Képes 7, 1987. április-július (2. évfolyam, 14-29. szám)

1987-04-04 / 14. szám

KflBDfl BEÁTA KÉT ÉLETE MÁR ITTHON. MÉG TITOKBAN — Legutóbb akkor kapta önt propellerjére a rockszakma plety­kagépezete, amikor férje, Som Lajos abba a bizonyos „ara­nyos” ügybe­ keveredett. Ön ki­lincselt, rábeszélt. Nem félt, hogy veszélybe kerül a karrierje, ha kiáll egy olyan ember mellett, aki nyilvánvalóan vétett a tör­vény ellen? — Ezt komolyan kérdezi? Ilyen helyzetekben mit törődik az em­ber a karrierjével, amikor a csa­lád a fontosabb. Egyébként sem­miféle hátrányom nem származott abból, hogy kilincseltem Lajosért. Csak ezt ő soha nem köszönte meg. Később kiderült, hogy nem is volt olyan nagy horderejű ez a dolog, mint amennyire felfúj­ták. A Piramis akkoriban elkép­zelhetetlenül nagy sztár volt, a szakmai irigység pedig ismerős mindenki számára. De ne értsen félre, senkit sem akarok hibáz­tatni vagy elítélni, ne is beszél­jünk róla. — Egy ideje eltűnt a hazai reflektorfényből sőt, amióta a Piramis nem létezik, mintha Karda Bea sem létezne . . . — Ennek a két dolognak sem­mi köze nincs egymáshoz. Én mindig is külön életet éltem, szak­mailag kevés közöm volt a zene­karhoz. Amióta a pályámon elin­dultam, tulajdonképpen több si­kert értem el külföldön, mint itt­hon. Az érettségi után a rádió te­hetségkutató versenyén bekerül­tem a legjobbak közé. A stúdióban olyan „osztálytársaim” voltak, mint Szécsi Pál vagy Máté Péter. Szinte meg sem száradt a tinta a vizsgapapíromon, már mehet­tem is Egyiptomba, Alexandriá­ba, ahol közönségdíjat nyertem. Örömömre tíz év múlva meghív­tak ugyanarra a fesztiválra a gá­la sztárvendégének. Még a het­venes évek elején két évet dol­goztam az NSZK-ban és Svájc­ban, diszkóklubokban énekel­tem, aztán jöttek egymás után a fesztiválok, hosszú tömött sor­ban. Jártam Puerto Ricóban, Drezdában, Írországban, minde­nütt harmadik díjat kaptak a nótáim. Sőt, Írországban elnyer­tem a legjobb előadónak járó dí­jat is. A dalt egyébként, a „Vén rádiót” egy ügyvéd, Nagy Tibor írta. Az ő egyik számával sike­rült Párizsban is helytállnom egy fesztiválon. Rostockból is elhoz­tam egyszer a nagydíjat. Éppen a Képes 7-ben nyilatkozta Pos­­tássy Juli, hogy ott magyar éne­kesnő rajta kívül még nem nyert. Erre én lennék az élő cáfolat. So­rolhatnám még tovább a díjakat, a fesztiválokat, de ugye nem kell magyarázkodni ? — Azért volt egy időszak, ami­kor itthon is felkapták a nevét, sőt nagylemeze is megjelent, ami, ha jól tudom, nem lett igazán si­keres. — Az akkori fogalmak szerint — a nyolcvanas évek elején — az eladott példányszám után va­lóban nem nevezhető sikeres al­bumnak a „Figyelem, itt vagyok”. Ma viszont negyven-ötvenezer el­adott példány már másképpen értékelendő! Ám volt a lemezzel egy komoly baj. A számokat La­­josék írták nekem. Nem tudtak kibújni a bőrükből, rocklemezt készítettek. Az pedig — mint ké­sőbb kiderült — nem az én pro­filom. Egyszerűen nem áll jól ne­kem, akár egy túl bő ruha. De akkor örültem, hogy végre van lemezem. A fesztiválokon, ahol részt vettem, állandóan kérdez­ték, hogy hoztam-e lemezt m­a­gammal. Én meg évekig csak azt mondogattam, hogy éppen most készül. Amikor megvolt a lemez, a tévé rendezője, Csenterics Ágnes összehozott rólam egy húsz­perces televíziós show-t. A mai napig hálás vagyok neki. Akkor terhes voltam Nikolettel, aki ma már ötéves. Miatta kényszerszü­netre szorultam, aztán pedig szinte csak turistáskodni, látoga­tóba jöttem haza az NDK-ból, a Szovjetunióból. — Miért nem próbált itthon szerencsét ? — Két dolog határozta meg azt, hogy külföldön ma inkább ismernek, mint otthon. Volt az a dalom, amiről már beszéltem, a „Vén rádió”. Ez a nóta jó néhány országban sikeres lett. Itthon csak nagy ritkán adta a rádió, és ez fájt. A másik pedig, amíg Erdős Péter volt a lemezgyár mindenhatója . . . szóval ő csak trióban tudott gondolkodni, ha énekesnőről volt szó. Engem is csábítgatott egy trióba, de én szólista akartam maradni. A nagylemez mindenhol, minden karriernek az alfája-omegája. Miért lézengtem, vártam volna itthon, amikor mellettem tehetsé­gesebbnél tehetségesebb énekes­nők üldögéltek a kiapadón, sok­szor minden remény nélkül? Én sem baráti, sem „egyéb” kapcso­latokat nem tudtam kiépíteni, mivel elköteleztem magam Lajos mellett. Így, bár a férjem sikeres ember volt, engem az ő népsze­rűsége, helyzete falakkal vett kö­rül — itthon. Külföldön viszont szívesen látták, hát mentem. Si­kerélménynek sem volt utolsó, de valamiből élni is kellett. — Meddig lehet még csinálni ezt a turnédömpinget? — Tulajdonképpen évekig dol­gozhatnék, élhetnék így. Az In­­terkoncert felméréséből kiderült, hogy az Omega, Koncz Zsuzsa és én vagyok a legnépszerűbb ma­gyar előadó az NDK-ban. De most szeretnék egy kicsit itthon is „próféta” lenni. Ma már látom, hogy a szólóénekesnők is boldo­gulnak Magyarországon. Ráadá­sul megalakult a második lemez­kiadó cég, a Hungaropop. Úgy tűnik, számítanak rám. Sikerült egy remek menedzsert is talál­nom, Rónai Egon, az Art Mobil Rendezőiroda vezetője személyé­ben. Szeretnék valami egészen mással próbálkozni, mint amit eddig csináltam. Hogy mi ez? Az még titok. Hogy itthon akarok maradni, az a lányomnak is „kö­szönhető”. Olyan mamára van szüksége, aki nemcsak levelet ír és telefonon beszélget vele. — De már Som Lajos nél­kül ... — Igen, válunk.­­Harag nincs, de elfáradt ez a kapcsolat. Azt hiszem, két zaklatott életű em­ber amúgy is, nehezen tud együtt élni. Én tizenöt évig voltam­ mel­lette. Nem véletlenül mondtam, hogy mellette és nem vele. Most talán könnyebb lesz egyedül. MENYHÉRT MÉSZÁROS LÁSZLÓ

Next