Kecskeméti Napló, 1914. március (3. évfolyam, 49-73. szám)

1914-03-01 / 49. szám

49. szám, Kecskeméti Napló A főkapitány a hazárdjáték ellen. Az utóbbi időben hihetetlen mértékben űzik nemcsak a kávéházak, vendéglők, de még a kiskorcsmák vendégei is a hazárd kártyajátékot. Szegény, családos emberek,apró egzisztenciák vesztik el egyegy éjjel egész hónapi keresetüket s nem egyszer fordul elő, hogy a szenvedély rabjául esett szerencsétlen tiltott úton szerzett pénzen akarja hozzátartozói előtt bűneit palástolni. Természetesen csak rövid időre sikerülhet, jön a leleplezés, mely a nyomor mellett szégyenbe is dönti a családot, hozzátartozókat. Szépen induló tehetségek mennek tönkre a kártyaasztalok mellett s a meggondolatlan fiatalember, ha hamar jó útra nem tér, csak akkor tér észre, mikor a börtönben ébred öntudatra. Ezt a lehető legnagyobb szigorral üldözendő kártyaszenvedélyt akarja megfékezni az a bölcs rendelkezés, melyet városunk kiváló főkapitánya adott ki, amelyet teljes egészében közlünk. Igen helyesnek tartjuk, hogy a rendelkezés elsősorban azokat fenyegeti meg, akik az alkalmat nyújtják erre a lassú emberölésre. A tisztességes kávéház és vendéglő nem szorul arra, hogy így gyarapítsa jövedelmét, vagy ha abból csakugyan tekintélyes hasznot húz, akkor tényleg rendőri ellenőrzéssel és szigorú büntetéssel kell elejét venni a kártyaszenvedély istápolásának, amely a legtöbb sikkasztás, váltóhamisítás okozója. A főkapitány rendelkezése a következőkép hangzik : Határozat. Több oldalról arról szereztem értesüsülést, hogy különösen a nagyobb forgalmú kávéházak, illetve szállodák helyiségeiben rendszeresen folyik a hazárd kártya játék és ezt az illető helyiségek tulajdonosai nem csakhogy elnézik, hanem az ily játékokból befolyó úgynevezett „pinka“-pénz, illetve jövedelem érdekéből maguk a tulajdonosok is rajta vannak, hogy a hazárd kártyáját- szálok rendszeresen űzessenek. Mivel az ilyen üzelmeknek a rendőrség által történő időközönkénti leleplezését tekintve az ezzel járó nehézségeket, nem hozza meg®a kívánt eredményt, amelyet egy ilyen vagyoni romlásra vezető üzelem ez úton való ellensúlyozásától várhat a rendőrhatóság; indíttatva érzem magamat az alábbi intézkedések megtételére : 1. Felhívom a jelen határozatom rendelkező részében megnevezett kávéház, vendéglő és szálloda tulajdonosokat, illetve bérlőket hogy helyiségeikben a hazárd kártyajátszást meg ne tűrjék, illetve alkalmazottaik által különbeni elbocsátás terhe alatt meg ne türessék. 2. Minthogy a kávéházi, vendéglői és szállodai iparos személyzetének ezen helyiségekben tanúsított cselekményeiért is felelős, minden a személyzet bármely tagja részéről a hazárd kártya játszás előmozdítása érdekében megnyilvánuló tettéért elsősorban őt magát fogom felelősségre vonni. 3. Jelen figyelmeztetésem hatásának reményében ez idő szerint még nem akarom az ellenőrzés azon célbavett módját életbe léptetni , hogy a tiltott kártyajáték üzésének alapos gyanúja alatt álló helyiségeket oda állandóan kirendelendő rendőri közegekkel figyeltessem, s egyelőre megelégszem a sűrű időközökben történő felügyeléssel, miért is azt az utasítást adom a rendőrparancsnoknak, hogy a vendéglői, kávéházi és szállodai helyiségekben a fentebb említett tekintetekből a rendőri közegekkel a legéberebb szigorú ellenőrzést gyakorolja s a tapasztalt visszaélésekről azoknak megakadályozása mellett hozzám azonnal jelentést tegyen. 4. A szerencsejátékot helyiségeiben megengedő, illetve előmozditó vendéglői, kávéházi és szállodai iparos ellen a kihágási eljárás egyidejű folyamatba tétele mellett a 8006/1886. sz. a. alkotott szabályrendelet I. 21. §-ában rám ruházott jogkörömnél fogva az illetőket iparuk gyakorlásának jogától is meg fogom fosztani. Miről a rendőrparancsnok, továbbá az összes vendéglős kávéházi és szállodai iparosok tudomás vétel és alkalmazkodás végett egy-egy felzeten értesittetnek. 3. oldal A Rongyos Egyesület hangversenye. A kecskeméti közönség műszlése az utóbbi esztendők alatt határozottan nagy fejlődésen ment keresztül. Az abszolút művészet nívóján álló hangversenyeknek ma már állandó s előkelő publikuma van s örömmel látjuk, hogy ez a közönség nagyrészt a törzsökös kecskemétiek közül kerül ki. Ez a körülmény nemcsak az egyes művészek saját maguk által rendezett önálló hangversenyek hatalmas sikerén észlelhető, hanem erős bélyegét nyomja rá a különböző erkölcsi testületek szokásos koncertjein, melyek a régi világ dilettánsainak kezeiből a tiszta művészetek kultuszát ápoló művészek estélyeibe mennek át. A Rongyos Egyesület március 8-iki hangversenye e tekintetben a legszembeötlőbb példa. Az a gyönyörűen összeválogatott Programm, mely a kecskeméti intelligens publikumnak akar elsőrangú élvezetet nyújtani, nemcsak egészben véve, hanem részleteiben is felér egy nagyszabású művészestély anyagának s csak helyeselni tudjuk az Egyesület ama felfogását, mellyel a legmagasabb művészi élvezet nyújtása mellett, Kacsok Pongrác „Romantika és impresszionizmus“ című előadásával a műizlés fejlesztését is belevette az estély programmjába. Kacsóh Pongráncnak Kecskeméten nem szükséges reklámot csinálni. Az ő értékes, szellemes előadásairól nem kell ismertetést írni. Dr. Szilády Károlyné énekművésznőt hirnevéből ismeri inkább még a publikumunk s ezért szinte szenzációszámba megy a helyi közönség előtti első bemutatkozása. Dr. Szilády Károlyné kísérőjéül Dienzl Oszkár nagyhírű zongoraművészt sikerült valahol a falnak, de mond, beszélj az Isten szent szerelmére! Valami bajodnak csak kell lennie? Guszti mérgében már barátja füle körül gesztikulált a két markával. Kevésbbé múlt, hogy beléjük nem kapaszkodott. Gálos szomorúan rázta a fejét.— Talán úgyis az a bajom, hogy nem tudom, voltaképen mi a bajom. — Akkor bolond vagy, barátom — mérgelődött Sohár — megvan. Tisztában vagyunk. Az eszed sántult meg, punktum. Azt pedig, lelkem, ki nem gyógyítod máskép, mint társaságban. Gyere, ha mondom, utoljára invitállak. Vigyázz, mert életed fordulópontján állasz. No jösz? Nem jösz? Nem megyek. — Akkor süsd meg a tudományodat. Maradj magadnak! — tört ki dühösen Sohár Guszti és elfutott. Feléje sem nézett többet annak a vad Marcinak. Az ember is csak olyan, mint a harisnya, ha egyszer bomlani kezd, hadd bomoljék. Nem veszi annak hasznát már senki sem. Annál nagyobb volt Guszti csodálkozása, mikor néhány hónap múlva Gálos Gyurival találkozott az utcán. Alig akart rá ismerni. A hanyag tartása mintha nekipeckesedett volna; a feje legalább nem ült már a két válla között, mint mikor utoljára látta. Kalapja vadonatúj. Nyakkendője csokorra kötve. Kezén keztyű, a gomblyukban félig kinyílt tearózsa. — Láncos lobogóját! — állott meg vagy tíz lépésnyire előtte Guszti. — Gyuri ? Te vagy? Hát nem vittek a Lipótmezőre? — Még nem egészen — volt a jókedvű válasz. — S ez a mosoly! — töprenkedett hangos szóval Sohár Guszti anélkül, hogy közelebb mert volna kerülni. —Te ember, te nem vagy már az a szárnyaszegett madár. Te veled csoda történt; megesküszöm rá, hogy csoda történt. — Meglehet, — nevetett Gálos. — Nem meglehet — tipródott a másik — hanem amit én mondok, azt én mondom s arra bátran mérget vehetsz. — De adsza legalább a kezedet — biztatta Gusztit Gálos György — Így ni, szervusz barátom. Igazán régen láttalak.. — Ne zakatolj. Ki ne verd őszinte bámulásomat a barázdából. Isten a tanúm, a napsugár keresztül tört már lelked borús szürkeségén. Pedig nem adtam volna érte öt garast. — Ne izélj ne. — A bolondját jártad egészen. De mondd csak, hogyan gyógyultál ki? Gálos György vállát vonta. — Valami doktorod csak volt?—szorította barátját mindinkább a falnak Sohár Guszti. ■— Amint vesszük — nevetett szívből fakadó kedélyességgel Gálos — talán már volt is? — Kicsoda? — Egy rózsabokor. Sohár Gusztinak tátva maradt a szája arra az egy szóra. Úgy riadt azután mérgesen Gyurira: — Húzz karikát más orrába; az enyémet azonban, kérlek, hagyd békén. — Pedig elhiheted, barátom — vette föl a szót most már egész komolyan Gálos — ha egyáltalán valami változás esett rajtam, azt senkinek és semminek nem köszönhetem másnak, mint egy igénytelen rózsabokornak. — A háziasszonyom lepett meg vele. — Szép, fiatal? — Egyik unokája az idén megy férjhez. — Akkor nem értem — rázta fejét Sohár Guszti. — Pedig olyan egyszerű — magyarázta ki magát barátja. Először magam sem tudtam mit kezdeni azzal a cseréppel. Közel voltam hozzá, hogy kidobom az ablakon. De mégis megsajnáltam. A levele sárgulni kezdett, hát vizet adtam neki. Kitettem az ablakba a napsugárra. Figyeltem, becéztem, babráltam vele s az mind olyan jól esett nekem. A szegény virág érdekelt s egyszer csak úgy éreztem, mintha életemnek újra volna célja. A napsugár ott az ablakban nemcsak a rózsabokron, hanem a magam lelkében is nevelt levelet, bimbót-virágot. Olyan magától, olyan egyszerű véletlen történt minden, hogy bizony ma alig tudok számot adni róla. Azt azonban tudom, érzem, hogy más ember vagyok, akárcsak kicseréltek volna. — Nézd, Guszti, ez a bimbó is az én rózsabokromon fakadt. Gomblyukára utalt. — Ha eljösz hozzám, te neked is jut. Ládd-e, most sietnem kell. Sürgős az utam, valahol várnak. — Még az is ? — rázta a fejét elgondolkozva Sohár Guszti. — Hát igenis — volt a természetes válasz — majd ha egyszer szerencséltetsz, beszélünk róla. De gyere, kérlek, minél előbb, egy bimbó épen fakadni készül. — Isten veled! Megrázta Guszti kezét és odébb állott. A faképnél hagyott fiatalember földbegyökeresedett lábakkal nézett utána. Úgy morogta tamáskodó ábrázattal: — És ezt mind egy rózsabokor cselekedte volna ?