nemcsak volt, hanem lesz is, s ezt sem Brezsnyev, sem budapesti ügynökei huzamosan megakadályozni nem tudják. A műsor befejezése után dr. Pogány András a je­lenlegi világhelyzet és a magyar ügy viszonyáról beszélt az ünnepi vacsora után meghallgatására összegyűltek­­nek, akik késő estig ostromolták kérdéseikkel az előadót. A szíves, baráti légkörben lefolyt eszmecsere őszinte ér­deklődést váltott ki a vendégek sorában. NEW YORK (New York) New Yorkban, a „Robert Wagner High School” szín­háztermében tartott emlékünnepélyen közel 1100 magyar gyűlt össze, hogy megünnepelje október évfordulóját. A terem befogadóképessége 960 fő, így a sorok között és a folyosón áltak az érdeklődők. A megnyitó imát dt. Csordás Gábor református lel­kész mondotta el, Isten irgalmáért könyörögve a hősi halottak, valamint magunk számára. A megnyitó beszé­det Lehotay Attila mondotta el, a MSZHSZ amerikai tit­kára. Lovas György, a Világszövetség főtitkára, saját, személyes élményei alapján tett hitet Október követelé­seinek időszerűsége mellett s ígéretet tett arra, hogy sem­miféle fordulat nem akadályozhatja meg, hogy hivatá­sunknak eleget tegyünk. Ő mutatta be az est szónokát, dr. Pogány Andrást is, aki beszédében történelmi és po­litikai példákkal bizonyította be, hogy nem az az irreá­lis, aki hisz Magyarország feltámadásában, hanem az, aki nem hisz. Az otthonnak túl kell élni a mai időket, — ahogy lehet, mert kényszerhelyzetben vannak — mon­dotta többek között —, de ez nem vonatkozik ránk, sza­badföldi magyarokra. Mi nem vagyunk kényszerhelyzet­ben, szólásszabadságunk korlátlan,­­ ezért teljesítenünk kell a történelem által csak reánk, szabadföldi magya­rokra ruházott feladatot. Nem engedhetjük rácsukni a kriptafedelet egy szabad, független, történelmi hagyo­mányaira épült, emberi és politikai jogainak teljességét élvező Magyarország ezeréves igényére. Erről semmi­féle éretlen pesszimizmus és minden­ mindegy, nicsevós hangulat kedvéért lemondani nem fogunk — mondotta dr. Pogány András, az ünneplőközönség lelkes helyes­lése mellett. Az est fénypontja Szörényi Éva művésznő szerep­lése volt, aki Los Angelesből utazott fel, hogy az ünne­pélyen részt vehessen. Tollas Tibor költeményét, a ,,Be­­bádogoztak minden ablakot...” szavalta olyan hihetet­lenül megrázóan, hogy a közönség felállva, tomboló taps­sal köszönte meg a művésznőnek a szavalatot. A művészi műsorban fontos szerepet töltött be még Horváth Elemér hegedűművész, a Cserkészcsapat Hun­gária Népitánc együttese, a „Hungarian Dance Group” gyönyörű palotást mutatott be; Bartkó Júlia és a Pas­­saici Szent István kórus — Kodály számokkal —, Zizzo énekművészek, Nagy Teréz és Ordassy Sarolta, a Metro­politan Operaház tagjai. Harkay Péter cserkésztiszt és Miss Nancy Umba­­razas vezették a műsort, zongorán Zarándy Tibor kísért. A művészi műsort Osztroviczky Tibor rendezte, aki mint énekes is elsőrangúan szerepelt. Valamennyiünk hálás köszönetét fejezte ki Lovas Györgynek, Szundy Rudolf­nak, a New York és környéke szervezetünk elnökének, Lovas Máriának, Balogh Jánosnak, Csorba Andrásnak, szabadságharcos bajtársainknak. Gyönyörűen sikerült és méltó megemlékezés volt. Az ünnepély Slezák Imre OEM. rk. plébános szép imájával zárult. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA ördöngős korunk és kortársaink Bomba-publicity Ezt a furcsa magyar, angol szóösszetételt kell használ­nunk, ha ki akarjuk fejezni a bombarobbantók torz lelkiálla­potát. Összehangolt bombarob­bantások riasztották a nagy amerikai városokat, Washing­tont, New Yorkot és Chicagót. És a robbantások után nem sokkal, már jelentkeztek kü­lönböző, nagy betűs szerveze­tek és maguknak követelték a robbantások „érdemét”. Ami azonban ördöngős korunkban is pokoli furcsa, hogy ugyan­annál a robbantásnál egyszer­re több szervezet is követeli a robbantás „érdemét”. Nem véletlenül írtuk, hogy „érdemét”. Mert hallgatván er­ről az egyik tivi hírmondót, hallottuk, hogy az angolul „credit”-ről beszél. — Amit ez esetben érdemnek kell fordí­tani. A másik hírmondó már óvatosabb volt és „responsab­­ility”-ről beszélt, ami felelős­séget jelent. Csak helyeselni tudjuk annak a tivi hírmondó­nak a szóhasználatát, aki ez­zel a bűncselekménnyel kap­csolatban felelősségről és nem érdemről beszélt. Azt hisszük, ha ördöngös korunkban vissza­térnénk az erkölcsi alapokhoz és fogalmakhoz,­­ semmiféle bombarobbantást sem lennénk hajlandók a közvéleményt be­folyásoló hangszórókon érdem­nek mondani, hanem csak fe­lelősségnek.­­ És azt hisszük, hogy ez esetben kevesebben jelentkeznének a gyilkos bom­bázás után hencegve, és talán még azt is elérhetnénk, hogy kevesebben is vállalkoznának arra, ami csak bűncselekmény lehet és semmi esetre sem ér­dem ... Vasfüggöny sóhajok Minden diktátor a nép gyám­jának tartja magát. Magában elmegyengének tartja a népet, kifelé pedig azt hirdeti, hogy a nép kiskorúakból áll. A falu, amelyet a diktatúra úgy nevez, hogy szentfazék Kulturális életről nem beszélhetünk Azt is megírja (önkéntelenül) a feljelentés­­szagú riport szerzője, hogy mi jutott a búcsú­szentlászlói iskolásgyermekeknek eddig a dik­tatúrában. — A búcsúszentlászlói templomba is betört a 20. század — mondta humorosan az egyik pe­dagógus, de végül is elkomolyodtak és egy em­berként jelentették ki: — Réges-régen meg kellett volna már építeni a korunk szellemét viselő nagy riválist, a mű­velődési házat. — Egy komplex építményt a világosságnak. Iskolát és művelődési házat egy födél alá — je­lentette ki az igazgatóhelyettes és gondterhelten hátrasimította a haját. — Hát nincs? — ámultam. — Hát nincs! — mondták. — Az egész falu­ban nincs egyetlen aprócska terem sem, amelyet is be kell ismerjék, ugyanakkor az elfojtott, ellenőrzött, ostromlott egyház erősödik: „Búcsúszentlászló társközségében, Nemeshe­­tésben viszont épül az új templom. Az alapok már megvannak. Hogy miből épül? Legalább 60 százalékban a lakosság pénzéből... A többek által suttogva kimondott összegek valóban meg­lepőek. Voltak olyan családok, akik 15—20 ezer forintot is adtak. (Lám, milyen jól élünk!)" — fenyegetőzik zárójelbe rejtőzve a feljelentést író. „Hinni jó!” Az újságíró e mellé a nyilatkozat mellé teszi a búcsúszentlászlói katolikusok káplánjának a szavait: „— Ez a nagy terület itt a miénk — mutatta a fiatal káplán a templom mögött húzódó föl­det. — Parkosítunk. Díszbokrokat ültetünk és gyorsan növő fákat, hadd tartsanak árnyékot hí­veink fölé — sóhajtotta átszellemült arccal. — Hinni jó ■— tette hozzá — és sokat mondóan rám­­nézett.’ Kiknek? — ez a kérdés Mire az újságíró epésen hozzáfűzi és ezzel a — szerinte — hatásos gúnnyal fejezi be a ripor­tot: „Nem kétséges. Hinni jó, csak nem mindegy, hogyan hiszünk és miben hiszünk. Mi abban, hogy túl az Isten kertjén, az embernek épül a világ és a falu." Amelyben harminc év óta nem jutott a gye­rekeknek semmi. Saját bevallásuk szerint a gyer­mekek elaggott iskolában tanulnak, komoly hely­hiánnyal küszködve, és habár elvették a feren­ces atyák rendházát és más építményeit, helyet­te semmit sem adtak a falunak. „Kulturális élet­ről nem beszélhetünk — mondotta a tanító. — Az egész faluban nincs egyetlen aprócska terem sem, amelyet kulturális célokra lehetne hasz­nálni...” Így­ épül a diktatúra által eltervezett világ az embernek. Csak nem a magyar embernek. És főként nem annak, aki hisz. A ferences atyák épületeit elvették, saját bevallásuk szerint a fe­rences barátoktól, de nem adták oda a népnek iskolára... Róma szemei figyeljenek A nyilvánosság elé tárt feljelentés gondosan eltitkolja úgy a plébános, mint az idézett fiatal káplán nevét, tehát mi sem írhatjuk meg, kiket támadnak. Éppen ezért ,jó lesz, ha ez után az újságcikk után az egyház szemei Rómából figye­lemmel kísérik, hogy mi történik a búcsúszent­lászlói plébánossal és fiatal káplánjával. És a búcsúszentlászlói néppel, amely templomot mer építeni, védi a hitoktatást és megtölti a misén s templomot fiatalokkal. Azért írtam ezt a cikket, mert aggódom értük. – Bécs, 1975. október. A szomszédban templom épül nemcsak a falakon múlik, de kijelenthetjük,­­ hogy kulturális életről sem beszélhetünk.” Kulturális célokra lehetne használni. Igaz, hogy (Folytatás az első oldalról) „S mit szól a témához a pedagógus, aki szin­tén­ hatni, nevelni próbál, méghozzá a 20. század követelményei szerint? — Igencsak megnehezítik a dolgunkat - m­on­dotta Németh Gyula, a búcsúszentlászlói általá­nos iskola igazgatóhelyettese. — Tanulóink 25— 30 százaléka hittanra jár, főleg a kicsinyek, akik még elsőáldozás, bérmálás előtt állnak. Volt is egy kis afférunk a közelmúltban. A plébános úr a templomban is szervezett hittanórát, s mi olyan instrukciót kaptunk a tanácstól, hogy ellenőriz­zük ezeket az órákat. Nos, ez volt összekoccaná­sunk alapja. A pap kitiltott bennünket a tem­plomi órákról, mi pedig jelentettük a tanácson. Tárgyalások következtek az egyházközséggel, a végeredmény azonban meglehetősen tisztázatlan maradt. A beatmiséről az a véleményem, hogy nem túl szimpatikus manőver. KISZ-tagok is vol­tak templomi gitárpengetők és gitárhallgatók kö­zött. Mire jó ez az egész?" — kérdi mélán a lát­hatóan megrendült hivatásos és hivatalos mar­xista-leninista. Eredmény: eltelt 30 év A szokásos pártszólamokkal válaszolnak az új­ságíró kérdésére a búcsúszentlászlói párthatal­masságok: „— Remélem, hogy az új ötéves tervben meg­épül az új iskola, amelynek korszerű tornater­mét kulturális célokra is használhatjuk, s amely­ben lesz korszerű könyvtár is — jelentette ki Csalló József vb. titkár. — Reménykedünk tehát, bár az én álmom sokkal nyugodtabb lenne, ha már réges-régen ott állna ez a kultúrház, szem­ben a templommal. Bizony, előbb kellett volna. — Mindennek ellenére mégsem olyan sötét a kép — mondta Nagy István csúcspárttitkár. — Éppúgy, mint máshol, itt is eltelt a felszabadulás óta 30 esztendő, és nem eredménytelenül. Nincs kulturális élet? Nem vitatom.. 1975. november 9. Biztonságérzet Egyik este szerencsém volt néhány jó magyarral ösz­­szejönni és elbeszélgetni. Nem a szomszédok dolgairól, nem politikai vitákról, hanem a hontalan élet általános gondjairól. Úgy ahogyan a londoni rádióban volt divatos valamikor, hogy 4 — 5 nemzetközi „bölcs” megtárgyalta a világ sorsát. Mi természetesen más szempontok szerint lát­tuk a mai világ forgását. Felvetődött a kérdés: Mi a hontalan életünk legna­gyobb problémája ma? — Volt aki a politikai zűrzavart említette, egy másik a gazdasági mélypontot, drágaságot. Érdekes volt az orvos véleménye: — Nem az anyagiak, nem az állás, nem a hazátlanság s nem a családi viszály, hanem a józan biztonságérzet hi­ánya a legnagyobb bajunk ma. Ez az oka — mondotta — a legtöbb nyugtalanságnak, idegességnek, betegségnek. — Figyeljétek csak meg egymást; a legtöbb közülünk rohan, kapkod, és a biztonságérzet hiányában mintha ámokfutó lenne. És a tragikus ebben az a tény, hogy minderre a leg­több esetben nincs is jogunk, mert összehasonlítva, a mi helyzetünk még a legbiztonságosabb. Mégis, merem állí­tani, hogy az otthoniak lelki biztonságérzete jobb és az idegrendszerük is hozzáedzettebb az ő nehezebb körülmé­nyeikhez, mint a mi idegeink ... Magamban először azt gondoltam, hogy ez az orvos — aki egyben kiváló gyógyítója az idegbetegeknek is —, kissé túloz a megállapításával. Aztán eszembe jutott egyik ismeretlen New York-i levelezőm. A Levelesládába küldte 16 oldalas beszámolóját az életéről... Sok megpróbálta­táson ment át, de szépen megállta a helyét: megfelelő mun­kát talált, szorgalmasan dolgozott és jó anyagi helyzetet épített ki magának öreg napjaira. De, levelének keserű­sége mégis igazolja az orvos megállapítását, amikor így ír: „Most itt vagyok a teljes bizonytalanságban. Hová menjek nyugdíjba? Maradjak itt, vagy térjek vissza Eu­rópába? Maradjak gyermekeim és unokáim közelében,­­ vagy keressek valami csendes üdülőhelyet egészségi szem­pontból? Rémes ez a bizonytalanság ...” Nem furcsa az emberi természet? Amikor elmenekül­tünk, csak a puszta életünket, szabadságunkat mentettük meg, és ez már jóleső biztonságérzetet adott akkor nekünk. Ma pedig, egyik-másik közülünk, szabad világban, saját, szépen berendezett házában, nyugdíjjal, betegbiztosítással és tíz- húszezres bankbetéttel arról panaszkodik, hogy ször­nyű bizonytalanságban él . .. Éppen most találkoztam utamon egy asszonnyal, aki otthonról, nekem ismerős vidékről jött ki nemrégen. A kő­bányai polgári iskolát, a sörgyárat, a Harmath utcát em­legettük. Beszélgetés közben megkérdeztem tőle: Megta­lálta-e itt azt az Amerikát, amilyent otthon elképzelt ma­gának? Őszintén válaszolt: Hát, nem tartozunk a szeren­csések közé, de megvagyunk, és ami a legfontosabb: sza­badok vagyunk, nem zaklat a politikai rendőrség, bizton­ságban érezzük magunkat, és ez óriási kincs! Meglepett a válasza. Rádöbbentem arra, hogy mi ré­giek, már nagyon „hozzászoktunk” a szabadsághoz, már nem is értékeljük eléggé, és most már a kis, anyagi bizton­ságokat hajszoljuk s nem vesszük észre, hogy közben sze­ntünk mind riadtabb lesz, mert úgy érezzük, hiányzik a biztonságérzetünk. S ezért igazat adok az orvos megálla­pításának: Az otthoniak idegei a nagy bizonytalanságban is jobban hozzáedződtek a bizonytalanságérzethez, mit a mi idegeink itt. Tulajdonképpen mi is a biztonságérzet? — Az a tudat, hogy nem kell félnem a holnaptól, sem anyagi bajoktól, sem betegségektől, szeretteim elmúlásától, semmi rossztól, semmitől! Létezik ilyen biztonságérzet a földön? — Nem! Ilyen teljes biztonságérzet sohasem létezett, sehol nincs és soha nem is lesz sehol. Senki emberfia részére sem. — Ezért, aki a teljes biztonságérzetet, a minden oldalról való bebiztosítottságot hajszolja, pénzben, egészségben, — az álomképek után fut. Felőrli idegeit és hiába! Egy helyes, reális biztonságérzet földi ember számára csak annyi lehet, hogy bízunk abban: el tudjuk viselni a holnapot, akármit is hoz magával számunkra. Helyes biz­tonságérzet csak az lehet, ha bízunk abban, hogy valaho­gyan mindig lesz. — S ennek a helyes biztonságérzetnek egyetlen reális alapja az a hit, hogy van fölöttünk Isten, aki erőt ad nekünk minden helyzetben, akármilyen nehéz legyen is az. — Aki nem erre építi fel biztonságérzetét, az mindig bizonytalanságban, félelemben, rettegésben fog élni és ez nagyon szomorú, nehéz élet. IK K A Pénzküldés és szabadválasztású árucikkek, öröklakás, autó, háztartási felszerelések, életjáradékbiztosítás V I R AG és koszorú küldés, sírápolás, sírkövek. T U Z E X Pénz és csomagküldés Csehszlovákiába ROMÁNIÁBA Pénz és csomagküldés, Kelet Németország­ba és Lengyelországba úgyszintén GYÓGYSZERKÜLDES a leggyorsabban KÖZJEGYZŐLEG: hitelesítések, fordítások, garancia- és megbízólevelek CSOPORTOS ÉS EGYÉNI UTAZÁSOK KEDVEZMÉNYES ÁRON Útlevél - vizum - hotelfoglalás, autóbérlés. Repülő-­s hajójegyek részletre is. — Hozassa ki rokonait látogatóba! FORDULJON BIZALOMMAL HOZZÁNK T­RANSEX TORONTO, 4,­ONT: 424 Bleer Street Wes! Tel.: 923-1193, 923-1294 HIVATALOS MAGYAR UTAZÁSI IRODA a^aaaaaAaaaaáaaAAAAX* a s ji (Madách) „Ember küzdj -V5 és bízva bízzál!” ^ II. * és BESZÉLGETÉSEKBŐL « ’Ls ® írja fr. Szépe László, dr. ^-2

Next