Képes Sport, 1981. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-14 / 15. szám

Válasz nélkül maradt kérdések fordulója A­ki az NB I huszonhetedik­­ fordulójában lejátszott mérkőzéseknek csak számszerű eredményeit ismeri, könnyen tévedhet a megítélés­ben. Csupán az eredmények alapján — idegenbeli győzelmek, „bravúros pontszerzések”, a ha­zai csapatok „fekete napja” — ilyen és ehhez hasonló, a lab­darúgásban korábban oly sok­szor elhangzott jelzőkkel illet­hetik ezt a bajnoki fordulót. Aki viszont egy — netán több — mérkőzést is látott, fi­gyelmesen hallgatta a rádióri­porterek beszámolóit, másnap elolvasta a mérkőzések leírását, rövid értékelését, az edzői nyi­latkozatokat, abban a számsze­rű eredmények ellenére a ké­telyek sokasága fogalmazódott meg. A bajnokság jószerével a hajrájához érkezett, min­den megszerzett vagy el­vesztett pontnak nagy jelentő­sége lehet a bajnoki cím, a ran­gos helyezés megszerzésében, netán a kiesés elkerülésében. Ha csak erre az egy körül­ményre gondolunk — és más országok bajnoki küzdelmeinek hasonló időszakát nem hason­lítjuk a hazaihoz —, akkor is azt gondolhatná minden labda­rúgóbarát, hogy a mérkőzések­ről eltűnt az unalom, kemény, magas színvonalú küzdelemben, nagyszerű egyéni és csapat­teljesítményekkel dől el a baj­noki pontok sorsa. Nagyszerű mérkőzéseket várhatnak a szur­kolók már csak azért is, mert az oly sokat hangoztatott edzői felkészültség eredményeként most kellene a játékosoknak a legjobb formájukban játszani minden mérkőzésen. Ha pedig arra gondolunk, hogy a váloga­tott­­csapat nem sok idő múl­tán megkezdi világbajnoki se­lejtezőmérkőzés-sorozatát, ak­kor .. . Akkor kiélezett küzde­lemnek kellene zajlania, a já­tékosok — és edzők — között a válogatottba kerülésért, amit csak a bajnoki mérkőzéseken tartósan nyújtott, kiemelkedő teljesítménnyel lehetne kihar­colni. Mert vezetőnek, edzőnek és legfőképpen minden játé­kosnak tudnia kellene, hogy a szurkolók bizalmát, szeretetét, biztatását nem csak a váloga­tott találkozókon lehet kihar­colni. S a bizalmat, a szere­­tetet és az állhatatos biztatást a bajnoki mérkőzéseken nyúj­tott teljesítményekkel kell és lehet megalapozni. M­indebből a szurkolók vajmi keveset láthattak a mérkőzéseken. Jobbára elgondolás nélküli, a két bün­tetőterület közötti unalmas me­zőnyjáték és kényelmeskedés jellemezte a találkozókat. Pe­dig a kezdési időpontok „zűr­zavarában” a csapatok többsége már ismerte a vetélytársak I eredményét. Ha nincsen tuda­­­­tosan begyakorolt támadásépí- t tés és védekezés, ismeretlen a­­ szabályos szerelés, akkor ma­­■ rad a rögtönzés. Ez utóbbi is I jobbára a játéktér semleges, az I ellenfél kapujára kevés veszélyt I jelentő területen. A gól és a I gólok elmaradása, az álhely- s­zetek utáni „imádkozás” egy I idő után érdektelenné válik a I szurkolók számára. Különösen I akkor, amikor kedvenc csapa- I­tűktől már korábban láthattak I az elmúlt bajnoki fordulóban I nyújtottnál jobb teljesítményt. Az elmúlt héten a következő­­­­ket írtuk: „Érzékenyek a lab­­­­darúgóvezetők, minden szintjén I a sportágnak.” Kerestük is az I érzékenység indítékait. Ez után I a bajnoki forduló után elhang­zott edzői nyilatkozatok egy része talán választ is ad arra, amit az elmúlt héten megpró­báltunk megtalálni. Lássunk néhány részletet az edzői nyi­­l­­atkozatokból. .. Ma már csak akarással lehet eredményt elérni... Kulcsjátékosaink gyenge telje­sítménye ... Tartalékos csapa­tunk . . . Hadilábon álltunk a szerencsével.. . Értékes pont­szerzés annak ellenére, hogy a játékvezető végig ellenünk fújt... Tisztességesen szerez­tünk egy pontot.. Ki állítja, hogy akarat nél­kül lehet mérkőzést nyerni? Kinek a dolga, hogy a kulcsjátékosok mindig és minden mérkőzésen a leg­magasabb szinten teljesítsenek? Tartalékok, mérkőzés nélkül ? Ez olyan, mint a szerencsejáték, lehet, hogy sikerül, lehet, hogy nem. Egy gól nélküli döntet­len mérkőzésen a hazai csa­pat edzője a szerencsét emle­geti. Ez több, mint tréfa. Ugyanezen a mérkőzésen a já­tékvezetőt bírálni azok helyett a játékosok helyett, akik két­szer nem tudták egymáshoz továbbítani a labdát — nem­különben. Kilencven perc és huszonhat bajnoki forduló ke­vés volt a lestaktika elleni já­ték begyakorlásához? Ki vonja kétségbe egy kiesés ellen küz­dő csapat tisztességes pontszer­zését, ha megelőzően erről nem lennének kételyek a labdarúgás híveiben? E­gy csokornyi nyilatkozat és egy csokornyi kérdés, ami megválaszolatlanul maradt a játéktéren kilenc mérkőzés kilencszer kilencven perce alatt. Reméljük — mert csak remélhetjük —, hogy ez a bajnoki forduló „kisiklás” volt, és a még hátralevő hét bajnoki fordulóban nagyszerű egyéni és csapatteljesítmények­kel választ kap minden labda­rúgóbarát a ma még — válasz nélkül maradt kérdésekre!

Next